Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-06-23 / 581. szám
ssssn 3 jä Kelenföld papja vagy a hogy hivatalosan nevezik: a Budapest-Kelenföldi kitett kdplánsdg, mint a tabáni római-kathoiikus plébánia expozi- turája julius hó l.-éyel megkezdi működését. Ekként határozott a törvényhatóság f. hó 15.-i közgyűlése a tanács, jogügyi és pénzügyi bizottság egyértelmű javaslata alapján. A káplánság szervezése folytán a tabáni plébánia harmadik segéd- lelkészi állása megszűnik, de azért az uj expozitura a tabáni plébános joghatóságának és stoláris jövedelmeinek érintetlensége mellett fog devékenykedni. Az uj káplánság hatásköre Kelenföldnek, a Duna, gellérthegyi citadella, Rezeda-utca és Déli- vasut pályateste által határolt részére terjed ki; temploma gyanánt a Ver- peléti-ut 15. szám alatt levő kisegítő kápolna fog szolgálni; hivatalos helyisége pedig valamely bérelt helyiségben lesz ideiglenesen. A törvény- hatóság határozatából az uj káplánság tisztét Farkas Alberik zirczi áldozár fogja betölteni, tekintettel arra, hogy a tervbe vett kelenföldi plébánia vezetését már régebben a zircziek rendje vállalta magára. Az orgonista és templomszolgai állások szervezéséről a Kisegítő Kápolna Bizottság és a tabáni plébánia, a székesfőváros teljes tehermentesítésével gondoskodik. — Ebből az alkalomból rá kell mutatnunk arra, hogy a Kelenföldre az I. kerület összes katholikus lakóinak 40°lo-a, azaz' öSszésérr 2ü,633 1élek jut; s igazán bántó dolog, hogy ennek a nagy jövőjű és rendkívül intelligens társadalmat felölelő vidéknek még csak temploma sincsen. — Hisszük, hogy az előző számainkban jelzett templom-épitő mozgalom mihama- rrább eredményre fog vezetni. Lohr Józsefet az I. kér. elöljáróság volt igazgatóját a kit csak a közelmúltban hívtak meg a közélelmezési hivatal segéd- hivatalának főigazgatói állására, — most Windischgrätz Lajos herceg miniszter újabb bizalmával tüntette ki és megbízta a közélelmezési hivatal házipénztárának vezetésével, mint főpénztárost. Egy pár száz tanítónő, aki hivatását nem tölti be teljesen és híven, nem tölti be az állását úgy, amint tőle joggal követelik, mert vannak igen sokan, akik hónapokon, féléven, sőt egész éven keresztül az iskolának feléje sem mennek, az állásukat tehát be sem töltik, ennek következtében válik szükségessé, hogy százával kell a helyetteseket alkalmazni. — így mondta ezt el Perczel Béla, sőt tovább is ment é» fölhívta a tanácsnoknak és a polgármesternek a figyelmét arra, hogy ezeknek a visszásságoknak gátat vessenek, mert ellenkező esetben megragadja a legelső alkalmat, fel fog szólalni és névszerint fogja megnevezni azokat, akik a közpénzen élősködnek, azonban az állásukkal járó kötelezettségeiknek eleget nem tesznek. Ezek főbbrészt városi alkalmazottaknak vagy fővárosi bizottsági tagoknak a hozzátartozói. — Keserű vádak ezek és igazak. Kis polgárok segítése címmel nagy ér- dekességü előadást tart a III. kér. Demokrata körben dr. Löffler Vilmos, a kör titkára julius első napjaiban. Tárgya főképen a Budapesti Kisipari Hitelszövetkezet ismertetése lesz, a harctérről hazaérkezőknek kamatnélküli kölcsönadása, a háború által sújtottak felsegitése. Szerelmi kalandjairól ismert Casanova Magyarországon is járt, a hogy azt Held Albert kikutatta. Casanova, amikor megtudott szökni az ólomkamarákból, Fiúméba menekült. Itt megismerkedett egv francia színésznővel, akit az osztrák Hoyos Lajos gróf hozott magával Párisból. Hoyos gróf nejének érkezése alkalmából megkérte Casanovát, aki épen Budára készült, hogy az itteni török fürdőkben gyógyítsa köszvényét, — vinné magával a francia színésznőt, akit azonban megszöktetted mellőle Pécsről Kisfaludy János sümegi föld- birtokos. Lehangoltan ért Budára, ahol Tabánban, Kosztjics Péter vendéglősnél vett szállást. Ez a ház még ma is áll a Hadnagy-utcában. Kosztjics leánya a 16 éves Száva szolgálta ki Casanovát, aki a gőzfürdőkben, ahol rendes masszás- kurát is vett, napról-napra jobban helyreállt. Kosztjics Száva már az első héten a kalandorba szeretett, de a leány két udvarlója, Velics Péter és Markocac Péter féltékenyen vigyáztak a leányra, aki végül is abban állapodott meg Casanovával, hogy megszöknek. Casanova postakocsit rendel és éjnek idején sikerült is Szávát megszöktetnie. Azonban Velics és Markocac a postakocsit még a Gellérthegy tövében feltartóztatták és Casanovát félholtra verték, Velics rövid késével még a bokájába is szúrt. A leányt hazavitték, Casanovát vérbe-fagyva az országúton hagyták. Csak másnap reggel tért magához. Pestre ment át, hogy Schneid- ner József belvárosi ötvösmesternél két napra kipihenje „budai fáradalmait.“ „Már attól féltem — irja rezignált hangon Casanova, hogy a Dunába dobnak. Ha ez Velencében történik, egy laguna lett volna a sírhelyem.“ Pesten Dobay századossal, régi ismerősével találkozott. Dobay egy orvossal megvizsgáltatta Casanovát és aztán a Tabánba sietett Kosztjics házába érdeklődni. Ott még mindig nagy volt a felfordulás, de Dobaynak szó nélkül kiadták Casanova hátrahagyott holmijait. Szávával is sikerül néhány szót váltani, aki Casanovának nem üzent egyebet, csak hogy Velics Péter megkérte a kezét és hat hét múlva el is veszi. Ezzel véget ért a Casanova budai kalandja. A demokraták pártja Keletiföldön e hét keddjén gyűlt össze rendkívüli közgyűlésre, melyen a párt elnöke, dr. Lisser Emil elnökölt és a közgyűlésen újból bizalmat szavazott Gellért Ignác ügyvezető elnöknek és Bokros Béla főtitkárnak, amivel kellemesen és a párttagok általános megelOge- désére simították el a párt egy belső házi ügyét. A pártélet a Budafoki-ut 29. szám alatti jóhirü Frank-féle vendéglővel kapcsolatos helyiségében a nyár dacára eléggé élénk és a szombati pártvacsorákon nagy számmal találkoznak a tagok. A párt vezetésében és-társadalmi érintkezésében élénken vesznek részt: Haasz Miklós, Sándor Füiőp és Kutlánya János alelnökök, Fábián József igazgatósági elnök, Valpatics István, a számvizsgáló bizottság elnöke, Sebestyén Kálmán igazgató, Kondor Dezső főjegyző, Erdős Lajos gazda, Fischhof Oskár háznagy és a mindenki szeretetében egyaránt részesedő főpénztáros: Kramer Adolf. Konya Ferike elveszett kis ima- könyve átvehető Krisztina-körút 139., a kalapos üzletben. NAPLÓ Erőszak esett a kapucinusokon. 1 Örök idő óta övék volt a II. kerületi Fő-utca 38. számú telek és a rajta épült ház. Valami zavaros időkben magára telekkönyveztette a i székesfőváros és a tanács a kapucinus barátok lakásán kívül eső részt kiadta magánosoknak és a Budai Zenedének. A mostani rendfőnök rájött erre a viszás állapotra és kimutatta, hogy a város eljárása nem jogos. Föl is kereste annak idején Bárczy polgármestert, aki kedvesen megbiztatta a főnököt és az ügy egyelőre aludt is volna, ha véletlenül, épen a kapucinosoknál nem óhajtott volna a bolgár király egy bolgár internátust elhelyezni, a mi kedves lett volna nekünk budaiaknak. 50 bolgár ifjú számára helyet kellett volna csinálni a rendházban s ekkor újra fölmerült a tulajdonjog kérdése. A rendfőnök csak oly feltétellel vállalta volna az internátus felállítását, ha ezt a vitás tulajdonjogot rendezi a város. A dolog húzódott, időközben rettenetesen megdrágult az^élelmezés s igy ez a szép terv, a Máfgitrakparton sétáló bolgár fiukkal — elmaradt jobb időkre. Addig talán tisztázódik ez az erőszak is, ami a szegény kapucinusokon megesett. Nász. Klemmenhorsti Klemm Józsát oltárhoz vezeti e hó 29-én reggel fél 8 órakor a krisztinavárosi templomban Zimmerer Rezső. Óbuda külső részeinek várható fejlődésére mutattunk rá legutóbb, mely abban is nyilvánul, hogy ma ezeken a részeken élénkebb- az ingatlanokat vásárló kedv. Legutóbb is dr. Nánássy Ödön vásárolta meg 292.000 koronáért ö«v. Szatmári Zsigmondné ingatlanát a Szöllő-utcában. Kisebb ingatlanokat vásároltak az Ürömhegyen Heuthaler Frigyes és ifj. Giegler István, Kardos Leó a Fényes Elek-utcában és Wagner Jakab a Buza-utcában. Tornaverseny volt az óbudai Tornaegylet rendezésében junius 16-án a Hévizi- uti pályán. Nyolc fővárosi és két vidéki egyesület több mint 250 nevezéssel szerepelt. A B. B. T. E., amelyik hét évi szünet után Lindenbach József atlétikai vezetővel az élén újra megjelent Óbudán, szép sikert aratott. A versenyen az Ó. T. E. ifjúságának nagyfokú javulását észlelték s különösen Hidvéghy-Nemes Árpád eredményes munkáját dicsérték meg az illetékesek, aki egy napon két versenyt nyert meg elsőül. A rendezés sikerét Seidl József ismert képességei biztosították. Széljegyzet: Az elöljáró ur a Budai Napló múlt heti számában néhány szót ejtett jövő működéséről. Nem kértük ezt, nem kell tőle semmi garancia, mert egyénisége teljes Programm. Ezt tudva, lépett fegyverbe mellette a közszellem. Egyet érjen csak el, hogy assistensei jól kezére dolgozzanak, áradjon ki az öreg ház minden zugából a szociális érzék.— A széljegyzet oka ez: „Egy hősi halott négy árvát hagyott egy beteges vasalónőre. A város határán laknak, nyaralótelepen, egy városi majoros odúban. — A novemberi szelek által letördelt galyakat szedték össze és ezen a címen 50 K. pénzbírságra ítéltettek (7 kor. napszám az összjövedelem). Sirás, jajgatás; mégis megindul ettől a hatósági ur és további vizsgálatot igér.“ — Elöljáró ur, csak annyit: figyelmeztesse az assistenseket, hogy lágyabb kézzel kötözzék a sebeket. dr. L.J. Az Attila-nyomda Részvénytársaság az elmúlt napokban tartotta alakuló közgyűlését. — A részvénytársaság az /. kerületi polgárok erejéből 60.000 K részvénytökével alakult és megvette a Szent János-tér 1/a szám alatti Attila-nyomda berendezését, a mely kb. 2 hónap óta már uj gazdájának szolgálatában áll. — Az uj részvénytársaság célja egyfelől a kerület iparosainak, kereskedőinek és általában polgárságának nyomdai szükségletét jól és olcsón ellátni, másfelöl a kerület polgárságának szervezkedéséhez szükséges sajtópropaganda eszközeit biztosítani és a kerület kulturális érdekeit szolgálni. — A részvénytársaság ebbeli vállalkozását altruisztikusan kívánja végezni, a minek alapszabályai abban a formában adnak kifejezést, hogy a részvények 6°/o-os kamatozását meghaladó bevételek is a kerület kultúrájának fejlesztésére fordítandók. — Az alakuló közgyűlés rendkívül nagy érdeklődés mellett folyt le és teljes egyhangúsággal hozta meg határozatait — Az igazgatóság tagjai lettek az első 3 évre: Becsey Antal, Fernengel Sámuel, Hosszú István, Karvázy János, Kellő Vilmos, Klassohn Gyula, Máté István, Pakányi Ferenc, Pathó István, Schey Ernő, Stark Ferenc és Várnay Alajos. — A felügyelő bizottság tagjaivá pedig 1 évi mandátummal megválasztották: Hubert Vilmos, Krämer Adolf, dr. Natzler Ervin, Sógor József, Szabó Sámuel és Szatala Emil részvényeseket. — A közgyűlést követő igazgatósági ülésen az igazgatóság elnökévé Becsey Antalt, az igazgatóság kebeléből kiküldött végrehajtó bizottság tagjaivá pedig Hosszú Istvánt, Klassohn Gyulát és Stark Ferenc választották meg. Társulnék olyan reális vállalathoz 15—29 ezer koronával, mely megélhetést biztosit. Üzleti ügyekben jártas nőnek való foglalkozás előnyben részesül. Ajánlatok a lap kiadóhivatalába: I., Bors-utca 24. szám. Eladó " Fehérvári-ut és Andor-ut sarkán 5700 öles telek, parcellázásra alkalmas. Értesítést ad levélbeli ajánlatra a kiadó fiókja : II., Fő-utca 7 Szép sárga him kanári mellé keresek fiatal sárga nőstényt. Költést megosztjuk. Értesítést kérek II., Fő-u. 7. kiadófiókba. Irodistái keres egy budai gépgyár. Ajánlatok személyes átadása kéretik Budapest, I. kér., Fehérvári-ut 110. szám alatt, a gyárgondnoknál. Ryaralői * vagy nyár! lakást bérelnék esetleg megvennék Budán vagy a környékén. Értesítést, lakásbér és lakásbé- osztás leírásával — kérek a kiadóba : I.. Bors-u. 24. sz. Földbirtok 25—50 holdnyi nagyságban, Buda közelében megvételre kerestetik Ügynökök díjazva. Levél- beli ajánlatok e lap szerkesztőségének küldendők I. Bors-u. 24 3Ő kézírással w* kezdő Irodai kisasszonyt keresünk. — írásbeli ajánlatot fizetési igény megjelölésével kérünk. Esetleg félnapra. II., Fő-utca 7. szám alá a kiadóhivatali fiókba.