Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-05-18 / 997. szám
[ XXVII. évfolyam. 997. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502—96. Felelős szerkesztő ; VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 május 18. I i GülSafoa Ki volt? Mi volt? Talán igazi szent; a Próféta árnyéka. Talán olyan török Bem apó-féle, akiért tűzbe, vízbe, száz halálba menni fiúi kötelesség és mennyei gyönyörűség. Talán áldozó főpap, akit megilletett a „Baba” szó, mint Krisztus helytartóját az első emberi gügyögésből felképzett hatalmas „Pápa” név. Talán hős volt; Rusztem maga, aki karjával osztotta a száz, az ezer halált. Talán rózsaoltogató mosolyos aggastyán, aki rózsáival telehintette a dombot, ahol lakott, mely tőle kapta a nevét. Talán üres koporsóba zárt szó, név vagy ige volt csupán. Ha így volna, ha a rózsadombi török mecset selyemlepellel leterített, fából faragott, turbán jellel szentesített koporsója csak egy nevet és a névben egy legendát takar, úgy annál értékesebb ez a rejtett sír nekünk. A szentek haláluk után a legendák tüzes szekerén süvöltenek át a nemzedékek felett és a hívők és a poéták és az áldozárok és a jó politikusok — akik ezekkel rokonságot tartanak — szemmel kísérik, ezeket a tűzcsóvás szenteket és ha kell, rájuk mutatnak és ha hasznos nekik, leborulnak előttük és segítségül hívják őket. A szentek pedig — megannyi krisztusi csupa szív emberek, — futva sietnek, hogy halottaiból feltámasszák a ravatalra került kedveseket. Gül-Baba misztikus kilétét, aligha fogják kifürkészni, de hogy volt, de hogy van, de hogy lesz, azt tanúsítja a Rózsadombon álló mecset,. abban a turbános koporsó és abban a koporsóban a porlandó csont vagy az örökéletű szent név. Mert amíg csak igazhitű mohamedán él a földön, a hívő lélekben élni fog Giil Baba is. * A budai Mecset-utca meredeke egy omladozó épület előtt megtorpan. Megakad a legújabb kor romja: a Wagner-féle épületlabirintus előtt. Lécrácsos kicsi ajtó nyílik a legalsó udvarra, amely tömve van épületanyaggal, összecsuklott téglaemelőgépekkel, rakásra dobott kövekkel, búsuló, ziillő szekerekkel. Horpadt lépcső visz a felsőbb ter- raszhoz, ahol egy avult fedett kuglizó, mint mutató nyíl vezet egy alacsonyívű boltozat alá, amely meg néhány lemenő lépcsővel irányít a házfelügyelőhöz. Gül-Baba sírját kérdezzük és már zörög is a kulcscsomó a felügyelő kezében, aki vezet. Papírszeletekkel összoföltözött hatalmas méretű ablakokból néznek át a műteremszerű helyiségekből a kommün óta bennlakó proletárok Pest felé és fölé; itt-ott egy-egy művész neve olvasható az ajtóra rajzszögezett ázott névjegyről. Északra kerülünk, majd egy donjon-féle saroktomyon keresztül húzódva, zárt ajtóktól meg-megszagga- tott lépcsőkön, irányt gyakran váltva, vasrácsos kapuk nyitása után egy egészen vasbádogból szögezett ajtóhoz érünk, amely a mecsetudvarba nyílik. Nyolcszögletes, kupolaszerű építmény omló vakolattal áll az udvar közepén. Nehéz ajtaja kinyílik és pár lépcsőn lefelé belépünk a szentélybe. Egy körszerű mélyedésbe van beállítva a turbános fej dísszel ellátott egyszerű keményfakoporsó, rajta a mekkai meggyszínű selyem lepel. A mecset belsejének falát és boltozatát parasztos patronnal, parasztosan kifestett zöldes mintázás fedi. Bairám ünnepein a magyarországi mohamedán főpap hívására (most Abdullah Tif) itt jelennek meg a nálunk élő igazhitű törökök, hogy imát mondjanak Gül-Baba koporsójánál. Nagy ünnep lehet az a Bairám, hogy ezt az egyszerű kupolaszobát századokon át így bevilágosítja és a fal szegényes festését bíbor- és aranykárpittal vonja be a hívők mennyekbe néző káprázó szemei előtt. * Nem tudjuk a mecset telekjogi helyzetét, de aki látta a helyet (és főhelyeken ülő nagyságaink közül hányacskán látták?), az kénytelen elismerni, hogy az nem méltó a Szenthez, akinek koporsóját rejti és nem méltó ahhoz a politikai értékhez, amit Gül-Baba sírja hazánknak manap jelent. Most, amikor a felocsúdott Törökországnak, mint egy negyedmilliárd mohamedán vallási vezetőjének, politikai valutáját a politika világtőzsdéjén újból jegyezni kezdik, ma, amikor a messzefekvő nemzeteknek nem kell népvándorlást vállalni, hogy egymást elérjék, ma, amikor Jugoszlávia felett átívelve, kezet foghatunk és beszélhetünk az olasszal és ugyanazon Jugoszlávia felett átnyújthatjuk barátságunkat az igazán testvér török nemzetnek, kormányunk bölcsen cselekedett, hogy megkereste a felénk törekvő testvérkezet. Ezért adott dr. József Ferenc kir. főherceg török- országi látogatásának félhivatalos jelleget, ezért fogadta Tevfik Ruschdi Bej török külügyminisztert a köteles ceremónia kedvességén túlmenő melegséggel mint a magyarral rokon, faj képviselőjét és ennek megfelelően kifejezetten ugyanúgy üdvözölték az új török fővárosban Walko Lajos külügyminiszterünket is. Ebben a meleg, üdítő és bizakodó légkörben, mintha kínálkoznék az a lovagias gesztus, ami egyúttal jelentős politikai húzás is, hogy Gül-Baba koporsójának az eddiginél méltóbb sírhelyet, illetve mecsetet ajánljanak fel. Bizonyos, hogy erre a felajánlásra egy negyedmilliárd mohamedán szív dobbanása, az egymásra talált baráti jobbok szorosabb összefonása és talán egy még kapcsosabb baráti szerződés, lenne a felelet. * És hol legyen Gül-Baba új sírhelye? És milyen legyen a sír fölé boruló mecset ? Ripka Ferenc, Búd János és dr. Papp Géza elsőknek rögzítették le a gondolatot, hogy a Rudas- és Rácfürdő egybefogott forrásaira építendő, az idegeneket szolgáló luxus gyógyfürdőpalota helye csakis a Tabán lejtője lehet. A Rudas-fürdő és hozzácsatolt épületek bontásra érettek, azoIcát átmodemizálni nem kell, mert nem lehet. A Rudas-fürdő helyére csak park kerülhet és a park közepébe csak az ivócsarnok. Ezt kívánja a híd, a hegy, a közlekedés, a források, a csatolandó Gellért-fürdő, a jó ízlés és józan ész. Ám meg kell tartani mint szép alkotást, mint műemléket, a Rudas-medence kupoláját, amit Ali Mustapha pasa építtetett. Ez lehetne az ivócsarnok patinás, történeti értékű, műemlékszerű helye. Ebből az ivócsarnokból rózsás folyosó vezetne a mecsethez, — amely talán a brussa-i zöidmecset hű utánzata lehetné (milyen nemzeti művészi feladat a pécsi Zsolnaj^-gyár tomboló eozin színeinek) és milyen büszke gyönyörűsége minden töröknek. Törökországnak borházat nem ajánlhatunk: a Koránnak bortilalma van. De ajánlhatunk dísz- és örök sírhelyet szentjüknek, Giil-Babá-nak és ajánlhatunk mecsetet neki: az ő stílusukban, az ő boldogságukra és a mi dicsőségünkre és, ha nem feledkezünk meg róla — a mi gazdasági hasznunkra ! (R. L.) A Kelet első városává legyen Budapest, ahol a Nyugatról jövő idegen a kulturáltság magas foka mellett bizonyos keleti zománcot talál, amely a kelettel: Indiával való rokonságunkat is dokumentálná. Keleti stílusban kellene sok, idegent érdeklő középületeinket felépíteni — hirdette máikét évtizeddel ezelőtt a Budai Napló, hogy a „neoklasszikus vakolatkolosz- szusok helyén stílusos, szép házak álljanak”. Turánban és Indiában gyökerező különleges magyar stílus kialakításának szükségét hirdettük már húsz évvel ezelőtt s azóta is számtalanszor, — amelynek szépsége, a nyugatról jövő idegent megbabonázza s feledhetetlenné teszi, számára Budapestet. A keleten szokásos sziklatemplomok Budán való megteremtésének gondolata többekben meggyökeresedett. Egy régi olvasónk a következőket írja: Ahol a Villányi-út a Budaörsi-úttal találkozik, van egy magas kőfejtő. Ez egyenesen predesztinálva van sziklatemplom céljaira.. Ha a város ekörül fejlődik, a ldálló kőbánya örök szépséghibája lesz a környéknek, mert nem hiszem, hogy annyira le lehessen faragni vagy magasabb épületekkel eltakarni, hogy a kőbánya ki ne meredjen s a villanegyed összhangját ne zavarja. Ezért lenne jó ide egy hatalmas sziklatemplomot építeni. Abu Simbel, Béni Hassan, Elefantine mintájára. Kívül frontálisan kellene kiépíteni, ettől jobbra-balra az egész szikla hosszában oszlopos vagy kolonád lehetne. Legmegfelelőbb volna az óegyiptomi templomi stílus. * A Budai Blokk gondolata rendkívüli hatással van a politizálásba belefáradt, talán beleunt közönségre. Ma már túlnyomórészben komédiának nézi ezt az egyéni érdekeket leplezetten szolgáló „városi“ politizálást. Örvendetes tünet, hogy ez a BUDAI BLOKK teljesen a Budai Napló álláspontján áll és tisztán csak Budáért., budai érdekekért kíván küzdeni. Több asztaltársaság, mely a „Buda a budaiaké!“ elvet vallja, már bejelentette csatlakozását. A levelek özöne bizonyítja, hogy sokan vannak Budán, akiket ma még pártkötelékek kötnek le, szívesen veszik ezt a spontán alakulást, mely lehetővé teszi számukra a pártbéklyók le- hántását. Nincs párt, ahol nem volnának elvileg elégedetlen tagok, akik unják a kisistenek kapaszkodását, tologatását és gyakran — apró kis — üzleteit. Budáért pedig egy-kettő kivételével nem tesznek semmit! Az a budai külön álláspont, az a „Los von Pest!“ csak éppen az üzleteket szolgálja, de nem Buda javát. Érdekes, hogy a levelek egy része már a Budai Blokk-ban is az ellenzék szervezkedésére vall, mert többen már most is a „Los von Pest!“ jelszóra esküsznek. Ez lesz a blokk balszárnya. Óbudán szombaton este három vendéglőben is ezt a kérdést tárgyalják az asztaltársaságok és az a vélemény alakult ki, hogy a nyár folyamán néhány ezerre rúg majd a Budai Blokk-hoz csatlakozott tagok száma, amely így hatalmi tényezővé válik Budán. Az intézőbizottság most dolgozza ki a programraot és a jövő héten osztják ki az aláírási iveket. Az intézőbizottság kéri mindazokat, akik Budát szeretik, akik Buda folyton szegényedő polgársága megmentését, Buda fejlesztését, a budai fürdőügy hivatalos felkarolását, a budai idegenforgalom emelését komolyan a szívükön viselik, rang-, osztály-, pártós felekezeti különbség nélkül — és így szívesen támogatják bizonyára az e célok szolgálatára alakuló „Budai Blokk“ címen szervezkedő szövetséget, — jelentsék be csatlakozási szándékukat a Budai Napló szerkesztőségének írásban, levelezőlapon I., Bors-utca 24. (Tel.: 502—96.) A Bécsi kapu A Horthy-bástya, a helyőrségi templom, a temetők s más budai kérdések A Budapesti József Nádor Céh ülése __ A főváros és a vidék műemlékeinek védelmét a Műemlékek Országos Bizottsága munkáját segítve előmozdító Budapesti József Nádor Céh ezidei második ülését 15-én tartotta a Hadtörténelmi Múzeumban Festetich Pál gróf elnökletével. Megjelentek: Lumpi Vilmos ny. min. tanácsos, főv. biz. tag, Szablya-Frisch- auf Ferenc festőművész-tanár, a Budai Vár Barátai Társaságának alel- nöke, Lechner Jenő műegyetemi, tanár, Thoroczkay-Wiegand Ede kormányfőtanácsos és Fiain Ferenc műépítészek, Glatz Oszkár, a Képzőművészeti Főiskola mesteriskolájának tanára, vitéz Aggházy Kamill, a m. kir. Hadtörténelmi. Múzeum igazgatója, Bevilaqua-Borsody Béla író, Láng Gyula százados, Christiám Rezső dr. ügyvéd, Rexa Dezső, Pest vármegye főlevéltárnoka, Nagy SánBudai halaskofák pőre 1509-ben A Budapesti Mészárosok Ipartes- tülete őrzi Buda és Pest mészáros céheinek középkori iratait, melyeket művelődéstörténeti és várostörténeti szempontból e sorok írója most dolgoz fel. A középkori iratok — melyek egy régebbi laikus közlést leszámítva — eddig feldolgozatlanok, rendkívül sok középkori adatot tartalmaznak a két város 15—16. századi életére vonatkozólag. így az 1509. Szent András Apostol innepe előtti napon a budai Tanács által a mészárosok „nagyfajta halak tartására való” bárkái kikötőcölöpjeiért folytatott partfoglaló pőrében hozott ítélet (melyet II. Ulászló király Budán, 1514-ben, a Szent Kereszt fel- találtatásának innepe utáni vasárnapon maga is jóváhagyott) a középkorvégi város kényérharcára, osztályellentéteire, közélelmezésére, Duna- partjának helytörténetére s a budai halászaira vonatkozólag ad értékes, új adatokat. Munkánkból izleltetőnek közöljk az alábbi budai esetet. A mondott napon a budai Tanács „az ő szokott Tanácsházában” törvényes széket ülvén, megjelent előtte Schreiber Farkas és Stengel Gáspár mészáros Mester több öreg céhbeli Mester kíséretében. Ez a céh a budai tájcs mészárosok, vagyis húsmívesek Céhe volt. („Chehe sívé confraterni- tas Carnificum theutonicorum”.) A A „német” szó a szláv njemec-bői lett, „theutonicus” viszont: „theuth” vagyis „theutsch”, magyarán „tájcs”, ezért nem német, hanem „tájcs céhei” írunk. A tájcs mesterek előadták, hogy ősidők óta joguk van nem Budán, a Duna ottani vizében fogott, hanem Budára a Duna távolabbi folyásain vagy más vizeken fogott élő „nagy halat” tartaniok és pedig vizen úszó haltartó bárkáikban, joguk van e nagyfajta halakat a Város piarcán felvágva, vagyis tőkén darabolva fontszámra kimérniük. Bárkáik ősidők óta a budai „Határosok Céhe” bárkái mellett vannak kikötve a „Duna kikötőjében”. Halat tudniillik négy céh adhatott Budán. A halászmesterek céhe a budai halászó jog budai partterületén fogott dunai halat adhatott el és pedig vágatlanul egy darabban kis és középnagyságú halat, ámde „nagy fajta halat”, tokot és vizát nem. Ezt csak a mészárosok céhe mérhette ki annyival is inkább, mivel a viza.fogás a pesti oldalon történt a vizafogó cégékben: a mai Vizafogó körűvé- ‘ kén. Az Aldunáról felúszó, óriási, cápánál nagyobb 6—9 méteres monstrumok életveszélyes ,,bügüllős” halászata. itt folyt, mint arról legközelebb írunk. A „héringesek céhe” ecetben pácolt, füsölt és sózott halkonzervét árulhatott. A határosok céhe viszont tavi halat és rákot árulhatott. Senki másnak halat árulnia szabad nem volt: így Hunyadi Mátyás szigorúan eltiltotta a Buda alatt horgonyzó dunai naszádos flotta és a budai Vár dobógépes és számszőríj- jas mestereit („magistri máchina- rum”: „Werkmeiser, mívesmester”) a halfogástól és halárulástól. Az idegen francia, flandr vagyis „vallon” „vels, fels” azaz „olosz”, mai nyelven „olasz” dobigépes mesterek („olasz” magyarul nem itáliait, hanem ezzel együtt mindenféle spanyol, portugall, flandrus, fránezus azaz „fráncijo” népet jelent s csak későn lesz az itáliai „olasz” neve; ez magyarul mindig tálján volt) dolog nélkül csellengvén Budán: unalmukban halászkontár olásra vetemedtek, miből „batyuzáson” („emballerie” ebből lett a megállapításunk szerint a magyar „hempeller, himpilliér” és „himpellér? szó) fogatván Mátyás által keményen megrigoléroztattak. Nos: a budai mészárosok „panaszosat” tettek a Tanács előtt, mondván, hogy eddig bárkáik ott állottak a „budai kikötőben” a határosok céhe bárkái mellett, míg egy szép napon ezek feltámadtak ellenük s nem tűrik, hogy a mészárosok nagyhalas bárkái az ő cölöpjeikhez legyenek kikötve. A Tanács erre külön cölöpverő helyet jelölt ki a mészárosok bárkáinak és pedig az ő dunaparti hídlásuk mellett, melynek neve „iva- gohijd” az ő Dunára néző házaik előtt. Erről azonban a határosok („vulgo határos”) tudni sem akarnak s a Tanács csodálkozására most ők követelik, hogy tartsák a mészárosok mégis csak a régi helyen haltartó bárkáikat. A mészárosok erre ki jelentik, hogy megtennék ők ezt, de éppen a halárasok azok, akik tudni sem akarnak arról, hogy régi helyükön maradjanak! A Tanács a határosok ellentmondó, zavaros kívánságaira felveti a kérdést: nem érti az ellentmondást, sem azt nem engedik, hogy a mészárosok közelükben kössék ki bárkáikat, sem azt nem akarják, hogy új kikötőjük legyen, hát mit akarnak voltaképpen? Mivel a halárosok erre értelmes feletetet nem tudnak adni, csak azt hajtogatják, hogy bizony „ők maguk urai s nem őrzik a mészárosok halait, nem szolgái ők azoknak”: a Tanács egyszerűen kijelöli a budai Dunaparton a vágóhíd előtt a mészárosok cölöpverő helyeit. A Halárosok Városa a mai Halász-utca környékén volt a Lánchíd- tól északra. Ugyanerre voltak a királyi istállók és lóúsztató helyek is. A Jégverem-utca alkalmasint ősi idők jégvermeinek emlékét őrzi;-itt lehettek a mészárosok viza jegelő vermei is. A vágóhíd s a mészárosok házai az oklevél szerint itt voltak: bizonyára vérfolyató csatornáik ide folytak a Dunába. De itt voltak a csávázó tímárok, cserzővargák, kor- doványosok és tobakosok vagyis fejér cserzők míves helyei is. A Lánchíd alatt volt a dunai gályakikötő mólója is. Az itt felállított óriási kődobógépek három óriási golyóját e sorok írója találta meg három éve: ugyanolyanokat, mint amilyeneket Anti vari kikötőjében talált. Ezek nem mozsárgolyók, hanem a zsig- mondkori arabnevű útvédő „Bar-ha- hane”, vagyis a „Város Jó Csillaga” nevű Barbakan kődobógépeinek mon- struózus középkori golyóbisai. Buda erődítéstörténetének eme merőben megíratlan apróságát legközelebb ismertetjük a Budád Napló-ban. Kedves dolog lenne, ha a. Jégverem-utca újonnan kiépült lépcsőjén valamely halászmotivumú szobor alatti pár sor őrizné a budai halászok, halárosok, héringesek és viza- árulók helyi emlékét. A főváros pompásan dolgozó IX. ügyosztálya az Iskola-térrel is megmutatta, hogy ízléssel mit tud csinálni a vasból való Hébé istenleányzóval: intim városi kép lenné ez i.s. Bsvilaciua-Borsody Béla. I
