Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-08-30 / 1226. szám
2 Budai Napló 1936 augusztus 30. Kétszázötven év távlatából.... Budavár visszavételének mai tanulságai írta; Kabakovits József dr. Eget-földet megreszkettető dördülés, a Duna kicsap a medréből, palotarészek és emberroncsok a Svábhegyig repülnek, aztán egy égig hasító „Hajrá!“ s ezzel beteljesült a törökség százhatvan esztendős magyarországi uralma. Á lotharingiai és bajor fővezérlet alatt • álló csapatok, köztük elsősorban természetesen a magyarok is, bevonultak égy város romjai közé, ahol kő kövön úgyszólván nem maradt, mert amit száz- jhatvan évnyi defterdár-uralom megkímélt, azt légbe- röpítette 8000 métermázsa lőpor robbanása. Az utcákon néhány száz koldus és zsidó lézengett. S utána elkövetkezett az új uralom, amelynek élén néhány osztrák-német és olasz, mezítlábas, ími- őlvasni nemtudó mesterember állott, mint polgár- mester és tanácsnokok. Meredek út vezet ettől a romhalmaztól a mai ,milliós metropolisig s érmék az útnak komoly és ínayy tanulságai vannak, amelyekért sokszor keservesen megfizettünk, de amelyeknek eredményéért érdemes volt kínlódni. Mindenekelőtt a főtanulság. Magyarország 152ö-ban — isten-világ előtt •— elveszett menthetetlenül. Régi, három tenger partját átölelő határa leszakadt a testéről s maga a test három részre szakadt, — úgy hitte a világ, mindörökre. Hatalmas nagy urak osztoztak meg a koncon: a német császár meg a török nagyúr, csupán egy egészen kis rész maradt meg magyarnak. Es. százhatvan esztendeig, az akkori magyar múlt egy negyedéig élt az ország idegen kéz alatt, a re- íntegráeió minden reménye nélkül. Egyik része teljesen clnémetesedett, a másik teljesen eltörökösö- dött, tömegével cipelték a magyar férfiakat vagy landsknecht-nek vagy janicsárnak idegen lobogók alá. És a felszabadítástól számított kétszáz év múltán újra volt tengere a magyarnak, újra sokmilliós néppé tömörült és fővárosa már-már az első nagyvárosok sorába emelkedett. Vagyis fejet fel! A magyarság „élőn vitat'-ja. jónákány összeomlást kibírt már. A magyarság itt van még mindig, él és becsülettel állja meg a helyét, holott az egykori nagyurak: a német császárok és török padisák hol vannak már azóta? 1 Ez az egyik tanulság. De van több is. Ilyen például az: hogyan sikerült az országot felszabadítani? Hát igen: önmagunk túlgyengék, túlkevéssé összetartok is voltunk. Kellett egy nagy nemzetközi összefogás, kellett, hogy az európai külföld felfigyeljen a magyar sorsra és észrevegye, hogy biztonságos Magyarország nélkül nincs biztonságos Európa. Magyarország Európa kapuja s melyik ; ház lakói tudhatják magukat biztonságban, ha ég a kapujuk, ha összeomlás fenyegeti azt?! Tehát igenis, úgy, ahogy kétszázötven év előtt szükség volt a németek, franciák, olaszok, angolok, spanyolok, svédek szimpátiáira, annyira, hogy itt véreztek érettünk a kapuink alatt, úgy most is arra kell törekednünk, hogy kivétel nélkül mindenfelé a világon szimpátiákat ébresszünk, mindenkit meghódítsunk a magyar feltámadás gondolatának. De a mellett nem szabad arról sem megfelejt- kezniink, hogy az összes európai ármádiák együttvéve sem tudtak volna a törökkel megbirkózni, ha e hadak harcainak élőmunkáját és oroszlánrészét nem végzik el maguk a magyarok. Azok a magyarok, akik ebben a harcban megfelejtkeztek minden belső ellentétről és csakis és kizárólag a szent célra összpontosították minden erejüket. Tartsuk csak eszünkben a hős Petneházy ezredes alakját, aki oly vad elszántsággal harcolt, hogy az idegen fővezérek egymás között „magyar oroszlánnak“ nevezték qt s akinek olyan volt a hősiességé, hogy protestáns ember létére mégis a római pápa tüntette ki arany kegylánccal! Pedig még nemrég csakúgy visszhangzott a mágyar határ a katolikus-protestáns hitviták heje-hujájától; de amikor komoly harcra került a sor, akkor sem pápistának, sesm kálomistának, hanem csak ; magyaroknak érezték magúkat ezek a? eleink. .„Az ellenséges front szejne- láttára nincs lovaglás ügy“ — mondotta a régi Osztrák katonai reglama. -— s az ország létéért vívott harcban nem lehet helye a felekezeti vagy vi- lágszemléléüi.' visszavonásnak. Ezt tanuljuk meg a Kétszázötvenesztendős példából. Meg azt is,' hogy hiába minden külföldi segítség, -— „segíts magadon, az Isten is megsegít!“ Budavárának mindkét legfontosabb pontján, úgy a külső erődítményeken, mint magának a várnak fokán magyaír katona, volt $z, aki vére hullása árán leitűzte, a lobogót. . i Áldozatos készséggel, önmagunknak kell harcolnunk, kitartó, munkával előre kell magunkat dolgoznunk, persze a változott idők változott módszeréivel. Budavára ostrománál használták elször az emberiség történetében a kézigránátot meg a pan- gánétot s volt még egy csomó új haditalálmány: az emberi ötletesednek és technikai készségnek megannyi. bizonysága. Ma, a nemzetek versengésében, talán még több ötletre, invencióra, elmeélre van szükségünk. Minden eszközt, fel kell hát arra használnunk, hogy kifejlesszük népünk veleszületett szellemi erejét, rendkívüli tehetségeit. Örök bizonyságaink vannak azonban rá, hogy egy nemzet csak a teljes lelki és gondolati szabadság légkörében fejlesztheti ki a maga értékeit. Mindenféle eenzurák, elnyomások, illetéktelen befolyásolások halálos bűnt. jelentenek a népnek feltörekvő értékei, tehetségei és eszméi ellenében. A legkisebb elnyomás, is évszázadokra visszavetheti a szabadulás nagy művét! • És végül még egy, tanulság, amelyre eddig nem vetettek súlyt a historikusok. Budavár visszavételénél tűnt fel először egy szürke kis emberke, aki rövidesen Európa legnagyobb lángelméjévé nőtte ki magát, Savoyai Jenő herceg. Olasz eredetű, francia születésű, német- osztrák zsoldban álló katona volt, akinek a magyarsággal soha semmi közössége nem volt. Csak akkor keveredett hozzánk közelébb, amikor a török felszabadító-hadjáratokban szerzett érdemei jutalmául Csepelen nagybirtokos és magyar indigón» lett, no meg — beszéljünk erről is ószintén —, amikor egy nagyszerű, magyarrá lett mágnasasszony- nyal barátkozott össze egy életre. Nos, érmék a hercegnek fennmaradt egy kisebb kötetnyi levelezése a magyar nádorral, Pálffy Miklós gróffal, amelyet illenék ma újra egész terjedelmében kiadni, annyira igaz és annyira mai az, amit e leveleiben Magyarországot illetően mond. —. Azoknak — Írja Savoyai Jenő herceg —, akik a magyar törvénykönyv tervezetén dolgoznak, feltétlenül az emberjogok egyenlőségét kellene alapul venniök. Ügy érzem, hogy mindenekelőtt a parasztot elnyomó robotot és a nemesség s papság óriási kiváltságait kellene kipusztitani... — Kegyelmességed tudja, hogy egyes, a ne- mességet és a papságot megbecstelenítő alapelvek rám éppoly riasztóan hatnak, mint akar az ellenség bármely váratlan támadása, mert hiszen sokkal nagyobb és állandóbb veszedelmet jelentenek, mintsem az utóbbi. Bennünket, az állam első sorokban álló alattvalóit elsőül az a törvény kötelezzen, hogy a szegény és amúgy is agyonkínzott parasztnak jó példát mutassunk az önfeláldozásból... Savoyai Jenő herceg halálának kétszazadik évfordulója egybeesik Budavára felszabadításának kétszázötvenedik fordulójával. Vajha egy nagy város és egy nagy ember életének tanulságai egybefonódnának abban a csöndes elszántságban, hogy ezeket a tanításokat megfogadjuk s azok szerint cselekszünk — a magyar föltámadás kedvéért. Ügy legyen! Ragyogó szeptemberi napon Vérbiboros, tüzes, hittől és akarattól szikrázó, nemzetek sorsát eldöntő nehéz napokra simul a kétszázötven éves emlékezés aranyos sugára. A dicsőség és kegyelet pompázatos glóriája koronázza 1686 szeptember 2-át és fénybe, ragyogásba vonja Budavár évszázados bástyáit, amelyekről magyar kéz löki le a török félholdat, hogy száznegyvenöt év után kitűzze helyébe a Szűz Máriás lobogót. * Budavár hősének XI- Ince pápát, családi nevén Odescalchi Benedeket tiszteli a kereszténység, aki minden munkásságát és anyagi erejét a kereszténység felszabadításának nagy művére fordította. Sok millió forintot áldozott a török veszedelem elhárítására Buonvisi bécsi és Pallavicvni varsói pápai nunciusok útján, hatalmas diplomáciai tevékenységgel megalkotta a Szent Ligát, hogy a keresztény fejedelmeket a török ellen egyesítse s mint kezdeményező és vezető elkészítse Budavár felszabaditását. Ö volt lankadatlan szervezője, áldozatos, legfőbb irányítója, lelkesítője, kiküzdője mindén politikai, pénzügyi, hadi, élelmezési és egészségügyi tevékenységnek, mely végeredményben a török kiűzéséhez vezetett. O küldötte a Budát ostromló keresztény seregnek a Szűz Mária zászlót s rajta e jóslást BUDA nevével: BUDÁM VIRGIN IS DABII AUXILIUM! („Budát visszaadja a szent Szűz segítsége!“) S vissza is adta. Huszonegy nemzet vitéz fiai között halált megvetően küzdött a kétmillióra lefogyott magyarság szine-virága s a nagy, dicső hadvezérek segítségével a török félhold helyett a Szűz Máriás zászlót tűzte ki Budavára falára. S mindezt XI. Ince pápa késztáette elő, akinek szobrot állított a hálás utókor a régi Iskola-téren. • ' * ‘Óbudán ütött tábort 1686 jún. 18-án Károly herceg, a Budavárát felmentő 42 ezer főnyi hadsereg fővezére. Egy nappal .előbb Pestre vonult be a 24 éves Miksa bajor fejedelem, 26 ezer emberével. Ezzel a két táborral indult meg a, visszahó- ditás, amit megelőzőleg már számtalanszor kíséreltek meg. így 1602-ben Roswurm generális elfoglalta már Pestet, de csak két évig tartotta. Állítólag a törökök megvesztegették s ezért vonult el Buda falai alól. De most nagy dolgok következtek. Több véres roham után a külső falrészek a keresztények kezébe kerül és július 27-én a győri magyar hajdúk feltűzték a vár falára az első zászlót. A roham ötezer keresztény, közöttük hatszáz hajdúnak az életébe került éc a magyar zászló újra lebukott a falról. Augusztusban a főhadiszállás már a Rólcus- hegyen van. 14.000 magyar is ott áll a felmentő seregben, amely 92.000-re szaporodott, a várban lévő 16.000 kemény törökkel szemben, akiket a hetven éves, sok vihart látott, hős Abdurrahman budai basa vezetett. Miksa herceg a Szent Gellert hegyére vonult, amit akkor Cső korholómnak hívták. A lovasság a Csepelszigeten táborozott, a tábori kórházak pedig a Margitszigeten voltak. Rettentő vérengzésre volt kilátás.. " írja az akkori krónikás. A hosszú ostrom alatt megfogyott keresztény sereghez idejében érkeznek meg Caraffa, Heister és Scharfenberg kadäif mire szeptember 2-án beteljesedett a vár sorsa. • | Szent Péter utcájánál lévő hatalmas kertben, a ferenci barátok klastromához tartozó kis filagó- riában — a mai Kossuth Lajos-utca dereka táján — veszedelmes dolgokat művelt kétszázötven évvel ezelőtt Gábor barát. Kora az „Ignitus“, a „tüzes“ melléknevet adta neki, mivel nagy mestere volt a tűzcsodák, a töltött bombák, a görög tüzek gyártásának. Az 1686-i forró napokban is itt fúrt-fara- gott, kalapált. Vasgolyók tömege feküdt előtte, melyeknek üres belsejét hallatlanul erős gyújtó- porral töltötte meg és ahova ezek estek, olthatat- lan tüzet okoztak. Most éppen egy vértes lovag lép be hozzája. Gábor barát meg sem fordult, úgyis tudta, hogy ki jött — Isten hozta kegyelmedet, vitéz Ramocsay uram! Mit kíván velem közölni? — kérdi munkájából föl sem tekintve. Tüzes Gábor. —■ Nagy dolgok következnek — szólt a marcona, hatalmas homlokú hadfi. — XI. Ince, pápa megjövendölte, hogy Boldogasszonyunk fog segítséget adni a török ellen. Azért reméljük, nem: hisz- szük, hogy a két Mária-ünncp között bevesszük a várat. Munkára tehát Gábor barát! Szeptember 2-án fog eldördülni a jelző ágyúlövés, amely Buda végső ostromára adja meg a jelt. — Szorgalmas leszek, Ramocsay uram. Addigra tizenkét olyan golyóbisom lesz, amelynek tüzét csak az Isten akarata olthatja el. Emberé sohasem. Gábor barát tovább dolgozott, el is készült mind a tizenkét robbanó és gyújtó golyóval. Szeptember 2-án eljöttek érte is, meg a golyóért is. Vitték őket a Kis-Svábhegyre, ahol a würtenbergiek táboroztak. Mikor délután két órakor megdördült az .ostrom kezdetét jelző hat ágyúlövés, a tizenkét Gábor-féle golyóbis már a legnagyobb ágyúk torkába volt töltve. A „tüzes" barát állott az ágyúk lafétája mellett. Minden lövésnél egy-egy fohász szállt fel az ajkáról. Mikor aztán a tizenkettedik is elröpüit és a nyomában irtózatos tűz keletkezett a várban, akkor magasra tartva a keresztet, a hadak élére ment s rohant a bástyákra. A magyar katonák lelkesülten kiáltották: Tüzes Gábor! ... Tüzes Gábor! ... Vezess ... A Jézus nevében!... Gábor rohant, mint a szélvész. Golyók fütyültek körülötte ... Nem találta egy sem ... Sértetlenül ért a várba Ramocsay mellé és rohant tovább. Két óra sem telt bele s a magyaroké volt Budavára. Két temető volt a budavári Nagyboldogasszony templomának, a mai Koronázó-főtemplom, az oldalún. Az egyik a Vöröskereszt-temető, a benne álló vörös márványkeresztről elnevezve, amely a templom déli fala mellett, a későbbi Papnevelő-intézet épületéig húzódott. A másik pedig a templom keleti részén feküdt, fakerítéssel körülvéve. A plébánia naplója az egyik itt eltemetett halottról a következőket írja: „1746. év július 9-én aggelgyengülésben hunyt el a nyugdíjazott kapitány, Ramodschay (így írva) életének 100 és 5. esztendejében, ki Holtzer atya áltál u. a. hó 10-én a templom melletti temetőben helyeztetett el. Ő vala az első, ki Buda bevételénél zászlót tűzött a falakra.“ A kétszázötvenéves jubileumnak ez is egyik érdekes adata, amelyet Haeuffler történetíró is megerősít a következőkben: A vár ostroma főképpen az északi és a déli részen volt a leghevesebb és a fehérvári kaput a törökök gyengén oltalmazták. Ezt észrevette egy zászlótartó és egy Ms segédcsapattal odarohant és a betört kapun át nemsokára a Szent György-téren termett. De már rohan egy egész osztály török gyalogos a térre és szokása szerint a vezért — Ra- mocsayt — igyekszik hatalmába keríteni. A tömeg a sereg és a vezér közé furakodik és elvágja őket egymástól. A túlerő lefegyverzi Ramoesayt és a kis csapatot visszaszorítja a fehérvári kapu felé, de a betört kapun újabb vitéz magyar csapat tör előre, a keresztet tartó Tüzes Gáborral, a bombákat gyártó pesti ferencrendi szerzetessel az élén. A belső várat akkor a Szent György-tértől széles sáncárok választotta le, amelynek szélén füzek és bodzafák állottak. A török csapat, hogy a védekezésben a fogoly vitéz ne akadályozza őket, nagy sietve felakasztotta egy bodzafára Ramoesayt. „Azonban a nagy sietség folytán rosszul felkötött és a hirtelen ott termett magyarok által gyorsan levágott Ramoesayt sértetlenül megszabadították, úgyhogy övéivel a palotába nyomulhatott.“ Nagy örömében azután a magyar vitéz felrohant a keleti bástyára és a nyomába siető zászlóstól elvevén a Szűz Máriás lobogót, elsőnek vágta bele a fal résébe. * Buda bástyáit huszonegy nemzet fiai vívták meg 250 évvel ezelőtt. Csodálatos szolidaritásba kovácsolódott akkor a keresztény világ áldozatkészsége az európai szabadságért, amelynek örök bástyája s általa az európai műveltség és rendezettség védője s fenntartója mindig Buda volt és Buda marad. A két és fél százados évfordulón az aggódás riadt izgalmával és a reménykedés sokszor kétkedő szorongásává! állunk Ös-JÖuda megfáradt vártáján és csendes vigyázz-állásunkkal figyelmeztetjük Europa nemzeteit, hogyha élni akarnak, ha a keleti veszedelem testet sanyargató lelket ölő rabságába nem akarnak süllyedni, akkor józan ösztönből is mentsék meg a keresztény világot oltalmazó magyarságot. Erősítsék meg a 250 év előtti együttérzés, összetartás, együttküzdés testvéri erejével az ezeréves Magyarország Budáját, hogy továbbra is a keresztény kultúra védője lehessen. (R. S.) Amikor Buda a keresztény világpolitika sarkpontja volt irta: Folba János tábori főesperes, pápai prelátus A XVIL század Európájának képe más néven és címen bár, de nagyon hasonlított a maihoz. A központi Német-Római birodalmat belülről a 30 éves vallásháború változó esélyei szaggatták, Mvülről XIV. Lajos hatalmas Franciaországa tépdeste. Lengyelország és Magyarország élethalálharcát állta nyugat felé a németség, kelet felé az előretörő török hatalommal szemben; ugyanakkor pedig belső pártoskodás is fogyasztotta történelmi erőit. A kor pesszimista írói ugyanazt a lélekharangot kongatták Európa felett, amelyet a napjaink világháborúját követő gyászos időben Spengler, a ,(Niedergang des Abendlandes” szerzője. Ügy látszott, hogy a megvénhedt Európa számára már nincs mentség. Hiába volt a westfáliai békekötés, hiába Sobieski 1683. évi wieni győzelme a török felett: új történelmi élet felépítésére hiányzott úgy a meglátás, mint az életerő. A nehezen létrehozott német-lengyel szövetség felbomlással fenyegetett; I. Lipót Mslátókörű politikusai új békekötésről gondolkodtak a törökkel és új harcok felvételéről a franciákkal; XIV. Lajos új ajánlatokkal ostromolta Konstantinápolyi; hazánkban pedig török szövetségben harcoltak Thököli csapatai a magyar király ellen. A veszni indult reménység utolsó fellobbaná- sakor lépett közbe a keresztény egyház feje, XI. Ince pápa, hogy visszafordítsa Európát sírja partjáról. Az Odescalchi család katonafiából lett pápa nemcsak átérezte a világtörténelmi pillanat sorsdöntő jelentőségét, nemcsak meglátta a megoldás eszközeit és útját, hanem elég ereje volt a szükséges áldozatok meghozásához is. Wien felmentése csak bevezető lehetett Európának a töröktől való felszabadításához. A súlypont Buda s vele Magyarország. Amíg a duna- völgyi népek országútja Ázsia kezében van, addig Európát ugyanaz a veszedelem fenyegeti, mint Attila korában. Budát és vele Magyarországot felszabadítani pedig soha oly kedvező alkalom nem nyílik, mint most. Kara Musztafa nagyvezér hadai még sínylik a wieni és párkányi csatákat. A győzelmes keresztény hadak még fegyverben állanak. Sobieski tekintélyének varázsa még csorbítatlan. Velence hajóhada alkalomra les, hogy a legyengült törökön bosszút állhasson. A távol Perzsia pedig alig várja, hogy visszaszerezhesse elveszett birtokait. Koncentrikus, gyors cselekvésre van tehát szükség. Lengyelországnak Moldvában és Ukrajnában, a német császári és a magyar királyi hadaknak Buda irányában, Velencének a Balkánon és Perzsiának keleten kell egyszerre támadnia. E grandiózus terv megvalósítására XI. Ince nemcsak politikusait mozgósítja, hanem pénztára utolsó aranyát is. Wienben Buonvisi nuncius erőszakolja ki a „Szent Liga” előfeltételeit: békét Franciaországgal és a magyarokkal. Avianói Márk Krakkóban viszi keresztül XI. Ince szándékát; Bajorországban és az osztrák örökös .tartományokban Ábrahám a Santa Clára beszédei toboroznak; Velencét a pápa személyes tárgyalásai, Perzsiát levelezése nyeri meg. De nem elégszik meg a „Szent “Liga” összehozásával sem. Ismeri az akkori haditanácsok tehetetlenségét, az európai politika boszorkánykonyhájának magánérdekeit: azért egy pillanatra sem engedi M őket a kezéből. A Mdolgozott programm végrehajtását, ha kell, kierőszakoltat ja. Minisztereket buktat, hadvezéreket győz meg vagy cseréltet ki. „Nem Székesfehérvár, hanem Buda o cél!“ dörögteti ismételten a haditanácsban, ha a nehéznek látszó feladat alól ki akarnak térni. Mikor aztán a 70 napos ostrom diadallal ko- szorúzza a szövetséges hadak véres vállalkozását s Buda ormán 150 év rabsága után újra magyar zászló leng, ismét XI. Ince az, aki e haditény magyar és világtörténelmi jelentőségét megörökíti: Szent István magyar király ünnepét a világegyház ünnepévé rendeli, szimbolikus jeléül annak, hogy Budavára visszafoglalása egyrészt Magyar- ország szentistváni újjáalapításával rokon, másrészt a világkereszténység történelmének fordulópontja. A Dunántúli Közművelődési Egyesület ünnepsége A félszázados múltú Dunántúli Közművelődési Egyesület intenzív erővel kapcsolódott bele az utóbbi években a magyar kultúráért vívott harcokba. Misz- sziós munkája főleg a Dunántúl sváb nyelvű községeire terjed ki, óvodákat alapít s a gyermekek gügyögő szájára igyekszik adni a gyönyörűséges magyar nyelvet. Ezidőszerint három óvodát tart fenn: Város- lödön, Száron és Tarjámban. Már a múlt évben a Veszprémben tartott közgyűlése és hangversenye keretében bemutatta a nagyközönségnek a városlödi óvoda 24 kis sváb növendékét, akik bámulatra méltó igyekezettel és szépséggel beszélték a magyar nyelvet Ezt ismételte meg az egyesület augusztus 16-án Tatatóvároson, ahol nagysikerű művészi hangversenyén a közéiben fekvő Tarján községben lévő óvodájának negyven kis növendéke lépett a lelkes közönség elé pompás magyar szavalattal, magyar nótával, magyar tánccal, magyar tündéri játékokkal. Óvónőjük, Eördög Margit vezetésével léptek a kis svábba oltott magyarkák a közönség elé, akinek munkája egyenesen bámulatra méltó. A hangversenyen nagyon szép és előkelő közönség jelent meg. Közöttük a megye alispánja Frey Vilmos dr. és a járás főbírája Reviczky István dr., valamint a város főjegyzője, Halmos István. Karácsonyi Margit hangversenyénekesnö, Varga Imre népdalénékes. és Gegvs Dániel ny. fők. ív alelnök szerepeltek még.
