Fővárosi Hírlap, 1912 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1912-12-18 / 13. szám
/. évfolyam. Budapest, december hó 18-án. 13. szám. íeilímimliTDilíDiiiamDmDíiiamaiiiaiiiniiiniimiiiDiiiniiiaiiiamösisoliinmaisgnmaiilpmomLiisaissimmc ELŐFIZETÉSI ARUK: Egész, évre ......................76 K Fé l évre............................ S K Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Várospolitikai és közgazdasági hetilap Felelős szeffteszts : Dacsó Emii. Tá r>ssz.er>kesztő: ár. Szilágyi Hugó Megjelenik minden szerdán, esetleg hetenkint többször is. Szerkesztő - ség és kiadóhivatal: VI. Kis János-utca 4. szám Vázsonyi Vilmost minden tiszteletünk és ragaszkodásunk ellenére is .szerénytelenséggel kell megvádolnunk. Szerénytelennek mondjuk öt, mert nem elégedett meg azzal az elévülhetetlen dicsőséggel, amit önmagának szerzett (s amit nem is keresett), hanem élősködőket is felemelt magához s a rendkívüli sikerből fakadó rendkívüli elismerést érdemetlenekke! osztotta meg. Vázsonyi Vilmosnak ilyformán még a szerénytelensége is szerénység övé az eszme, övé a diadal. Senkinek sincsen joga hozzá, hogy a mások dicsőségét kisajátítási eljárásnak vesse alá. A polgármester ur, a kormánynak és az adófizető polgárságnak kettős malomköve közé kerülve, kiegyenesítette a hajlékony gerincét és megvonta bizalmat v, kormánytól A nyájas publikum - csak azt látja, hogy a polgármester, kuruc Bárczy István, a lemondás nemes erényét gyakorolta akkor, amidőn a helyzete az ő eddigi parancsolóival szemben tarthatatlanná vált. Arra azonban mi vagyunk bátrak a nyájas publikumnak a figyelmét felhívni, hogy a lemondás a végső szükségnek volt az eszköze. Az a népszerűség, amelyről Lukács László hamis dalt énekelt, egyesegyedül Bárczy Istvánon kopott el. A polgárság lassan-las- san kezdett már eszmélni. Az emberek belátták, hogy a városigazgatás nem más, mint egy száz milliós számla, amelyet néhány kiváltságos férfiú prezentál s az adófizető polgárság, Budapest egész lakossága fizet ki. Bárczy Istvánnak nagyon jól jött, nagyon alkalmas időben érkezett az adóügy. Tekintélyének utolsó foszlányait a költségvetésnek a szele fújta el. uralkodásának minden vétkét, koncepcióinak minden hibáját brutális erővel jelezték a számok, amelyekből a deficit réme ordított ki. Szánalmas volt a kép, biztos a bukás — és ekkor a modern Antheusz ismét Vázsonyi Vilmostól akart uj erőt kölcsönözni. A kormány bizalma, jól tudta, nagyon labilis alap, mert a kormány maga is a lét és nemlét között lebeg, másrészt pedig a polgármestert nem a kormány szokta választani (legföljebb kiválasztani), hanem a törvényhatósági bizottság tagjai. Bárczy István levonta a helyzetnek azt a konzekvenciáját, amely számára egyedül volt lehetséges. Csak opportunus volt, nem pedig hős. Amit tett. nemcsak a kötelessége volt, de eminens érdeke elsősorban. S ha a közgyűlés elismerést szavazott néki, ezt a tényt csakis azzal az értelmezéssel fogadhatjuk, hogy Budapest jelenlegi polgármesterének már azért is elismerés jár, ha egyszer a saját érdeke találkozik a polgárság érdekével. Lemondani olyasvalamiről, amihez anyagi, vagy erkölcsi érdek fűz, lehet fájdalmas dolog, lehet férfias cselekedet. De lemondani arrói, aminek csak a látszata a miénk, aminek a létezése tulajdonkeppen erkölcstelenség, — nem hősiesség, nem szívszaggató ügy. Bárczy István polgármester urat a kormány a főpolgármester helyetteseítéscvei bízta meg. A főpolgármester a kormány közege, ellenőrző szerve, a polgármester ellenben első tisztviselője annak a törvény- hatóságnak, amely fölött az ellenőrzést gyakorolja a koirmányközeg. Látnivaló, hogy a kettős minőség a legélesebb ellentétben, a legnyilvánvalóbb összeférhetetlenségben állott egymással s valóban a jelenleg divó összeférhetetlenségi szemethunyás keli hozzá, hogy akadjanak emberek, akik ezért a tettéért ünyyoeljék a polgármestert; Vájjon akkor, amikor a polgármesteri állásról van szó s amikor az összeférhetetlenséget a kormányzat csődje, a teljes tehetetlenség teremti meg, szintén ilyen kuruc pózban fogjuk viszontlátni a hatalmas, podesztát? Elöljárót választ a közgyűlés. Ez a körülmény különös aktualitást kölcsönöz annak a megállapításnak, hogy Budapest elöljárói —■ egy-két kivétellel —• nem ütik meg azt a mértéket, amelyet a rájuk háruló nagy feladatok megszabnak. Budapest kerületi polgármesterei — tisztelet a tisztelendőknek! — vidéki nívójú, szűk látókörű beamterek, akiknek abban a törekvésben merül ki a munkájuk, hogy az esztendő végén kevés legyen a hivatali restáncia s hogy a fizetési korosztályoknak a létráján biztosan felmászhassanak a teljes nyugdijélvezet tetejére. Silány anyagból válogatják össze az elöljárókat, ez az eredendő hiba. Most is olyan embert készülnek megválasztani, aki úgy mondják - nagyon szorgalmas és hűséges tisztviselője a fővárosnak, egyéb képességeit azonban —úgy mondják mindeddig gondosan elrejtette. Egy. kis szelekció itt sem ártana talán! . . . A ródli és a zene egyenkint és összesen nagyon szép dolgok, sőt kultúrdolgok. Úgy kerülnek össze ezen a papíron, hogy a polgármesternek dédelgetett csemetéi ők ketten: a zene és a ródli. A szab. európai látókör tulajdonosa napokat szentel, ha arról van szó, hogy egy új zeneoktatási főfelügyelői állásra vonatkozó szabályrendeletet kell tanulmányoznia, vagy egy újfajta ródlipá- lyának a dimenzióit meghatározni. A módiitól és a zenétől sem pénzt, sem időt, sem munkát nem sajnál a polgármester s taián az érzékeinek ez a kétoldalúan egyoldalúsága okozza, hogy a főváros eminens köz- gazdasági kérdései, a legsúlyosabb napi problémák hidegen hagyják. Ez ri ki a költségvetésből s a polgármester minden ténykedéséből. Elrejtett deficit. Álegyensuly a költségvetésben. A főváros költségvetése számszerűleg egyensúlyival zárul- A kiadási és a beveteli előirányzat egyaránt 85.216 millió korona. A pénzügyi ügyosztály jelentése ehez megjegyzi, hogy az 1913. évi költségvetési tervezet a kiadások és bevételek egyensúlyán nyugszik. Ezzel szemben vitatjuk, hogy ez az egyensúly csak a papíron van meg, és hogy a költségvetés számoszlopai közt tekintélyes hiány húzódik meg. Egyenesen naiv és primitiv módon jutott el az előirányzat ehez az egyensúlyoz. Még pedig úgy. hogy a kiadási prelimináré adott mennyiségével szemben a rendkívüli kiadási előirányzatot egyszerűen leütötte oly összegig, amely a kiadások mértékéig telik. Így történt, űogy a rendkívüli kiadások az 1913. évi előirányzatban 5.657,196 koronáról hirtelen 2-710.830 koronára csökkentik. A rendkívüli kiadások e restringálása az a sülyesztő, amelybe a deficitet a pénzügyi ügyosztály elbújtatja, az ügyosztály jelentése szerint a múlt évi költségvetés ama tételeinek összege, amelyek az 1913. évre már nem nyúlnak át, 3, 833.2/2 koronára rúgnak, úgy hogy a rendkívüli kiadások előirányzatának csökkenése is ez összegnek felel meg. Hogy miért nem nyúlnak át ezek a tételek, azért-e, mert korizu- máltattak vagy talán azért, mert keresztülvitelüktől elállóit a város, azt nem árulja el a jelentés. De érthetetlen és büdzsé-technikai szempontból, abszurdum, hogy a költségelőirányzat megítéléséhez adatként a rendkwüli kiadásokat sorozza fel, amelyek az előirányzatból hiányzanak- Ezek a rendkívüli kiadások vagy a beruházások számlájára kölcsönpénzekből teljesittettek és akkor a rendkívüli preliinináréhoz semmi közük, vagy a költségvetés keretén belül végeztettek és akkor teljesen érthetetlen, hogy egyik évből a másikra 3 milliós csökkenés mutatkozik. Ugy- látszik, a jelen esetben egy kis revirement esete forog fenn olyképpen, hogy a műit évben még rendkívüli kiadások cime alatt szerepelt létesítmények túlnyomó része egyszerűen a kölcsönpénzekből fedezendő beruházások teherszámlájára tolattak át. Mindenesetre a rendkívüli kiadások e feltűnő három milliós csökkentése bővebb magyarázatra szorul. De tekintsünk el ettől a deficit-süíyesztő- től és nézzük a költségvetés egész struktúráját. A rendes kezelésben, amely pedig irányadó a község háztartásában is, a mérleg ekként alakul: A rendes kiadások a rendes bevételeket 2.946,366 koronával haladják felül- Itt tehát a számszerű hiány csaknem ez a három millió. Pontosan ugyanennyivel nagyobb a rendkívüli bevételek összege a rendkívüli kiadásoknál. A rendes kezelés deficitjét, tehát a költségvetés a rendkívüli bevételek ugyanennyi plusszából fedezi. Aminek realitását nagyon problematikussá teszi az, hogy mig 1912-ben a rendkívüli prelimináre többlete csak 154-952 korona volt, addig az 1913- rendkívüli prelimináré egyszerre
