Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-12-29 / 606. szám
" XI?. évi 606. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Telefon: 24—77. Felelős szerkesztő: VÍRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Minden további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 15 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1918. december 29. 1919. Boldog illővel l Leheleden ma a kommunizmus. Ezt bizonyítja dr. Len dl Adolf alább közölt cikksorozatának befejező közleménye is, mintahogy bizonyították az előzők, hogy ahol még is van kommunizmus, ott azt nem az előzetes szervezkedés vagy a szociális eszme megérése hozta létre, hanem kis területen a véletlen szülte, vagy más külső körülmények létesítették rövid időre. A haldokló világnak lehet majd ez a társadalmi rendje, amikor már más ösztön, más vágy nem fog élni az emberben, csak a megélhetés vágya. Amikor a termelt élelem pontos kiosztása és ellenőrzése lesz az emberiség egyetlen mérvadó társadalmi ténykedése. Amikor semmiféle más öröm és hiúság nem fog élni az emberekben, csak az éhen- halásíó! való rettegés. De iTTiip; Icjtűdrk ~n "világ és cm- uek a fejlődésnek rugói, ösztönzői különféle emberi erények és hibák — addig a kommunizmus lehet iheória, lehet tömegeket mozgató jelszó, de ’lehetetlenné teszi az egyéni érvényesülés vágya. Megöli a tudást, a versenyt s ezzel a fejlődést. Ez a világ pedig még fejlődni akar. Szociális fejlődések. — Válasz Gerő Ödön barátomnak. — Irta : Dr. Lendl Adolf. III. A kommunizmus és kollektivizmus az emberek természetes hajlandóságaiban rejlik bár, még sem lehet ez eszerint az ősrégi, általános, szociális törekvéseknek betetőzése, a terjedelmesen fejlődő szociálizmus végső célja; inkább csak oldalhajtása ennek, amely itt vagy ott nyilvánul és esetleg meg is erősödik. A szociális törekvések végső célja más. Sem a tökéletes egyenlőségben, sem az osztatlan közösségben vagy egyöntetűségben nem találjuk meg azt a célt. Ez egyébként is biológiai lehetetlenség volna; hisz a biológiai törvények az emberen szintén uralkodnak. Teljes egyenlőség az életben nincsen sehol sem, tehát az emberi társadalomban sem állhat meg. Ki- sebb-nagyobb ellentétek és különbözőségek kell, hogy nyilvánuljanak mindenütt az életben. Az emberek évezredes fejlődésében azonban időnkint és helyenkint túlságosan éleződnek ki e különbségek a társadalmi rend bármelyik •részében. Egyesek elhatalmasodnak, egész osztályok erősödnek mások rovására s ezzel tűrhetetlen állapotokat teremtenek. Reformátorok támadnak ilyenkor, vagy maga a szenvedő sokaság igyekszik lerázni magáról erőszakosan az elviselhetetlen elnyomatást és ekkor beleszól a lassú evolúcióba a hirtelenebb revolució. Ez is csak egy fejlődési mód. A lázadó szociálizmus nem európai találmány; sokkal régibb keletű ; volt már ilyen bármikor és bárhol, ahol a társadalmi egyenlőtlenség a túlzásba ment. Nemcsak a Dózsa-lázadás, de a kereszténység ébredése, meg a történelemből ismert legeslegrégibb népfelkelésnek is csak az volt az oka és célja, hogy a túlságos egyenlőtlenségeket enyhítse, megszüntesse. Ilyen volt az is, amelyiknek a selyemtermelés és a szövés-fonás felfedezését, általános elterjesztését köszönjük. Ez volt óriás méreteiben talán a legnagyobb és legáltalánosabb forradalom Khinában, még pedig 4000 évvel Krisztus (£ 7Ít 1 ZX i A O C) /A 1 . A szociálizrnusnak tehát többfele módja vau, hogy a társadalmi fejlődés utján haladva, kiegyenlítő eredményeket érjen el. S ezeknek a módoknak legbékésebb és legeredményesebb formáját az ausztráliai államokban választották körülbelül 40—50 évvel ezelőtt, amidőn e népesedő országokban mindennek egyszerű maximálására törekedtek. Az ottani szociálista pártoknak okossága és érdeme rejlik ebben ; ők azonban könnyebben jutottak ehhez, mint az elvén- hedett Európa hasonló törekvésű pártjai, mert ők mindjárt ezzel kezdték munkájukat a fiatal államokban és nem kellett előbb a régi társadalmak megcsökönyösö- dött, avult rendszereit megbolygatni, átalakítani vagy lerombolni. Ott a vagyon, az évi jövedelem, a munka mennyisége és időtartama, a segítő munkások száma, az ingó és ingatlan tulajdon, a földbirtok stb. maximálva van és progresszivitással adózik. Ennek révén az állam, a község olyan jövedelmekhez jut, hogy könnyen bírja a különben a köz terhére eső minden egyesnek szükségleteit kielégíteni; a nyugdíj- rendszer, a népjótéti intézmények egész sora tökéletesebb és terje- deljnesebb, mint bárhol másutt. Az uitalános kulturális berendezkedés, a higiena, az átlagos jólét sehol- sem különb, mint ott. Nincs ott, sem nagyon gazdag, sem nagyon szegény ember; a tőke hatalma nem használhatja ki a munka proletárjait mint másutt, mert ez a tőke nem egyeseké, hanem ezreké, a munkásoké, akik ez okból nem is proletárok. Különbségeket találunk ott is az emberek között; e különbségek azonban nem kirívók, nem fájdalmasak, nem sértők és nem olyan aránytalanok mint nálunk. Ott a munkás szintén társadalmi ember, szintén ur, ha jól végezte a dolgát és viszont az ur is munkás, mert dolgoznia kell, mivelhogy neki sincs sokkal többje, mint a másiknak. A minimumon élő munkássorból való tanuló például ugyanazt érheti el és éppen olyan köny- nyen, mint a megmaximált gyáros fia, mert egyik se fizet tandijat, vagy egyéb költséget és egyiket se szabad 16, illetőleg 18 éves korán alul a tanulástól elvonni. Érthetői; hogy az ottani kézműves és a fejjel dolgozó között nincsen olyan éles különbség s olyan elitélendő társadalmi választófal, mint nálunk. Hogy ott a nők egyenjogúsítása s a nálunk csak legutóbb kihirdetett választójog régóta érvényben van, azt nem is kellene említenem. Még haladottabb e tekintetben No rypoSa. Fn FÍSZBP1. f1/ p ]prr_ demokratikusabb ország a világon. Harminc évvel ezelőtt két hónapig laktam Tromső városában; köny- nyen megfigyelhettem azt a boldog életet, amely ott önmagában kiegyenlíti a társadalmi, vagyoni, műveltségi ellentéteket, illetőleg kellemetlen különbségekét nem is enged észrevehetően kialakulni. Ott a demokrácia nem az egyes pártoknak üres jelszava, mint nálunk. Ott a halászó munkásember családi házában csakúgy megtaláljuk a zongorát és a kis könyvtárt, mint a konzul lakásában — azért említem összehasonlitásképpen a konzult, mert ez idegen hatalmat képviselvén, a legelőkelőbb a többiek között az egész városban. Egyszobás lakása a legszegényebb embernek sincsen, de öt-hatszobán felül se találunk egyet sem, mert senkinek sem kell. hiszen nem kíván ott gazdag lenni senki a többiek rovására. Ennek a szociális érzésnek, ennek a demokratikus közakaratnak, ennek a derült közállapotnak a kifejlesztése és végleges megteremtése : 'ez a szociálizrnusnak végső és igazi célja s — nem pedig a kommunizmus és kollektivizmus. A társadalomnak ehhez való berendezkedése országos lehet, sőt még sokkal terjedelmesebb s ilyen értelemben kell, hogy valamennyien szocialisták legyünk anélkül, hogy kommunisták vagy kollektivisták volnánk. Erre törekedjünk a legközelebbi jövőben ! És most befejezésül, engedd meg tisztelt barátom, hogy kérjelek, folytasd értékes előadásaidat a Budai Polgári Körben; alkalmat nyújtasz ezzel mindenkinek, különösen a jóérzésüeknek és különö. sen most, a nagy átalakulás közben, hasznos elmélkedésre. V4BÍÖ: JL—» E-Uda, dec. 28. Kire szavazzak? A mostani sulyos időben, mikor a bekövetkező események tőlünk távoliálló, másfelé felelős tényezők irányításától függnek, hálátlan és gyakorlatiatlan munkát végez az, aki jósolni igyekszik. Minden olyan bizonytalan, semmi sem látszik tőlünk függeni és az egész ország idegen hatalmasságok kénye-kedve szerint ráncigáit bábjáték. Egy dolog bizonyos : — most, a békekonferenciák küszöbén, világáramlatok keletkezésénél, egy több mint négyesztendős világdulás romjain, az alapkőletételnél nem a pártprogram- műk egymástól eltérő differenciáin, hanem azon van a hangsúly, hogy megfelelő egyének végúítt á második honalap.iíás nagy müvét. Nagyon helyesen mondotta Jászi miniszter, hogy most nem a program a fontos, hanem az ember, és én azt hiszem, hogy a közelgő nemzetgyűlési választásokra való tekintettel ezek a szavak azt jelentik, hogy ne Űzzünk játékot a kötelező párthüséggel, hanem igyekezzünk megfelelő embereket jelöltként szerepeltetni arra való tekintet nélkül, hogy az illető jelöli melyik párt programját írja zászlajára. Nem fontos, hogy a kormányzó pártok közül melyik kerül be többséggel a nemzetgyűlésbe, de ezerszeresen is fontosabb, hogy oly emberek legyenek ott, kik áz ország népét képviselik és kellő szeretettel, szándékkal, akarattal és képességgel bírnak ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezzék. Legyünk tisztában azzal itt Budán, hogy a most összeülő nemzetgyűlésben nem lejz elégséges az egyszerű szavazás, hanem dolgozni kell ott majd sokat és jól. Ha keveset dolgoznak, vagy rosszul, — elveszett ez az ország és minden ebben az országban. Félre tehát a pártérdekkel, vegyük kezünkbe a Diogenes lámpáját és keressünk munkabíró, munkaszerető embereket. Én csak ilyenre fogok szavazni, még ha más párthoz tartozna is. Dr. Orova Zzigmond. Uj megoldásokat keres mindenki, hogy a mai nehéz helyzetből kimentse az országot. Parlamentre szükségünk van, országgyűlési képviselőket kellene választani, de választani nem lehet, mert az ország
