Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)

1928-03-25 / 906. szám

6 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1928. március 25. SZENT LDKÁCHÜBIÍ fi magyar Pőstyén. éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRISTÁLY-vizet 1 1« Furcsa eset történt nemrégen a székesfőváros közgyűlésén. illetve azon túl a bíiffében. ahogy ezt a „Városi Újság“ kedvesen megírta. Hamvazó szerdán volt a közgyűlés, amely nap az első böjtnap a keresz­tényeknél. A közgyűlés elején r e n- geteg sonka volt a büffében, ami a közgyűlés folyamán elfogyott. De ki fogyaszthatta el? A keresztény bizottsági tagoknak böjtjük volt, azok csak nem fogyasztottak sonkát. — a zsidó bizottsági tagok pedig ugy-e bizonyára nem fogyasztottak sonkát, hiszen nekik nem is szabad! Hát ak­kor ki? A fogas kérdést Buzáth János alpolgármester elé terjesztet­ték, s ő azt felelte, hogy bizonyosan az újságírók ették meg. Az újságírók tiltakoztak. Nekik sok a dolguk, nem érnek rá sonkát enni. Megmarad te­hát tovább is a nyílt kérdés: — ki fogyasztotta el azt a sok sonkát? Az új autóbusz már jár az Üj szent János-kórház és a Krisztina-tér kö­zött. Útvonala a következő: Attila-, Mikó-utca, Krisztina-körút. Város­major-utca; a hossza két és fél kilo­méter és 24 filléres szakaszjeggyel lehet megtenni. A Krisztina-téren közlekedő 3-as és 4-es autóbuszról át lehet erre szállni. Orel Géza dr. felsőkereskedelmi iskolai igazgatót, 1928—33. évekre az Orsz. Ipari és Keresk. Oktatási Tanács tagjává nevezte ki a kultusz- miniszter. Megismételte sikerült táncvizsgá­iát március 15-én a budai Kath. Kör­ben V o g 1 Imre a kiváló táncoktató és ismét nagy elismerést arattak nö­vendékei a világ minden nemzeti táncának bemutatásával. Kollár Gábor az I. kér. Iparos­kor elnöke tiszteletére e hó 24-én, névnapja alkalmából zenés tár­sasvacsorát rendez a kör: L, Krisztina-tér 1. sz. a. szuterén helyi­ségben. Vacsorajegy ára 2.50. Gyász. Mann Károly építész, aki 13 éven át sínylette harctéri meg­sebesülését, hosszú és súlyos szen­vedés után elhúnyí és e hó 19-én temették a Farkasréten. Siratja öz­vegye született Horánszkv Ilona és két gyermeke. Gyászolják a Ho- ránszky, Szentesy, Mornberger., Du ez, Meizel, Baumgartner. Schnur és Pál családok. Rendőrőrszoba kell a Farkasrétre, mert ennek az erősen fejlődő város­résznek közbiztonsága nem a leg­megbízhatóbb. De ígéretet is kapott erre nézve ez a vidék, amikor a vá­ros urai a Hóvirág-utca sorsát a helyszínén tanulmányozták dr. Ripka Ferenc akkori kormánybiz­tos meghívására és S z i b i n k i t s György vendégszerető házánál be­szélték meg a közvetlen tapasztala­tokat. álölntlíij - GERŐNÉL Í j Krisztina-krt. 8 -10. — Anna udvar A modernizált népfürdőt a Szé­chenyi gyógyfürdőben, kibővítve s tel­jesen újjáalakítva a múlt héten nyi­tották meg. A nyolcszáz személyes női népfürdőben, előfiirdő, három nagy medence, forró lég- és gőzfürdő, zu­hanyfürdő, továbbá dörzsölő- és pi­henőterem van. Felszerelték a fürdőt fodrászteremipel is, s a többi összes kényelmi berendezések is rendelke­zésre állnak. A belépőjegy a népfür­dőbe egy pengőbe kerül. Családi teadélutánt rendez március 25-én a Szalézi Munkatársak Szent Alajos házi Hölgybizottsága a Kis- celli-utcai iskola nagytermében, a Szent Alajos Árvaház javára. A teát kedves műsor élénkíti, amelyen a Szent Alajos Kör zenekara és az árvaház növendékeiből alakult pompás színi gárda szerepel a Tiburtius című ókeresztény színmű, azonkívül zenei tréfa s melodráma előadásával. Nem lesz lakbér-leszállítás a fő­város új bérházaiban, ígv különösen a III. kér. bécsi-úti és a külsőbb veder-utcai házakban, ahol a lakbér szinte megfizethetetlen és sehogy sem áll arányban a mai kereseti vi­szonyokkal. A főváros lakásügyi bi­zottsága legutóbbi ülésén tárgyalta ezt a kérdést, azonban az illetékes ügyosztály javaslatára a lakók be­adványát elutasították. ttmuukituHi Háromszoros dividendát fizetett a Gummigyár A Magyar Ruggyantagyúr, amely vállalat, mint tudvalevő, a Wiener Bankverein ipari konszern­jéhez tartozik, a lefolyt üzletévre 200 százalékkal nagyobb osztalékot fizet. Ebből az erőteljesen megnö­vekedett osztalékból is látható az a perspektíva, mely a vállalat rész­vényesei számára a dividenda vár­ható fejlődése tekintetében fennáll és amely perspektíva jogos re­ményt nyújt arra nézve, hogy a Gummigyár osztalékjai az elkövet­kező években fokozatosan emel­kedni fognak és így a vállalat rész­vényeinek jövedelmezősége rövid időn belül annyira túl fogja haladni az ipari részvények normális ren­tabilitását, hogy a Gummigyár részvényeinek vásárlása a legluk- rativabb üzletnek fog bizonyulni. * A Magyar Általános Ingatlanbank R.-T. évzáró igazgatósági ülésének eredményszámlája szerint a bruttó nyereség 1,921.299.08 P. Házbérek összege: 936.633 P, az ingatlan-trans- akciók, értékpapírszelvény, kamat- és jutalékjövedelmek, építőipari vállala­tok eredményei. Tiszta nyereség: 819.550.32 P. Osztalékul 10 P-t (20%) fizetnek e hó 31-től. (Tavaly 7 P, 14%.) Friedländer Andor, a Budai Ál­talános Takarékpénztár főváros- szerte közismert vezérigazgatója 3 heti üdülésre Olaszországba uta­zott. Az Óbuda—Újlaki Takarék- pénztár R.-T. folyó hó 22-én tar­totta III. kér., Lajos-útca 148. szám alatt levő helyiségében XXI-ik évi rendes közgyűlését. Az előterjesz­tett jelentés szerint 40.000 pengő alaptőke és 38.000 pengő tőketar­talék mellett 8140 pengő tiszta nyereséget ért el az intézet, amely­ből a részvények után 10 százalék dividendát fizet. A betétállomány 250.000 pengőre emelkedett. Az intézet ez év elején kidolgozott bővített munkaprogramm végre­hajtására az alaptőkét 40.000 pen­gőről 60.000 pengőre emeli fel. A régi 10 pengő névértékű részvé­nyeket pedig 5 : 1 arányban való összevonás útján 50 pengő névér­tékű részvényre cserélik át. Az óbudai kereskedők, iparosok, to­vábbá a kerület polgárainak tekin­télyes száma tartozik az intézet ál­landó ügyfelei közé, kiknek ügyeit a megszokott kulantériával látják el. Az igazgatóságba beválasztot­ták Krivoss Árpád dr. ügyvédet. Az Ó-fíuda—Újlaki Takarékpénz­tár R.-T. egyébként Újlakon egy fiókosztályt fog a közeljövőben lé­tesíteni. Az intézet alakulási éve 1907., vezérigazgatója Bartók Béla és ügyvezető igazgatója Hasz- mann János. * A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatósága e hó 19-én tartott ülésé­ben megállapította az 1927. évi záró­számadásokat és elhatározta, hogy a f. évi március 29. napjára egybehí­vandó rendes évi közgyűlésnek rész­vényenként, a tavalyi 3 pengővel szemben, 3.5 pengő osztalék kifizeté­sét fogja indítványozni. * A Magyar Általános Takarék­pénztár Rt. dr. Horváth Lipót elnök vezérigazgató elnöklete alatt tartotta 46-ik rendes közgyűlését. A mérleg szerint kimutatott tiszta nye­reség P 1,184.298.09-ből (1926-ban P 809.421.02). az 1927. évre osztalék fejében P 6.50 = 13% (1926-ban P 6.— = 12%) kifizetését határozta el 1928 március 17-től kezdve. Budapes­ten a társaság főpénztáránál, Trieszt­ben a Trieszti Általános Biztosító Társulatnál (Assicurazioni Generáli), vagy a Banc a Commerciale Triestina- nál, Bécsiben az Allgemeine Öster­reichische Bodencredit-Anstaltnál. Az igazgatóság jelentése ismerteti az 1927. évben keresztíilvilt két tőkeeme­lést, amelyek után az intézet alaptő­kéje és nyílt tartalékai immár kb. 20 millió pengőre rúgnak. A közgyűlés tudomásul vette, hogy az intézet 1928 február 29-én Londonban a Lazard Brothers et Ca Ltd. cég útján 500.000 angol font = ca. 14 millió P névér­tékű 7%%-os záloglevelet bocsátott ki és hogy ezen kibocsátás teljes si­kerrel járt. A Lazard Brothers et. Co. Ltd. még az idei év folyamán kérni fogja a takarékpénztár részvényeinek és zálogleveleinek a londoni tőzsdén való jegyzését. A közgyűlés végül az igazgatóság új tagja gyanánt gróf Ráday Gedeon ny. kir. belügymi­niszter, országgyűlési képviselőt és Halász Manót, az intézet ügyve­zető igazgatóját választotta meg. Ha­lász Manó kinevezésével, amely a fő­város közgazdasági köreiben általános örömet és megelégedést váltott ki, egy több évtizedes, eredményekben gazdag munkásság nyert méltó és jól megérdemelt elismerést. A Fabank Részvénytársaság közgyűlése az 1927. évre 124.096.41 pengő tiszta nyereségből részvé­nyenként 1.60 pengő osztalék (ta­valy 1.40 pengő) kifizetését hatá­rozta el. Az esedékes szelvények 17-étől kezdve kerülnek beváltásra. * A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. XXXIV. rendes közgyűlése elhatározta, hogy az 1927. évi P 184.438.55 tiszta nyereségből, az alap­szabályszerű levonások és a tarta­lék-, valamint a nyugdíjalap meg­felelő javadalmazása után, réiszvé- nyenként P 2.50 = 10 százalék osz­talékot fizettessék 1928 március 13-tól kezdve, az intézet és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank pénz­tárainál. Az intézet igazgatóságába dentai Gomperz Ervin új tagul be­választatott. * Az Angol-Magyar Bank gazda­sági jelentése. Az Angol-Magyar Bank igazgatósága a külföld tájé­koztatására ma adta ki havi beszá­molóját, amelynek bevezető részében az államháztartást ismerteti. Ezután a beruházásokról, a pénzpiacról, va­lamint a tőzsde helyzetéről tesz je­lentést. A Magyar Általános Kőszén- bánya a „Budai Napló“ értesülése szerint április hó első felében tartja mérlegmegállapító ülését. A mai napig az osztalék ügyében végleges derítés nem történt.Pénz- ügyi körökben arra számítanak, hogy a dividenda 30 pengő lesz. A Magyar Általános Hitelbank részvényeseinek e hó 19-én megtar­tott LX'. rendes közgyűlése jóvá­hagyta a 6,984.093 P 33 f nyeresé­get feltüntető, 1927 december 31-re lezárt mérleget és az igazgatóság­nak a nyereség hovafordítása tár­gyában előterjesztett indítványát magáévá téve elhatározta, hogy a kimutatott nyereségből 4,554.000 pengő osztalék fizetésére. 1,000.000 pengő a rendes tartalékalap javadal­mazására, 1,000.000 pengő a nyug­díjalap erősbítésére, 108.326 P 36 f pedig az alkalmazottak különféle jóléti alapjai javára fordíttassék. Az intézet kimutatott saját tőkéi ezzel keréken 68,250.000 pengőre emelked­tek. A közgyűlés határozata értel­mében a részvények 2. sz. szelvénye í. hó 20-tól kezdve darabonkint 5 P 50 f-rel kerül beváltásra. A közgyűlés kimondta a Soproni Hitelbank rt.. Sopron és az Általános Bank és Takarékpénztár rt., Székes- fehérvár. beolvasztását is. mely in­tézetek üzletkörét a Hitelbank Sop­ronban és Székesfehérvárott létesí­tendő fiókjai fogják átvenni. Az igazgatóságba Klein Gyula, Kornfeld Pál báró. Kovács Géza és Palugyay Ferenc urak. kiknek meg­bízatása lejárt, újból beválasztattak, a felügyelő-bizottság pedig Janovitz Vilmos új taggal egészíttetett ki. * A Magyar-Olasz Bank Rész­vénytársaság március 12-én tartotta meg dr. Berzeviczy Albert v. b. t. t. elnöklete alatt VIII. rendes közgyű­lését, amely az igazgatóság javasl­atának megfelelően 5 pengő = 10% osztalék kifizetését határozta el (szemben az 1926. évre kifizetett 4 pengő ’= 8%-kal). Az elért tiszta nyereség 1,710.804.37 pengő az 1926. évre kimutatott 1,250.605.60 pengő­vel szemben. A tiszta nyereség fel­osztása iránt a közgyűlés úgy hatá­rozott, hogy 1,080.000 pengő oszta­lék fejében fizettessék ki. a tartalék- alaphoz 140.000 pengő csatoltassék, a nyugdíjalap javadalmazására 100.000 pengő fordíttassék és 296.320.46 pengő új számlára vites­sék át. A közgyűlés elhatározta továbbá a bank alaptőkéjének 184.000 darab új. már az 1928. évre osztalékjogo­sult, összesen 9,200.000 pengő név­értékű részvény kibocsátása által 20,000.000 pengőre olyként való fel­emelését. hogy a részvényesek az összes újonnan kibocsátandó rész­vényekre elővételi jogot nyernek és pedig 23 új részvényre 27 régi részvény után új részvényenként 65 pengő elővételi áron. Az elővételi jog március 17-től március 30-ig be­zárólag lesz az I. számú elővételi jogszelvény beszolgáltatása és az elővételi ár befizetése ellenében gya­korolható. A kibocsátás sikerét a Banca Commerciale Italiana veze­tése alatt álló szindikátus biztosítja, amely az elővétel útján át nem vett új részvényeket a kibocsátási áron veszi át. Az alaptőkefelemelés után a bank saját tőkéi kerek összegben 26,000000 pengőt fognak kitenni. Fábián Lajos kormányfőtanácsos, részvényes a bank elnökének és ve­zetőségének. valamint a tisztviselői karnak eredményes működésükért a részvényesek köszönetét, a Banca Commerciale Italiana vezetőségével szemben pedig a részvényesek há­lás elismerését fejezi ki. Berzeviczy Albert elnök meleg szavakkal kö­szönte meg a megnyilvánult elisme­rést. A részvényenkénti 5 pengő oszta­lék a 8. számú szelvény bevonása el­lenében március 17-től kezdődőleg Budapesten az intézet főpénztárá­nál, Wienben a Societá Italiana di Credito-nál és Milanóban a Banca Commerciale Italiana-nál kerül ki­fizetésre. Az elővételi iog ugyanezen intézeteknél lesz gyakorolható. A közgyűlés után megtartott igaz­gatósági ülés dr. Berzeviczy Albertet az intézet elnökévé, Gr. Uff. Giu­seppe Toeplitz-et, a Banca Commer­ciale Italiana vezérigazgatóját és dr. báró Madarassy-Beck Gyulát az intézet alelnökévé választotta meg. A Magyar Vasúti Forgalmi Rt, ügyvezető igazgatóját: Gergely Vilmost beválasztották a Societe Industrielle d’Exploitation des Moyines de Transport Páris igaz­gatóságába. A Ganz-Danubius mérlege nem­sokára elkészül és ha lehetséges, e hó végén, de legkésőbben jövő hó elején tartják meg a mérleg­megállapító ülést. Itt említjük meg, hogy a Centrale ügyében a Ganz- Danubius vezetői Londonban jár­tak, ahol az angol érdekeltségekkel tüzetes tárgyalásokat folytattak a rendelések technikai lebonyolítá­sára vonatkozólag. A Centrale alapmunkálatait egyébként már megkezdték és közel 100 ember dolgozik lent, hogy a szükséges vasútat megépítse. A Pénzintézeti Központ elnöki állását belátható időn belül be fog­ják tölteni. Információnk szerint Báró Korányi Frigyes lesz a Pénz­intézeti Központ új elnöke. Ugyan­ekkor kerül majd betöltésre a Pénzintézeti Központ vezérigazga­tói széke is. * A Georgia az idén is. mint az el­múlt évben, 1.30 pengő osztalékot fizet. A mérleg 1,110.945.67 pengő tiszta nyereséget mutat ki és a köz­gyűlést április 2-ikán tartja meg. A Magyar Ruggyantaárúgyár Rt. igazgatósága a közgyűlésnek az 1927-es üzletévre részvényenként 3 pengő osztalék kifizetését fogja java­solni. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos; V1RAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. E RZSEBETHID 3 SZÁLLÓ Telefon 108-45 Budán, I. Kökóny-u. 14. Ráczfürdö mellett. HALWA SÁNDOR PUSKAMŰVES BUDAPEST, Üzlet és műhely: l„ Szent János-tér 4 Telefon: Kr. 507 -37 Állami díszoklevél. Ezüstkoszorús mester Nagy aranyéremmel kitüntetve VADÁSZ FEGY VEREK • • e FEGYVER JA VITÁSOK a e • SPORTCIKKEK e • e CSERKÉSZFELSZERELÉSEK MEGNAGYOBBÍTVA! JRQMBja VENDÉGLŐ II, RETEK UTCA 12. Társasvacsorákra alkalmas NAGY TÉLI UJ TEREM NAPONTA VÁLTOZATOS ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEK CIGÁNYZENE! POLGÁRI ÁRAK l GUTTENBERGER tulajdonos Töltés 24 óra alatt! RÁDIÓ­akkumulátor töltő állomás. SCHMIDKUNZ LAJOS k. gépészmérnök III. Kórház>u. 17. (Füszerüzlet) Thermostóíh Központi ffltégefc ét szellőzte ések, biolö? jflai szenyviztísztlttC berendezések, vízve­zeték és csatornázás^ ffirdöberendezések és épületbádogos mun­kák tervezése éa ké­szítése. Szabadalma- zott kovácsolt vAi „Thermostóth“ kazá­nok kizárólagos gyártól w Tóth Imre és Társa V., Katona Józsefei. 3. Telefon: 223-93. Bellevue .»„«„Éttermei E 1 ■ J 7 ludán, 1. Attila-utca 53 — Igazg. Telefon: Lipót 986—8a Minden e'te és a délutáni teákon Sutiapest elismerten legjobb jazz- és tangozenekara játszik Kiváló konyha és italok ^ Mérsékelt árak isztalrendelés telefonon is Lipót 986—84. HUNGARIA-GyOGyFORRAS szénsavval telítve: H A R MAT-VÍZ! Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél épült modern ivó- csarnokban Radioactiv hatású lithlumos és calcium-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KURA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér Karlsbadi sóval 16 fillér Reggel 7 érától este 6 éráig Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában, Budapest. V.. Ügynök ucca 8. — (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.)

Next

/
Thumbnails
Contents