Budai Napló, 1920 (18. évfolyam, 631-654. szám)
1920-03-06 / 639. szám
XVIIJ. évfolyam. 639. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 60 kor. Egy szám: 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Telefon: 129—96. Felelős szerkesztő: VIRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 15 korona. Minden további centiméter lOkorona. Nyilttér sora 15 K. Szöveg között 20 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1920. március 6-án. fi Közmunkák Tanácsáról. Irta: Palóczi Antal építész." Szerző e cikket az „Építő Ipar, Építő Művészet“ művészeti és műszaki hetilap számára irta, felhívásunkra készséggel adta beleegyezését, hogy e cikkét egyidejűleg a „Budai Afa/?/o“-ban is közzétehessiik. A Közmunkák Tanácsára bízott nagy és fontos feladatkörre való tekintettel, melyet az 1870. évi X. te. ruházott a Tanácsra, gyakran voltunk — sajnos — arra kényszerítve, hogy a Közmunkák Tanácsa intézkedéseit a városépítés vezetésében és irányításában éles bírálat tárgyává tegyük, sőt gyakran kemény elítélésben is részesítettük, végzetesnek ismervén fel kihatásában egyik-másik aktuális városrendező feladatnak általa végrehajtott megoldását. De nem támadtuk magát az intézményt, csak ismételten adtunk Kiicjezesí annak a meggyőződésünknek, hogy a fővárosi Közmunkák Tanácsának működése nem áll a leá ruházott feladatkör magaslatán ! jelenleg sem látunk okot arra, hogy beálljunk ama kórusba, mely Polónyi elnöknek halála alkalmából a napi sajtóban, részint a Tanács eltörlését hirdeti, részint bifurkálás- sal annak újabb szervezetekké való átalakítását kívánja. Alaposan és behatóan vizsgáltuk — és belemélyedtünk gyakran a fent idézeti X. te. tanulmányozásába s habár betüszerinti értelmezése tekintetében sokban megváltozott is a helyzet, úgy találjuk, hogy a hivatkozott törvény intenciói és szellemi tartalma elégséges támpontokat nyújthatott arra nézve, hogy a fővárosi Közmunkák Tanácsa képes lett volna működésével — a felszított általános elégedetlenség helyett — osztatlan elismerést is arathatni, ha áthatja öt a törvény szelleme és ha Budapest fejlődését a kellő szakismerettel és tudássalmagas látókörű előrelátással és — bizony még egy kis feláldozó szeretettel gondozza és ápolja. Ebbéli meggyőződésünk magyarázatául némi visszapillantást kell vetnünk a fővárosi Közmunkák Tanácsának keletkezésére és működésének első tiz éves ciklusára. A Tanácsot id. gróf Andrássy Gyula teremtette meg s iktatta törvénybe a törvényhozás által, miután már előzőleg elhatározta volt, hogy Magyar- országnak méltó fővárosát megalkotja és miután ez okból a főváros területén több főútvonalat (sugárutat és körutakat) tervezett állami segély- lyel létesittetni. Noha idézett törvény all. §-ban kimondatta, az elnököt s ha szükségesnek mutatkoznék, az alelnököt a minisztérium nevezi ki, a főváros fejlesztése iránti lelkes érdekeltségében, ő maga vállalta az első elnökséget. Ebből az incidensből kifolyólag terjedt el azután az a felfogás, melyei a Közmunkatanács maga is vallott, hogy a fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke a mindenkori miniszterelnök! S igy ab ovo meg volt fosztva a Tanács működésében a teljesen független és önálló, következetes vezetés lehetőségétől. Mert hiszen bizonyos, hogy a gyakori miniszteri um változásnak zsibbasztó hatással kellett bírnia a Tanács ügykörének vezetésére, megakasztást szenvedett a következetes haladás, a folytonosság. A magas politika teljesen elfoglalta és lekötötte minden miniszterelnök idejét és munkakészségét, egyiknek sem volt hajlama a városépítés ügyeivel is foglalkozni s dr. Wekerle miniszterelnökön kívül senki sem törődött a fővárosi Közmunkák Tanácsának' elnöki ügvejve:. Csupán dr. Wekerie miniszterelnök mutatott meleg érdeklődést a főváros doigai iránt, sőt neki köszönhetjük, hogy a főváros építésügyei jó időn át újabb hatalmas lendületnek indultak. S igy hiányzott az elnöki intézkedésben és vezetésben az állandóság s minden irányítása és vezetése a fontos városépítő ügyeknek a Tanács kebelében alkalmazott, inkább jogi elmékre és — sajnos, de ki kell azt egyszer mondanunk —, műszakilag nem eléggé nagy látókörű egyénekre volt bízva. S ez különösen 1880-tól fogva vált igen érezhetővé. Abban az időben, amikor a főváros fejlődése meglepő rohamossággal indult s mikor népessége feltűnően gyarapodott s vele, valamint a kor haladásával az egyes feladatok mind nagyobbá és jelentősebbé nőttek. S kitűnt, hogy a főváros építészeti kialkotásának vezetésében hiányzik az előrelátó, kezdeményező törekvés, minden magasabbra törő szárnyalás, amire nézve felvilágosításul szolgálhat a következő péida: Amidőn a főváros 1887-ben a Tanácshoz intézett átiratában azt kívánta, hogy az Eskü-térről állandó hid építtessék meg a Dunán át (a mai Erzsébethíd), a fővárosi Közmunkák Tanácsa, az akkori pénzügyminiszter, dr. Wekerle által erről véleményadásra felhivatván, 1890. évről szóló hivatalos jelentésében olvasható azt a kijelentést tette, „hogy a hid ezen a helyen mindenképp és teljességgel célszerűtlen“. Mi sem jellemezheti világosabban a fővárosi Közmunkák Tanácsának érzéketlenségét Budapest városépítésének szükségei iránt. Nem is kell erre nézve több adatot felhoznunk. Miért nem szólalt fel a kritika a Tanács működésének első évtizedében? Megfelelhetünk erre is. Azért nem, mert akkoriban a Tanács tevékenységét még erősen áthatolta a törvény szelleme, intenciói még frissen éltek az emlékezetben s a Tanács szemmel tartotta a te. 14. §-ában Tételezett hivatását, ahol annak ujfontjában „az egész fővárosra, vagy egyes városrészekre kiterjedő szabályozási munkák előkészítése, tervek készíttetése, a tervekre vonatkozó pályázati programmok kidolgozása“ és más ilyenről van szó. Akkor rendezte a nemzetközi terv- pályázatot, a főváros általános szabályozási és felosztási tervének a megállapithatása végett, rendezett tervpályázatot az Andrássy - utón emelendő bérházak típusára nézve, készíttetett gipszinodellt az Andrássy- utnak miként való kiképeztetése és beépítésének tanulmányozására s e munkáiban kikérte a nevesebb fővárosi építészek véleményét és támaszkodott az ő tanácsaikra. Az illetékes szakkörökkel fen tar tott ez üdvös kapocs a nyolcvanas évek óta megszűnt, ridegen zárkózott el a Tanács minden a hivatalbeli keretén kívülről jövő indítvány vagy tervjavaslat elől s e sorok Írója 1882-ben megjelenvén egy városrész szabályozási tervével a Közmunkák Tanácsának előadója előtt, hogy tervét felajánlja, azt nyerte válaszul: „Köszönjük Uram, nekünk nem kell tanács I“ Kétségtelen, hogy ezen rideg el- zárkózottság, a műszakilag nem kellő magas nívón álló képesség hiánya voltak nagyrészt okozói a Tanács működése meddőségének, a sokszor téves és hibás intézkedéseinek és határozatainak. Köztudomású, menynyire nem volt a városépítésben a Tanács kezdeményező tényező s hogy intézkedéseivel és elhatározásaival majdnem általában a Tanácsnak követte a megvalósultakat, de ritkán vagy alig történt meg, hogy az ő intézkedéseivel megelőzte volna a város haladásának egyes fázisait 1 Mindezek után azt hisszük, nem az a bajok orvoslás módja, hogy újabb szervezetet konstruáljunk, szabályokat előírjunk, szavakban, előírásokban állapítjuk meg a teendőket, i vagy a Tanácsot egyszerűen eltöröl- j jük. A szervezet betűi nem adnak éieíet, csak annak szelleme s azt találjuk a Tanács törvényszabta hatáskörébe nézve a fennálló törvényben is. Ha a külföldön széjjelnézünk, úgy fogjuk találni, hogy minden birodalmi fővárosban a városépítés ügyeit külön fórum, külön hatóság intézi és vezeti. A külön fórumra nálunk is szükség van, amelynek felül kell állani a mindennapi adminisztrációnak munkakörén. A törvény azt a munkakört eléggé világosan Írja körül, egyébként is eléggé megérthető, ha kimondjuk, hogy célja : vezetni és elősegíteni a fővárosnak építő haladását. Ennek teljesítéséhez a városépítésben alaposan jártas és gyakorolt, tágkörü tapasztalatu szaktekintélyt kellene odatenni a Tanács vezetőjének s nem laikust, vágy dilettánskodó amatőrt. Ha Németországban le tudták vonni a világháború ama tanulságát, hogy szükség van minden téren a kellő szaktudásra és képességre s meg keli becsülni ezt a tudást és képességet, szabad pályát nyitni a tehetségnek. Jó lenne, ha mi is okulnánk azon s követnünk kellene a példát, mert hiszen a teremtő és produktiv munkára mi még sokkalta inkább rászorulunk! A községi választások iránt a budai kerületek közül a legtöbb érzéke mindig Óbudának volt, a hol erős harcokat vívtak a múltban még a pouagsagokéi'í is. Bizonyos forrongást idézett elő egy általunk korábban közölt névsor, mely körül élénk vita fejlődött ki és nagy hibájául azt tudták be, hogy nem hivatalos lista. Mi, akik sohasem voltunk pártlap, hanem kizárólag Buda érdekeit tartottuk mindig szem előtt, e kis kavarodás után, kötelesség- szerüen tájékozódtunk Óbudán is, Újlakon is és orientálódásunk ered- ményeképen jelenthetjük, hogy — nem csalódtunk és a kormányzó párt is körülbelül ezt a listát kénytelen elfogadni. Mert ha közigazgatási kerületenkint szavaznak akkor legjobb esetben 14, de ha választói kerületenkint történnek a jelölések és szavazások, akkor alig ha jut több egy kerületre mint 10 jelölt. Óbuda-Ujlakon az volt a terv, hogy a kér. nemz. párt két elnökségéből 2—2 tagot jelölnek, továbbá a 4 lelkészt, azonkívül dr. Botzenhardt Jánost és Zboray Gyulát. Ez 10 jelölt s igy már jelölt nem jutna a Római-fürdő érdekeltségének, a szo- lőmüveseknek, iparosoknak, kereskedőknek és a nőknek. Ezt elkerülendő, úgy véli a polgárság, hogy tisztán a neveket kell tekinteni és nem testületeket, de azok képviseljék bizonyos fogban a testületeket. Ezen az alapon készült az alábbi lista: — dr. Botzenhardt Janos, Zboray Gyula, Kontra Aladár, Hilberth Vilmos, Szörényi Rezső, Schmidtkunz Lajos, Rácz József, Lopos Gyula, Seidl József, Schlosser Károly, Pfeiffer István, Bérezik Árpád, Terlelter Olga. Ebben megtalálná minden érdekeltség a maga képviseletét. — Csakhogy ezzel szemben állanak azok a listák, a melyeket Stern József dr., az intellektuelle^ az ébredő magyarok, a kisgazdák és a Schuberth párt állítottak fel.
