Budai Napló, 1925 (21. évfolyam, 819-843. szám)

1925-02-22 / 822. szám

2 BUDAI NAPLÓ 1925 február 2"* Kelenföld szervezkedése. Megalakult a Kelenföldi Társaskör. — Pompéry Elemér az elnöke. — Becsey Antal a pártvezér. Az alakuló közgyűlést Sümeghy László dr. ajánlatára Becsey Antal nyitotta meg, mint az összehívók képviselője. Megnyitójában kifejtette azokat az okokat, amelyek a KELENFÖLDI TÁRSASKÖR létrehozását tették szükségessé. Van ugyan a Kelenföldön és Lágymányo­son több szervezet, de ezek szélső­ségesebb irányokat képviselve, nem bizonyultak alkalmasoknak arra, hogy az alkotó munkát kereső, békés pol­gárságot egy táborba gyűjtsék. Az új társas kör politikával nem foglal­kozik, de a közügyekkel, amelyek a Kelenföld-Lágymányost érdeklik be­hatóan kíván foglalkozni. A szociális kérdések, a közlekedés, a külső ré­szek iskola, közegészségügyi, város- rendező, közlekedési és csatornázási kérdések sürgős megoldását tűzte maga elé. Felhivta a közgyűlést, hogy az egyesületi szabályok előírásához mér­ten alakuljon meg és tárgyalja le alapszabályait, megválasztva a tiszti­kart és a választmányt. Az alapszabályok ismertetése után, amiket en block elfogadott a köz­gyűlés, megválasztotta a jelölő-bizott­ság által javasolt elnökséget, tiszti­kart és választmányt : Elnökség : Elnök: Pompéry Elemér, Társelnök: Becsey Antal. Ügyv. alelnök: Sü- meghi László. Alelnökök: Balogh Gyula, Dinich Vidor, Stock Béla, Bauer János, Herbert Vilmos. Fő­titkár: Szécsén Ferenc. Háznagy: Czollner Béla. Titkár és pénztáros: Halm Sándor, Ellenőr: dr. Sauer Zoltán. Könyvtárosok: dr. Dittrich Vilmos és Németh József. Ügyész: dr. Natzler Ervin. Választmány: Angyal Dezső, Me- hyna Oszkár, dr. Csathó Gyula, Faludy Gusztáv, Ferstl Gyula, Finna Ödön, Fenyő István, Fischer József építészeti tanácsos, Fritz Jenő, Fischer József háziul., Gáldi Marczel, Györgyi Kálmán, dr. Gerentsér László, dr. Halász Andor, Hanzély Ödön, Havas János, Herz Adolf, dr. Horváth Elek, dr. Jámbor József, Jemnitz Zsigmond, dr. Kabos Emil, ifj. Kozma Mihály, Kutlánya János, Ledovszky Géza, Látogatott társasvacsora keretében bontott zászlót a községi polgári Ripkaypárt a hegyvidéki III-ik vá­lasztókerületben. Á Holtzspach pen­zió elegáns éttermeit szinte túltöl- tötte a választók nagyszáma és ér­deklődéssel várta a vezér szavát, akit mint diszelnököt ez alkalommal iktattak be ünnepélyesen. HOLTZSPACH NÁNDOR a Hüvösvölgy-Környéki Társaskör elnöke üdvözölt meleg szóval, ott, ahol Mátyás király kedves vadas­kertje volt. A külső részek polgár­ságának ünnepe ez, mert a vezér a polgárság érdekeiért harcol. Huber Frigyes a távollevő disz- elnök gróf Klebersberg Kunó minisz­tert éltette. Tass József a Budai 1. számú asztaltársaság nevében azzal a ki­Majthényi Béla, Ostián Antal, Panczél Mihály, Révai János, Schöntheil Richard, Septey Lajos, Simay Lajos, Staub Elemér, Steiner József, dr. Szántó Ferenc, dr. Szilárd Bertalan, dr. Szilassy Zsigmond, dr. Tarnay Kálmán, id. Tóth Imre, Tomka Emil, dr. Ulmer Ágost, Vámos Jenő, Várnay Alajos, Wodianer Béla Antal, Zwack Béla, Zwack János, Zsíros Károly. Számvizsgálók: Érsek Gábor, Gold Emil, Kálnay József, ifj. Lukász Vilmos, Wasinszky Mihály. A városrész megalapítása ésfejleszté- sében hervadhatatlan érdemeket szer­zett 82 éves Kutlánya Jánost örökös disztagnak választották meg. Becsey Antal mint a közgyűlés elnöke üdvözölte a megválasztottakat elsősorban az elnököt POMPÉRY ELEMÉRT méltatva a kerület közügyei iránt mindenkor tanúsított meleg érdeklő­dését, közismert hazafias gondol­kodását, nobilis egyéniségét és örö­mének adott kifejezést, hogy sikerült őt elnöknek megnyerni. Pompéry Elemér átvette az elnök­lést és kifejtette, hogy a kerületnek jövőjére kiható gazdasági kérdések­ben minden erővel, minden össze­köttetés felhasználásával igyekezni fog használni. Sümeghy László osztatlanul ad annak kifejezést,hogy Becsey a Kelen­földi Társaskör létesítése körül mindig elévülhetetlen érdemeket szerzett és ezt jegyzőkönyvileg kéri megörökíteni. Ezután megállapították Révai János, Aatzler Ervin dr. és Bauer .János hozzászólásai után a tag és alapító díjakat 10, illetve 100 aranykoroná­ban és a szerdai napot jelölték meg mint a társasvacsorával kapcsolatos clubestéket. Naponkint 5 órától kezdve pedig a rendes kaszinói élet számára nyitják meg a helyiséget, mely majd több ajánlat érkezvén be, csak az e célból kiküldött bizottság jelentése alapján a legközelebbi ülé­sen lesz megállapítható. Becsey Antal és Pompéry Elemér éltetésével és társasvacsorával ért véget Kelenföld jövendő boldogulá­sát hathatósan elősegíti hivatott uj kaszinó alakuló közgyűlése. jelentéssel, hogy e vidéken még min­den társas egyesülés csödött mon­dott, mert a vezérek nem állottak hivatásuk magaslatán, — éltette Ripka Ferencet, akinek igaz csengésű nevével sikerült az uj társaskört megteremteni. RIPKA FERENC dr. köszönetét mond a két elnöknek a szives üdvözleteit és azoknak a bu­dai testvéreinek, akik őt diszelnök- nek megválasztották. Egyetlen öröme, hogy Budán bárhova megy, mindig otthon van. Mert más Pest és más Buda. Itt a lelkek fogékonyabbak és nagy érzések kívánkoznak az ember ajkára. Itt élnek még a tradíciók itt Mátyás király szelleme biztat. Pár­huzamot von a Mátyás megválasz­tásának viszonyai és a maiak között, melyek veszedelmesen hasonlatosak és egyedül tethlen István grófban látja azt a vezért most, aki mint Má­tyás király, megmentheti -a hot — Mátyást a bátor katonaság emelte trónra, és Bethlen is csak< ily bátor, harcra kész katonákkal érhet el si­kert. A nagy összeomlás után bíz­tunk a keresztény gondolat nagy, összefogó erejében, de csalódtunk azokban, akik nem a gondolatért, hanem a gondolatból akarnak élni. Csak az lehet vezér a keresztény táborban, akinek magám és családi élete is tiszta, mert enélküi hiányzik az erkölcsi alap. A szélsőségek okoz­zák az ország vesztét és aki Bethlent gyalázza, az országot déstruálja. A faj védelmet nem azoktól, hanem Bethlentől és Apponyitól tanulta. Az ő kereszténysége, az ő hazafisága kétségen felül all, mert egész élete nyitott könnyű. Nem tagadja és nem szégyenli, hogy felvidéki, de azok, akik mint fajvédők szerepelnek, sem különb magyarok és a nevük idegen. A zsidókérdésben az ö keresztény álláspontja az, hogy — ha a jó Is­ten a nap sugarait rájok is ereszti, .akkor azt a napsugarat ő sem fog­hatja el előlük. Á budai polgárság most küldi képviselőit a főváros törvényhatósá­gába, hogy visszafordítsa azt abba A budai Jókai-iinnep, melyet a kul­turális budai egyesületek közre­működésével április hó elején ren­dez a budai Vigadóban a Hollós TUátyás Társaság, előreláthatólag nagyszabású ünnepléssé fejlődik. A Hollós Mátyás Társaság most újból meghívja azokat az egyesü­leteket, amelyek kulturális célokat is követnek és kéri, hogy a már­cius 2-án, hétfőn, este 7 órakor a Budai Társaskörben tardandó gyű­lésen képviseltessék magukat. — Különös figyelmébe ajánlja ezeknek az egyesületeknek a várbeli Ver- bőczy-utcában elhelyezendő Jókai emléktábla ügyét és kéri, hogy az esetleg rendezendő Jókai ünnep­lések tiszta jövedelméből egy részt szánjanak az emléktábla költségeire. — Ä tervezett nagy budai Jókai- ünnep 3 részből fog állani, még pedig a tulajdonképeni emlékünnep­ből, meg a Vigadóban fesz és mely­hez a belépőjegyek árusítására kéri föl az egyesületeket a H. M. T. — az emléktáblát ieleplező ünnep lesz a második rész s — a harmadik pedig őszkor ; kirándulás a Sváb­hegyre Jókai szobrához és nya­ralójához.— A részleteket a március 2-án tartandó gyűlés állapítja meg. Intim estéken, kedves keretben, az Esplande-szálloda nyújtotta úri kényelem és barátságos társasegyütt- létben intézi a III. kerületi Társas­kör a maga hivatásának megfelelő szervezkedését, mely lényegesen elüt minden más kaszinó természét- rajzától. Társasvacsoráinak valami különös bájt ad, hogy nem egy KÉPES- és mesekönyvek, díszes levél­papírok, minden fajta naptár 1925. évre nagy választékban KOMÁROMI KÁROLY könyv-, papír- és zenemű­kereskedésében 1. kér, Krisztina-körut 81. sz. Frack ingeit házilag, gépek és marcanyagok nélkül mossa hófehérre, csont­keményre, tükör fényesre vasal­tatja, 24 órán belül is elkészítteti MENCZER fest, tisztit, mos ooo BUDAPEST ooo Főüzlet: V., Lipót-körut 19. sz Fiókür.let: II , Fő-u. 60. Telefon : 163*68 Zászlóbontás a hegyvidéken. Ripka Ferenc díszelnök beiktatása. — Kibontja a Községi Polgári Párt zászlaját. az irányba, amelyből kifordult. Az új törvényhatóság törődjék a.' pol­gárság jólétével, teremtse meg a rendes polgári élet alapfeltételeit és zárja ki kebeléből a világnézeti kérdé­seket. A két szélsőséges irány közé a békés munkát kívánó polgárok nagy táborát kell állítani. Ha a 'kor­mány őt, a budai embert állította a város élére, akkor ö csak a budai polgárok hűségére építhet és. bízik abban, hogy nem fog csalatkozni. Beszédét gyakran szakította meg zajos éljenzéssel a hallgatóság: _ Ezután Kalmár Iván köszöntötte a társaskör nevében a vendégeket, — Bakonyi János a Budai Társaskör üdvözletét tolmácsolta — Ziegler Géza mint a III-ik választókerület Ripka pártjának elnöke a folyton gyarapodó tábor győzelmét jelentette be — ^ Szilágyi Károly, aki. előbb arra tért ki, hogy Bethlen István gróf szakított a szélsőségekkel és most az intelligens városi polgárságot maga mögött kell, hogy lássa, — bejelentette az óbuda-ujlaki Ripka- párt üdvözletét, — HubertVilmos az I. kér. Iparosok és Kereskedők Köre, — Horváth István a II. kér. Iparoskor s ennek révén a Víziváros üdvözletét hozta el. nagy asztalnál, hanem látszólag rendszertelenül, de elmésen-egymás­mellé és mögé állított kisasztalok­nál, apró társaságokra oszolva és mégis egységes egészet képén nagy társaságban vacsoráinak a tagok, egy-két fehérkötényes pincér ki­szolgálása mellett. Vacsora közben Fischer Sándor kiváló szinfónikus zenekarának virtuóz quariettje né­hány fülbemászó áriává? zsongatja tele az aranykárpitos,, neszfogó szőnyeggel dúsan megrakott tár­salgótermet. Az egyletesdi minden sablonját kerülő, kedves humorral irányítja a társalgást Andréka Károly elnök. Gyati vendég Ssilágyi Károly, a sziporkázó szellemű pártelnök s a kedves keretet megadják hozzá, azok a rokonlelkű;, jókedvű óbudai urak, akiknek most mindent pótol az Esplande-beli társaskör. Sár-, hó- és tornacipőt; mindig, legolcsóbban CHÁFER-cégnél Budánl., Döbrentei-tér ÖRÖKLAKÁSOK a Krtsz ina-tér közelében, modern 2—3—4 szobásak (es tíeg részletfizetésre is) kaphatók UDVARY építész­nél I. kér., Váralja-utca 3.. Telefon 22—70 TfíTflROZÁSnáí előforduló villamos szerelési munkákat legjutányosabban: Tóth István elektrotechnikai és műszaki vállalata I. KÉR., SZENT JÁNOS-TÉR 4. SZ, Telefon : József 62—24. Február 1-töl 1., Pálya-utca 7. Porosz és magyar ^SZENET Elsőrendű száraz tűzifát legolcsóbban szállít KRIESHABER LAJOS tüzelőanyag nagykereskedő, viszont ela­dóknak is. Iroda és telepek; III., ZS16M0ND-TÉR 6. TELEFON: 47-17 Előkelő ügynökök kerestetnek

Next

/
Thumbnails
Contents