Budai Napló, 1935 (32. évfolyam, 1183-1208. szám)
1935-05-02 / 1195. szám
Budai Napló I., Maros-u. 23. magasfUldszini falaton: 50-2-96. Nagy-Budapest jövője: természeti kincseinek feltárása és okszerű felhasználása Pávai Vájná Ferenc dr. előadása a Hollós Mátyás Társaság estjén Rövid szakvéleményben foglalom össze — a Hollós Mátyás Társaság megtisztelő felkérésére — azokat a gazdasági lehetőségeket, amelyek Budapest székesfőváros és környéke altalajának, illetve az azt alkotó kőzetekben levő természeti kincseknek fokozottabb felkutatása és jobb kihasználása révén kínálkoznak. Kimondhatjuk, hogy Budapesi. székesfőváros ezen a téren természeti adottságait legfeljebb csak részben használja ki. Egyáltalán nem állíthatjuk azt, hogy a főváros történelmi múltjával szoros összefüggésben levő hévforrások is - bár tagadhatatlanul világhíresek —• minden tekintetben kihasználtak, sőt azt kell mondanunk, hogy ennek a kihasználásnak még mindig csak a kezdetén tartunk; de a világ minden sarkában igazán isimért keserűvizeinkről sem mondhatunk egyebet. Egyenesen különös, hogy amikor Buda vidékén a szénbányáknak legnagyobb veszedelme, a mészkő- és dolomithegységek óriási mennyiségű kitűnő ivóvize, amely mindegyre egész bányaüzemeket fullaszt el, az oda betörő hatalmas tömegeivel, Budapest vízellátása szempontjából a legújabb időkig szóba sem került. Zsigmondy Vilmos már idestova több, mint 50 éve megfigyelte, hogy a városligeti artézi kút 600 m alatti mélységeiből olyan gázok jönnek fél, amelyeknek 48 százaléka volt földigáz. 1912-ben a Veresegyháza melletti Viczián-telep 230 méter mély fúrásából óránkint 36 köbméter földigáz bugy- gyant fel. Ugyancsak sósvizet és meggyulladó földigázt ért el egy örszentmiklóson mélyesztett több mint 400 méteres fúrás. De közelebb, Rákospalotán is fúrtak 1911-ben olyan kutat, a- melyből ma is sósviz és meggyujtható földi- gáz ömlik a felszínre. Legújabban 1932-ben Pestszenter- zsébeten, az ottani strandfürdőnél sikerült 100 és 170 m mélység közötti földrétegekben olyan, minden azelőtti, Csonka-Magyaror- szágon felszínre jutó sósvizeknél nagyobb sótartalmú (üterenkint 13.38 gramm só), ugyancsak földigázos vizet találnunk. Ezek a sósvizek az azon a környéken végzett fúrások tanulsága szerint, már 30 m körüli mélységben jelentkeznek. Ma már Budapest vidékén, Örszentmiklóson ismerjük a csonka-ország konyhasóban, jódban és brómban leggazdagabb vizét, amely, bár 20 éve fúrták, még ki tudja, mikor fogjuk méltóképen értékesíteni, pedig valóságos csízi víz. A városligeti kút esetében 50 év kellett ahhoz, amíg a főváros komolyan kezdett, 19?2 óta, a föl- digázkutatás kérdésével foglalkozni és csak 20 év múlva, a harmadik fővár . 'nyéki konyhasós víz felfakasztása után létesült Pestszenter- zsébeten az első konyhasós gyógyfürdő, 20 év anyagi és balneológiái hasznát veszítve el ennek a nagy- jelentőségű természeti adottságnak. Érczképződések Néhány éve annak, hogy a budai hegyekben is felvetettem az ottani régi hévforrások feltöréseivel kapcsolatos esetleges ércképződések (pyrit, markazit) kiaknázhatásának kérdését, de még semmi sem történt ebben az irányban. Az ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatos aluminium- érc (bauxit) kutatása sem jutott túl az előforduló nyomok egyszerű konstatálásánál. Ha ezeken kívül más kincse nem is volna a főváros és környéke altalajának, — sőt, hu ezekből csak egyik-másik felelne meg jövőben a hozzáfűzött reményeknek, — akkor is, tagadhatatlan tény, hogy az itt felsorolt természeti adottságok kihasználása a legtöbb esetben, még a kezdet kezdetén sincs. Hőforrások Nézzük csak például a hőforrások kérdését, amely — mondhatnám — kétségtelenül évezredes múltra tekint vissza már. Kétségtelen, hogy hőforrásainkat a rómaiak fürdésre, vagy úgylehet már az ősember melegedésre használta fel. De fiirödtek hőforrásainkban az árpádházi magyarok, a Budát elfogaló törökök és mi is. Valami nagy lendületet a hőforrások kihasználása — a régebbiekhez viszonyítva — ma sem mutat, mert volt idő, a török hódoltság korában, amikor 16 fürdője volt Budának. Termális fűtés A kommün alatti gazdasági viszonyoknak kellett bekövetkezniük, hogy felvetődjön a hévforrások kihasználásának egy másik gondolata: — ennek a rengeteg hőviznek fűtésre való felhasználása. Becsey Antal és Schaffárzik Ferenc érdeme, hogy a Császár- és Lukács- fürdők legfeljebb 62 C fok forró természetes hévforrásai közelében sorozatos fúrásokkal, 24 m mélységből 64 fokos forró vizet tártak fel s azóta ezzel a vízzel fűtik a Szent Lukács fürdőnek sok helyiségét. Majdnem természetesnek látszik, hogy amikor ilyen ólomlábon jár a gyakorlati előrehaladás, azóta sem történt jóformán semmi a budai hőforrások környékén, hogy újabb, fűtésre is felhasználható termális vizeket fakasszanak fel, hanem meg kellett érnünk azt, hogy negyedik éve az a Szolnok — és két éve az a Debrecen, — ahol a felszínen nyoma sincs hőforrásoknak, — megcsinálta az országban ái második és harmadik termális fűtést, az ő fürdőjüknek 872 és 1000 méter alatti mélyből fakasztott 56 és 65 fokos hévvizével. Talán ez a háttérbe szorítás adott impulzust annak a hőforrás-kutatásnak, amit az 1932- es évben a Rudasfürdő környékén végeztünk. Ismeretes, hogy ott ezek a fúrások három új, felszín fölé kiömlő, az eddigi Rudas- és Szent Imre fürdők forrásainál jobb összetételű és forróbb vizű forrásokat eredményeztek, de csupán a második fúrás ért el 46.6 C fok hőmérsékletet, vagyis ivókúra és balneológiái szempontból nem is remélt kénes és rádiumos vizeket találtunk s minden reményünk meg lehet arra, hogy a legmelegebb vizű forrás közelében mélyesztett újabb fúrás, vagy a régen esedékes tabáni fúrások, a már fűtésre használható 55—60 fokos termális »izeket is tárnak fel. De a további ezirányú kutatás megakadt. Füst nélkül Remélhetőleg a termális vizeknek újabb, fűtésre való felhasznása valahol a vidéken, — megadja azt az impulzust is, amely megvalósítja a főváros altalajában levő termális vizek fűtőértékéhez fűzött reményeket. Mert akkor, amikor Budán 62 fokos természetes hőforrásunk van, a Városligetben 900 ni alattról 74 fokos vizet ismerünk s tudjuk, hogy a geológiai viszonyok olyanok, hogy ezek alapján még igen sok helyen tudnánk hasonlókat felfakasztani, csak az idő és a hozzászokás kérdése, hogy mikor fogunk a Duna bal- és jobboldalán mélyfúrásokkal fakasztott termális vizekkel, úgylehet, nemcsak egyes középületeket, hanem egész házcsoportokat, vagy utcasorokat fűteni. Ha a tavaszi és nyári napfény után visszagondolunk arraa füstös ködre, amely 1932—33 telén majdnem két hónapig takarta el a napot a főváros felett,- s ez még néhányszor megismétlődik, — majd szélesebb körben ver gyökeret a távfűtések és mesterséges gázfűtések terve mellett a termális víz- és földigáz-f ütéseknek a gondolata is. Már most kimondhatjuk, hogy Budapest-Fürdőváros fejlődése és kialakulása lépést tart majd ezekkel a 'füstnélküli városfűtési Droblémáknak a megvalósításával. Hőenergiák Ezek után leszögezhetjük, hogy végre eljutottunk oda, amikor termális vizeinket már nemcsak mint tisztasági és gyógyfürdő lehetőségeket méltányoljuk, hanem valóságos hőenergiaforrásnak tekintjük. Hőenergiaforrásnak, melyet a technika mai felkészültségével állíthatunk fővárosunk szolgálatába. Legfeljebb az alkalmazás módszere új, hiszen tudjuk, hogy már az ősember is megtelepedett és melegedett egyes hazai hőforrásaink környékén. (Ta- ta-Tóváros, Bükkalja.) A trópusi tengerek felszínen felmelegedett vizének és a mélyebb tengerréteg hidegebb vizének hőmérséklet-különbségét évek óta kísérlet tárgyává tette egy francia tudós: — Claude. A mi hőforrásaink kiömiési hőmérséklete és a Duna vagy Balaton és más felszínes vizeink hőmérséklete közötti hőfokkülönbség sokkal nagyobb, mint amilyenekkel Claude kísérletezik. Ötödik éve egyik asszisztense a mi budai hőforrásainkat is megtekintette hasonló szempontból s odanyilatkozott, hogy ha másodpercenkint 1 köbméter héwizet tudnánk produkálni, az a hődifferencia, ami a hőforrások és a felszínes vizek hőmérséklete közötti különbségből kiadódna, egy a Tálbot centrálé teljesítményétől nem sokban különböző erőtelep létesítését tenné lehetővé. A budapesti langyos és hőforrások egyes becslések szerint napi 80.000 köbméter vizet hoznak felszínre. Tudjuk, hogy a hírneves hévízi tó percenkint kereken éppen 60 köbméter hévvizet szolgáltat; de volt 1928-ban Földi-gáz a k'arcagi határban egy olyan 626 méter mély fúrásunk, amely másodpercenkint szintén 1 köbméter 45 fokos termális vizet eruptált, nem kevesebb, mint napi 180 ezer köbméter földigáz kíséretében. Tehát Csonka-Magyarországön már három helyen ismertünk meg olyan hévviz-kvantumokat, amelyek gondolkozóba kellene hogy ejtsenek, vájjon nem nyilik-e alkalom a C laude-féle kísérletek itteni komi jy lefolytatására is, annál inkább, hogy — amint láttuk abban a bizonyos karcagi fúrásban annyi földigáz mutatkozott meg, amely - ha állandósítani tudjuk majd, — két hasonló produkciójú gázkútta) Budapest egész évi 100 millió köbméteres gázszükségletét fedezni tndná. Forró vizgöz Csak úgy mellesleg kell megemlékeznünk arról, hogy vannak a világon olyan helyek, ahol a természetes hőforrások feltörése közelében olyan fúrásokat is sikerült mé- lyeszteni, amelyekből már nemcsak 100 fokot megközelítő termális vizek törtek fel, — mint a mi városligeti és hajduszoboszlói ásványos vizeink (74, 78,80 fok) — hanem jóval 100 fokon felüli, géphajtásra is felhasználható vízgőzök. Toscanában és Kaliforniában ma már egy új bányászati ágazat indult meg, idestova három évtizede, a hőenergiabányászjat, ahol egész erőtelepek táplálását látja el az a földből bányászott vízgőz, amely nem egyéb, mint a föld kifogyhatatlan belső melegének, az ember szolgálatába való állítása vízgőz útján. Valóságos megvalósított utópia. Nem utópia sem Toscanában, sem Kaliforniában, s úgy lehet nálunk sem, mert letagadhatatlan tény, hogy ott, az Alföld belsejében, a hajduszoboszlói 2032 mé- Iter mély második fúrásban, ahol a felszínen nyoma sem volt a termális forrásoknak, már 127.5 fokos hőmérsékletet mértünk. Csak anyagi felkészületlenségünk az oka, hogy ma Hajdúszoboszlón, legalább mutatóban, nincsen nekünk is természetes gőzt adó kutunk. De vájjon, ki kezeskedhe- tik arról, hogy a magas hőmérsékletű természetes hőforrásaink környékén nem fognak a szoboszlóinál kisebb mélységű fúrások is gőz-hőmérsékletű temperaturán túlkevitett termális vizeket fakasztani ? Ivóvíz Ha a fővárosnak nagy, sőt talán legnagyobb értékei a termális hőforrások, amelyek, amint láttuk, nemcsak balneológiái kincset, hanem hőenergiaforrást is reprezentálnak, akkor a most következő dolog sem kisebb jelentőségű. Amikor milliókba kerül a fővárosnak az ivóvize, fel nem becsülhető értéket kell hogy képviseljenek azok, a budai hegyeket megtöltő karsztvizek is, amelyekre csak mint kártevő, szénbányákat veszélyeztető tényezőre mutattunk rá a bevezetésben. Tudományosan bizonyított tény, hogy ez a minden, különösen mészkő- és üolomithegységeinkben meglévő karsztvíz, a budai hegyekben általában 130 m tengerszin feletti magasságig tölti meg a hegyeket alkotó dolomit és mészkő üregeit és millió meg millió apró repedését és pórusát. A Duna vonala általában 100 m tengerszin feletti magasságig vágja be a budai hegyeket s ez a karsztvíz mégsem folyhat ki, mert a Duna mentén többé-kevésbé vízhatlan budai márgák s oligocén- korú anyagok borítják be köpeny- szerűen, amelyek csak egyes helyeken engedik kiömleni a karsztvíz magasabb nívójú vizét. A budai hegyek lábánál ezek a kiömlő karsztviz-források keverednek az ugyanott felfakadó termális vizek forrásaival s mint a közismert Császár-Lukács- fürdői. „Őstó“, az Árpádmalomnál, a Csillaghegy tövében, a Római fürdőnél, stb. feltörő 19—22 C fokos langyosvizű források állanak előttünk. Nyilvánvaló, hogy ezek a langyos, sok ezer köbméter vizet szolgáltató források a termális viz és a karsztvíz keveredéséből állottak elő. Lehet, hogy egyszerű forrásfoglalás, illetve a bányászat feladata ezeknek a vizeknek termális
