Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-14 / 20. szám
II. évfolyam Budapest, 1913. május hó 14-én. 20. szám. EEÖFIZETÉSF 7ÍRHK: Egész évr*e............... 16 K EéC évre ........................... S K Egy es számok kaphatók a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap Felelős «zcpA«sz<5 : DC1CSÓ Emil. T<Spsszcr/icsz/5; dp. Szilágyi Hugó Megjelenik minden szerdán, esetleg hetenhint többször is. Szerkesztő ség és kiadóhivatal: VI. Kis János-utca 4. szám Sopron város polgársága spontán lelkesedéssel százezreket ajánlott fel a város pénztárának, hogy egyrészt olcsó kölcsönhöz juttassa Sopront, másrészt pedig biztos helyen gyiimöl- csöziesse a pénzét. A jó vidék lokálpatriotizmusának megnyilatkozásában tagadhatatlanul van valami kedvesen naiv vonás. Mi legalább, akiknek megadatott az a szemcse, hogy fővárosi zajjal telíthetjük a dobhártyánkat, irigységgel és bámulattal gondolunk a kis dunántúli város adófizető polgáraira. Budapesten, igaz, egészen más arányokban történik a rongyszedés. Budapestnek meg sem kottyan az a néhány rongyos százezer korona, amellyel Sopron polgársága a város segítségére sietett. Budapestnek most is százmilliónál nagyobb összegű kölcsönre van szüksége, ezt a pénzt pedig a nagybankok és a külföldi tőke igénybevétele nélkül még akkor sem tudná Bárezy István felhajszolni. Ha történetesen más idők járnának és más emberek élnének. Annyi bizonyos, hogy a képzeletnek legvilágosabb csápongásával sem lehetett kedvezőtlenebb időt választani egy uj kölcsön szerzésére, mint a mostanit. És már eleve kijelentjük, hogy Bárezy István pénzügyi zsenije előtt le'borulunk, ha a mai helyzetben előnyös kölcsönhöz jut a főváros. Be most nem is erről akartuk futtatni iáz elménket, hanem a soproni eset kapcsán a főváros vezetőjének a polgárság szivében és pénztárcájában való elhelyezkedéséről. A közgazdasági krizis kiürítette a magán- pénztárakat, Pénz, pénz, az abszolúte nincs. Be még ha volna, a főváros számára akkor sem adnának pénzt a főváros polgárai. Egyszerűen azért, mert nem tartják többé biztos elhelyezésnek a fővárosnak nyújtott kölcsönt, a Polgárságból kiveszett a bizalom minden iránt, aminek forrása a városháza. A pénznek megvan az a sajátsága, hogy mindig oda húz, ahol már addig is nagy mennyiségben volt felhalmozódva, más szóval a kispénz csak a nagy pénznek a társaságában érzi jól magát. Budapest finánciái azonban csehül állnak. Nem azért, mintha Bárezy István uralmának dacára nem volna még mindig elegendő ellenértéke egy százhúsz milliós tehernek, hanem a köztudaíban átment tény miatt, hogy a ki- pumpolt milliókból nálunk sohasem fakadnak uj erőforrások, sohasem fordítják őket produktiv célokra. A pesti polgár helyesen sejti, hogy könnyelmű céloknak eszköze a városházán minden újabb kölcsön. Ez a köztudat az oka annak, hogy a soproni példa fölött elméláz Budapest vagyonos polgársága, de nem találja a Példát követésre méltónak. Baumgarten Sándor ur, akinek u nevét sárban fiirösztölték az elmúlt héten a lapok, csúnyán megrágalmazta a polgármestert, söl e rágalmakból kijutott a polgármester fivérének is. Az állította a jeles építész, hogy a városházán csakis úgy tudott építkezéshez jutni, ha előbb pénzáldozatokat hozott az üzletért. A rágalmaknak személyi része teljesen tisztázva van már, Bárezy István ni szerepe szintén kellőképen meg van már világítva. Illő tehát, hogy a történetin) hűségével megállapítsuk azt is, hogy abban az időben amelyben az állítólagos városházi panamák történtek, Baumgarten ur minden isiszkon felüt még varosatya is volt, tehát egy összeférhetetlen ember. Arra a kérdésre pedig, hogy kiknek a nyájához tartozott, nem is érdemes felein'. Úgyis tudhassa mindenki, hogy Hiivösék színtiszta lobogója alatt kezdte meg városházi pályafutását az a Baumgarten Sándor. A kozszáHitási szabályzat mégsem utolsó gondja a tanácsnak. Űrre vall az a legújabb siitelii határozat, amely arról szói, hogy a fennálló törvényes rendelkezéseket együvé gyűjtik, összegyúrják, sőt még talán meg is szívlelik ezentúl. Lám, lám, a sajtó munkája mégsem nevezhető minden esetben meddőnek. Jó magunk is addig-addig irtunk a közszállitási szabályzat kijátszásáról, annyi konkrét esettel világítottunk arra, hogy ezen a téren a legnagyobb bajok vannak, untig végre egy szép napon nagyot gondolt a tanács és — gyűjteményi csinált azokból a jogszabályokból, amelyeket önmagára nézve sohasem talált kötelezőknek. Ma minden egyes szabály mellé kerülne a fennálló gyakorlat is, akkor igaza volna annak a paradox állításnak, hogy a kivételek megerősítik az általános szabályt. A közszállitá- soknál t. i. csupa ilyen kivitelből alakul ki a mostani gyakorlat. Spolarits ur, a kiváló lángos-ész, post tot diserimen re- rerum boldog bérlője lett az állatkerti vendéglőnek és kávéháznak. Spolarits ur pályázatában hanyag előkelőséggel jelentette ki és jelentette be, hogy abban a pillanatban, amikor a közgyűlés kimondja a boldogító igent s övé a bérlet, lemond a bizottsági tagságáról. Ez a perspektíva alkalmasint. sok városatyát megszéditett s igy történi, hogy Spolarits ur nyeregbe jutott, ám az üzlet beveztésének gondjai közepette megfeledkezett arról a csekélységről, hogy ösz- szeférhetetlenségét rendezze. Úgy látszik, Spolarits ur még habozik, nem tudja eldönteni, a városatyaságot szeresse-e, vagy a súlyos áldozatok árán szerzett üzletet? ! Ahihnels fáj a nyilvánosság i 1 A pénzügyi bizottság legutóbbi ülésének I megdöbbentő eseménye volt. Egymás után | két előkelő tagja a bizottságnak, Wälder i Gyula és Pető Sándor adott kifejezést anyaik az őszinte meggyőződésének, hogy a főváros ügyeihez a nyilvánosságnak semmi köze sincsen, az urak egymás között intézhetik el a polgárság életbevágó, egzisztenciális kérdéseit. Tették pedig ezt a nevezetes kijelentésüket az urtolk annak az előterjesztésnek a kapcsán, amelv megállapítja azt az arányt, amely szerint a főváros betétjei az egyes pénzintézeteknél elhelyezendők lesznek. Ha a két egyértelmű felszólalás tisztán e tárgyra vonatkozott volna, úgy senkinek sem lehetett volna á diszkrét urak meggyőződése ellen kifogása, mert tagadhatatlan, hogy a főváros financiái bizonyos diszkréciót kívánnak s még nagyobb mértékben szorulnának rá/a köteles diszkrécióra a pénz^ intézetek, amelyeknek bonitásáról, a pénz- elhelyezés biztonságának szempontjából való megítéléséből volt szó. Wälder és Pető urak azonban túllőttek ezen a célon. Szerintük a nyilvánosságnak egyáltalában nem szabad teret nyújtani a városháza ügyeiben, a nyilvánosság ellenőrzésének egyáltalában nem szabad érvényesülni a tanács előterjesztéseiben és Mán a közgyűlés határozataiban sem. Ehhez pedig már azután beleszólása van a sajtónak is. Amelynek éltető eleme a nyilvánosság és amelynek éppen az a célja és létalapját, hogy a közönséget a napi eseményekről tájékoztassa, hogy mindent, ami közügy, vagy amit közérdeklődés kisér, a nyilvánosság itélőszéke elé hurcoljon. A sajtó nem is titkolta a rosszalását a felszólalásokban nyilvánuló tendencia fölött. Példa erre a legnépszerűbb magyar napiiáp. „Az Est", amely a furcsa esetről a következő kritikát írja: „A titokban való üzletkötésekből már éppen elég volt és ha a fővárosnál minden üzletet a nyilvánosság ellenőrzése mellett kötöttek volna meg, mint ahogy ezt a demokraták vezére állandóan és eléggé nem helyeselhető Hagy nyomatékkai követelni szokta, úgy kevesebb hiteltullépésről, kevesebb panamáról és még kevesebb gyanúsításról lenne állandóan szó. A főváros közönségének joga van tudni, hogy mi történik a közpénzekkel, és éppen az ilven kényesnek nevezett ügyekben kell igenis ja legnagyobb ridegséggel és nyilvánossággal eljárni, nehogy az történhessék meg, hogy a bizottsági tag urakkal összeköttetésben levő vállalatodé jussanak olyan előnyökhöz, amelyekhez az elfogulatlan Ítélet aligha juttatta volnar őket. A nyilvánosságtól csak a bűn és a panama irtózik, a becsületes üzlet és köz- igazgatás sohasem“. Nagyon figyelemre méltó, épületes szavlak ezek, nagy szégyene a városnak, hogy szükség volt rájuk és nem nagv dicsősége azok^ nak, akikre tulajdonképpen voriaítkoznak. Az Est a nyilvánosságot reklamáló cikkében csak a konkrét esetről emlékezik meg s csak a pénzfelosztás apropóját veszi kiindulási pont-
