Fővárosi Hírlap, 1912 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1912-12-18 / 13. szám

2 2.946,366 koronára, tehát csaknem az előző j évinek húszszorosára ugrik fel. Jellemző, ; hogy a jelentés e nagy rendkívüli bevételi i többletet, a gyümölcsöző kölcsönpénzek ka­matai cimén felvett J .656.000 koronás több­letből és az újonnan még felveendő közköl­csönpénzek időközi kamataiból varja- Néz­zük meg azonban kissé közelebbről ezt a té- j telt A kölcsönpénzekből tudvalevőleg már I csak mintegy 20 millió készlet van, amely feltétlenül elfogy féléven belül, vagy még ha­marább. Ezután tehát ki van zárva 1.5 millió­nál is nagyobb kamat. De egyenesen mon- struózus, hogy a költségvetés a rendkívüli be­vételek 3 milliós plusszát csak úgy tudja be­állítani, ha azt újabban felveendő kölcsön­pénzek csaknem 1.4 millió időközi kamatját is beszámítja­Ezzel tehát demonstrálva van,- hogy a fő­város jövő évi költségvetése újabb kölcsön ielvétele nélkül okvetenül egalább is 1-5 mil­lió korona deficittel zárul. — A látszólagos egyensúly második forrása eszerint a maj­dani kölcsön majdani kamatja. De menjünk tovább! A rendes kiadások 1912-hez képest 10.6 millióval növekedtek, a rendes bevételek csak 8.6 millióval. Itt mái­két millió koronás reális hiány van a rendes kezelésben, amelyet csak a rendkívüli kiadá­sokkal és kölcsönkamatokkal való manövri- rozás képes valahogy a papíron ellensúlyoz­ni- De nézzük csak, hogy miből alakul a be­vételi többlet. Először is az állami egyenes adók utáni községi pótléknál 2 millióval több van fölvéve „a nagyarányú építőtevékeny­ség“ eredményeként. Hát ez egyszerűen gyermekmese. Nagyarányú építkezés már nincs, a házbéradó nagymérvű emelkedésére számítani a jövő. évben nem lehet és a két milliós plusz nem lesz meg. A bevételi többlet legnagyobb tétele tehát fantom, mely telje­sen irreálissá teszi a büdzsét. A kölcsönpénzek 3 milliós kamata, kapcso­latban a rendkívüli kiadások indokolatlan milliós leszállításával és a be nem állható * 1 2 milliós pótadótöbblet ingatag reménysége, I v á n y i Izidor volt, úgyis mint elvhii demo­krata. úgyis mint olyan, aki az eredményről már előre is csalhatatlan információt adott min­denkinek. Zsúfolva volt a karzat, de még jobban elfogta a zsuf a padsorokat, amikor a bizottsági tag urak elfoglalták a helyeiket a teremben. Egy kültelki demokrta próbát tett a karzatról: le­dobott a terembe egy gombostűt, de Halász főterem biztos azt kiáltotta: „Nincs hely,“ mire a gombostű, kipp-kopp belebujt a Bárczy István zsebébe. Az elnöki székben a humorel- nük, R ó z s a völgyi Gyula ült. Jelentette, hogy Kauser Jánosnak nem kell a mandá­tum. de hogy a müépitészi létszám teljes le­gyen, Körösi Albert készségesen vállalko­zott a távozó bizottsági tagnak a helyet betöl­teni. Jelentette továbbá, hogy széninség van, S z a 1 a y Mihálynak indítványa van, Vita ta­nácsnoknak pedig előterjesztése van. Gyerünk tovább! —- fújták az öregek (a gólyák mohón figyeltek az eredményeket). De nem mentek tovább, ki is kaptak a kedélyes Rózsavölgyi Gyulától: — Üljenek le a régi bizottsági tag urak! — mondta és ahogy mondta, igy is lön. mert köz­ben a polgármester kezdett beszélni. Beszélt, beszélt és a sajtópáholyban megállapították, hogy B á r c z y Istvánra is pászol az, amit a király Széli Kálmánnak mondott: Beszélni, aztat tud maga, kedves Széli! .......... Am ikor befejezte, felzugott a taps és éljenzés mert felállt Vázsonyi Vilmos, halkan kezdte, erősebben folytatta és dörgö hangon végezte. Ez volt ám a beszéd! Semmi frázis és mégis csupa csillogás, semmi páthosz és mégis mennyi méltóság. Csupa nemesség, csupa mű­vészet: erő, szellem, ötlet, szatíra, igazság, lo­gika — ezekből az elemekből szívta össze Vá­zsonyi Vilmos másfélórás beszédét, a legszeb­bek közül valót, amelyek ebben a teremben el­Vázsonyi napja. Szombaton, 1912. december hó 14-ikén. d. u. negyed 7-kor, Budapesten, a váci-utcai uj vá­rosháza közgyűlési termében páratlan termé­szeti csoda történt: a törvényhatósági bizott­ság “majdnem egyhangúlag“ megszavazta a kormánynak a tőle meg nem szokott bizalmat­lanságot. Száz esztendős embereknek az álma valóra vált. Miről apánk kétkedve szólt, hogy szeretné látni azt a kormányt, amelyet Sebre- y er Jakab és Glückst hal Samu nem tá­mogat, amelytől R a d o c z a János és M o r- z s á n y i Károly, Kriszháber Eeó és P e tö Sándor megvonják a bizalmukat: — ime, ele­ven és letagadhatatlan valóság lett belőle! Oh jerum, jerum, milyen változása az erővi­szonyoknak és R óz'S a v ö 1 g y i Gyulának és V a s z i li e v i t s Jánosnak és a többi hazafiak­nak, akiknél L u k á c s László, a számok mes­tere. ezúttal elszámitotta magát. Gyorsan ka­lapácsot a kezünkbe és hegyes szögeket, hogy leszögezhessük a tényeket és hozzászögezhes­sük a megváltozhatatlan tényékhez a megvál­tozott mamelukokat, a kurucokká vedlett kor­mányoszlopokat! Szép nap volt a december 14. Úgy kezdődött, mint minden szombati nap: először felkelt (nem volt jelen), azután kibontakozott és mire dél lett, felhők borultak reá. Sűrű és nehéz felhők, amelyek mögül, mennél jobban közeledett az este, annál erősebben kikandikált a bizalmat­lanság. A felhőkből örömkönnyek hullottak alá, a könnytulajdonosok megcsontosodott virilisták voltak. De tartsunk némi sorrendet, uraim és höl­gyeim. Mert hölgyek is voltak a karzaton, nem­csak demokraták. A karzat beleszólt, helyeseb­ben szólva beletapsolt a tanácskozásba. Meg­született a speciális karzati jog, a taps s a kodi- íikátora. Weidingerje ennek a jognak R a d­nyujtja az alapot a költségvetés egyensúlyá­ra- Szép kis alap! — Szép kis egyensúly! Hiába kertelünk, hiába rejtegetünk: a fő­város háztartásában itt a deficit. Elbújtatni laikusok számára lehet, de letagadni a tényt nem lehetséges. A számok igazsága rettene­tes erővel sújt le azokra, akik e pénzügyi gazdálkodásért felelősek! Főpolgármester kerestetik. “«Hit Szombaton este, rögtön a bizalmatlansági manifesztáló után, a kormány a félhivatalos tudósító utján tudtára adta mindenkinek, akit illet, hogy rövid időn belül betölti azt a tá­tongó űrt, amely Bárczy Istvánnak a fo- polgár mester helyettesi állásról való bús rezig- nációja folytan támadt. Megindult a kombináció, ki lesz a boldogtalan kiszemelt? Egy városházi vezértől megkérdeztük, nagyon fél-e a kor­mány fenyegetésétől s kit tippel a főpolgármes­teri állásra. A vezér eltalálta a megfelelő han­got: a kormánynak erről a tervéről nem is le­het másképpen beszélni, csakis tréfásan y Első helyen R u d n a y Bélát fogja je­lölni a kormány —- mondotta az illető. Azért Rudnayt, meid ö már királyi biztosi minő­ségében megismerkedett a. közgyűlés ter­mével. A bizottsági tagokkal nem. mert egyet sem látott közülök a teremben. A második hely Kubinyi Gézát illeti meg. Ö viszont nagvon is jól ismeri a városhá­zát. Az árverési csarnok körül élénken buzgólkodott. A harmadik helyre Cserny Károlynak van a legtöbb kilátása, ő kép­viseli a legméltóbban az agrárokat a mun­kapártban. Eddig szól a móka. A valóság pedig az, hogy a főpolgármestert nem a kormány nevezi ki, hanem a közgyűlés választja. Igaz, hogy a je­Budapest, 1912. december 18 lölés joga a kormányt illeti meg, illetve a je­lölteket a kormány ajánlja a királynak. Ismer­jük a Lukács-kormány feltétlen loyalitását és azért nehezen hisszük, hogy Lukács László a királyt kitegye annak a kétségtelen blamázs- nak, amely a választásnál érném. Mert ennek a kormánynak az akaratát e z a közgyűlés aligha fogja többé respektálni s könnyen meg­történhetik, hogy a három jelölt közül vagy éppen a harmadikat, vagy egyiket sem fogja megválasztani. A nagy kő elrepült és hogy hol áll meg, nem lehet kétséges. Veszélyesei! az óphádoh. Az Erzsébet-téri árkádos Adria-palota dolgá­ban minden jel arra mutat, még nem mondot­tak ki az utolsó szót. A józan ész s a közérdek súlyos vétója minden bizonynyal meg fogja aka­dályozni a közmunkatanács felbőszítő döntésé­nek megvalósítását. Heteés fővárosi bizottsági tag és ügyvéd a múlt héten beadta az árkádos­palota uj építési terveit a városépítési ügyosz­tályhoz. Az ügyosztály az aktacsomót rögtön továbbította a közlekedési ügyosztálynak. Mert a sok fejű közérdek, melyen az engedély meg­adásnál a tanács túltette magát, legfőképpen a közlekedés szempontjából követeli a határozat megváltoztatását. Az Erzsébet-térnek ezen a részén megy ke­resztül a közúti villamos lipótvárosi vonala s ez alatt húzódik a földalatti villamos Gizellá­ién szakasza. A műszaki megállapítás szerint a közúti sínjeit két méterrel beljebb kell he­lyezni az úttestnek a tér felé eső része irányá­ban. Sőt ezenkívül a földalatti villamosra is ve­szélyes lesz a közelében aláaknázott palota. A földalatti villamosra az ügyosztály tiltakozó tétlennek mondja az árkádok létesítését. A töldalatti vilamosra az ügyosztály tiltakozó javaslata értelmében veszélyt jelent az árká­dos Adria-palota. Már pedig a földalatti félig- mecklig városi tulajdon. Es már ezért sem sza­bad nyugodnia a fővárosnak addig, mig a terv protezsálói abba nem hagyák hajtogató munká­jukat. | hangzottak. Volt is figyelem és élvezet, utána I pedig vastaps. A legmohóbban Springer Ferenc hallgatta Vázsonyit, utána Halász ' Manót illeti a legjobb figyelmességi klasszifi­káció. Hiába próbálta ki a snájdigságát Mada- rassy-Beck Gyula báró. Vázsonyinak nem került nagy fáradságába, hogy visszavágjon s mire a végéhez ért, a báró mindjobban elcsön- d esült. Kolosszális volt a beszéd hatása. Az emberek mámorosán tapsoltak és éljeneztek, de annyira még sem veszítették el fejüket, hogy Bene­dek Dezsőt észrevegyék és szóhoz engedjék. Két kara emelő lett a renegát függetlenségiből: egy hangot sem lehetett érteni abból, amit az I ajkai rebegtek, csak a kezeit himbálta fel és alá. Rózsavölgyi tata éppen meg akarta vonni tőle a szót, de e pillanatban az elnöki emelvény­nyel szemközt, a padsorok mögött feltűnt egy hosszú, szikár, fekete szakállas ur és mereven nézte az elnököt. — Jesszusom, Tisza István gróf! — kiál­totta Rózsavölgyi Gyula, de Tisza István kép­mása csakhamar megmozdult és a demokraták felé igyekezett. Kisült, hogy a kísértet nem is annyira Tisza István volt, mint inkább egy uj bizottsági tag: Rényi József. Most azt mondta az elnök:-— Felteszem szavazásra a kérdést! A többire nem is voltak kiváncsiak az embe­rek. Megmozdult a birnáni erdő és harmincán sem voltak, az iilvemaradottak. A krónikás csak úgy találomra ideiktat néhány nevet (hadd lássa a kormány, kikre támaszkodhatik feltétle­nül): Hűvös József, Hűvös Iván, Simo­nov i c s Béla, Dick Béla, Weinszeisz Lajos, Winter Lajos, Bősz ö r m én y i Osz­kár, W e i s z Manfréd, Benedek Dezső, Sándor Pál, Darvai Fiilöp. Beck Gyula, M e z e i Mór, F ii r s t László. H e 11 a i Ferenc és Kassai Ferenc dr. Ezzel az ambiciózus uj

Next

/
Thumbnails
Contents