Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-09-11 / 17. szám
Budapest, 1892. September 1 I BUDAI HÍRLAP. 3 áll, hogy nem várva meg a kerepesi útról egyenesen irányuló nagy közlekedési ér megnyitását a kilátásba helyezett állami segélylyel, a hid építése haladéktalanul meg lenne kezdendő, mert első sorban az a legsürgösöbb, hogy a főváros baloldali részének a lánchíd és vasúti hidközt állandó közlekedése, legyen minél elébb és e cél elérése végett a hid elkészüljön. Ennek a hídnak kizárólag a személyi közlekedése kell közvetítenie gyalog és kocsin járók számára, mert az üzleti teherkocsik a belvárosból feltétlenül kizárandék, a budai part keskeny volta itt úgy sem engedne meg nagyobb üzleti forgalmat. A városháza és a plébánia templom érintetlen maradhat, mert sokkal jutányosabban el lehet bánni a pár év múlva úgy is feleslegessé való curiai épülettel, s a Sebestyén-utcai és Duna-utcai házcsoportokkal, mely vonalon kevés nagyobb és értékesebb ház kerülne kisajátítás alá és a hatvani-utca tengelyén kisebb költséggel szintén elég egyenesebben lehet a Dunához jutni. A negyedik hid kiépítését tehát nem tartjuk olyan nehezen megoldhatónak, feltéve, hogy a hozzákötött szabályozási kolonczot egyelőre lerázza magáról. Mundus se expediet. A személyi forgalmat a megnyílt út úgyis arra fogja terelni és egyelőre az áramlatnak meg fog felelni a jelen vonal, addig, inig a szükség később parancsolni, követelni fogja a bővítést. Akkor aztán az anyagi eszközöket is magával hozandja. Sokkal nagyobb jelentőséggel bir azonban az ötödik hid, melynek a főváros déli és keleti részének üzleti forgalmát kell közvetítenie. A jobb parton a Gellért-hegy alatt úgy a Vám- ház-körúttal, mint a Boráros-térrel átellenben alkalmas szabad tér kínálkozik a közlekedés ' vonalának irányítására. Elénk küzdelem foly a két vonal pártolói közt. A vámházköruti hid híveinek igazat adunk abban, hogy a széles belső körúton és a bele torkolló Üllői-útón tetemes üzleti forgalmat közvetítene, könnyebben és kevesebb költséggel létesíthetők a hídfők mindkét parton, mert nagy feltöltési munkálatra nincs szükség és e hid kö- rülbelől középpontjára esnék a vasúti és a lánchíd közt eső területnek sa főváros igen jelentékeny részének adna emporiumot. Ezek oly érvek, a melyek előtt magunk is meghajtunk és ha csak a jelent tekintenék feltétlenül ezt a vonalat irnók zászlónkra. Ámde nem szabad szem elől tévesztenünk a jövő t. A főváros jelen állapotában még eltűrhető, bár már is kezd kényelmetlenné válni a belső körút teher forgalma. A személyforgalom nagyon élénkké lett és különösen télen, havas időben szembeszökően akadályozzák a teherszállító kocsik a személyi közlekedést, ebben természetesen a bérkocsi forgalmat értvén. Valamint a lánchidról és a belváros főbb utcáiról már kizárták a terhes kocsikat maholnap el kell tereltetniök a kerepesi útról is, mert itt a személyforgalmat már majdnem lehetetlenné teszik, — s ezt különösen a vasútra száló utas érzi — épp úgy ki lesz zárva, ki kell zárva lennie pár évtized múlva a teher forgalomnak a belső kőrútról is. Ekkor aztán csak nagy kerülővel juthatna a kereskedelem a vámházköruti hidra, mint a mily kerülővel jutott a déli rész a lánchidra és jut most fel a Mar- githidra. A déli és keleti résznek tehát alább kell utat nyitni. Es erre csakugyan a külső körút torkolata, a Bor á rosté r van hivatva, Az való, hogy a hídfő a budai oldalon nagy földmunkálatot hosszú töltést kíván és egyelőre lakatlan térre nyílnék. Közlekedési vonalak azonban gyorsan teremtenek magoknak emporiumot és gyorsan benépesítik környéküket. Felesleges Üj-Pestig mennünk példáért a főváros körutainak gyors kiépülése elég bizonyítékot szolgáltat. A fennebbiek nyomán tehát a főváros érdekeit hangoztatva tekintettel a jövőre bátran azok mellé állhatunk a kik a borár ostéri hidat pártolják. M. K Különfélék. A szerkesztőkről Dickens egy 1859-iki levelében következőleg nyilatkozik: „A hirlapszerkesztőnek mint a költőnek, születnie kell, mert legtöbb esetben semmiféle neme a nevelésnek sem teheti ily állás elfoglalásár a képessé az embert, ha csak születése óta magában nem hordozza az efféle irodalmi foglalkozás iránti érzéket s ügyességet. Azok száma igen nagy, kik egy vezércikket vagy más irodalmi cikket igen szépen és jól képesek megírni egv hírlap számára; de csak kevesen találtatnak, kikre a szerkesztést lehessen bízni; kevesen vannak, kik az oda nem illőt, a mi pedig minden közleményben benn foglaltatik, azonnal fölismerjék; kevesen vannak, kik jó választást tudjanak tenni, hogy a kiadott munkák ne csak egyeseknek tessenek, hanem az egész nemzetre nézve tanulságosak legyenek; kik kiválasszák, a mi nem magánérdekért, hanem közcélokra van írva. Még kevesebben vaunak azok, kik egy pillantásra képesek legyenek megítélni azon irodalmi és politikai anyagot, mely a hírlapnak kelendőségét biztosítsa. Szóval ; egy jó hirlapszerkesztőnek fő nehézsége és fő érdeme nem annyira abban keresendő, a mi lapjának hasábjain megjelenik, mint inkább abban, a mit azokból eltávolított. Szerencsés szerkesztők nem mindig nagy írók egyszersmind, hanem csak józan, ép eszii emberek s éppen ez egészséges eszük bírta őket arra, hogy keveset Írjanak önmaguk, de annál többet olvassanak, ítéljenek, válogassanak, utasításokat adjanak, változtassanak s azt a mit mások Írtak, figyelemmel kisérjék.“ Falb üudoXf legujabb jóslata. A hires idő jós, nevét újabb módon óhajtja népszerűvé tenni. A kolera terjedésére vonatkozólag következőkép nyugtatja meg a felemtől fölizgatott kedélyeket: „félelem fogta el a lakosságot, a mióta Hamburgban a kolera pusztít. A félelem különben is indokolatlan, mert a kolera Hamburgban szűnni fog és a következő hét elején teljesen megszünnik. Föl fog lépni a kolera azonkívül még néhány német és külföldi városban, de 1892. szeptember 20-án délután 3 órakor már hire-hainva sem lesz." Készünkről már sajnáljuk, hogy a hires próféta a perceket és másodperceket jóslatából kifelejtette, megvagyunk azonban győződve, hogy a kolera, parancsára a kijelölt időben Európából kikotró dik. Párisi bérkocsisok. Egy a most nem régen Párisban kiütött bérkocsi sztrájk alkalmából ott járt ur beszéli a következő históriát: — A boulevard des Italiens-en mentem mikor az eső kezdett csepegni. Kocsi után néztem végre meglátok egy fiakkert s oda megyek hozzá felszólítva, hogy vigyen lakásomra ! E közben a következő diskurzus fejdődött ki köztünk: „Hogy hívják Ont uram!“ „Hermann János“, „Van valaki ismerőse a ki ajánlhatná?“ „Igen itt a sarki kofa? „Szereti Zolát?“ „Imádom!“ „Akkor sajnos nem vihetem kocsimon mert én meg utálom !u — Hogy érti ezt ? — Tudja azt tartja egy régi közmondás: Várt leány várat nyer! Ha azzal a kitartással szenvedélylyel tovább is megtartja azokat az érzelmeket, melyeket az előbb oly szépen fejezett ki és ha a sors nem gátol majd bennünket ter- véinkbei, akkor lehet, hogy úgy lesz,-de ki tudja azt mi minden fog közbejönni ? Időközben teljesen beborult! A napok óta tartó hőség, viharba volt kitörendő! Először csak a távolból hallatszottak egyes hosszasabban tartó dörejek; a lég a verandán rendkívül nyomott volt, daczára annak, hogy az ablakok mind nyitva voltak, s a légben szinte érezhető volt az a megfeszített villamosság, mely a két embert- kik oly veszélyes thérua körül forogtak még szenvedélyesebbé, idegeiket még érzékeny- nyebbé tette. E piilanatban megindult a vihart megelőző szél s úgy csapta be a kitámasztott ablakot, hogy az ezer darabra törve hullott le a po- porondfa. — S mialatt egy nagyot csattant, bent két szerelmes, kik úgy érzik, hogy egymás nélkül, kín nekik az élet a legszenvedélyesebbén a legnagyobb izgatottsággal beszélnek! Tehát még is ad egy kis reményt, ha nem. is sokat de megérdemlem mert sokat szenvedtem, ám ez tűrtem némán, hogy csak láthassam! Nein óhajtottam mást csak azt, hogy közelébe lehessek, szemeinek egy pillantása, egy rezgése nem maradt előttem ismeretlen, vigyáztam, lestem, őriztem minden lépését, mert oly drága oly kedves volt előttem, mert féltettem! . . S mindezért nem kérek semmit csak egy jó szót, csak egy rövid készszoritást, búcsuzóúl, hiszen úgy sem látjuk egymást többé! De hiszen mit is beszélek, mit irom itt le küzdelmemet önmagámmal, mit szóljak itt továbbra is szerelemről, hiszen maga jól elrejti magat gondolatait, a maga mentsvára egyedül az, hogy tisztességes férjes asszony! . . . Hosszúi ítél meg barátom ! — Igaz eddig küzdöttem ez ellen, de ma nem tudok tovább magamnak parancsolni. . . . ítélj el! . . vess meg . . . szembe állok az egész világ szájával, de megmondom, hogy szeretlek, hogy ha küzdöttem is, ma már nem tudok többé!“ . . , Az utóbbi szavak már csak elsuttogva voltak s a hölgy csaknem önkívületi állapotba esett a férfi karjai közé. — A vihar teljes erejéből kitort, a széf a magas jegenyefákat nádként hajtogatta a dörgések szünet nélkül követték egymást s az eső kövér cseppekben kezdett esni. — E pillanatban egy fület siketitő dörgés rázta meg az épületet alapjában, a villám beütött a térrasz előtt magasló jegenyefába, s két szerelmes megrettenve ugrott szét egymás karjaiból! Hanna a legnagyobb izgatottsággal lépett ki a terrasz szabadban fekvő részére s végképpen exáltálva tépte fel Öltönyének derekát, "hogy róla a gombok szerte széjjel pattog zottak. kilátszott a márvány fehér váll; a rózsa- szinti kebel s mint a vihar tündére állt ott meg míg Béla szoborrá meredt arccal követte őt. A nő hangja tisztán csengett a dörgést követő csendben, szinte őrjöngve kiabált, két karját széttárva szabad folyást engedve ruháján a szélnek. — Hát te is elitélsz, Isten! Avagy vétek-e a szerelem ? Minek teremtetted akkor az emberi szivet, vagy minek oltottad belé a mérhetetlen vágyat, a soha ki nem elégíthető szomjat a szerelemért ! Bűnös vagyok és ha Uram te is annak találsz, büntess érdemem szerint, szigorúan ! De bár mit tégy velem szeretem öt, — igazán I mondhatatlanúl! . . . Lassanként kibomlottak hajfürtéi is s ott 1 állott roskadozva az előtt a férfi előtt, kit éle- | tében először szeretett s kinek most lábai elé j rogyott átölelve térdeit, mig könnyei egybevegyültek az ég könnyeivel .... Az égen ketté szakadtak a felhők, az eső már csak permetezett, amott távol keleten a szivárványnak széles színes ive rajzolódott végig a fekete felhőn, s Béla a mint ott állt elmerengve mntatta meg a kibékülésnek jelét Hannának : „A válasz ime itt van káromló szavaidra: az igaz szerelemnek, még ha bűnös is megbocsát az Isten!“ J—zsi.
