Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-07-10 / 17. szám
Budapest, 1904. XIII. évfolyam. 17. sz. Szent-Jakab hava (julius) 10. BUDA és VIDÉK KERESZTÉNYEK LAPJA Bezerédj Istvánról. Bezerédj Pál bőkezűségéből és családi kegyeletéből a Magyar Tudományos Akadémia Bezerédj István életrajzára pályázatot hirdetett. A beérkezett pályamunkákat három kiváló férfiú bírálta: Asbót/i János, Ballagi Géza és Gál Jenő. Mind a három bíráló találóan jellemezte Bezerédj Istvánt és korát s alapos bírálatuk folytán a jutalmat nem adták ki. Asbóth János Bezerédj Istvánt, az alkotások kora kimagasló alakját, megértette és átérezte csak úgy, mint bíráló- társai, de róla nem dombormüvet, hanem szobrot állított elénk. A zsidók által jóformán megölt magyar társadalom, közélet ma nem mutat fel olyan embereket, kikről gondolkozni kell, mi bennök a nagyobb: az ember-e vagy a hazafi ? Korunk vezető legtöbbjei se nem emberek, se nem hazafiak. A múltból kell kiragadnunk oly jellemeket, kik a magyar faj, a magyar nemesség példás hazaszeretetét, becsületességét, megvesztegethetetlenségét, ős erényét, virtusát példázták, mint Bezerédj István is, ki első volt azok között, kik jobbágyaikat felszabadították s eljárásában hős és bölcs volt. Asbóth János sokat tanult, sokat tud, világot látott és még sem esik a mai magas bakon ülő kapaszkodók hibájába, nem gúnyolja, kicsinyli a táblabiró világot, hanem elismeri, hogy a javarész „magas műveltségű“ volt. „Mindenekelőtt birt — írja Asbóth — minden modern műveltség valódi alapjával, a klasszikus műveltséggel, habár csak ennek latin ágával, oly kincsesei, melyet nemzeti kultúránk napról-napra vészit, anélkül, hogy mással pótolni tudná, mert nem is lehet.“ Idegen földről került ábrándok sokat elkaptak a táblabirák közül is. Igaza van Asbóthnak: „Az egy Széchenyi István birta a látkör teljességét és látta, hogy katasztrófába rohan az ország, de megállítani nem tudta, az események rohama összetörte és átgázolt rajta. A táblabiró világ csak Világos világánál kezdett világosan látni és csak a Bach-korszakban és az emigráczióban tanulta meg, hogy minden gyakorlati politikának sine qua nonja, hogy a mások erőviszonyait helyesen tudjuk kalkulálni . . .“ Asbóth János helyesen fogja fel, hogy Bezerédj Istvánról, ki csupa szeretet volt, csak szeretettel és tiszta lélekkel lehet emlékezni és lelkes fogékonyságát elitélni nem szabad. Amiket ő örök igazságoknak tartott, azt ma azoknak nem tartaná, p. o. a zsidó emanczipácziót sem... Nem lehet elitélni Bezerédjt, hogy őt is vitte az áramlat s örök igazságként ragaszkodott mindahoz, ami az emberiség szenvedését, nyomorát enyhítette. Ha Bezerédj István elment korával a szélsőségekig, ami őt e részben első sorba vitte, az mégis saját szivének melege volt s a legnemesebb emberbaráti érzésből folyt. Gál Jenő bírálatában egy szép pontot emlit fel — Bezerédj István szerénységéről emlékezik: „Bezerédj részint az utókor hálájára nem számítva, szerénységből, részint politikai zaklatásból minden Írását, mely kristálytiszta érzelmeinek hullámzásáról 5 nemes jellemének finomabb árnyalatáról is bővebb felvilágosítást adhatott volna, megsemmisített...“ Legrészletesebben állítja elénk Bezerédjt Ballagi Géza birálata a következőkben : „Azok közt a jelesek közt, kik az uj Magyarország alapvető munkáját végezték, Bezerédj István az első helyek egyikét foglalja el. Amellett, hogy teljes odaadással kivette a maga részét a nemzeti átalakulás küzdelmeiből, ahoz az irányhoz is mindig hü maradt, melynek diadalmas előnyomulása volt a nemzeti újjászületés sikerének alapföltétele. Mint a humanitással párosult igaz szabad- elvüség képviselője harczolt Széchenyi, majd Deák oldalán s csak akkor vált el egy-egy pillanatra tőlük, amidőn a haladás ellenállhatatlan vágya lelkét az ábrándok világába ragadta s amidőn nem tudott magán erőt venni, hogy eszményeit a gyakorlati élet követelményeinek áldozatul dobja. Szabadelvüsége mindannyiszor átcsapott a radikálizmusba, valahányszor gyermekded kedélyével, eszményi világnézíetével a haladás menetét nem találta kielégítőnek. Egy német tudós, aki a különböző politikai pártokat az emberi életkorokhoz hasonlitja, párhuzamot vonván a radikálizmus és a gyermekkor között, arra az eredményre jut, hogy amint a gyermek könnyen összetéveszti bábuját az élő emberrel, nádparipáját az élő paripával: a radikálizmus is ábrándokban ringatja magát s a nehézségeket, melyek kívánságai teljesülésének útjába állanak, nem veszi észre. Ilyen értelemben Bezerédj szabadelvüsége sem volt ment a radikális vonásoktól. Mindig többet akart, mint amennyit a tényleges viszonyok között elérhetett. Az akadályokat nem látta meg s viszont ha útja szabad volt, szinte vakon rohant előre, nem gondolva meg, hogy utján még akadályokra is bukkanhat. A jónak és igaznak felismerésében határtalan emberszeretete által vezettetett s ha ezzel az iránytűvel megtalálni vélte az „örök igazságot“, attól ugyan nem tántorította el őt semmi. Az „örök igazsághoz" való eme kitartó ragaszkodása a politikus előtt csak akkor tűnhet fel nevetségesnek, ha az örök igazság fogalmát pozitív emberi intézményekre vonatkoztatta volna. Bezerédjtől azonban ez távol állt. Azt az igazságot, melyet ő hirdetett, a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ krisztusi elv fejezte ki. S amikor erre támaszkodva sürgette a jobbágyság felszabadítását, a közterhekben való osztozkodást, sőt még a halálbüntetés eltörlését is: akkor bizony nem másnak, mint a közboldogság megvalósítására szolgáló örök igazságnak volt ő szószólója.“ Az ősnemes Bezerédj-család családi főjellemvonása, a szeretet és szerénység díszítette Bezerédj Istvánt is, kinek pályájából megtanulhatjuk, hogy a valódi ember jó hazafi is. E. Gy. 'vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
