Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)
1933-11-16 / 1147. szám
Buda, 1983 november' 16. Budát Napló Gyóéyilizefo a botestén — Jt föudai Sátsasböt boréazdaestje — A régi világban, amikor Magyar- országon nem igen volt szükség idegenforgalomra és fürdőügyi politikára, azok voltak a divatos fürdők, amelyek gyógyvize jól összevágott a borral és ezek mellé a gyógyforrások mellé gyűlt össze a magyar úri közönség, túlnyomóan egészséges emberek, ahol a férfiak nyáron át vígan boroztak, kártyáztak és táncoltak — a hölgyek pedig flörtöltek és pletykáztak. Azóta nagyot fordult a világ és ma a fürdőügyre, idegenforgalomra olyan nagy szükségünk van, hogy mi is „iparnak“ neveztük ki ezt, mint ahogy régen tették már azzá a nyugati államok. Főleg itt Budán. Sehol a világon annyi különböző és oly nagyhatású gyógyforrás nem fakad, mint a Gellérthegy tövében és végig a budai hegyek alján. A budai polgárság anyagi boldogulásának ezekben van a titka. Így szinte lehetetlen, hogy komoly budai társaságban elteljen egy est anélkül, hogy ez a kérdés felszínre ne kerüljön és ha felszínre került — egy kissé mindig előbbre is visszük ezt az ügyet. A Budai Társaskör e hó 9-én rendezte borgazdaestjét, amelynek borgazdái: Fejér József ny. államtitkár, Mód Lajos műépítész és Faller Mihály ny. BSZKRT igazgató voltak. Az estét tagavatással kapcsolták és részt vett azon mintegy húsz új tag, akiket mindenki szeretettel üdvözölt, elsősorban Oszoly Kálmán háznagy, aki az új tagokon kívül a vendégeket es a borgazdákat is köszöntötte. Vacsora után szólásra emelkedett RIPKA FERENC dr. aki szintén szeretettel köszöntötte a három 'borgazdát és örömmel üdvözölte az új tagokat, akik először jöttek e meghitt baráti körbe, ahol híven őrizzük a budai hagyományokat és erényeket. Fontos ez most, amikor az anyagi küzködés, irigység, gyűlölet és önzés lett úrrá. Bízunk az erények erejében és örülünk, ha új társak jönnek segítségünkre, mint ahogy azt tette a Pénzügyminisztérium és a Pénzintézeti. Központ, amelynek tisztikara közel áll hozzánk: budaiakhoz és e két intézmény számos tagja lépett be a Társaskörbe. Azután kedvesen mondott el adatokat a szerb és a magyar fináncok jellemzésére. A társaskör népszerű elnökét megéljenezték és azonnal válaszolt is Fejér József borgazda, azzal a tréfás bekezdéssel, hogy „ne kíméljük a borgazdákat!“ Ö is elmondott egy kedves adatot Wéber Sándor igazgató édesatyjáról, Wéber Tiborról, aki a magyar pénzügyi világ népszerű és előkelő tagja volt. Fejér államtitkárt is megéljenezték, mint ahogy kijutott ebből FaUer Mihály borgazdá-j nak is, aki szintén néhány pompás adomát mondott el a politikával kapcsolatban. Az új tagok nevében Benczúr Valde-j már köszönte meg az elnök és mások jóságos üdvözlését és fogadalmat tett amellett, hogy mindnyájan a Társaskör kitartó és hűséges közkatonái lesznek. Oszoly Kálmán háznagy bejelentette ezután, hogy november 21-én este nagy arányokban ünnepük Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőt, névnapja alkalmából a Budai Vigadóban, mely ünnephez meghívta az egész társaságot. Hoór Tempis Móritz dr. szellemes felszólalásban éltette az angol minta szerint itt is megalakult „királyi ellenzékiét, köztük első helyen Benczúr Valdemárt. Viradg Béla szerkesztő azt ajánlotta, hogy politika helyett a budai égető kérdésekkel foglalkozzék a Társaskör és ismertette a budai fürdőügy helyzetét, markáns vonásokban rajzolva meg annak nyomorúságát, — mire Ripka Ferenc dr. elnök válaszolt azzal a kijelentéssel, hogy a szerkesztő rezig- nációjá jogosult, mert évtizedek óta Két levél Nekem szólnak, csak engem érdekelnek tulajdonképpen, de — kezdek hiú lenni megdobban melegebben a szivem, valami elégtételt nyújt a nekem jutott élet ridegségében, küzdelmében, szegénységében. Nem kivántam a vagyont, soha, csak a megélhetést, — nem kerestem, sőt kerültem minden kitüntetést, de ezek a levelek, amiket most közzéadok, nagyon a szivemhez szólnak, nagyon büszkévé tesznek, — eldicsekszem velük. Elsőnek adom Tóth Géza fiatal poéta levelét Pápáról. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Elküldöm a legjobb kívánságaimmal szivemet-lelkemet igen tisztelt Szerkesztő Úrhoz, kiben én kedves költőmet s a legjobb szivű-lelkü embert ünneplem elsősorban 70-ik születésnapja alkalmával. Az én imám ma felszáll az Egek Urához, hogy áldást kérjen az ősz Szerkesztőre, ki a már reménytelen szivembe hitet, bizalmat, reménységet ajándékozott, mikor könnyes szívvel csatangoltam a Duna kért partján, s bárkihez fordultam nagy-nagy el-ha- gyatottságomban, csak rideg, márvány- kőszivekre talált esdeklő szivem. Hálám és szeretetem ma virágokból fon koszorút, melyet ma elküldök szeretett Szerkesztő Úrhoz, belefüzve egy égő rózsát, szivemet. Mélyen tisztelt Szerkesztő Urat a jó Isten éltesse nagyon-nagyon sokál Verseimből csatoltan küldök néhányat. Soká virrad meg, nagyon soká! Pápán, 1933 október hó 28-án. Mély tisztelettel köszönti: Tóth Géza. Kedves Bélám! Hetvenedik születésnapod és 50 éves írói és újságírói jubileumod alkalmából én is őszintén és melegen köszönt- lek tégek. Kívánom, hogy a Gondviselés még sok-sok esztendővel ajándékozzon meg mind,annyiunk örömére, akik szeretünk és becsülünk Téged. Ne vedd zokon tőlem, hogy „kutyanyelveken“ rovom hozzád ez üdvözlő sorokat, küzd fanatikusan ezért a gondolatért, amit meghatottan szemlél Buda polgársága. Ezt a harcot együtt küzdöt- ték, együtt törték fel az ugart, együtt szántották és vetették be, de mások fognak aratni, mások élvezik a vetés gyümölcsét. Amit az alapvető gondolatnak állítottunk be hosszú évekkel ezelőtt, mindaz ma már a várospolitika tengelyébe került. És igazolnak minket ez év eseményei; az idegenforgalom óriási meggyarapodása, a fürdőügy fejlődése, mely kérdések ma már minden budai polgár programját kepezik. Utalt arra is, hogy ma már az Idegen- forgalmi Tanács elhatározta, miszerint Indiában is állít idegenforgalmi expo- ziturát. Viraág Béla rövid felszólalása után Bucsányi Gyula dr. humoros felszólalásban köszöntötte Viraág Bélát hetvenedik születésnapja alkalmából. Derült hangulatban éjfélutánig maradt együtt a társaság. de úgy érzem, hogy így a legméltóbb az igazi költőt és újságírót köszönteni, mert ilyen egyszerű papírlapokon szolgáltad egy félévszázadon át a szépet, a jót és az igazat, ilyen kutyanyelvek fölött lievült, lázongott, harcolt a Te lelked s ezek fölött deresedett meg a fejed is. Mégis azt kell mondanom, hogy olyan fiatal és rugékony maradtál, mint 50 esztendővel ezelőtt. Rajtad nem fogott az idő s bölcsen tudtad kormányozni kedélyed és világszemléleted e pokolian háborgó évtizedekben. Te mindig ki tudtál szakadni a borzalmas és sivár jelenből, vagy a múltban vagy a jövendőben kalandoztál, költőhöz és írástudóhoz illően. Pályafutásodnak s újságírói munkálkodásodnak is ez a legjellegzetesebb tulajdonsága. Budára vonultál vissza azért, mert a magyar múlt históriai levegője álomba ringat, éltet és munkára serkent. Lapod, a „Budai Napló“, tulajdonképpen a Te Naplód, amelybe belerovod lelked és képzeleted színes illúzióit. Egyszóval a Budai Napló egy „kapcsos könyv“^ amely tartalmazza Buda históriai krónikáit és egy költőlelkű újságíró álmait, szellemi kalandozásait a messzi múltból, a messzi jövendőbe. Ilyen újság nincs talán az egész kerek világon s nekünk magyaroknak külön nyereségünk ez a Te nagyszerű Budai Naplód. AI jövendő nemzedékek fogják csak igazán értékelni, mert a Te lapod hasábjain virágzik ki előttük nem csupán Buda, de az egész magyar nemzet története is. A história valóságos kincsesháza ez. Mennyi mindent tanultam és tudtam meg a Te lapodból s milyen áhitatos örömmel olvasom minden egyes új számát, erről neked is, de sok más embernek is tettem vallomást. Most azután le is írom, mert ezzel szolgálni vélem a kultúra ügyét. Tudja meg mindenki, hogy milyen külön értéket jelent a Budai Napló a mai zsurnalisztikában. Minden nemzetnek szüksége volna legalább egy ilyen újságra, amely állandó, élénk kapcsolatot tart a múltjával és históriai emlékeivel. ■ Nekünk megteremtetted ezt az újságot s jól tudom, hogy korántsem mélUtazás Budán Irta: Gegus Bániéi. Amióta olyan rongyos lakásban élek, amelyet a háztulajdonos füt a tiszteletemre, még pedig vízzel, sokkal kevesebbet járok kint, mint a városmajorutcai kovártélyomból, ahol istentelen rossz kályhák fütöttek, azaz inkább csak fütötték volna a táncterem nagyságú szobákat. Mert nagyon sokat jelent, különösen téli időben a kedves meleg. Fészek, ha azt nem épen költői értelemben veszem is, hozzá szoktatja a legnagyobb globetrottert is az otthonüléshez. Ugyan, amigodaát laktam Pesten, a legnagyobb kóborlóvagok közé tartoztam, de, mint budai pógfTr, ide át a Duna baloldalán kóborlási hajlamomról szépen leszoktam, főleg pedig azóta, amióta meleg otthont füt be nekem az én derék háziuram. (Csak meg ne tudja ezt az ömlengést, mert menten felemeli a lakbéremet.) Valószínű, hogy ezért esett akkori hiatus az én Budán való utazásomban is, a melynek szemmel látható célkitűzése, — ez a szó mostanában nagyon sokat szerepel a magas politikában, onnan veszem én is, — megismerni Budát minden vonatkozásban s megismertetni a felfedezett kincseket és szépségeket a ,3udai Napló“ nyájas olvasóival. Viraág Bélát is, aki mindig any- nyira teli van kézirattal, hogy egy-egy ilyen feneketlen rossz Írással kikögített — tessék csak ezt a „rossz“ jelzőt kizárólag az én macskakaparásomra érteni és nem magára az innivalóra, mert azért megharagszom, minden félesztendőben 'kerít sort,, ezt pedig, azt hiszem; a legkevesebb Írással foglalkozó ember szereti. Mert az bizonyos, hogyha már egyszer írónak születtünk, (hogy is mondja Arany János: „Én is Árkádiában születtem“...) és kiadjuk magunkból azt a kikivánko- zó valamit, szeretjük azt nyomtatásban is viszontlátni. Viraág Béla az én megnyilatkozásomban főleg azokat a bizonyos olvashatatlan betűket nem szereti, azt mondja, hogy fél napig tanulmányozza, amíg végre el tudja olvasni a tárcámat. Irodalmi anekdota szerint Kemény Zsigmondnak, a nagy regényírónak és publicistának volt nagyon förtelmes írása, a kéziratával minduntalan szaladtak hozzá a szedők, hogy olvassa el. Azt mondta rá: ba- rátocskám, én megtanultam írni, maga tanuljon meg olvasni. És visszaadta a kéziratot. Nekem azt a gyanúm, — mert ez velem már megtörtént, — hogy a nagy iró azért adta vissza, mert másodszor már ő sem tudta volna, szégyenszemre elolvasni az Írását. Hát én ez alkalommal egy vidám útra keltem, mert így szüretkor, a budai halmokon, kedves, jó falusias szokás szerint, vége-hossza nincs a mula- Itozásnak. Névnapok, születésnapok, borgazdaestélyek egymást váltogatják, csak győzze az ember hanggal és torokkal. A hang szükségeltetik a szónokláshoz, a torok a borokhoz. Beszélő náció vagyunk, csak a napokban történt, hogy a Hollós Mátyás Társaság egyik illusztris tagjának, a budai oldal, de főleg a hegyvidék nagyon népszerű vezérének, a pirospozsgás arcú, kis kerekszumir szakállas, élénk tem- peramentumu Szilágyi Károlynak a nevenapját ülte, amelyre a Császárfürdői Csirszka tanyára lehuzódtak a hegyvidék marcona lakói is, egy kissé későbben érkeztem meg s az ajtónál kérdeztem a pincért, beszélnek-e még | odabent. „Haj, haj, — intett a jó főúr, — már a tizedik szónoklatnál tartunk.“ Úgy készült, mintha már ő is elöntött volna egy nagy beszédet. Az én kedves Szilágyi Károlyom azonban nagyon rászolgált erre a sok beszédre, magam is szaporítottam eggyel, mert derék, értékes polgára Óbudának, illetve a hegyvidéknek. Volt ő már képviselő is, bizottsági tag is, ma vezér és főleg polgár, aki a maga Óbudájának igazi szerelmese, s mindig az elsők között küzdött az ő szükebb hazájáért. Mikor Mucius-Scevola a próbatételnél keresztülfektette a kezét a tűzön, ezzel kezdte a dikcióját: „Romanus sum avis!“ Római polgár vagyok. A legszebb cim, amit egy római ember adhatott magának.' Hiszem, hogyha Szilágyi Károly olyan helyzetbe kerülne, mint ez a Scevola, bizonyára azzal kezdené a beszédét: „budai polgár vagyok!“ De azután az is, akit polgártársai annak tartanak és ez a legnagyobb érdem. Kedves, fiatalos, tüzes temperamentumu munkásember, akit Budának meg kell nagyon becsülnie. Mondom, hogy így szüret táján és a téli hónapokban ez a mi kedves Budánk csupa élénkség, csupa czéczó, csupa jókedv. Elmaradhatatlan, hogy például Jenő napján ne ünnepelnék meg minden bajban Buda nagy Kozma Jenőjének a névnapját. A Hollós Mátyás Szilágyi ünneplésével egy- időben ünnepelték Wolff Károlyt, odafent Óbudán volt kedves kollégámat, Andréka Károlyt. Ez a rendőrből lett várospolitikus, aki ritka karriért futott meg mint rendőr, ugyancsak Ó- buda népszerű embere s legjobb polgárainak egyike. Nem nagyon régen zajlott le a Hollós tányolják, úgy ahogy e munkád és lapod megérdemelné, legalább rámutatok ezzel is érdemeidre, amikor Téged jubilálnak. Sokszor gondoltam arra, hogy ha Párisnak, vagy Londonnak ilyen újságja volna, akkor az egész világ ismerné, mert kit ne érdekelne egy olyan lap, amely állandóan közli és bolygatja e világvárosok érdekes és tanulságos múltját. írók, tudósok járatnák ezeket a lapokat s forrásmunkának használnák különböző szépirodalmi alkotásokhoz s ezenkívül gazdagon bővítené ismereteinket e távoli nemzetek múltjáról. Egyszóval, édes Bélám, jó és nemes munkát végeztél s nem tudlak máskép köszönteni e jubiláns alkalomból, mint úgy, hogy több megbecsülést kívánok számodra. Isten éltessen! Szeretettel ölel igaz barátod és kollégád Buda, 1933 október 20. Peterdi Andor. Az utolsó svábhegyi sirám! Végre is Budapesten vagyunk — írja lapunk egyik előfizetője — és tudtommal a Svábhegy is Budapesthez tartozik. Tehát akkor kell, hogy Budapest közbiztonságát élvezze. Mert ma nem élvezi. Mert az nem közbiztonság, hogy napjában kétszer járőrök sétálnak végig ue- cáin. Ezt a betörők számontartják és vígan betörnek Lehetetlen az, hogy a svábhegyi villatulajdonosok minden éjjel amiatt ne tudjanak aludni budapesti lakásukban, hogy vájjon ma éjjel nem hozzá törtek-e be, nem az ő villáját rabolták-e kit! Mert ma ez az állapot. Reggel aztán jön az őnszobáról a híradás: — feltörték lakását, jöjjön a helyszínre! Kimentem. A kertajtón Wertheiin zár van, köröskörül 3 soros tüskésdrót a kerítés felett. Majd bolond a betörő ezzel vesződni. Nyugodtan kinyírta a dróthálószövetet, ott bujt be. A villa ajtaján háromszoros Wertheim-zár. A lakatos nagy díjat ajánlott fel, ha itt rabló betör. Mosolyognom kellett. Az ajtót tokostól kiemelték. Nyugodtan dolgozhattak. Nincs itt mitől félni. Isteni nyugalom mindenütt. De végre is ez így nem mehet. A svábhegyi villa után ép úgy kell adót fizetni és közműveket, mint lenn a városban. Tehát közbiztonságot követelhetünk. Vagy távozunk a Svábhegyről. Én bizony Isten távozom. Vége a sirámoknak. Távozom! A Szekszárd-vidéki bortermelők állami ellenőrzés alatt álló pinceszövetkezete élénk feltűnést keltett a „Nemzeti Munkahét“ városligeti iparcsarnoki kiállításán, ahol impozáns díszített borpáholyát a borkedvelők és borszakértők nagy tömege látogatta. A kiállítás megnyitásán jelentékeny rendeléseket kapott 'a Pinceszövetkezet. Tory Gergely kereskedelemügyi államtitkár és Zombolty Bertáiaju földmivelésügyi J. miniszteri tanácsjos megszólítással tüntették ki Boros Zoltán igazgatót és Fekete Sándort, aki a VIII, József u. 19. sz. a. idegen- forgalmi szempontból is érdekes borpincének a vezetője. A külföld is élénken érdeklőik a szövetkezet borai iránt, amelynek terjesztése főként Fekete Sándor cégvezető érdeme. Mátyás Társaságban a mi családi ünnepünk, amikor a harmincéves Budai Napló hetvenesztendős szerkesztőjét, Viraág Bélát ünnepeltük. Nagy dolog ez, kérem, harminc év óta szerkeszteni egy lapot s mégis megérni úgy a hetven esztendőt, mint ezt Viraág Béla megcselekedte. Az újságíró pálya tele van izgalommal, tele van tövissel s minden olyannal, ami könnyen meg- őrli az embert. Valahogy azonban úgy nézem, hogy ez a sok izgalom nem nagyon art az újságírónak, (vagy annak semmi sem árt?) mert Viraág Bélán kívül egész sor nagy kort megért újságírót láttunk már. Itt volt Rákosi Jenő, aki nyolcvanhétéves korában halt meg, itt van Vészi József, akiről azt olvastam, hogy hetvenhat éves s még mindig vigan és teli energiával dirigálja a maga Pester Lloydját. Sziklay János bátyám se mai gyerek, aki szintén mindig újságíró volt. _ Olyan az újságíró, mint a harcos katona, aki a küzdelemben megedződik s később már föl sem veszi a mai közönséges embert térdrekényszerítő nyavalyákat. Viraág Béla ebből a fából van faragva Szintén, amiből Rákosink, Vésziek. Itt jár közöttünk pompás fe- renejózsefi oldalszakállával, álmodozó szemevei, kedves mosolyával, mint a megtestesült egészség és energia: „Budának hősszerelmese!“ Ezt a nevet adta neki a poéta Kiss Menyhért üd- vózlö beszédében s ezt mondotta rá: ^Budapestnek, hősezerelmese!“ Bárczy István is ott volt azon a lakomán, amelyet .tiszteletére rendeztek a tisztelői. Harminc éven keresztül mindig Budáért dolgozott. Álmodozó ember, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy sok álmát megvalósította az idői Az| ő Budája gyarapszik, nő és népszerüsöMegrendelhető a székesfővá- tosí Ásvány vízüzemnél, I, Gel- lért rakpart 1. Tel.: 53-0-03. FÜRDŐ ÓBUDA AKVINKUM kí.«, Késő őszig Kitűnő konyha. — A források, napi hozama 160.000 hektoliter rádloaktlv fhermálvíz Aszentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak és az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása ANN FRANCIS amerikai jazz star SANTA NELLY- BUTTULA ZENEKAR a Dí ni rMM VJ Dl 3 r W I kai JLaL iä \j1 ItJI éttermében: 1.. Attila ncca Asztalrendelés: 52—8—85. Központi fülest, használati melegvíztermelő-, vízvezeték- és csatornázási berendezéseket készít Duska és Riedlmayer Budán, 11., Batthyány ucca 67 Telefon: 55—9—75. S vábhegyi sanatorium subalpin (430 m) diétás gyógyintézet már napi 16.— pengőért legtökéletesebb szanatóriumi ellátást nyújt 5—6-szori étkezéssel, vízkárával együtt GYÓGYFÜRDŐ Vizgyógvintézet, Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet. dik. Bizonyára nagy gyönyörűség ez neki. Csak Buda se hagyja el ezt az ő szerelmesét. (Hajlandóság mutatkozik: a Budai Naplónak . már konkurrense van). Két nagy álma van: Budapest fürdőváros és a Kelet felé oreintaló- dás. Mind a kettőben mutatkozik már valami mozgalom. Talán a Tabán építésével kapcsolatosan (hej, hej, meg se indult, már is panamasaagot orrontanak!) lehet belőle csinálni valamit, ha a főváros nem szükmarkoskodikj És ha akad ott egy megértő ember, aki erélyesen kezébe veszi a dolgot. A meleg vizeket majd rendre megereszti Pávai-Vajna Feri, aki ehhez akkurátusán ért. Budapest fürdőváros! Mi budaiak legszebb álma. Csodálatos, «szembe jut, hogy ezt az elnevezést én milyen jól ismerem. Jó harminc-negyven esztendeje. A fővárosi bizottságban abban az időben minden alkalommal ifelállott egy nyúlánk, nagyhajú: ember, aki ráirányította a figyelmet a budai nagyszerű forrásokra s indítványozta, hogy fürdővárost kell csinrilni Budapestből. Legyen a neve: Budapest fürdőváros. Legtöbbször lemosolyogták, ő azonban (szívósan megismételte indítványát, amig csak ki nem maradt a bizottságból, Orvos volt Reiner Ede doktor, akit most is ott látok minden olyan ankéton, amelyeken a fürdővárosról beszélnek. Csillogó széruméi hallgatja a beszédeket: látjátok, »én találtam ki, mindig mondtam, hogy ebből lesz valami. És ha a Budapast fürdővárosból lesz valami, Viraág Bélánál lesz még egy boldogabb erűbe r: Reiner Ede doktor. Kívánom mindkettőméi:, hogy érjék meg ezt a szép napot.
