Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-07 / 936. szám

BUDAI NAPLÓ Budapest, 1929 január 7. E H69BM0BSA naponkint igyék egy pohár KRISTAL9 VIZET KlIGSZMfASMtó Friedländer Andor Si Budai Álltalános Takarékpénztár vezérigazgatója Buda gazdasági életének fejlő léséről A gazdasági élet nagyjelentő­ségű problémáiról Friedländer Andor, a Budai Általános Taka­rékpénztár Bt. vezérigazgatója nyilatkozatot tett a Budai Napló számára. Friedländer ma első vo­nalban álló pénzügyi szakember, tehát nyilatkozata nemcsak ér­dekességénél fogva, hanem súlyá­nál fogva is minden figyelmet megérdemel. — Buda gazdasági helyzete az egész vonalon egészséges fejlődés ké­pét tárja elénk, az ipar és kereskede­lem állandóan fejlődik, amit még nö­vel az a körülmény, hogy itt a gazda­sági élet nem ment át különösebb megrázkódtatásokon. Az 1%-os ráta­emelés hozta magával, hogy a kihe­lyezési kamattételt 12%-ban állapítot­tuk meg s a betét kamattétel feleme­lése után örömmel látom a betétállo­mány emelkedését és a tőkeképződés szükségszerűségét. Az itteni piac ki­elégítő, mert hiszen Buda és környéke ipari terrénum lévén, a gazdasági fej­lődés lehetőségei tehát az egész vona­lon fennállónak. Éppen ez az oka an­nak, hogy a takarékpénztár üzlet­ágakban ezen a piacon az iparosoknak adott bekebelezési kölcsönök képezik egyik fő üzletágunkat. — Hogy az 1%-os rátaemelés bizo­nyos drágaság! folyamatot vonna maga után, ez még nem alakult ki teljesen és ez irányban nyilatkozni sem lehetséges. , Budának reprezentáns pénzintézete, a Budai Általános Takar ékpénztár. 1910-ben alakult az intézet, tehát 19 esztendőn át működött és ez a műkö­dés mindenkor áldásos és hasznos volt Buda gazdasági életére nézve. Az intézet székháza a Víziváros központjában, a Fő-utca 9. szám alatt van. Tradícióinak megfelelően főleg takarékpénztári üzletét forszírozza erősen az intézet, mely Buda kereske­delmének, iparának, valamint polgá­rainak jogos hiteligényeit a legmesz- szebbmenően és közmegelégedésre elé­gíti ki. Mint a város vezető pénzinté­zete, rendkívül kuláns kamattételek­kel, előnyös feltételekkel dolgozik és a budai pénzpiac rendezettségéhez és konszolidáltságához nagyban hozzájá­rul az a minden tekintetben kiegyen­lítő és irányító hatású működés, ame­lyet a Budai Általános Takarékpénz­tár Bt. kifejt. Példátlan az a bizalom, a legnagyobb pénzigénylőktől a legki­sebbekig, a Budai Általános Takarék- pénztár iránt, ezzel csak az a bizalom vetekszik, mélyet a betétesek tanúsí­tanak az intézet iránt, akik a rossz betétképződési viszonyok dacára is tö­megesen helyezik el betéteiket az „öreg takarékbanEnnek köszön­hető, hogy az intézet összes állomá­nyai rendkívüli emelkedést mutatnak fel. Váltótáreája és folyószámla kihe­lyezése 1928. év folyamán nem keve­sebb, mint körülbelül 100 százalékkal emelkedett. Figyelemre méltó, hogy a betétállomány csaknem kizárólag kis betétekből áll, jeléül az intézet egész­séges és sikeres betétpolitikájának. A Budai Általános Takarékpénztár alaptőkéje 200.000 pengő, de emellett azonban nyílt (és latens tartalékai olyan vagyont reprezentálnak, melyek hatalmasan alátámaszthatják az inté­zet amúgy is széles anyagi bázisát. Az intézet kamatpolitikája rendkívül ku­láns s igazodik egyrészt a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ ál­tal megadott irányelvekhez, másrészt pedig a budai piac mindenkori hely­zete által determinált viszonyokhoz. Az a közel két évtized, mióta az intézet fennáll, a szakadatlan és egyre nagyobb méreteket öltő fejlődés je­gyében telt el. Az a fáradhatatlan és zseniális szellem, mely a Budai Ál­talános Takarékpénztár vezetésére rá­nyomta a bélyegét, valóságos csodákat művelt. Az intézet vezérigazgatója Friedländer Andor, aki nemcsak hogy átkalauzolta intézetét a forradalmak viharain, hanem győzelmesen nyomult előre egyre nagyobb sikerek és fejlő­dési lehetőségek felé, abban az idő­ben, mikor még az is nagy ered­ménynek számított, ha a puszta exisz- tenciát meg lehetett őrizni. Friedlän­der Andor az intézet tradícióinak szellemében látja el hivatását, amel­lett azonban igazi modern bankvezér, aki tökéletesen ért ahhoz, hogy mi­ként kell az intézet mobilitását állan­dóan biztosítani a kereskedelem, ipar és polgárság legszélesebb körű ali- mentálása mellett. Hortobágyi juhturó Mindenütt kapható! Termeti: ORSZÁGOS MAGYAR TEJ SZ Ö VETKEZETI KÖZPONT RUZICSKA PÁL sütemény és kenyérgyára 11., Horváth-uica 29 Talefon Automata 518-23 * A Magyar Nemzeti Bank főtaná­csa évi jelentésének tervezete a Budai Nap>ló információja szerint folyó hó 10-ére fog elkészülni és ezt követően néhány nap múlva megtartja a fő­tanács mérlegmegállapító ülését, ame­lyen az évi jelentés letárgyalása és elfogadása mellett határoz az üzlet­vezetőség javaslata alapján a nyere­ség végleges felhasználásáról. * Bankok és takarékpénztárak alaptőkéje mint azt már a Budai Napló elmúlt számában megírtuk — nincs már teljes összhangban sem az intézetekre bízott idegen tőkével, sem az üzletkör terjedelmével, tehát a pénzügyi és tőzsdei körök helyesen ítélik meg a helyzetet, amikor szük­ségesnek tartják az alaptőkemelése- ket. Ezért majdnem minden intézet foglalkozik az alaptőkeemelés kérdé­sével, csak éppen az a bizonytalan, hogy a pénzpiac helyzete mikor fogja megengedni a megvalósítást. * A Zagyvapálfalvai Üveggyár de­cember lü-én megtartott rendkívüli közgyűlésén az alaptőkének 200.000 pengőről 1,250.000 pengőre való fel­emelését határozták el. Az így kibo­csátásra kerülő 105.000 drb részvény­ből az igazgatóság 100.000 darabot a régi részvényeseknek ajánlott fel oly módon, hogy minden egyes régi rész­vény után 5 darab 10 pengő névér­tékű új, 1929-re már osztalékjogosult­sággal bíró részvényt vehetnek át a részvényesek. Az elővételi jogot 1929 január 2-ától január 15-éig bezárólag lehet gyakorolni a Mercur Váltóüzlet Bt. értékpapír pénztáránál. Az elő­vételi jog gyakorlásakor minden új részvényért 10 pengő fizetendő be. A Magyar Textilgyárosok Or­szágos Szövetségének titkársága már régebben felvette az önbiztosítás esz­méjét, ahogyan Cseh-szlovákiában is meghonosították már, azonban ez az ügy még nem nyert végleges elinté­zést. Több gyár részéről felmerült az az óhaj, hogy az egyesület kebelén belül létesítsenek hitelbiztosító osz­tályt, amely egyúttal az exporthitel­biztosítást is intézné. * A Magyar Általános Takarék- pénztár információnk szerint a fel­emelt tőke után a tavalyi dividendát fizeti, G.50 pengőt, nincs kizárva azon­ban, hogy ennél nagyobb, esetleg 7 pengő osztalék kerül kifizetésre. Az elért eredmény a kiszivárgott hírek szerint igen lényeges emelkedést mu­tat. * A Ganznál 7—8 pengő osztalék­ra számítanak pénzügyi körökben. A koncentráció folytán lebonyolítása meggyorsult a vállalat belső mun­kája, úgy hogy az idén hamarabb fog elkészülni a Ganz mérlege, mint az előző években. * A Gummigyár vezetősége azzal a j gondolattal foglalkozik, hogy a divi­dendát 3 pengőről 4 pengőre emelje. A Gummigyárnál az utolsó két óv alatt a pneumatiküzletben óriási volt a fellendülés, a gyártási forgalom ezen a téren megötszöröződött és amíg két évvel ezelőtt 50—60 tömlőt és pneu- matikot gyártottak, addig a mai gyár­1 tási forgalom 300 felett van. 1 * Az Igatlanbanknak igen kitűnő j üzletéve volt s a dividendát a tavalyi ! 10 pengőről 12 pengőre emelik, de le- ( hét, hogy 14 pengő is lesz az idei osztalék. s Bohunicky Bank Rt., Budának polgári pénzintézete, mely úgy az ipa­ros világnak, mint a. tisztviselő társa­dalomnak hiteligényeit ellátja. A fo­lyó üzletévben a betétek 20 százalék­kal és a kihelyezés 35 százalékkal emelkedett. Bohuniczlcy Rezső ügy­vezető igazgató szolid vezetése alatt a bank állományai állandóan erős- bödnek és fejlődnek. Üzenet P. J. főszámtanácsos kérdésére utána néztünk a Magyar Statisztikai Évkönyvben, amely szerint 1926. év végén összesen 8,457.853 volt ponto­san a lélekszám Magyarországon. — Második kérdésére válaszolva, a sta­tisztika szerint Csonka-Magyarorszá- gon a római kathoiikus vallásúak szá­ma 5,496.719. A ■ második helyén van­nak a reformátusok 1,770.144 lélek­kel. Az ág. hitv. evangélikusok száma 379.012, míg a zsidóké 573.310. KRÄMER ADOLF festő« és mázolómester I., LágymányosH-u. 4 Telefon: József 82—57 MB ES TELEK (Az alábbi hirdetésekre vonatkozó fel­világosításokat a kiadóhivatal levélbeli megkeresésre levél útján, de telefonon is (502—96) válaszol. Hivatalos órák délután 4—6 óráig.) HŰVÖSVÖLGYBEN egy szépen be­rendezett 18 szobás pensió 1100 négyszögöles telekkel igen jó masz- szív építkezés, teljes berendezéssel együtt 90.000 pengőért eladó. LOGODI-UTCANAL 2 emeletes kas­télyszerű épület óriási 6 szobás hipermodern lakással, nagy kupo­lás teremmel, külön hall, dupla konfort, azonkívül még egy 5 szo­bás modern lakással, 310 Q-öles kerttel, 160.000 pengőért eladó. A telekérték egyedül Í20.000 pengőt képvisel. Ö-Buda-UM! TaknréKpéazffir Részvény Társaság Budapest, ill. kér, Lajos ucca 148 szám. Telefon: Automata 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre is folyószámlákra a le - ma asabb kamatozás m ll it. Kölcsönöket foiyósit váltó a, folyószámlákra, érték?a- pirokra a legelő } ösebb feltételekim-llett KGPFMANN JAtíOS CUKORKAGYÁRA , , újévre és farsangra IKrisztina körút 91 SZ. ajánlja közismerten ickja II., Margit körűt 36 ® zYtTé0ny el t Thermosíóíh LOHH IRMA udvari.szállító utóda NÄGY IMRE LÁSZLÓ élő virágleere&leedése Fő-utca 1 Telefon: 45-87 Menyaszonyi és alkalmi csokrok. Igen jutá­nyos árak, lelkiismeretes kiszolgálással Központi fatések és szellőzte ések, gial s.zenyvlztiszt{t<£ berendezések, vizv& zeíék és csatornázási. fferdöberendezések ég épületbádogos mtdrb Icák Tervezése szításé. Szabadaknak zott kovácsolt vm Thermostótfa* noli: kizárólagsa" gyártói Tóth Imre ás Társ« V., Katona Jósaet-es. 3§L leteiBü 223-S3. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁQ és TÁRSA Kiadásért felelős: Vlraág Béla. E ÉS TÁRSA b. t. HOBEST TELEFON: TERÉZ 222-67 Budapest VI.. Liszt Ferenc-ter 4 Egészségügyi berendezések. Csövek. Műszaki cikkek. Fémgyártás. RÓZSADOMBI VIRÁG- ÉS TAJKERTÉSZET E^dcípest, ü. fcer. SzemlőfcGgy ucca 23. Telefon; flui. 529-70. gjjgj* Vállalja diszkcríek, parkírozások, ablak-! „ • Száliifeíjfszéveti ....... ............. - . - [n' át vágott és cse­di szítesek es viliaker^ tervezését es évi) repes virágokat, csokrot, viráykosarat, disz- gondozásat. i növényeket, palántákat és dugványokat. HÄLWÄ SÁNDOR PUSKAMŰVES BUDAPEST, (Ízletes műhely:!., Szent János-tér 4 Telefon: Kr. 507—37 Állami díszoklevél. Ezüstkoszorús mester Nagy aranyéremmel kitüntetve RZSÉBETHIB Sí SZÁLLÓ RAcsfördö molfott. VADÁSZFEGYVEREK e # o FEGYVER JAVÍTÁ SOK ® a » SPORTCIKKEK © © ® CSERKÉSZ-FELSZERELÉSEK Véli Gábor ésCsa Első fiadul címifflla- festészete Telefon Aut. 526-21. II., Iskola-utca 16 DÉuvAsmr KÁVÉHÁZBAN esténkint továbbra is a közkedvelt tenorista $ ének- és zenekarával hangversenyez Minden szombat n hajnalig zene Meleg vacsora KÁLYHÁS I lores Márton I., LOGODE-U. 19«. TeL: L. 972-33. Minden e szakmába vágó mank& T Cgyében forduljon bizalommal -J e régi jóhirü céghez. KÖLCSÖN AD FERENC BÁDOGOS ÉS SZERELŐ S. PÁLYA-U. 7 Varrógép, kerékpár, gramophon raktar. M eg bízható javítóműhely. Budán, 1, Krisziina-körúi 15A Fényképész ................ műterme — F3 -uJca 18 sz. Szíjgyártó nyerges és bőrönctós syss4 raeesR nanDOR 51. kerület, Fő-wísa 18 es. §-iáz!atarosásn6!r előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fü rdőberendezés es központi fűtés vállalat® IL, FŐ-UTCA 20. SZ. Telsfonh. Aut. 520-93 sFJa .A: TA IÍJás GAÁLLöOA Éttermei ^&í»^222”jE3iiKDi*aSIIK8B£jffi£iSS!E!iS3BHraS2aí5HSBWnKB5IBEÍ*B! Budán, 1. Aítiía-uíca 53 — ägazg. Te Séf on: Lipót 986—85 Minden este és a délutáni teákon elismerten § e <3 I © b & jazz- és tangozenekara Kiváló konyha és italok ^ Mérsékeli árak talrendelés telefonon is: Lipot 9ob—64 Asz FÜRDŐ CSÁSEAK' Előkelő éttermek. Kitűnő konyha. Zárt veranda nagy társasestékhez. Tulajdonosa CS1RSZKA KONRÁD HMRIA-MFORRM szénsavval telítve HÄRM AT-V1Z! Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél épült modern ivó­csarnokban. Radioactiv hatású lithiumos és calclum-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KURA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér »- mm Karlsbadi sóval 16 fillér Reggel 7 érétéi este 6 éráig Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában. Budapest, V., Ügynök ucca 8. — (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.)

Next

/
Thumbnails
Contents