Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)
1928-11-25 / 930. szám
4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1928 november 25. E HGVOHORßA naponkint igyék egy pohár KRISTAW VIZET! Idntve, messze felülmúlták és ma már a gyártás annyira fejlődött, hogy a vállalat saját készítményt! hangszerei lényegesen jobb minőség mellett, árban a gyengébb minőségű külföldi készítményeknek alatta maradnak. Pár évvel ezelőtt a műhelyből, mint véglegesen kipróbált és jónak talált hangszer, kikerült az első angol ismétlő szerkezetű Musica - zongora, mely hangszer objektív megítélésénél is kifogástalannak minősíthető. A zongoráknak elsőrendűségét már az itthoni szakköreink is felismerték és a hangszerekre az állami és városi zeneintézményeink vezetői a vezetésük alatt álló intézetek, többek között a M. kir. Operaház részére is megrendelik e hangszereket. A vállalat igazgatósága áldozatot nem kímélve, minden újabb, a gyártás terén szakmailag megbízhatónak már elfogadott változást a gjmrtás- nál érvényesített, annak lehetővé tételére, hogy a Musica angol ismétlő szerkezetű zongorák rövid időn belül már külföldön is képviselhessék a magyar ipart. A társaság, melynek saját tőkéi közel 400.000 pengőre rúgnak, Wien- ben is tart fenn tekintélyes forgalmat lebonyolító fiókot. A vállalat vezérigazgatója, Fischer Péter, Buda. illusztris fia, aki mint a Magyar Általános )ditelbank volt cégvezetője csak nemrégen került a Musica élére. A Musica Zongora- és Hangszer- i kereskedelmi Rt. gyártmányai a külföldi középmárkákat ma már felülmúlják és az angol ismétlő szerkezetű (gyors billentyű repetálás) gyártmányai egy-két éven beiül teljesen ki fogják szorítani a külföldi közép márkájú zongorákat. Ez Amerika! címen a jövő héten jelenik meg Lenkei Zsígmond, a legrégibb magyar filmujságíró 65 fejezetből álló, szenzációs illusztrált műve, mely iránt országszerte a legnagyobb érdeklődés mutatkozik. Első előfizetői között szerepelnek Zichy j Gyula gróf, kalocsai érsek, Fass Jó- | zsef, Huszár Károly, Kállay Tibor, | XJgron Gábor, Ripka Ferenc. Bezegh ' Huszágh Miklós stb. A könyv megrendelhető ,a szerzőnél, J ózsef-körűt 86, a Filmkurir szerkesztőségében. Magyarország Védőasszonya címen székelykereszturi Molnár Sándor, a meleglelkű székely költőnek most jelent meg legújabb verses munkája. Kapható a JLudovika Akadémián. Hortobágyi jiihtuió Mindenütt kapható! Termeli ORSZÁGOS MAGYAR TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT 'ÉS TfiBSflb. t. HUBERT TELEFON: TERÉZ 222-67 Budapest VI., Liszt Ferenc-ter 4 Egészségügyi berendezések. Csövek. Műszaki cikkek. Fémgyártás. BBahos Rudolf Fényképész ===== műterme II., FÖ -utca 18 sz. E RZSEBETHID ] SZÁLLÓ T»l*fon i fO«-45 Budán, I. Kökóny-u. 14. RáarfQrdd mol'oti Szíjgyártó nyergei és bárándds FueeeR nánooR ■. tor«lat, Ft-atM 1«. ml SiZGAZDASdüINAPLÓ * A Nemzeti Bank hitelpolitikájáról az utóbbi napokban különböző verziók kerültek volt forgalomba és különösen azt vitatták, nogy az úgynevezett autóváltókat a Nemzeti Bank nem tekinti visszleszámitolásra elfogadható anyagnak, s olyképen értelmezték, mint a bank részéről a külföldi árúbehozatal visszaszorítására irányuló intézkedések sorozatának egyik megnyilvánulását. A helyzet ezzel szemben az, hogy az úgynevezett autóváltók leszámítolása a közvetlen fogyasztásnak részletüzlet alakjában való financirozását foglalja magában, ami nem szolgálhat bankjegykibocsátás alapjául, amint hogy általában az ily célokra szükséges forgópénztőkének rendelkezésére bocsátása semmiképen nem lehet a Jegybank feladata. Ami a textilkereskedelemről eredő váltók visz- szautasítására vonatkozó híresztelést illeti, ez nem egyéb, mint puszta koholmány. * A téglakartel szerződésének megújításával (kapcsolatban néhány héttel ezelőtt bizonyos nehézségek merültek fel, de ennek oka főleg az, hogy a Dräsche téglagyár bizonyos fenetelekliez kötötte az újjá alakuló kartelben való részvételt és nem lehetett tudni, fciogy a többi gyárak és az ügyben érdekelt egyéb érdek- csoportok miként fognak állást foglalni a feltételek tekintetében. Az értesülésünk szerint ezek az elvi ellentétek, melyek a téglakartel keretén beiül felmerültek, j sima elintézést nyertek, amire nézve bizonyságul szolgái az, hogy a téglakartel megújítását előkészítő tárgyalások a legutóbbi napokban kezdetüket vették. * A Schwartzer-féle Szanatórium Rt. érdekkörébe tartozó Siesta-szana- torium nagyszabású új építkezései befejeződtek és üzembe helyeztettek. Értesülésünk szerint most újabb építkezési programm megvalósításába kezd a Részvénytársaság-. Az újabb akcióval kapcsolatosan kérdést intéztünk a Részvénytársaság igazgatójához: Sugár Alberthez, akitói a következőket sikerült megtudnunk. A /Siesía-szanatórium építkezéseihez Gabriel Wells newyorki műgyűjtő adott egy nagyobb összegű, oicso kamatozású doiiárkölcsönt és most a Részvénytársaság egy előkelő svájci bankkal folytat tárgyalásokat, amely elvileg hajlandónak mutatkozott 25 éves kötvények ellenében 3 millió pengő kölcsönösszeg folyósítására, amely összegből akarja a Részvénytársaság a Kékgolyó-utca 7., 9., 11., 13. és ezzel szemközt 4., 6. és 8. szám alatt fekvő részben üres, részben földszinti épületekkel biró mintegy 2000 négyszögöl telkeit beépíteni. Ezen telkekre 8 darab ötemeletes, nagyszabású bérház felépítését tervezi a vállalat, amelyek a mai kor igényeinek megfelelően minden modern felszereléssel lennének ellátva. Az összes házak egy központi telepből lennének fűtéssel és melegvízzel táplálva; legnagyobb részt 2 és 3 szobás lakások építése terveztetik és a házak tetőkerttel lesznek ellátva. * A Mercur Váltóüzleti Et. két érdekelt vállalata, az Óceán Magyar Konzervgyár és Kereskedelmi Rt. és a Magyar Halkonzervgyár és Halkereskedelmi Rt. rendes évi közgyűlését november hó 30-án egymást követő- leg tartja meg. Az" Óceán 3106.79 pengő nyereséget mutat ki, míg a mérlegben 400.000 pengő alaptőke mellett a gyártelepek és berendezések 1,307.931.01 pengővel, az adósok 852.146.61 pengővel, az árukészlet pedig 644.727 pengőre van felvéve. A hitelezők 2,288.982.16 pengővel szerepelnek az Ocean mérlegében. A Magyar Halkonzervgyár és Hal- kereskedelmi Rt. 30.000 pengő részvénytőke mellett 318.30 pengő nyereséget mutat ki. * A Mátrai Antal és Társa R. T. mostanában tartotta 30 éves jubileumát. A vállalat jelenlegi vezérigazgatója Mátrai Antal, aki 1896. évben a Kohári-utcában alapította cégét és 1896. év őszén Óbudán kis üzemmel kezdte meg a faszíj korong gyártását. Ezen cikkben az Osztrák-Magyar monarchiában az első úttörő volt, úgy hogy gyártmányaiból Ausztria nagyobb városaiban képviseleteket és bizományi raktárt tartott. Egy évvel később üzemét megnagyobbította és felvette a tűzoltó létrák gyártását. A tűzoltó létrákon kívül tűzoltó szereket, köztisztasági eszközöket, továbbá faszíj korongokat gyárt ma is a vállalat. A tűzoltó létrákat ezelőtt Németországból importálták, nálunk ilyenek nem készültek, tehát ezen iparágnál úttörő volt a Mátrai Antal és Társa Rt. A vállalatot egyébként nemcsak eredményes és kitűnő munkája teszi figyelemreméltóvá, hanem rendkívül figyelmet érdemelnek a nálunk szinte páratlanul álló szociális intézményei is, melyek a vállalat vezetőségének erős szociális érzékéről tesznek tanúbizonyságot. * Az OFA Holzindustrie A.-G., Genf, közgyűlése úgy határozott, hogy az 1,758.747.37 frank nyereségből 220.000 frank a rendes és 180.000 frank a külön tartalékalaphoz csatol- tassék. A 6. számú szelvények 5.50 frankkal (11% a múlt évi 9%-kai szemben) váltassanak be. E szelvényeket a Comptoir d’Escompte Géniben, Blankart & Co. Zürichben, Hardi & Co. Berlinben, a Moktár Budapesten, a Credit és Niederösterr. Es- compte Bécsben váltja be. Laptulajdouos: V11<AÁÜ és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Bitóul Üitolános TnlinréKpénzíűr rí. n tr tcrtbfléfrinek kényelmesebb gyűjtése céljából takaréklapokat bocsájt a lelek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és íolyószám- lára elhelyezett összegek után 6 szamiéh kamatot f rit a Bitód fllfElcnos TcKoréKpÉnziár rt. Buda, II., Fö-ut.n 9. Pénztári órák: 9 — 3-ig. Telefon: T. 214-21. — Váltrürlet és tö^sda- osztály : T. 133-50. — Tözs e kirendeltség : V.. Szabadság-tér 17. telefon : J. 902 88. KÁLYHÁS[ Béres Márlop I., LOGODÜ-U. 19 Tel.: L. 872-33. Minden e szakmába vágó műnké ügyében forduljon bizalommal e régi jóhirü céghez. HALWA SÁNDOR PUSáAMŰVES BUDAPEST, Üzlet és műhely: I., Szent János-tér 4 Telefon: Kr. 507—37 Állami díszoklevél. Ezüstkoszorús mester Nagy aranyéremmel kitüntetve VADÁSZFEGYVEREK « ® • FEGYVER JAVÍTÁ SOK s * • SPORTCIKKEK • ® ® CSEFKÉSZFELSZERELÉSíK Thermosíóíh Központi fűtések & szellőzte ések, bioi<> grlai szenyviztisztfiíE >erendezések, vlzöT zeték és csatornázás tórdöberendezések és. épületbádogos munkák tervezése és készítése. Szabadalmiéi- zott kovácsolt vaj „Thermoatóth* kazénők kizá n gyártól ólago» Nt Tóth Imre és Társa V., Katona Józsof-u. 3. ^lelátón 223-93. KRAMER ADOLF festő- és mázolómester I., Lágymányosi-u. 4 Telefon: József 82—57 HÁZ ÉS TELEK (Az alábbi hirdetésekre vonatkozó felvilágosításokat a kiadóhivatal levélbeli megkeresésre levél útján, de telefonon is (502—96) válaszol. Hivatalos órák délután 4—6 óráig.) LOGODI-UTCÁNÁL 2 emeletes kastélyszerű épület óriási 6 szobás hipermodern lakással, nagy kupolás teremmel, ^ külön hall, dupla komfort, azonkívül még egy 5 szobás modern lakással, 3ÍÖ D-öles kerttel, 160.000 pengőért eladó. A telekérték egyedül 120.000 pengőt képvisel. KRISZTINA-TÉRTÖL 52 lépésre. Emeletes villaszerű családi ház, 5 és 4 szobás^ modern lakással 120.000 P“érfc delelő HŰVÖSVÖLGYBEN egy szépen berendezett 18 szobás pensió 1100 négyszögöles telekkel igen jó masz- szív építkezés, teljes berendezéssel együtt 90.000 pengőért eladó. FERENCVÁROSBAN 2 emeletes 28 évig adómentes bérház, melynek nyers jövedelme 27.600 P, 22Ó.000 pengőért eladó, 100.000 pengővel átvehető. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ - ÚTNÁL adómentes emeletes ház üzlettel, 3 _ lakással, mely évi 2500 pengőt jövedelmez, 13.000 pengőért eladó, 9000 pengővel átvehető. LAK4ÜÍ KÉT MODERN VILLALAKÁST keresünk a Gellértfürdő környékén. Mindegyik három szoba hallal, lehetőleg egy villában. Telefonértesítést kér Turul könyvkiadó, J.: 322—98. 2 SZOBÁS KOMFORTOS lakást keresek földszint vagy I. emeleten 1400 pengőig Budán a Fő-utca közelében. Ajánlatokat kérek Szabó ékszerész, II., Fő-utca 45. ME VEGYEN addig semmiféle ingatlant Budán, armg nem érlekezeíí előbb, Buda legrégibb, legismertebb ingatlan szakértő irodával: PAULOVITS í, RÍSZTINA KÖRÚT 87. SZ. TFIEFON AUTOMATA 50 - 09 LAMAL Varrógép, kerékpár, grampohon raktár. Megbízható javítóműhely. Budán, I, Kr isst ina-kö rút IßT ~ Házta tarozásnál előnyős feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatornázás, fü rdőberendezés és központ fűtés vállalata II., FŐ-UTCA 20. SZ. Tel fenh. Auf 520-93». G A \ A G g Budapest, i . Pasaréti-út 139 A Hadapród-is'iula és Star filmgyár között Számozatlan csukott és nyitott bérautók, modern városi és tour a gépkocsik, gyorsteher- antók átalány bérautófuvarc- zás és garagirozás Magyar Olaj és Vegyiipar Részvénytársaság Asványíínomdó- gyár bizományosa Sürgönyeim: TAVASZAUTÓ BUDAPEST Telefon inferurban: I 642-27 Götz Antal Parket vállalkozó ASZTALOSMESTER PAD0ZAT1 MUNKÁK ELSŐRANGÚ MINŐSÉGBEN. Budapest I, Bors-u 24 Tölgy- és bükkparket egyszarű cs díszes k.vitelben Telefon: 507-14 szám Hajópadlók. Parkéi gyaiulás, beercs tés, javítás BELlEtfUE.,......ÉTTEPMEI í Budán, 1. Attila-uka a>3 -- sgazg. telefon: Li ot 986—8-Minden este és a délutáni teákon Budapest @ S s s mértén legjobb Jan- és tangos@n©kara Kivaló konyha és italok ^ Mérsékeli árak Asztalrendelés telefonon is L'pót 986—84 IRHHIPnp FÜRDŐ CSÁSZÁRElőkelő éttermek. Kitűnő konyha. Zárt veranda nagy társasestékhez. Tulajdonosa CSÍRSZK A KONRÁD IHK HIMIA-GyomRAS szénsavval telítve HARM AT-VÍZ! Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőiénél épült modern ivó- csarnokban Radioactiv hatású lithiumos és calcium-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KÚRA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér Karlsbad) sóval 16 fillér Toittem t. 2«6-7e Reggel 7 érátél este 6 óráig Nyomatott a Rév2l Irodalmi Intézet Nyomdájában. Budapest. V.. Ügynök ucca 3. — tNyomdaiKazgató: Sziklai Pál.)