Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-01 / 40. szám
Budapest, 1913. október 1. ff 3 gázgyári tisztviselő-telep lakóházainak összes kályháit. Erre már igazán megáll az ember esze. Egyenesen megdöbbentő, hogy az általános pangás közepette, akikor nincs pénz, mert nincsen munka: — akkor akadjon egy közüzem, amelynek nagyobb szállítmányra van szüksége s ezt a szállítást 1. a nyilvánosság kizárásával intézze el, 2. a magyar ipar arculcsapásával osztrák vállalatnak juttassa a munkát és a pénzt. Tetézi a gázgyár vétkét, hogy kályhákról van szó, tehát olyan cikkről, amelyet idehaza is nagy mennyiségben és a legjobb minőségben gyártanak, amely cikkben a magyar ipar bátran kiállja a versenyt a külfölddel. A főváros közönsége elvárja a gázgyártól, hogy érthetetlen eljárásáról a nyilvánosság fóruma előtt számoljon be. Kereskedők, iparosok a hirdetési vállalat ellen Nem kell animozitással viseltetni a városi üzemek iránt, hogy a hirdetési vállalat tehetetlenségét, életképtelen voltát mindenki megállapítsa az alábbiakból. Az ország egyik legnagyobb irógépkereskedö cége, Schott H. és Donath („Ideál“ Írógépek) két héttel ezelőtt árajánlatot kért a fővárosi hirdető-vállalattól 300 darab 90/60 cm nagyságú plakátnak egy esztendőre való kiragasztására. Pár nap múlva a cég levelet kapott a hirdetési vállalattól, amely szerint az oszlopokon 6489 koronába, a hirdetési táblákon pedig 1629 koronába kerül a plakátok ki- ragasztása. A. hirdető cég erre telefon utján arra kérte a vállalatot, küldjön hozzá valakit, akivel az üzletet perfektuálja, a megállapodást létesítse. Mindenütt a világon, akármilyen fajta kereskedelmi üzletnél az a szokás, hogy aki üzletei akar csinálni, utánajár az üzletnek, nem röstelli a fáradtságot, hanem felkeresi az üzletfelet és iparkodik mennél jobb feltételeket elérni. A hirdetési vállalat azonban lomha, tunya intézmény. Itt aktaszeriileg intéznek el minden üzletet, bizottsági és tanácsi határozatokat provokálnak minden apró-cseprő dolognál. A Schott H. és Donáth-cég kérésére az volt a válasz, hogy az egyik hivatalnok ur ridegen bemondta a telefon-kagylóba az ultimátumot: Antal is megunta a várakozást és hazament Kelenföldre. Pedig a városatyák erősen érdeklődtek már, vájjon mit fog kérdezni Becsey a polgármestertől? — Talán azt, hogy van-e tudomása az igen tisztelt polgármester urnák a Fővárosi Hírlap cimü várospolitikai és közgazdasági hetilap létezéséről? — Semmi esetre sem, válaszolta egy városatya. Becsey úri ember, finom ember, nem tesz fel ilyen kellemetlen kérdéseket Bárczy polgár- mester urnák. Elmaradván a várt szenzáció, a városatyák most már végérvényesen kivonultak a1 díszteremből. A pipázóban már akkor komoly dolgokról volt szó. Például arról, hogy a kartársi összetartozásnak az érzése melyik branzsnál a legerősebb. És szólt áz egyik atya: — Én a kartársi szolidaritásnak legmegha- tóbb példáját a Hungária-fürdőben szoktam megcsodálni. Ahogy .kijövök a vízből és a dörzsölőbe kerülök, az egyik fürdő-ember nekifekszik a lábaimnak és oly erővel figyelmeztet engem a tyúkszemeimre, mintha vesztett álmait siratná. Holott ez a figyelmeztetés gyöngéd célzás csupán arra, hogy vigyázat, ne tessék elkerülni a tyukszemirtó kollégákat, hadd keressenek ők is. Véletlenül jelen volt a pipázóban ennél az előadásnál Kovács Aladár dr. is, a mentők igazgatója, egyben pedig bizottsági tag. Legott, karoníogta az éles megfigyelőképességgel megáldott atyát és beprotezsálta egy intézetbe, ahol tovább folytathatja a megfigyeléseit. — Nem küldünk Önökhöz senkit. Ha plakátot akarnak kiragasztani, jöjjenek ide és fizessék le -a dijat. Ennek a hivatalnoki észjárásnak és eljárás- naK az volt a természetes következménye, hogy a cég megszakította a további tárgyalásokat s más módot talált arra, hogy áruinak reklámot csináljon. A hirdetési vállalat tehát — s közvetve a főváros •— 7—8000 korona jövedelemtől elesett csak azért, mert nincsen a kereskedelmi forgalom követelményeihez és szokásaihoz simuló üzletmenete, üzletrendje. Egy ilyen eminenter kereskedelmi üzletet nem lehet paragrafusokkal, aktaszerü pontossággal és a hirdető felek gőgös lenézésével vezetni. * A másik eset is fölöttébb tanulságos. Charles M ü 11 e r, a világhírű impresszárió, aki most P e g o u d-t, a fejjel lefelé repülő franciát hozza Budapestre, ezt a páratlan látványosságot plakátokon akarta hirdetni. Elment a városi hirdető-vállalat irodájába, ott egy fiatal embert talált, amint hanyagul hátradőlve a székén cigarettázott. Az ifjú szigorúan rárivalt Charles Miillerre: — Mit akar? Müller, aki hosszú külföldi tartózkodása miatt kissé idegenszerüen beszél magyarul, udvarias hangon, németül adta elő jövetelének célját. Ám az ifjú zordul közbevágott: — Magyarul beszéljen! Erre már azután elhagyta Midiért a béke- türése és ezzel a búcsúszóval: „Sie Flegel!“, faképnél hagyta a hivatalnok urat. És szintén másképpen segített magán. És a város szintén elveszített ismét vagy kétezer koronát! ❖ Kereskedők és iparosok mind-mind tele vannak elkeseredett panasszal a hirdetési vállalat ellen. A tisztviselők alig akarnak szóba állni a hirdetőkkel, nagyon kurtán bánnak velük, az elintézés rendkívül hosszadalmas, az ár horribilis, a kiszolgálás gyalázatos. Addig nem tárgyalnak, amig a hirdető le nem fizette előre a dijakat, viszont ha. az üzlet létrejött, már nem ragaszkodnak olyan mereven a megállapodáshoz, nem ragasztanak elég helyre plakátot, ragaszkodnak a tarifához és nem ismernek engros-árakat stb. Oly faagy az elégedetlenség, hogy a legjobb hirdetők közül többen végleg beszüntették a hirdetési vállalattal való összeköttetésüket. Százezreket vészit ez által a város. A hirdetési vállalat monopóliumot élvez, kitűnő üzlet volna, busás hasznot hajtana, ha nem volna olyan, amilyen, ha szabadabb, kereskedelmibb szellemben vezetnék, ha kereskedők állnának az élén, nem pedig pontos és pedáns hivatalnokok. A szűcsök és a záróra Az utcai árusítás szabályozása A Magyar Szücsmesterek Országos Egyesülete a minap azt kérelmezte a tanácstól, hogy a nyolcórai zárókötelezettség idejét október havára való érvénnyel kilenc órára halassza. A kérelemnek kedvező elintézését kilátásba helyezték a városházán, holott a szűcsök nem érdemlik meg azt a jóakaratot. A záróra általános rendelkezéseit nem szabad egyes branzsok- nak a kedvéért illuzóriusakká tenni. Nem járja, hogy a törvény alig lépett életbe és máris kivételeket akarnak statuálni. Súlyos sérelmet jelent ez az alkalmazottakra nézve, akik hosszú harcok árán tudták csak elérni a záróra törvényes szabályozását. De lehetetlen a kérelem teljesítése a többi szakmabeli kereskedőknek a szempontjából is, mert a szűcsök ezzel jogosulatlan előnyhöz jutnának. Veszedelmes precedens volna a záróra kitolása, hiszen hasonló indokolással egyre-másra jönnének majd a többi kereskedők is. És még egy szempont merül fel ennél a kérdésnél. Tudvalévő, hogy a legtöbb divatáru üzletben szücsárukat is tartanaik. Ezek a cégek joggal vonatkoztathatják majd a kérelem teljesítését a saját üzleteikre is, ebből pedig a záróra kitolásának általánosítása fog kinőni, mert minden kereskedő szücsárukat fog bevezetni a látszat kedvéért. Nagyon veszedelmes volna tehát, ha ti tanács meggondolás nélkül teljesítené a szűcsök indokolatlan kérelmét. * A közgazdasági ügyosztály most készíti elő az utcai árusítás szabályozásáról szóló előterjesztést. Vita Emil dr. tanácsnok munkájának alapgondolata az, hogy a kereskedőket, akik a város háztartásának legbiztosabb, legállandóbb támaszai, a legjobb adófizetők, meg kell védeni az utcai konkurenciától. Az utcai árusítást tehát engedélyhez kell kötni, aminek a fentebbi indokon kivid egészségügyi és más szempontokból is nagy jelentősége van. Mindenesetre élénk érdeklődésre tarthat számot az előterjesztés. amely már legközelebb nyilvánosságra kerül. A főváros kiskereskedőit bizonyára megnyugvással fogja eltölteni a munka. Tjofzer cs. és kir. uboari és kamarai száílitó divatháza 'Budapest, IV., TCossutß Pa jós-utca g. igazgatóságának és budapesti vezér- , ügynöksé.. ALTALANOS ■ ■ gének irodái R17TflQITn D T 1913. szept. hó DlulUullU n.-i. ZB-ától kezdve a VII. Károly-kfirut 3. sz. alatti társulati székházban rmai'. ___
