Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)

1918-06-23 / 581. szám

BUDAI Szülői értekezlet volt a múlt hé­ten a fehérscistéri polgári iskolában, amelynek sokszor hangoztatott cél­ja: kapcsolatot teremteni a szülők és a tanárok között, a gyermekek he­lyes nevelése érdekében. Sziklai Béla igazgató meleg bevezető szavai után Horváth Ernő tanár olvasta fel nagy- fontosságú és sok körültekintéssel megirt munkáját, a melyben rámu­tat minden egyes életpályára, a . melyiken a gyerek tanulmányai alap­ján boldogulhat. Lelkére kötötte a nagyszámban jelenlévő szülőknek, hogy térjenek már el attól a furcsa elő­ítélettől, hogy csak akkor adják gyer­mekeiket ipari pályára, ha nem tanul­nak. Pontos adatokkal bizonyította, hogy legkönnyebben boldogul az életben a jó iparos és vagyont gyűjt­het. Ez készítené elő a társadalmat az uj életre, a mikor nem kérdik, hogy kinek mi a foglalkozása, de kala­pot emelnek a tudása és a művelt­sége előtt. Becsey Antal főv. biz. tag, mint a nagyjövőjü szerelőipartestü­let elnöke vett részt az értekezleten. Örömmel látta az egybegyült szülők odaadó figyelmét az előadottak iránt, és annak a szép reménynek adott kifejezést, hogy megértik a kor sza­vát, amikor gyermekeikből müveit, tanult iparosokat nevelnek. Gyerekek kártyáznak a budai parkok minden padján, ahol nem ölelkeznek orosz hadifoglyok facér cselédekkel. Erre a szo­morú tünetre hivta föl a főkapitány figyel­mét Szigeti János a közigazgatási bizott­ság ülésén, utalva arra, hogy a tanuló ifjúságnak szelleme a háború alatt megle­hetősen megromlott. A gimnázista diákok kávéházakba járnak és ott hazárdjátéko­kat játszanak. Aki sétatereken, vagy utcá­kon jár, láthatja, hogy még az úgyneve­zett „vonalozási játék“ és a „késdobás“ játéka is pénzre megy már. Gyakran lehet látni intelligens családokhoz tartozó diák­gyerekeket különféle szerencsejátékokat játszani, ahol 10—20 koronás differenciák szerepelnek. Diákgyerekek járnak a lóver­senyekre és az iskolában is, a szünetek alatt káros buzgalommal foglalkoznak a tipeléssel. Egy koponya száz koronáért kap­ható a budapesti kórházak szolgáinál, még pedig kifőzve. Ezt megtudtuk Perczel Béla felszólalásából a pénz­ügyi bizottság legutóbbi ülésén, a mikor szóvá tette a mitrovicai ke­reskedő esetét, aki szívbajjal fölvé­tette magát a Szent Istvan-kórházba, ott néhány nap múlva meghalt és apja hiába exhumáltatta, mert a mi­kor a sirt felbontották, nem találtak ott egyebet, mint egy női hullának feldarabolt részeit, ellenben a kere­sett hullát nem találták meg. Az apa végig kereste a kórházakat, hullaházakat, kereste fiát, de a hulla eltűnt. Maga a tiszti főorvos is meg- botránkozott az eset fölött. Pedig a fiúnál 600 korona készpénzt talál­tak, amiből futtotta volna a temetés költsége. De valószínűleg ezt a hul­lát is kifőzték a kórház szolgái. Virág, koszorú eg]7 félóra alatt kapható özv. DOmmiTS GYULÁKÉ virágkereskedésében fi. kér., Csalogányaiba 52. Palotaforradalom volt Óbudán. A máskor szolgaivá legörnyesztett hát­gerincek, a helyesléstől hazuggá és sápadtá vértelenedett szájak, a géppé vált tagtársak, amelyek srófját a Vezér csavarintotta, — most felmondottak, titáni módon felkeltek és féktelen indulattal hasították mereven a de­mokrata levegőt. A legerősebben len­dülő igazságkeresés tört ki egy ha­talmas összecsapásban (16 : 5-höz!). A demokrata-cárizmus béklyóit le­verték, a zokogó alázatot, a stréber- ség feltolását dölyfös utálattal le- mennykövezték. A.dunaparti termeken egy tisztújító közgyűlés álöltözetében átviharzott az első rendcsinálás — a hivatalos lista ellenére. A szűzi fehér gárda a világtörténelem legvé­resebb csatájával párhuzamosan ha­ladó összeütközésben legyőzte az absolutizmust. A hangzavar gomoly- gása, a dühös szemek gyülöletszik- rázása dermesztő csönddé minősült. S ott feküdt kiterítve, kitörülve, ceruza­hegy gyei megmérgezve az első halott: egy iskola-igazgató. Gyér látogatottság mellette hó 15-én volt Platthy György dr. elnöklete alatt a tabáni II. számú iskolaszék utolsó érte­kezlete a folyó tanévben, amelyen ai iskola­székhez tartozó községi elemi iskolák igaz- gátói az elmúlt tanév eseményeire vonat­kozó jelentésekben és statisztikai kimuta­tásokban számoltak be. — Az oktatás körül elért eredmények általában kielégítők, ami a jelenlegi nehéz viszonyok között az ok­tató-személyzet kötelességtudó, ernyédet- len munkásságát igazolja: s amelyért az iskolaszék úgy az egyes intézetek vezetői­nek, mint a tantestületek tagjainak elisme­rését és köszönetét fejezte ki. — Sajnosán kell azonban megállapítanunk, hogy az iskola-mulasztások statisztikája az elmiílt tánévben sem mutatott javulást; ez á kö­rülmény a közoktatásügyi hatóságnak most már elodázhatatlan kötelességévé teszi az I. kerületi bizottsági tagok által annyiszór sürgetett kerületi iskolaügyi előadó tisztség haladéktalan megszervezését. Végül Gombos pénztárnok ismertette az iskolaszék anyagi helyzetét, amely kb. 6000.— K. egyenlegét tüntet fel. Csokoládét, sokat, egész gyárral kap Óbuda Bécs felőli határa, hogy kifelé és befelé elduguljon — az a sok szép terv, mely a Vörösvári-út és annak bécsi-uti folytatásából: villasorral szegélyezett tisztviselő- telepet, vagy a párisi mintára stíl­szerűen kiképzett erdei utat csinál. Gierband, a franciának maradt Gi- zella-téri milliomos eddigi üzemei kevesek. A fővárosnak már nincs olcsó pénzen megszerezhető telke, tehát szétnézett Óbudán ! Összevá­sárolt minden megkapható telket — részint spekulációra is — ráfekszik hatalmas területekre (a Kochmeister gyártól kifélé), megakasztja az egész­séges fejlődést. Oda nem valók gyá­rak, a melyek füstje állandóan dél­felé száll és belepi egész Budát. Ennek a rendszertelen önkényes gyárépitkezésnek okvetlenül elejét kell venni. Mert a csokoládégyár füstje is büdös és kellemetlen. Vésztjósló arányaival most emel­kedik ki az iskolai mulasztók nagy gyermekserege és arra a kérdésre keseredik az ember: vájjon milyen lesz a jövendő társadalom, ha annak tényezői kivonják magukat a tudás megszerzése, a lélek és szív meg­művelése alól ? Ijesztő számok sze­repelnek az egyik 20 osztályos budai NAPLÓ elemi iskola statisztikájában (melyet úgy hisszük, általánosítani lehet). A fiuk 10,457: a leányok 23,556 iga­zolt órát és 2856 + 1193 igazolatlan órát mulasztottak. Összesen 47,032 óra. A különféle ácsorgások, kenyér- keresetre szorítás, szülői nemtörő­dés, elzüllés szomorú következménye és á főlöttes hatóságok nembánása segíti ezt. A szimfonikusok zenéjében gyö­nyörködik újból az állatkertet látogató közönség. A szimfonikusok négyszer egy héten esténkint, a népszerű zenekar kétszer; csütörtök és va­sárnap délután és este gyönyörköd­teti a t. közönséget. A szimfonikus zenekart ezidén is Szikla Adolf, az opera népszerff és nagytudásu kar­mestere vezényli. A népszerű zene­kar vezetésében változás állott be, amennyiben Rieger Alfréd, a kedves és szakavatott dirigens a margitszi­geti színházhoz szerződött karmes­ternek s igy helyébe Wieschendorff az opera tagja és zeneakadémiai ta­nár lép. EZERNEL több kiváló orvos és ta­nárajánlja. I 9 08. St.- Louis, 1911. Turin Grand Prix. fl KRISTŐLY-VORRIÍS ásványvíz L Hasznos ital étvágyzavarok­nál és emésztési nehézségek­nél. Hathatós szomjcsiilapitó. Óvszer fertőző betegségek ellen. r=i r=i p=i r=i i=i LIBÁL ARDOR OPTIKUS SZEMŰÜEBEHÉS DFTIÜÜi LEHCSÉH BYáróil. :-: K Slapittatoít 1815. ss TELEFON: 112-26.-ÜTI í. 5Z. ff, BUDAPEST, II., m © © © lülndent lefr? Kozma-féle SÉpiró és Sokszorosító intézet II., Fő-utcza 19. szám. Leírás. írógépekbe diktálás.Steno- grafálás. Gyors, pontos és meg­bízható munka. Igazgató: Kozma Bernát, felső keresk. iskolai, gyorsíró tanár. Telefon: 174-04. © © m © m Faküldemények szállítására vonatkozóla a Folyam- és Tengerhajózási R-T. igaz­gatósága közhírré teszi, hogy az európai fanemüeknek fehéráruként való szállítására, való érvénnyel „2. külön díjszabás“ fog életbe lépni, mely részben eltérő határoz- mányokat és uj tételeket tartalmaz és 2 K-ért beszerezhető az igazgatóságnál. Az Atlantica Tengerhajózási Rt. megtartotta ezidei rendes közgyűlé­sét 11. üzleti esztendejéről. Az igaz­gatóság számadása valamint a fel­ügyelő-bizottságnak az évi mérleg eredményéről szóló jelentésének elő­terjesztése után a közgyűlés elhatá- rszta, hogy a szelvénye 5%-os osztaléknak megfelelő összeggel,, vagyis 10 koronával fog f. hó 17-től kezdődőleg a társaság főpénztáránál és az Angol-Osztrák Banknál bevál­tani. Az igazgatóság és a felügyelő­bizottság részére szóló felmentés­megszavazása után a közgyűlés meg­választotta a felügyelő-bizottság tag­jait az 1918. évre. A Mercur váltóüzlet r.-t. 1917. évi záró- számadásaiban a 129.139 K (1916-ban 131.592 K) áthozaton kívül az értékpapír— és váltóüzlet hozama gyanánt 695.397 K kamatnyereség fejében 1,139 823 K jutalék címen 538.445 K és házbérjövedelemként 54.173 K bevételt mutat ki, úgy, hogy a bruttó bevétel 2,556 977 K-ra rúgott. Ebből kiadtak költségekre 1,224.405 koronát és igy a tiszta nyereség 1,332.572 korona az előző évi 941.001 koronával szemben. Az. igazgatóság a junius 8-án tartandó göz- gyülésnek, miután a tavaly 20 millió ko­ronára emelt alaptőkéből csak 10 millió részes az 1917. évi üzleti eredményben, 16 K, azaz 8 százalék osztalék fizetését fogja ajánlani. A város pénzét rendesen elosztják a fővárosi nagyobb pénzintézetek között és különféle banknál kama­toztatják azt. Itt is érvényesül azon­ban a protekció s igy jutott városi betéthez, az oly csúf bukással meg­szűnt óbudai takarékpénztár. Az ilyen beteg intézeteknél való elhelyezést kifogásolták többen, és a mikor az egyik felszólaló kijelentette, hogy volt egynéhány kisebb intézet, ame­lyeknél a fővárosnak voltak elhe­lyezve" pénzei, s amelyek beteges­kedtek, Percei Béla megjegyezte: Az óbudai. És még most is van olyan,, mire a, felszólaló is helyben hagyta, hogy Óbudán lóg is a város vala­melyest. így kisért az óbudai taka­rék ma és még csak e hírre sok szegény ember szemében könycsepp jelenik meg és keserűség szállja meg a sziveket. Szerkeszti: Holló Tivadar és Réw Sándor. éS& ^ Az állatkertben nézzük meg az ^ « akváriumot ! ^ és a ^ J pálmaházat { f ott szép emléktárgyak jutányos & a áron kaphatók. k sT javítóműhely Budán. II. FÖ-UTCA 7. SZ. TELEFON HÍVÓ­SZÁM: 152—61. Kiadó: Viraág és társa. Nyomatott az Attila kő- és könyvnyomdái műintézet r.-t.-nál I. kér., Szt.jános-tér 1/a.

Next

/
Thumbnails
Contents