Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-12-02 / 48. szám

4 Budai Napló 1937. december 2. REGENT Cafe Restaurant II. Keleti Károly-u. 1 Igazgató: BOCK---------- Esténklllt Örd öngős Gyuri és Losonczy Pál együttese Veszendő emlékek A Lánchíd budai és pesti feljárója mindkét oldalán egy-egy, illetve két óriási, régi gázkande­láber áll, szomorúan, rozsdásan, üvegezés nélkül meredve az égnek. Gyönyörű régiségek, kár pusz­tulni hagyni, mert ép úgy hozzátartoznak a Lánc- hidhoz, mint az oroszlánok. A budai oldalon gon­dozásba vette az elöljáróság a két kandelábert, kitisztogatta, beiive gézt ette és most ismét világí­tanak, mint hajdanta. Ellenben a pesti oldalon pusztulásnak indultak, holott fillérekért rendbe lehetne hozatni és a Lánchíd régi emlékei feléled­hetnének Ugyanakkor el kellene távolítani a hid feljárói előtt éktelenkedő hirdetöoszlopokat, ame­lyek oda éppenséggel nem valók. GYORSÍRÁST és gépírást KOZMA iskolában = 11., ISKOLA-U. 27. szám. —— Sósfürdő — marhasóbol A* OTI a fürdőváros ellen A főváros, a kormány, a társadalom, az idegenforgalmi szervezetek mindenf elkövetnek Budapest-Fiirdöváros megteremtése érdekében. Évek óta vívjuk mi is harcunkat ezért a célért, amelybe most az OTI alaposan — beledöfött Eddig az OTI kötelékébe tartozó betegek, ha gyógyfürdőre volt szükségük, beutalást kaptak valamelyik fürdőbe, amit azután az intézet fizetett ki kedvezményes árban. Most ez megváltozott az OTI vezetőségének új rendelkezése folytáru A rendelet tartalma a következő: Az intézetnek kifogyott az alapja, melyből a fürdő kezelése két fedezte, ennélfogva a fürdőzésre szoruló betegeket ezentúl nem természetes gyógy­fürdőkbe, hanem az OTI vizgyógyintézetébe utal­ják be. Ezzel a rendelettel az OTI igazgatósága megoldottnak látta a gyógyfürdő problémát és napirendre tért a dolog felett. A betegek azonban kevésbbé. Tele vannak a szerkesztőségek panaszos le­velekkel. A panaszosok nagyrésze nő. Nagyon sok női bajnál ugyanis egyetlen gyógyszer a ter­mészetes sósfiirdö. Az ilyen sósfürdönek 15—16 féle sót és különböző vegyi anyagot kell tartal­maznia, hogy meglegyen a kellő gyógyító hatása. Tekintve, hogy az OTI az ország egyetlen sós- fürdőjébe megszüntette a beutalást, hogy a nő­betegek mégse szenvedjenek „hiányt”, a követke­ző megoldást eszelték ki. Recept: végy egy kád melegvizet, tégy bele 1 % kg marhasót, keverd jól meg és kész a sós- fürdő. Ha ikész, akkor már csak a • beteget kell beleültetni és várni a gyógyulásit. A rosszmájú betegek szerint csak az első 50 évet nehéz ki­várni, a többi már könnyű. Ez kissé —- mondjuk — túlegyszerű meg­oldás. Nem lehet emberek egészségét veszélyez­tetni azért, mert az OTI-mak kifogy egy bizonyos alapja. De nem értjük ezt az „alap-kimerülést” sem.. Az OTI szorgalmasan szedi a járulékokat, tehát hogy merülhet ki a gyógyfürdöalap? Ha bérházvásárúásra vain, elegendő pénz, kell, hogy legyen a betegek kezelésére is. Marhasóbol gyógyfürdő: ilyet csak régi burleszkekben lehe­tett látni. Mikor az első ilyen panaszt hallottuk, nem akartuk elhinni, de sajnos, meggyőződtünk róla, hogy ez a fáiból vaskarika csakugyan létezik. Eddig az volt a helyzet, hogy megsózták a gye­rekek a nyúl farkát ,ha meg akarták fogni: hiába, haladunk a korral, ezennel besorozzuk az OTI-t is a halhatatlan feltalálók közé. Volna azonban egy-két szeiény Ezavunk a be­tegek érdekében. Tessék azonnal vizsgálatot indí- Itani az irányban, kinek a ,.találmánya“ ez a leg­újabb gyógymód. Az OTI kérdezze meg illetékes szakorvosoktól, hogy a természetes sósfürdöt marhasóval pótolni lehet-e. Egy ilyen hatalmas közintézménynek nem fogyhat ki semmiféle alapja, BÁNKI BÉLA uriszabó II, Ffi-u 83 Telefon: 15 7-2 2 3. Havi hitel garanciaképes uraknak mert itt emberek egészségéről van szó, az egész­séggel pedig játszani nem lehet. Ha mindenáron sósfiirdőt akarnak csinálni az OTI vízgyógyinté­zetében, akkor abban a fürdőben az igazgató urak saját magukat kúrálják, de ne az OTI keze­lésére szorult áldozatokat. _________________hernádvécsei Vécsey Mátyás. RENDŐR T AZ OLASZFASORI HALÁLSA­ROKRA. Veszélyes pontja Budának az Olasz­fasor—Retek-utca—Káplár-utca—Széli Kálmán- tér találkozása, ahol az utolsó félévben tizenöt közlekedési baleset történt, mert ezen a szabá­lyozatlanul hagyott kereszteződésen nincsen rendőró'rszem. Autók, villamosok őrülten szágul­danak, jó, hogy közel van az Uj Szent János kórház, ahová a sebesülteket gyorsan szállíthat­ják. Ezen a vidéken különben a közbiztonság sem üti meg a mértéket, mert utonállások és betöré­sek majdnem napirenden vannak. Rendőrt kér a környék lakóssága erre a veszélyes vidékre. Asztalos, bútor BÚTOR a Szent Imre-városban MONCZ FERENC DU I Wll műasztalos bútorüzletében XI.. HORTHY MIKXÖS-UT 28. Telefon: 259—039. Bádogos, szerelő CSENDES Egészségügyi berendező, szerelőmester. — XI.. Sárbogárdi-út 6. — Tervez és készít: ANTAL vízvezeték-. csatornázás- és szivattyú­____________berendezést._____________________________ Baromfi, vad VAD, BAROMFI mindig friss FIEISZIG RT. VZIEIÉBEN II., Margit Karul 03. Tel; 150-019­Bor özv. báró Trauttenbere Frigyesné MÓRI PINCEGAZDASAGA XI.. HORTHY M.-KÖBTEB 7. — TEL.: 258—055. Bérautó ADRIA BÉRAUTÓ a l<sgolcsóbb. — Telefon: 14-14-38. Bőrönd, bőrdíszmű ALPÁR böröndösésbőrdiszműves XI.. HOBTHY MIKLÓS IT 42. SZÁM. Cégtóblafestő Művészi cégtáblák, uj épületekhez szükséges feliratok T ID Á „AI 1, KRISZTINAKÖRÚT 81. LlKA*nal i, BORs-u, i Cukrászda AuQUSxt cukrászdában minden délután szalonzene Kopfmann János cukorka is csokoládigyára I.. ENDBESZ GYÖBGY-TÉB 1. Fiók: II., MABGIT-KÖBCT 36. Csemege, főszer Csemegekülönlegességek TÓTH GABOR-bíU I., P4FLER-UTC4 4. Roham u. sarok, I.. ATTILA-U. 25. (saját ház) Tel.: 160-833. MÁR A KRISZTINÁBAN IS P H II N P 7 T a sajt és tojás HlUllVi»!,, Krisztina-körút 137. Tel.: 152-168 cíemegé/ G A N C S ~ t Ó 1 11..RETEK-U. 33-35. !7 év óta fliscert, lisztet, terményt legelőnyösebben PRÓSZNÁL veszünk Tcl^-lCSjOS^—TroJlevbuB megállónál. Divatáru A hadsereg tagjainak ét tisztviselőknek 5százalék engedmény rMnlsennlsnlr tornaruhák fiuk és leányok LslUfíoUf/ríUti, részére előírás szerint Schäfer Tibornál, /., Döbrentei-tér 4, sz. Késműves DVORAK LÁSZLÓ XI.. Horthy M.-út 47. és Szent Imre hercee-út 4. Telefon: 259—335. Legfőbb árut legolcsóbban Goldfingernél Ä ,,JWÍ 50-52. Kézimunka, zászló GONDA ÁRUHÁZ Vászon és kelengyeáruk, szövetek, függönyök, szőnyegek használt és új állapotban. II., FŐ-UTCA 37/c. Telefon 167 562 Hatósági rendelettel előirt Z ÁSZLÓK Budán, BÉKÉS-nél 11. Zslgmond-u. 7. I HAUER ÉS MÁRTON DIVATCIKKEK, II. SZILÁGYI DEZSŐ TÉR JÓ MINŐSÉG, JO ÍZLÉS, OLCSO ÁRAK ZSÓKA kézimunka és rövidáru Ift.g Keleti Károly-u. 11. (a Zsigmond-kávébáz mellett) Úri és női divatcikkek.kézimun- HlljDOmái kák, textiláruk legelőnyösebben ||| f KolOSy-tér 5. Könyv, papír, Írószer • • ee M nlfnffllht Budán csak Csóthy Fsrsnc •• UllUiUllul R.T.-néll., Krisztina-krt 133. * •• Szent Imre-város legolcsóbb bevásárlási forrása pDIG C H úri- és női-divatáruház w XI., Feliérvári-üt 6. Tel.: 258—503. (Váli-utcai iskolával szemben.) Könyv, papír, Írószer A TI A Vf _nn 1 II-Csalogány ncca 42 ■—^ 1 X I1C11 íj. Margit körút 62 Gyapjucslpkék. straszcsattok, klipszek, brossok is min­ALBACHÁRYésKORAI í— II. MARGIT KORÚT 38a. Tel. 366 -999 Tisza Teslvérek II. F6-u. 12. T:1-527-13 Könyv- és zeneműkereskedése, papír-, író- és rajz­szerek raktára, hivatalos kiadványok nagy raktára Fényképész Könyvkötő Legszebb karácsonyi ajándék egy jó fénykép BLAHOS műterméből, II., Fő utca 18 Miivészi könyvkötés CSAPKAI ERVIN műhelyében I.. KRISZTINA-KÖRUT 139. Foto, optika Kötődé Speciális FOTO«B7AKÜ7l FT STILLER SÁNDOR, I„ Alagut-utca 4. KÜ19U pulloverek hozott anyagból is Kötődé, il. Bem József-utca 7. sz. JUSZT GYULA optikus és fotó­kizárólag a régi helyen! II. MABGIT-KÖBCT 6. Kőfaragó KŐFARAGÓMUNKÁK KRAL GYULÁTÓL k 77-79. ---------­Fur nér és fa ■ ■ 111., LAJOS-IJ1C/ FURNÉRésFAKFRESKFDÉS SUGÁR LÁSZLÓ II., MARGIT-KÖRŰT 66. Telefon: 154—145. (az udvarban) Mííöl vös PARRIK VILMOS *S2SS , ... .. eznstarn-kuloniegességek mUOtVOS evőeszközök Javítás, aranyozás, eziistözés XI.. BEECSÉNYI-DTCA 3. Tel: 259-17 . Fűző, ke/tyü ..TERI .“nél Si' »á*WM-M*« 13., 1,1 E n f II öl x, Horthy M.-út 18., Harisnyák, kombiné]: nngy választékban! Orvosi műszer, kötszer Budai orvosi kötszer- és möszertár ää24. Orvosi műszer, kötszer, gumiharisnya, lúdtalpbetét, haskö­tők. betegápolás! és gumicikkek la kivitelben Gyermekkocsi Speciális gyermekkocsi és játékáruűzlet Saját készítmény. XI., Irinyi János-u. 2. — Horthy-körtéri oldal. órák, ékszerek Harisnya . Qrálo-tól’,-’Krisztina-1 ékszerek vZdltS körút 117. szám. | Speciális ßarisnya ssaHUzlet AtDIIIU harisnya Finom kötöttáruk, nCi fehérnemilek, AllíiUm hóz keztyük. —.Belvárosi nivó: Olcsóárak. II., MARGIT-KRT 45. Több mini 150 éve HOSEU-óráR A tabáni templom mellett. Chronométerek. stopperek, karórák. Hentes- és mészáros ReTFCT hentesárugyár kft. budai hentes- áa möszárosUzlete II. MARGIT-KÖRUT 5 a. Telefon: 166—418 ÖRAT, ékszert Hl. VÖRÖS VÁRI-UTCA 127 Hóclpő-favllós Paplan, matrac Budán a legnagyobb hócipövulkanlzáló-Uzem HEGEDŰS ■>-, retek u. i ■.WkUW 0 Széna-térnél SMARZ 0 flPLAH, HM Illatszer, foto XI. Horthy Mlklós-ut 18. G1NYOVSZKY MÁRIA ILLATSZER és FOTO szakllzlele megnyílt 11., CorvIn-,ér 6. Pékek Rátkai Ferenc sütőüzeme II.. BETEK-UTCA 4. SZÁM. TELEFON: 153-279 Kelmefestő, vegytisztító, mosoda Reicher István ?Ä“5£lSI.!S" II.. Tégla-ntca 9. — Telefon: 152—261 Ruzicska Pál kenvémvAra 11., Horváth-. 20. Telefon : 151-823 Porcellán és üvegfestö ECKERT JÓZSEF és FIA porcellán- és Uvegmií festészete III., Vörös vári-u. 144. )o( Telefon: 382-571 Rádió, villany VILLANY. BÁDIÓSZAKt Z LET csillárok, szerelési anyagok, villany-, rádió- szerelés, javítás, csere! ULLMANN BÉLA II. MABGIT-KÖBtJT 7. _______Telefon: 151—256. Sző rme, ernyő Szőrme, ernyő csak Vagácstól _ni_MAR(DT;KÓRÜT_45;_^_JLJ_F<MJTC^^l;_SZ;> Tüzelőanyag QPHMFRI I IFNlO tűzifa és széntelepe OLliliLULl JLli w nagyban és kicsinyben I.. Kékeolyó-u. 18. T.: 150—829. Siesta-szanatórinmmal szemben Uriszabó BRÜCK URI SZABÓSÁG Mos^IlL^Fö^jifc^^4-^^rrelefoii^55^40^l MUKENHAUPT PÉTER ÚRI SZABÓ. — ÉREMMEL KITÜNTETVE. Zslgmond-u. 38/40. (Lukács fürdővel szembeni üveg, portellán Takács-üveg TAKÁCS IMRE táblaüveg képkeret. — • H-. TELEFON: 1—606—00­szaküzlet, tükör, Zsigmond-ntca 24. HOCHHÄUSER I5TVHN porcellánker.sk edés«. Telefon 152-431 II., FÓ-U. 11, 40 óva. cég. képkeretezés, üvegezés ELBERTNÉL 01., Bécsi-ut 57 Kölcsönedények SCHEIBER MŐR-nál épületüvegezés, üveg- és porcellánkereskedés. XI.. Horthy Miklós-út 18. §g Képkeretezés. Vasáruk OLÁH JÖZSEF vaskereskedö Xf. Horthy MtRlós-ui 49. Telefon: 269-234 VIróg = LOHR IRMA utóda Nagy Imrs László =} -------------------------------------—VIRÁGÜZLET = u j helyisége 11. FÖ-UTCA S. 1 A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán unuu ■ II 1 ■ n u A II.. Szilágyi Dezső-tér NONN JULISKA Telefon: 152-4U. ! A 5. VIRÁGOT a GELLÉRT VIRAGHAZ ból! XI., Horthy Mikló« ut 11—13 Telefon: 268-206.

Next

/
Thumbnails
Contents