Fővárosi Hírlap, 1914 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-29 / 18. szám
Budapest, 1914. április 29. j^ömk^fííUMJp Közgyűlés. Telt ház előtt fog lezajlani szerdán a nap eseménye, a főügyész-választás. A harci zaj sokkal nagyobb, mint amilyennek a választási küzdelem ígérkezik, mert hiszen a kerületek jelölése után szó sem férhet többé Szabó Imre győzelméhez. — Legfontosabb tárgya a napirendnek a Magyar Villamossági rt. megváltására vonatkozó előterjesztés, amely ellen többen készülnek felszólalásra. Nagy vitát fog ennél a pontnál okozni az a kérdés, vájjon a megváltás esetében a gázgyári igazgatóság vezesse-e a villamos-üzemet is, vagy pedig önállósítsák az utóbbit. A személyi vonatkozások igen nagy szerepet játszanak ennek a kérdésnek a tárgyalásánál és eldöntésénél. — Az 1914. évi beruházási program nem érdemel különösebb figyelmet és pedig azért nem, mert a pénzügyi bizottság ülésén történt felszólalások után nyilvánvaló, hogy a Programm nem más, mint üres keret s mert még sohasem volt arra példa, hogy a tanács a közgyűlésnek ilyen irányú határozatait respektálta volna. Érdekes vita várható, ha valaki megkérdezi- a polgármestert, mikor lesz már vége a folytonos kölcsönöknek? — A gázművek 1913. évi zárszámadásainak megállapítása ugyancsak a szerdai közgyűlésnek a feladata. Itt is többen készülnek felszólalásra. — A Kaplony-ut- cának a Muzeum-körutig való megnyitása elsőrendű közérdek. Úgy hírlik azonban, hogy a város az érdekelt háztulajdonosokat messzemenő kedvezésekben részesíti vele. — A székesfőváros pénzkészletének elhelyezésére alkalmas pénzintézetek .kijelölése nem olyan nagy ügy, mint amilyennek re ltüntetik. Nem valószínű, hogy ehhez a tárgyhoz felszólal valaki. — Biztos vita lesz a Franklin-társulat bérleti ügyénél. A társulat a IV. kerületi főreáliskola pincehelyiségeit akarja tovább bérelni évi 5000 korona bérért. A szerződés megkötése ellen három szempont szól. Az első az. hogy ilyen hosszú, tiz esztendős bérleti szerződést egyáltalában nem szabadna kötnie a városnak, mert nem lehet tudni, milyen tervek merülnek fel a tiz esztendő alatt az épületre vonatkozólag. A másik érv az, hogy a bér aránytalanul kicsi, egészen bizonyos, hogy a város 5000 koronánál többet kaphatna a pincehelyiségéért. Végül pedig tüzjrendészeti okokból meggondolandó. vájjon egy városi épületnek a pincéjét szabad-e p a p i r r a k t á r céljaira bérbeadni? — A napirend többi pontjai nem érdemelnek különösebb figyelmet. A polgármester utazása. Bárczy István dr. polgármester a jövő héten néhány heti tartózkodásra Lussinpiccolóba utazik. Ugv volt, hogy a polgámester már az elmúlt héten utazik s ebben az esetben Abbáziában találkozott volna V á z s o n y i Vilmossal. A demokraták vezére szombaton este hazaérkezett s az abbáziai találkozóból azért nem lett semmi, mert Bárczy polgármestert Izabella főhercegnő pénteken vendégül látja ebédre Pozsonyban s csak ezután indul déli útjára a polgármester. A pozsonyi ebéden a főhercegnő védnöksége alatt álló templomépités kerül szóba. A sajtótörvény és a főváros. A Tisza—Balogh-féle uj sajtótörvénynek az volt az első következménye, hogy tizenhárom lapnak felmondták az illető bankok a fővárosnál letétbe helyezett kauciót. A tizenhárom lap közül eddig egyedül A z E s t fizette be a főváros pénztárába a szükséges óvadékot. Szent István-napi propaganda. A közgazdasági ügyosztály vezetője, Vita Emil dr. tanácsnok, előterjesztést tett a tanácsnak a Szent István-napi forgalom emelésére vonatkozólag. Az ügyosztályvezető tanácsnok át van hatva a nemzeti ünnepnek a fővárosi detail- kereskedelem szempontjából való nagy fontosságától s ezért mindent elkövet, hogy az idegenforgalomnak folytonos csökkenését megakadályozza. Az első lépés a propaganda terén az lesz, hogy a város plakátokat készíttet s azt a külföldön is terjeszti. Megállapodott a tanácsnok a bos- nyák vámpolitikai központtal is arra nézve, hogy Boszniából és Hercegovinából tömegesen keressék fel a fővárost az ottani kereskedők és iparosok Szent István-napján. Sándor János gyúrja a fővárost. A kormány nem szívesen engedi át Budapest mandátumait az ellenzéknek.-- Úgy értesülünk, hogy a főváros munkapárti korifeusait turnusokban rendeli magához Sándor János belügyminiszter. A legközelebbi mungócsoport szombatra kapott meghivót a belügyminiszterhez. A tiizkárbiztositók ellen. Gál Károly biz. tag inditvánvára tudvalévő- lég elvben kimondotta a közgyűlési, hogy a tüz- kárbiztositó intézeteknek a tűzbiztonsági intézkedések, intézmények költségeihez való hozzájárulását szükségesnek tartja. A közgyűlési határozat alapján Sztankovits Szilárd tb. főjegyző elkészítette a kormányhoz intézendő felirat szövegét. Pünkösd Konstantinápolyban. Május 27-én rendezi a keleti kirándulásairól speciálisan elismert Központi Menetjeg/iroda néhány évi szünet után újabb kirándulását Konsían- tinápolyba. A kirándulás összes költségé 320 korona, mely összeg magában foglalja az útközben, az étkező kocsiban való ellátást, valamint a konstantinápolyi tartózkodás alatti elsőrangú teljes ellátást is és szakavatott utimarsall kíséretét, helyi dragomanok kalauzolásával együtt. A részvételi dijban benfoglaltatnak továbbá a kocsi és hajókirándulások, az összes nevezetességek belépődíjai, valamint a borravalók az egész ut tartama alatt. Részletes utiprogrammot díjtalanul küld a Központi Menet jegyiroda, Budapest, V., Vigadó-épület. Az Austro-Amerikana hajójáratai. A legközelebbi new-york-i indulások Patras, Palermo és Algír érintésével a következők: május 2-án a ,,Kaiser Franz Joseph május 5-én a ,,Laura", május 9-én az ,,Argentina“ és május 23-án a ,,Martha Washington“ hajók. __ A délamerikai vonalon közlekedő hajók: a ,,Sofia Hohenberg“ április 29-én és az ,,Alice“ május 3-án Patras, Almeria és Las Palmas (Kanári Szigetek), illetve Nápoly, Barcelona, Almeria és Las Palmas kikötőket fogják érinteni. __ Bővebb felvilágo sítással és prospektusokkal szolgál: az Austro- Amerikana magyarországi központi irodája Budapesten, VII., Thököly-ut 2,, valamint a fiókirodák Csáktornyán és Fiumében (Via Negozianti 5.) és az összes menetjegyírodák. Az Oiniiia teljesen uj műsor keretében, még csak egy-két napig mutatja be óriási sikert aratott attrakcióját, Jules Verne mesteri alkotását: Grant kapitány gyermekei cimü fantasztikus regényt, mely állandóan zsúfolt házak előtt gyönyörködteti a közönséget. Házilag készített női-, férfi- és gyermek-fehérnemüek, kezesség mellett, rendkívül jutányosán: Vajda Mórnál, IV., Deák Ferenc-utca 21. A Steinhardt mulatóban csütörtökön, e hó 30-án lesz a szezon záró- előadása. Addig is műsoron maradnak a ,,Szerelmes kappan“ és „Ki ez a nő{?" címen kacagtató bohózatok. Változatos elsőrangú külföldi számok és humoros kupié előadások. Tjoízer cs. és kir. uőoari és kamarai szállító divatháza Budapest, ÍV., Xossutf) Pa jós-utca g. Első cs. hír. szab. Dunagőzhajózási Társaság. Az Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság t. c. részvényesei folyó évi rendes közgyűlésüket csütörtökön, f. é. május hó 14-én délelőtt 10 órakor Bécsben, a bécsi kereskedők testületének nagytermében (IV., Schwarzenbergplatz 16. sz. alatt fogják megtartani. NAPIREND: 1. Három jelenlevő részvényes választása, a jegyzőkönyv felülvizsgálására és hitelesítésére. 2. Az üzleti jelentés és zárószámadás előterjesztése, valamint a felügyel-bizottság jelentése az 1913. üzleti év könyveinek és számláinak felülvizsgálásáról. 3. Határozathozatal a tiszta haszon hovaforditá- sa tárgyában. 4. Határozathozatal a részvénytöke felemelése tárgyában. 5. Határozathozatal a társasági alapszabályoknak és az üzletszabályzatna 4. ponttal összefüggő megváltoztatása tárgyában. Az igazgató-tanács felhatalmazása a magas cs. és kir. államkormány jóváhagyásának kieszközlésére. (Alapszabályok 17. §. h) és i) pontja.) 6. Választások az igazgató-tanácsba. (Alapszabályok 17. §. g) pontja, 28. és 36. §§-ai.) 7. Az igazgató-tanács tagjai illetményeinek megállapítása. (Alapszabályok 17. §. b) pontja és 35. §-a.) 8. A felügyelő-bizottság és a póttagok választása az 1914. üzleti év könyvei és számlái felülvizsgálására. A részvényeseknek a közgyűlésen tárgyalandó önálló javaslatai az igazgató-tanácscsal a közgyűlést megelőzőleg legalább 14 nappal közlendők, hogy a napirendbe felvehetők legyenek. A szavazásra jogosult részvényes urak szíveskedjenek belépőjegyeiket f. é. május hó 6-ától fogva a társaság számfejtőségében Wien, III., Hintere Zollamtsstrasse 1. szám alatt átvenni, ahol a felemlített naptól fogva az ezen közgyűlésre szánt tárgyak végleges napirendje, valamint a felügyelő-bizottság által felülvizsgált zárószámadás és az üzleti jelentés is megtekinthető és átvehető. A meghatalmazáshoz szükséges űrlapokkal a társaság számfejtősége szolgál. Wien, 1914 április 22-én. Az igazgató-tanács. „Pallas“ nyugdíj-, élet és katonai biztositó r.-t. Budapest, VI,, Andrássy-ut 24 szám. Képviselők kedvező feltételek mellett alkalmaztatnak. Kérjen prospektust. Köt felette előnyös feltételek mellett : nyugdíj-, élet-, hozomány-, nép-, katonai szolgálatra orvosi vizsgálat nélkül. életbiztosításokat. I» ÜÉPITÉSZEK ÉPÍTÉSVÁLLALKOZÓK GÉPGYAROSOK FIGYELMÉBE! Nyíri Sándor Telefon: 133-37. BUDAPEST Telefon 133-37 VII, Wesselényi-u. 8. Wesselényi-bazár Paszpartu műintézet és könyv- kötészet. • ••• Építési tervrajzok kasirozása a legspeciálisabb módon és titoktartás biztosítása mellett. •••• EVIappák minden kivitelben. •••• Paszpartuk (papirkeret) bécsi, angol, bárok és ovál alakban, eredeti rajzok után is. Egyleti tablók és albumok.