Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-07-10 / 17. szám
BUDA ÉS VIDÉKE 17. szám 2. oldai Balatoni gőzhajózás. — Gróf Széchenyi István gondolatai. — Nehéz volna annak itt jóslatát kimeritőleg elősorolni, mi mindent fogna egy balatoni gőzösnek életbeléptetése maga után vonni; mert ilyféle nevezetesebb előlépés, mint a külföldi tapasztalás mutatja, csodaszeriileg tágítja az emberi társaság nem egyedül hasznos és kellem-, de különösen diszkörét is. S ugyan miért nem volt nagyobb becsű, és csak most nem régiben kezdett azzá lenni Magyarországban a kőszén ? Bizony csak azért, mert eddigelé mindig vagy ellenséggel csatáztunk, vagy ilyen nem létében — ha az igazat meg akarjuk vallani — meg nem szünőleg magunk között veszekedtünk keserű emlékezések mellett búsongván és pipázván. Nincs más választásunk, mint a leggyorsabb s legáltalánosb haladás, vagy a legbizonyosb enyészet, mire szintoly biztossággal vezet a régit mindenben makacsul fentartani vágyás, mint minden újnak eléggé meg nem emésztett rögtöni bekapása. Most közöttünk a legnagyobb rész, mint érin- tém, még csak azt sem tudja, mily rétegen áll. Már ennek ismerete is nagy nyereség volna, valamint a nemzetre nézve nem lenne kis előny, a mostani szójárás mellé „széles e hazában“ lassanként azt a szójárást is csatolhatni: „mély e hazában“, s végre ennek következtében aztán: „magas e hazában“!! A Balatonon mostanság egyetlenegy meglehetős hajó, de csak egy tűrhető csónak sincs. Bámuljon-e az ember ezen vagy nevessen, én nem tudom. Lebegjen csak egyszer rajta gőzös: s mig bányászokat fog előidézni a hegyekben és a gőz használatára sürgetendi a gondolkozót, uj életszikrát lövel az egészre és a most ugyan kies, de nagy álomban szendergő vidéket vidor elevenséggel ruházza fel, mikép egy szebb jövendőnek tavaszkorát fogják a legédesb sejtelmek közt élvezni a Balaton körülti lakosok. Nincs arról tudomásom, a Balatont egészen le lehetne-e csapolni, de annyit hiszek, ha lehetne is, bűn volna, ilyent cselekedni. Az ősiség módosításával — mindazok, kik például Budapest bőséges poraiból menekülve, nem bírnak uradalmokkal, de azért mégis szeretnek és akarnak is részesülni, pedig saját telkeiken és saját falaik közt, a mezei élet kelle- meiben. S erre mennyire lenne alkalmas a mocsáriból kitisztult Budapesttel szorosabb és könnyebb összeköttetésbe tett Balaton. Többnyire, ha azt véljük, hogy mostani állapotában nem fogják ki a Balatonból hovahama- rább a fogast, most, miután a halászat mestersége is annyira tökéletesedik és napról napra jobban értenek hozzá, igen igen csalatkoznak, midőn czélszerüen felállított és a Balatonnal szoros összeköttetésben levő halas tavak által, melyek, mint gondolom, főkép a somogyi parton felette könnyen volnának létesíthetők, örökre és annyira meg lenne mentve a fogas sajátszerü és gyönyörű neme, mikép a balatoni gőzösök ellen, ha azok ilyen kifejtést szülnének — és ily kifejtést nem szülniük bűn volna — még az áhitatos bőjtölők és az ezeknél még számosb finomizlők hosszú sorainak sem lehetne igazságos kifogásuk. Ha van miért örvendenünk embersorsunknak, vagy avval legalább kibékülnünk némileg, az mindenek fölött az, — mert félre nem ismerhető tanujele a bennünk lakó isteni szikrának — hogy a természeten javitni képesek vagyunk. A Balaton lecsapolása tehát, ha célszerűen vitetik végbe — s ám ne eszközöltessék otrombául ! — melyet sokan egy lesújtó gyámoknak tartanak az e tavon állítandó gőzhajózás ellen, nem csak nincsen e vállalatnak útjában, de éppen ellenkezőleg igen hathatóan előmozdítja azt, midőn egyszersmind annyi hasznos és kellemes kifejlésnek közvetlen szülője, miszerint azt szükség nélkül csak egy nappal is hátrább lökni kár volna. Szobrot Kinizsi Pálnak! (A magyar nemzethez !) Emlékezni akarunk a régiekről, diadallal dicsőekről, nemzeti aranykorunk egy hires-neves hőséről, — zászlót bontunk, az emlékezet zászlóját, melyen a Hollós Mátyás daliái közt legfényesebb az ő neve: a felföldi Kinizsi Pálé. Kinizsi! . . . A magyar vitézség vett testet benne, a szittya Achilles ő, édes testvére a virtusban jó Tholdi Miklósnak. Legenda ma már az ő neve, csodákat regélő: história, bőbeszédű történet, mely a maga hét betűjével köteteknél többet mond el a magyar nagyság legnagyobb koráról. Kinizsi! . . . Trombitaszó, mely a messze múltból, a fekete sereg ajakáról végig dörög a századokon és ébreszt, — villám, mely mindig újra fénylik, főleg mikor beborul és lelkesedésre gyújt, ha kialszik a szent tűz a szivekből. Ki ne ismerné az ő élete igaz meséjét? Ki ne tudná, hogy lett Bihar-Kinis molnárlegényéből Mátyás király legvitézebb katonája ? Emeli a malomkövet fejedelme előtt. . . Óriás, de nemcsak testben, hanem szívben és elmében is. Oldalán Magyar Balázsnak, ki leányát adja oda neki, hamar növekszik ő a dicsőségben. Spielbergnél veri a csehet-morvát, Boroszlónál a németet, Kremsné! az osztrákot, de mindenek felett száz csatában veri a törököt. A kenyérmezei hős neve vészkiáltás, mely elől Konstantinápolyból Ázsiába futnak vissza a szultán testőr-seregei. Mikor aztán „Meghal Mátyás és oda az igazság“, ezt a veszendő igazságot is Kinizsi igyekeszik menteni: országbíróvá lesz Ulászló alatt. Öreg már nagyon, szélüti a nyelvét, beszélni nem tud, — de kardja azért még ekkor ékesen szól. Mikor a halálát érzi, le- kérezkedik királyától még egyszer a Végekre, nagyot győz még egyszer és török zászlókra veti halottas ágyát. A félhold elhalványul, az ő élte napja is diadalmas nyugovóra térhet. Mi, a veszprémmegyei Nagy-Vázsony lakói, büszkén valljuk: a nemzet szaván, legelsőbben a mi hősünk ő. Városunk a Kinizsi egykori városa, csata közben olykor idejött ő a mi földünkre pihenni. Vázsonyt kapta Mátyástól donáczióba, várat épített ide és a maga és szülei lelki üdvére pálos-kolostort alapított. Ha ott a halhatatlanság szülőföldje, hol a halál rak fészket : a mienk Kinizsi már csak azért is, mert a mi Szent Mihály-templomunkban van eltemetve. Azaz, hogy csak volt! Bél Mátyás 1777-iki „Geographiájában“ bizonyítja, hogy „Heros hic incomparabilis in templo d. Michaelis a se fun- dato conditus est...“ vagyis, hogy a „páratlan hős“ az általa alapított Szent Mihály-egy- házban temettetett el. A tudós Budai Ésaiás pedig „Lexiconában“ még idézi is a kenyérmezei hős siriratát: „Erexit Vasonia claustra Kinisius heros Illius hac urna marmoris ossa cubant.“ Fájdalom, rom már ma nemcsak a Kinizsi Pál -vára, hanem dúlt rom örök nyugvóhelye is. Kincsásók kirabolták, kiváncsiak kiforgatták; utóbb az alsó-templom körül fekvő régi temetőben jeltelenül hántolták el a hős csontjait. Kriptájának fedőlapja sem áll többé a vár előtt: múzeumba került a törökverő pallossal és az óriás páncélingével együtt. Magyarok! Emlékezzünk a régiekről, dicsérjük a hősöket, ha azt akarjuk, hogy e hazának még hős fiai legyenek. Dicsérjük Kinizsit, védjük meg emlékét az ellen a hazátlan racionalizmus ellen, mely szentségtörően csak „vérben gázoló vadállatot“ mer látni a legvitézebb magyar daliában. A rövidlátó rágalom feledi, hogy Kinizsi a XV-ik században élt és hogy senki se lehet mentes kora hibáitól, — de mindenek- felett bűnösen feledi azt, hogy épp a becsmérelt Kinizsi volt az, aki Európát és kultúráját megvédte a mohamedán Ázsia ellen. Senki a kultúra nevében ne bántsa Kinizsit, mert hisz az a nyugati kultúra csak azért növekedhetett olyan nagyra, mert Európa kapujában, Magyar- országon, hősi magyar kar állta útját a fenyegető töröknek. Ebben a harcban, a nyugati művelődésért, vérzett el a magyar, ezért maradtunk mi el Európától: ha a hálátlan Európa elfeledte volna, jusson legalább nekünk eszünkbe! Mátyás lángelméje e földnek, első birodalmává emelte a Magyarhont, jólétet, hirt szerzett e hazának és midőn e kincs védelmére az az uj-kor első állandó hadseregét megteremtette, abban a hős Kinizsinek volt a legnagyobb része. Nem gyáva becsmérlés, hanem elismerő tisztelet emlékének ! Van lelkűk a romoknak is — és mi végre megértettük a nagyvázsonyi romok szavát. Megihlette e szó szivünket s elhatároztuk, hogy itt, az ő városában emléket állítunk, szobrot emelünk a testet vett magyar vitézségnek, hős Kinizsi Pálnak. Hadd süvegelje meg a kislelkü racinalizmus, a magyar ifjúság pedig ne a kultúra veszedelmét félje, hanem a kultúra meg- mentőjét ünnepelje Mátyás király legvitézebb katonájában. Honfitársainkhoz fordulunk, az ő áldozatkészségük elé járulunk lelkes tervünkkel, jámbor szándékunkkal. Szépen kérünk minden magyar embert: áldozzon ez emlékre és ismerősei közt is gyűjtést indítson mentül szélesebb körben! Dicsérjük a hősöket, ha azt akarjuk, hogy e hazának még hős fiai legyenek ! Kelt Nagy-Vázsonyban. Kolossvdry József, Veszprém vármegye alispánja, a „ Kinizsi-szoborbizottság“ védnöke. Németh Gábor, helyi biz. elnök. Finke József, biz. jegyző. Dr. Óváry Ferencz, országgyűlési képviselő, a „Kinizsi-szoborbizottság“ elnöke. Az uzsora Oroszországban. Az orosz paraszt szomorú helyzetben sínylődik és ennek legfőbb oka a „kulaki“, a falu uzsorása. Ez keresztény is néha, de legtöbb- nyire zsidó. Ezek az uzsorások hallatlan módon szipolyozzák az orosz parasztot. Adnak a parasztnak kölcsönpénzt váltóra vagy zálogra. Ha a paraszt nem tud fizetni, irgalom nélkül tönkre teszi uzsorása. A kormány nem képes az uzsorás üzelmeknek véget vetni, mert a paraszt nem panaszkodik, nem lévén más pénzforrása, mint a „kulaki.“ Csak néhány példával világítjuk meg, hogy miből áll a „kulaki“ munkája. Ad a parasztnak kölcsön vetőmagot s ezért kiköti a termés felét. Charkovban a „kulaki“ 10—20 rubelt ád kölcsön a parasztnak és ezért a föld évi termésének felét követeli annyi éven át, amig a paraszt csak adósságát ki nem fizeti. Ehhez pedig rendszerint sok év kell. A múlt évben a czár rendeletére
