Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-08-30 / 1226. szám
34. évfolyam Budapest, 1936 augusztus 30 1226. szám Budát Napló $ Várospolitikai, közgazdasági és társadalmi hetilap § Alapító: VIRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: I, KRISZTINA-KÖRÜ« 113/b TELEFON; 1-602-96 Budavár felszabadítása Irta; Sipőcz Jenő főpolgármester UwAepetÜJkU,.. Kétszázötven esztendeje annak, hogy Európa diadalujjongása közben magyar vitézek keze kitűzte a nemzeti lobogót Budavárának vérrel áztatott .bástyáira. Buda visszavételének ügye nemcsak a magyarság vágya volt, egész Európáé, a keresztény civilizációé és amikor újból ott tündökölt a kereszt a budai vár tornyain, ünnepelt az egész ■világ. Buda visszavétele Európa diadala volt Ázsia fölött. A mostani ünnep, a 250 esztendős évforduló, már egyedül a miénk. Eljöttek ugyan erre az ünnepnapra a külföld képviselői, köztük a megújhodott török birodalom küldöttei is, mégis: ma már egyedül mi tudjuk, mi érezzük csak, mit jelent ez az évforduló, egyedül a mi szívünkben kondul meg az ünnepi harangszó, amely imára hív ezen a napon. Európa közömbösein, érdektelenül halad el a mi nagy ünnepünk mellett, a mai Törökország pedig, amely új utakra lépett és nem álmodozik többé világhatalomról, legfeljebb a dicső múlt egyik fájdalmas emléknapját siratja az évforduló ünnepén. A miénk, egészen a miénk ez az ünnep. A miénk, mert nemcsak a múlt emlékét hirdeti, de a jövőt is. Buda már felszabadult, de jaj, nagyon sok Budája van ma a magyarságnak. Vérző, pusztuló városok; melyeknek tornyain idegen zászlókat lobogtat a szél, zokogó országrészek, melyeken idegen hódítók basáskodnak. Buda visszafoglalásának évfordulója örömünnep. Nem lenne szabad szomorúságot önteni az örömnek ebbe a poharába. A magyarság azonban ma nem tud igazán örülni, nem száll fel a diadalának harsonája az égig, nem szárnyal zavartalan boldogsággal a csillagokig. Ezúttal is csak sírva tudunk vigadni. „Csodálatos, hogy milyen tragikus sorsú nép a mar gyár“ — mondta nemzetünk nagy barátja, Mussolini és mi az örömnek ezen a nagy napján is csak azt érezzük, hogy — nem tudunk igazán örülni, mert tragikus hősök vagyunk. Miként annakidején, a tizenhetedik századnak utolsóelőtti évtizedeiben Budán, úgy most is ezer meg ezer magyar testvérünk várja könnyes szemekké!, hogy mikor jön el a fel- szabadulás szent pillanata. És ebben van számunkra ennek a gyönyörű ünnepnapnak az igazi jelentősége: tudván tudjuk, hittel hisszük, hogy amiképpen Buda másfélszázados török rabság után felszabadult és ma szebb, dicsőbb, nagyobb, mint valaha volt, az egész világ egyik legcsodálatosabb ékszere, úgy lehull majd egyszer a bilincs a többi, most rabságban szenvedő magyar városról is. Buda visszavételének dicsőséges ünnepén mi nem egy „fegyvertényt“ ünnepelünk, nem is csak az ország fővárosár nak felszabadulását az idegen járom alól, hanem azt a jövőt is, amelynek ez az emléknap a hirdetője. És ez az, amiért egyedül a miénk Budavár visszafoglalásának emlékünnepe. Más népeknek csak történelmi dátum, az európai összefogás kivételes eseményének jubileuma. Vért és könnyet csak nekünk jelent. Áldoztak mások is Budáért. Pénzzel és fegyverrel hozzájárult a keresztény világ majd minden népe Buda visszavételéhez, elő valóságot, hitet és reménységet azonban egyedül csak nekünk ad. Szárnyaljon az imádság, zúgjon a harang. Hirdesse, hogy ünnepe van a művelt világnak. Bennünket meg figyelmeztessen arra, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon“, igazibb, nagyobb és szebb. Az a mindennél ragyogóbb, könnyesebb nap, amikor a sok-sok vérző Budavár ismét felszabadulva borulhat édesanyjának, a 250 év előtt felszabadult Budának keblére. Most van kétszázötvenedik évfordulója annak, hogy Budavára felszabadult az oszmán uralom alól. A magyar nemzet múltja tele van drámai erejű sorsfordulatokkal, de Budavárán nak felszabadítása messze, magasan kiemelkedik azok sorából, nemcsak a nemzet sorsára gyakorolt hatása, hanem világraszóló történelmi jelentősége miatt is. Budavára visszafoglalásától függött Magyarország léte és területi visszaállítása, de azon fordult meg az európai népek, a nyugati keresztény műveltség biztonsága is. Mikor annak idején Mohácsnál elvérzett a nemzet színe-virága és utána egy évtizeddel később Budavára a hódító ellenség kezébe jutott, az ország létében rendült meg, a fővárossal az ország területének nagy része is elveszett. Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács, mondja a költő, de Budavára elvesztésével már kérdésessé vált egyáltalában nemzeti létünk is. Ugyanakkor a magyar nép válságával kapcsolatban. veszélyei helyzetbe került a nyugati műveltség is, mert Budavára elestével kidőlt a keresztény Európa keleti védőbástyája. A magyar kapu elfoglalásával megnyílt az út és lehetőség arra, hogy a hódító szultánok Európa szívébe hatoljanak. Ez volt mindenkor az oszmánok nagyravágyó álma és terjeszkedési terve, mióta megsemmisítették a bizánci csá- steárságot és Európa földjére tették lábukat. Az ázsiai erő Európában akart Dzsingisz kánra emlékeztető birodalmat szerezni. A hatalmas padisahok és a keménykezű nagyvezirek Magyarországra és azontúl a keresztény nyugatra függesztették merész tekintetüket. Óriási hadseregeket zúdítottak a Balkán felől Európára, Elő-Ázsia minden népét mozgósították, hogy eltiporják az útjukba álló Magyarországot. Az első támadások nem sikerültek, Hunyadi János hősiessége és hadvezért lángelméje megállította a kereszténységre zúduló veszedelmet. A nándorfehérvári diadallal pedig száz évre odázta el a végzetet. Budavára elestével azután megsemmisült a Hunyadiak világtörténelmi jelentőségű műve, hadvezért és államférfiúi munkájuknak minden eredménye és ennek folytán az ázsiai hódító Közép-Európába tört utat magának. A következő időkben Budavárára támaszkodva már több hadjáratot indított nyugat ellen, hogy kitolja az oszmán birodalom határait. Már közvetlenül fenyegette Bécset. Az oszmán hódítás a katonai célokon és a területszerzésen kívül az izlám terjesztését is szolgálta. Magyarország legázolása az európai kereszténységet sújtó csapás volt. Ezt érezte és látta azután Nyugat a veszedelem növekedéséből, az oszmán hódítás Budavára felszabadításáig állandó gond, állandó viharfelhő maradt Európa számára. Az elvérzett magyarság az országszéleken hadakozott tovább az ázsiai hódító ellen, a Budavárából kiszorított vitézség és önfeláldozás a végvárakban folytatta a hősi küzdelmet. Szigetvár, Kőszeg, Drégely, Eger azt a küldetést teljesítette, ami Budavár történelmi rendeltetése volt. Zrínyi Miklósban Hunyadi János lelke lobogott, mikor híres téli hadjáratát megindította. Az a másfélszázad, ami alatt Budavára oszmán rabságban sínylődött, a magyar történetnek vérrel és karddal írott hőskölteménye volt. A keresztény Európa egyre jobban érezte és tapasztalta, hogy nülyen nagy jelentősége van Budavárának. A pápa, XI. Ince, aki korár nak egyik legkiválóbb embere volt, Buda felszabadítását Európa kötelességének mondotta. A felszabadító hadjáratot állandóan sürgetté és munkálta, a nagy célra hadierőt és anyagi segítséget küldött. Segítő kezének és hathatós szavának nagy része volt abban, hogy Budavára felszabadult az oszmán uralom alól százötven évi rabság után. A nagy pápa a keresztény Európa érdekében tartotta szükségesnek a magyar főváros visszavételét, Magyarország történelmi küldetése, a Hunyadiak keresztvédő dicsősége lebegett szemei előtt, de a magyar nép iránt érzett rokonsaenve és atyai szeretete is irányította elhatározásában, mellyel örök hálára kötelezte a magyar nemzetet. Kétszázötven év távlatából is megérdemli, hogy nevét szívünkbe véssük és ércemléke álljon a magyar fővárosban. A felszabadított Buda a kereszténység diadalát jelentette a létét fenyegető izlám fölött. A nyugati műveltség ezzel a győzelemmel elhárította a keletről tornyosuló veszedelmet, visszaszerezte a keresztény Európa számára a biztonságot. Az oszmán hódoltság néhány évtized múlva összeomlott és lassan visszaszereztük az egész magyar földet. A nyugati műveltség visszakapta keleti védőbástyáját, a magyar nemzet pedig azt a létalapot és központot, mely körül a következő századok folyamán kiépült nemzeti léte és területi nagysága. Budavára felszabadításával feltámadt az idők folyamán Szent István birodalma. Ez volt nemzeti szempontból történelmi nagy jelentősége annak az eseménynek, amelynek dicsőséges emlékét felújítjuk most az évforduló alkalmából rendezett ünnepségek keretében. A székesfőváros a nemzet nagy múltját ünnepli, a felszabadító hősök szellemének áldoz, de azzal a maga múltját tiszteli meg, a maga történetének korszakos eseményét idézi az utókor emlékezetébe. Budavára akkor maga a nemzeti lét volt, az ország életének az alapja; a kettő történelme és sorsa teljesen egybeesett. A régi Róma múltja a rómaiak történelmét jelenti; Budavára múltja pedig a magyarok történelmét beszéli el az utókornak. Az oszmán hódítóktól visszaszerzett vár anyagi értékben nem sokat jelentett, repedezett falakat, lerombolt bástyákat, füstölgő épületeket vettek birtokukba a diadalmas keresztény hadak. Mégis azt a drága várat szerezték visssza, mely többet ér minden kincsnél és amely örök időkig áll a Duna partján. A hazát nemcsak az országhatárok között elterülő föld jelenti, hanem az a lelki, szellemi birodalom is, mely a nemzetben él a földi lét és az örökkévalóság közötti mesgyén. Budavára is több volt, mint falak, bástyák és épületek halmaza, Budavára a magyar életnek vérből és könnyből, hitből és hősiességből, munkából és gondból épített fellegvára volt. Mikor a győri hajdú elsőnek tűzte fel a vár fokára a magyar zászlót, akkoT a honszerző és országépítő ősök előtt tisztelgett vele. A várba benyomuló sereget az Árpádok, a Hunyadiak lelke fogadta. Ott állt a legmagasabb sziklán a nagy hűn király, Attila szelleme is. Budavára évezredekbe nyúló dicsőség és nagyság lakhelye volt, nagyok és hatalmasok építették a magyar halhatatlanság számára. Az ősök szelleméből kiáradt erő, a régi dicsőség és nagyság lelke indította meg azt a történelmi folyamatot, mely vérzivataros századok után a mai székesfővárost, a milliós magyar világvár rost hozta létre az oszmán hódítóktól visszaszerzett romok fölött. Ez az országépítő és államalkotó magyar lélek legnagyobb alkotása, de ebben az alkotásban megvalósult a múltak minden nagy álma. Az egykori Budavárából a Duna mindkét partján messzenyúló nagyváros lett, de azért az a nemzeti életnek, a magyar sorsnak fellegvára maradt. A magyar főváros a nemzet számára a régi Budavárát jelenti, életcéljául az ősi rendeltetést vallja. A főváros egy a nemzettel és az országgal, azok létét biztosítja és jövőjüket munkálja. Magyarország annak idején a várkaput jelentette a müveit Nyugat és a barbár Kelet között, a kereszténységet védte századokon át a Hunyadiak hősiességével. Ma is állja történelmi küldetését fővárosával együtt; Budapest erős bástyája a keresztény kultúrának, az erkölcsi világrenden nyugvó nemzeti eszményeknek. Ma is gátra talál itt az észak felől jövő ázsiai szellem barbársága, mely Európát a régi dúlásokhoz hasonló veszedelemmel fenyegeti. Él magyar, áll Buda még, kiált fel Mohács költője, hogy elűzze a gyászt és reménytelenséget. Nem kell addig kétségbeesni, míg áll' Buda. Ez volt a magyar hit a múltban, mindenkor létünk és jövőnk biztos tudatával néztünk a budai várra. Így nézhetünk most is! Örök időkig áll a felszabadított, a nemzet létét jelentő Budavára: a magyar főváros azt fogja képviselni mindenkor! Í,díe. OberJStatt.y.dtr<W/a^^t'^íídi. X at^SZläcJthüuß. Cdtefichziffbruc/cetf Buda a török hódoltság alatt. A képen látható Mátyás király büszke vára, melynek kincseit Konstanti. nápolyba vitték a hódítók. Budán és a háttérben látható Pesten is rengeteg a török mécset.
