Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1938-03-10 / 10. szám

VÁROSPOLITIKÁI, FÜRDŐÜGYI ÉS IDEGENFORGALMI HáTILAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: EGY ÉVRE 24 PENGŐ.

ALAPÍTOTTA: VIRAÁG BÉL SZERKESZTI;

LIPPAY GYULA dr.

A

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

I. KR1SZTINA*KÖRUT 113/b. T.: 150*2%

MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN

SZÁZ ESZTENDŐ

Emlékezés Buda és Pest pusztulásának

borzalmas napjairól

tapasztalt dolog, hogy a Duna jege tavasszal rendesen öt-hat lábbal magasabb vízzel indul meg, mint amilyennel megállott. Csak a duzzadtabb víz tudja fölszaggatni a jég széleit. Ehhez járult az erős tél és a sok hó. Szomorúan tapasztaltuk, hogy Erdy jövendölése és aggodalma beteljesedett”

Barabás Pesten lakott az Uj vásár (ma Erzsébet) tér és a Fürdő (ma gróf Tisza István) utca sarkán. Az árvíz első napján a ház annyira repedezett, hogy Barabás inasával az Ujvásártér egyik bódéjában húzta meg magát a legszükségesebb holmival.

..Másnap — olvassuk tovább — az inasomat megbíztam: béreljen ki számunkra egy dereglyét minden áron, ha kap. Kapott is egyet 40 pengő forintért.” Nagy ázsiója volt akkor mindenféle vízi járműnek, lelketlen és élelmes dereglyések igyekeztek is ezt a konjunktúrát kihasználni.

„A Fürdő utcán, a „Kávéforrás” kávéház (a mai Mstkur Bank) előtt szállottunk a dereglyébe, ahol térdnél magasabban állott már a viz.” Barabás még több menekültet vett fel a dereglyébe, majd elindultak. „A hajósok, mikor a Fürdő utcából kiértünk, nem is indulhattak rögtön Buda felé, olyan erős jégzajlás volt, hanem rudakkal tolták a dereglyét a házak mellett fölfelé s mikor az István főherceg vendéglő előtt (ma a GyOSz székháza az Akadémia és gróf Vigyázó Ferenc utca sarkán) haladtunk, egy kissé ritkábban jött a jég, ekkor merészkedtek neki a Dunának. Két órai munkába került, mire a túlsó partot elértük, de itt aztán megszorultunk. Ugyanis a régi Hajóhídon alul épült dunaparti sarokház elé nagy gerendákból jégtörő bakokat állítottak fel, hogy a sarokház falát a jég be ne törje. E bakokra magas jégfal torlódott össze.

Dereglyénk fele már a tiszta vízibe ért át, a bakok mögé, mikor hirtelen roppant jégtömegek jöttek 6 dereglyénk külső felét úgy odaszoritották a jégfalhoz, hogy az elkezdett recsegni. A hajósok kiabáltak, hogy végünk van és kétségbeesett erőfeszítéssel kezdték csáklyáikkal félretolni a jeget De a bakok mögötti tiszta vízben is volt már néhány dereglyés, ezek csáklyáikat a mi dereglyénkbe akasztották és húzták befelé, úgy hogy végre kijutottunk a szorosból, hálát adva az Istennek.” A csendes helyen meghúzódó dereglyék egyikén az egyik gróf Dessewffy készült átvergődni Pestre, egy ismerős család megmentésére. E napokban minden budai, élén a nádor fiával, István főherceggel, sietett át Pestre, ismerőst, ismeretlent megmenteni, Buda valósággal menhelye lett a bajbajutott pestieknek.

„Harmadnapra a víz apadt — mondja tovább Barabás — s én átnéztem Pestre, de meghálni visszamentem Budára s inasom is reggelre oda rendeltem, hogy mindenemet szállítsa haza."

„El nem hallgathatom azt a rosszlelkűséget, mely egyes emberekben még az ilyen szerencsétlenségek alkalmával is nyilvánul s a helyett, hogy embertársaikon segitenének, még sietnek mások megszorultságát kiaknázná. Budán a Szarvas kávéházba (ott volt a világháborúig a Szarvashoz cé- gérezett most is fennálló házban a régi Szarvas, ma Szebeny Antal téren, a mai gyógyszertár helyén) mentem be reggelizné, ahol olyan ügyes tulajdonosné volt, hogy mikor meghallotta, hogy Pesten mindent a fele porczióra szállítottak le, ö is rögtön elég apró poharat tudott előteremteni a fele adagok számára. Én annyira felingerültem e kapzsiság láttára, hogy fönnhangon így kiáltottam a vendégekhez: Pesten a szükség kényszerítette a kávésokat arra, hogy árvíz idején csak fél porcziókat adjanak, de tegnap már a vidékiek is bejöhettek a városba s így a kávésok is a repdes adag kávét adják. Maga ellen vét itt minden pesti ember, ha a kárt nem vallott budai féltöl fele adagot is elfogad, mikor a kárt vallott pestiek egész adagot adnak. Ezzel otthagytam a kávéházat s azt hiszem, a pestiek mind otthagyták!” Szomorú dolog, de a szerencsétlenségeknek mindig is megvoltak a maguk vámszedöi s a Szarvas kávésnöje még nem volt a legrosszabb, történtek még sokkalta égbekiáltóbb gonoszságok is Pesten. Mindennek van fény- és árnyoldala. Ez az árny. A fény az a sok kivilágított ablak a budai királyi lakban, hova az ifjú főherceg száz és száz pesti árvizsújtotta szerencsétlent helyezett el. Aki nem restelli, elolvashatja e fények és árnyak, a titánok és sátánok harcának gyönyörű, költői, de hű és igaz leírását Jókai egyik legszebb regényében, a Kárpáthy Zoltánban.

Barabás negyednap tért vissza Pestre, de lakását elpusztulva találta s mindenütt oly szomorú képekre bukkant, hogy elhagyta Pestet s hosszabb időre Erdélybe költözött.

Bizony nem a vígság napjai voltak száz év j előtt március 13-a és az azt követő napok, hanem a szomorúságok, a csapások, a siralmak napjai, a pusztulás és halálnak napjai, miktől az Ur óvjon minden jótét-lelket, hogy valaha is megismétlődjenek.

Milyen less a budai ssin&ász ?

l/Üéttóak vayywik-i a toafyty Mávciu&U&z?

1938. idusán, amikor egyszerre kettős ünnepet ülünk, az Árvíz százéves és a sajtószabadság kilencvcnesztendős ünnepé4, felvetődik bennünk a nagy kérdés, az örökös kétely: méltó-e ez a nemzedék Petőfi, Jókai és társainak nagy generációjához? „Napoleon dicsősége, veled se cserélek“ — mondta Petőfi 1848. március 15-ike titán: maradt-e valami ránk ebből a halhatatlan dicsőségből?

Habozás nélkül felelhetünk a kérdésre: igen, a magyarság, a magyar nemzet ma talán méltóbb 1848 nagy örökéhez, mint azóta bármikor volt. 1848—49-ben a világ népei bámuló lelkesedéssel tekintettek a szabadságáért halálos harcot folytató magyar nemzet felé és ma, kilencven év után, újból jogos kérkedéssel követelhetjük, hogy Európa és a nagyvilág tisztelettel és hódolattal tekintsen a kicsiny, megnyomorított ország hallatlan erőfeszítése felé, amely méltó 1848 nagy hagyományaihoz.

Köröskörül, egész Közép-Európában, megszűnt az alkotmányos élet. Diktatúrák uralkodnak, alkotmányok süllyednek nap-nap után a sírba és új „alkotmányok“ születnek, mint például — hogy csak a legutóbbit 'említsük — néhány hét előtt Rqinániában, egész Közép- és Kelet-Európábán egyetlen kőszikla magasodik ki büszkén, a szabadság és ősi alkotmányosság váraként a diktatúrák tengerének ostromló hul- lámaiból: a megtépett, megcsonkított Magyar- ország, melyet a legszörnyűbb kétségbeesés se tudott ősi szabadságszeretetétől úgy megfosztani, hogy elárulta volna ezeréves múltjának hagyományait. Van ugyan még egy,, alkotmányos“ állam Közép-Európában, a győztes Csehszlovák köztársaság, de ez az alkotmányosság amolyan „botcsinálta doktor“-szerű: nem meggyőződés és ősi hagyományok szülte, hanem a reménytelen kétségbeesés kényszerűsége, politikai hazugságok tömege. Jobb, nem beszélni róla.

Hullámok tajtékzó tömege ostromolja az alkotmányos Magyarország magányos szikláját Európa közepén. Idegenül, egymagánkban állatik a viharban, mint ahogy 1848-ban állt, „szétszórt hajával, véres homlokával“ egyedül a magyar. Közép- és Kelet-Európa sietve eldobta alkotmányos berendezkedését, mert érezte, hogy nem bírja el, mi pedig ugyanekkor lázasan erősítjük ősi alkotmányunk bástyáit, új, megingathatatlan alapokra fektetjük parlamentáris életünket, példát mutatva a világ népeinek: mások vagyunk, mint a többiek, nem követünk idegen divatokat, éljük a magúnk éleiét, melyet ezer esztendő szörnyű vérzivatarjain keresztül meg tudtunk őrizni és megőrizzük ezután is.

Nálunk nem napi politika ez. A magyarság lelke él abban a küzdelemben, melyet a nemzet folytat állami berendezésének fenntartásáért. A mi alkotmányosságunk nem rongydarab, melyet el lehet dobni, divatosabbal pótolni. Mi ezerszer véreztünk a szabadságért és nem vágunk hajlandók eldobni a magunk életét csak azért, hogy mások életét próbáljuk élni.

'Pfj—szabadságharc ez, ami ma itt folyik és amelyben — néhány fantasztát kivéve — résztvesz alkotmányos életünk minden tényezője éppúgy, mint az egész magyar társadalom. Igen: ami most történik Magyarországon, méltó ft nagy Márciushoz, méltó 1848-hoz és méltó arra, hogy újból bámulatra ragadja a világot a szabadságáért, ősi berendezkedéséért halálos harcot folytató magyar nemzet iránt.

Lehet, hogy ezt most nem mindenütt veszik eszre, főképen pedig nem méltányolják úgy mint 90 évvel ezelőtt. De a kései korok krónikása tisztelettel fog megállni a magyarság mai nagy napjainál, hogy hódolattal tisztelegjen annál a nehéz fejezetnél, melyet ez a nemzedék folytat azért, hogy megmentse az elmúlt ezer évet és a most kezdődő új magyar életet. Ismét büszkén szegezhetjük égnek vészes homlokun- kat: különbek, tehetségesebbek, bátrabbak és őntudatosabbak vagyunk, mint a többiek.

Most száz esztendeje nemcsak Pestet pusztította el a Duna árja, hanem Buda nagyrészét is. Mindenki ismeri a Döbrentei-utcai árvízjelző táblát, amelyen még rác betűk hirdetik, hogyan rohantak végig a folyam árjának szeny- nyes, pusztító hullámai a Tabánon, Rácvároson, Vízivároson. Két évtizeddel előbb a tűz pusztította el Tabánt, 1838-ban pedig a víz döntötte romokba az alighogy újraépült városrészt.

A százéves évforduló Budát új virágzás hajnalán találja. Olyan fejlődés küszöbén, amilyenre talán még sohasem volt példa Buda dicsőséges történetében. Uj városrészek emelkednek ki a földből: Óbudától Kelenföldig egyetlen megújbdó reménység az új Buda. Éppen ezért megrendült lélekkel nézünk vissza a 100 óv előtt történt eseményekre, melyek Pesttel együtt "Budát is sújtották.

A magyar főváros e nagy emlékező ünnepén mi ezúttal, hagyományainkhoz és rendeltetésünkhöz híven, Buda rémnapjairól számolunk be. A pesti katasztrófának óriási irodalma van, cikkek, tő .yvek, tanulmányok légiója irja le Pest pusztulását, hadd beszéljünk mi csak Budáról, arról a szörnyűségről, ami a jobbparti részt érte. Van rá egy klasszikus tanunk, aki leírta az itteni pusztulást, mondja el ő, mit látott 1838. márciusában Budán.

Barabás Miklós Buda rémnapjalról

A Nagy'Árvíz borzalmairól, siralmas részleteiről, valamint az emberi hősiesség, önfeláldozás és áldozatkészség dicső tényeiröl, az „Árvízi Hajósról”, a bátor és emberies fiatal főhercegről a százéves forduló alkalmából bőségesen emlékeztek meg a napilapok, szépirodalmi és tudományos folyóiratok. Mi ez alkalomból kevéssé ismert budai vonatkozásokkal akarunk foglalkozni: mit irt emlékirataiban az árvíz idején Pestről Budára menekülő Barabás Miklós?

Barabás Miklós akkor már túl bécsi s főként olaszhomi sikerein, itthon is méltányolt és ünnepelt festőművészünk (még az Akadémia is megválasztó levelezőtagjává!) ekkor volt virágja teljében. Jókai Mór „Azén életem regénye” című munkájában azt írja: „Csak egy hírneves festő volt Magyarországon: Barabás Miklós, Volt ugyan még egy másik híres magyar festő is: Markó Ká- \ roly, hanem az külföldön lakott’’.

Barabás egyszer már megért egy árvizet nyolc évvel előbb Bécsben, mikor ott tanult az Akadémián. Erről is megemlékezik emlékirataiban, melyeket késő öregségében vetett papírra. Kézdi Kovács László adta ki az emlékiratokat 1902-ben.

„Mintha ma is látnám — írja nyolcvan éves korában — amint Erdy Jánossal december közepe táján kimentünk a Dumapartira, a Duna magasra áradt vize nagyon erős jégtáblákat hozott és oly sűrűén, hogy a hajóhíd vámházánál, az emelkedettebb parton levő, karzatnak szolgáló másfél méter hosszú, egy méter magas és széles kőkockákat félretolta. Sok ember nézte ezt a páratlanul magas jégtorlaszt, mely nemsokára meg is állott, pedig már akkor kevés híja volt, hogy a víz át nem lépte a partokat.”

Erdy János, a múlt század első felében sok érdemet szerző, úttörő régészünk, a régi Luczen- bacher-család sarja volt. Jól ismerhette a Duna szokásait, erre vall a hajóhidfönél (a hajóhídfők a mai Várkert kioszk előtt és a Deák Ferenc utca torkolatánál voltak) lett jóslata, miként Barabás írja:

„Érdy csóválta a fejét s azt mondta nekem, hogy ez Pestre veszélyt fog hozni, mert az már

A budai szinházmozgalom, mely a Dériyné Játékszín létesítését nagy társadalmi összefogással akarja megvalósítani, József főherceg f ő védnökségév el és

Herczeg Ferenc védnökségével egyre erősebben fejlődik. A jegyzések száz és száz gyűjtői ven s a Községi Takarékpénztárnál folynak. A budai egyesületek egymásután mozdulnak meg s, a tszánházimozg&lom ügyében gyűléseket rendeznek. A mozgalom egyik kezdeményezője és elnöki tanácstagja, Soxnody István szerkesztő, számos meghívásra most kezdte meg előadókör útját. Első előadását az Ottokár-kulturházban tartotta a Mátyás király-városi kereszténypárt rendezésében, amely pártnak alelnöke az előadó, a másodikat pedig a krisztinavárosi kultúrházban.

Előadásaiban ismertette a mozgalmat, amely Buda évszázados álmát viszi a megvalósulás útjára. Hangsúlyozta, hogy Budának nemcsak azért van joga állandó színházhoz, mert háromszázezerayi lakóssága, — amely anyagi és kulturális tekintetben felette áll a túlsó oldal nagy része lakosságának, — jogosan követeli kultlurigénye kielégítését, hanem azért is, mert Budán ringott a magyar színművészet bölcsője. Közel másfél évszázaddal ezelőtt, 1790-ben hangzott fel először a magyar szó a Várszínház színpadán s ezt a jubileumot a már működő budai színházban akarjuk megünnepelni. De nem olyan színházban, amelyet alantas üzleti érdek vezet.

— A régi magyar színpadi kultúra, — úgymond Somody István, — nálunk többet jelentett, mint más

országoknak saját színházuk. Nálunk a színház a kultúra terjesztése mellett mint a magyar nyelv művelésének, csiszolásának és a magyarosodásnak jelentős tényezője, nemzeti hivatásit t teljesített^ Mi olyan színházat akarunk Budán, amely ebben a tradícióban gyökerezik, a kultúrának, a tiszta és magasabb rendű művészetnek temploma, a léleknek, nemzeti Ízlésnek, erkölcsi felfogásnak nem megrontója, hanem erősítője. Azért indítottuk meg a mozgalmat, hogy ilyen színházat teremtsünk meg a polgárság összefogásával.

Szólt az anyagi megoldásról, amelyet a Budai Napló már ismertetett. A százpengős részvény tizennyolc hónapon át részletekben fizethető a Községi Takaréknál. A részvényjegyzők nevét & színház előcsarnokában érctáblán, az ezerpengőn felüli jegyzőkét és azokét, akik huszonöt jegyzőt gyűjtenek, márványtáblán örökítik meg. A részvényesek, mint a szinhá?. tulajdonosai, ja jövedelemből részegednek fes ötven éven át jelentős kedvezményt élveznek, akkor is, ha befizetett öszegüket már visszakapták is.

A magyar közéleti vezetők egész sorának, többezer polgárnak és közel száz egyesületnek csatlakó - zása jogossá teszi a reményt, hogy ősszel elkészülhetnek a tervek és jövőre megépülhet a Déryné Játék- szín a tradicionális Horváth-kertben. Buda kulturális központja lesz a színház, amelyben a m. kir. Operaház is rendez vendégjátékokat Mint hangverseny terem a fejlett budai zenei életnek ad új lendületet