Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)

1904-06-30 / 16. szám

2, oldal ebből eredő viszálykodásaink. Egybebonyolódott körülményeinkhez képest egy darabig még alkal­masint csak ilyfélékkel fog dicsekedhetni, kiket vagy az egyik, vagy a másik rész kinzott és kínoz és kik ekképp holtuk után szenvedelmes embertermészetileg számtalan kebelben, legalább egy darabig szálkát hagynának hátra és ez ok­ból tán elvonultabb, távolabb helyzet az alkal­masabb, t. i. olyast, amilyent a budai hegyek­ben leltem s ha alkalmasnak találtatnék, meg­szerezni kész vagyok, mely, ha mindenünnen látható és a határban mindenen tulemelkedet- tebb is, mégis oly félrevonult és oly elszigetelve áll, miképp igen is közel, vagy úgyszólván út­ban és mindig szemközt létele által irigységi vagy boszantási tárgy és tövisként senkit se nem bökdös, se nem sért. Kopár a hegytér ugyan, de egykor, mikor a mindent pusztitni szerető és a fanemmel is engesztelhetetlen háborúban levő magyarországi lakosnak baltája még nem jut oda, lombos tölgyrengeteg lehetne és ekképp, ha a kisded makkot senki el nem gázolja és e tekintetben is, t. i. a fanem kímélése ügyé­ben jobbrafordul és magamagának legnagyobb hasznára a faültetők iránt, Szent-Pietásra olva- doz a magyar, idővel ismét csend-kéjt lehető tölgyessé válhatik. Meredek a hely, az igaz, de annál jobb, mert annak színére mámoros nem juthat, hol pedig istenileg sóvárgunk felhevül- hetni, oda minden földi ittasságból kiébredve, egyedül józan állapotban szabad lépnünk, mint­hogy a testnek kéjbilincsei és ezer szórakodásai közt hiába törekszik a lélek csak egy kissé is magasabbra emelkedni a mindennapinál. A hely­zet körülti kérdés, mely ellen alig lehet valami elfogadhatót felhozni s mi több, melyen kívül aligha alkalmasbat találni, tehát már meglehe­tősen tisztában van, habár egészen még el­döntve nincs is, mert hiszen tán mégis lehetne alkalmasb helyzetet feltalálni, például a Szent- Gellért-hegyét, mely egy mártír után nyeré nevét és ekképp nem egy politikai vagy köz- véleményi mártír félfogadására volna ez okból is alkalmasabb és emellett a legkiesebb, jól­lehet komoly időtöltési sétául aránylag oly igen könnyen lehetne elrendezhető ... mi egyéb­iránt magamagától valamiképp csak el fog ren­delkezni, feltéve, ha némi hajlamot bizonyít a közönség a felhozott eszméhez és kivált ha a szép nem, hazánk hölgyei nem különözik e kér­désben is magukat némileg el tőlünk, mint — fájdalom — azt annyi másban teszik; mert fogékony kebel és a község hajlama nélkül, jobb, maradjon el az egész. iparfejlesztés. A hazai ipar emelése és fellendítése végett az Országos Ipartanács ülést tartott. Aki gon­dolkodik és jól lát, szomorúan tapasztalja, hogy igen sokat beszélnek az ipar fejlesztéséért, de a kisiparért keveset tesznek, ámde annál többet a gyárakért. A gyárak ingyen vagy olcsón tel­ket, támogatást kapnak. Ez egészségtelen. Csak ideiglenesen kellene telkeket bérbeadni és nem eladni, támogatást nem, hanem kölcsönt adni. Az ilyen támogatott gyárak rendszerint meg­buknak, erre is az egyetlen eszköz, mint a kis­iparra is, a szövetkezés s a tömeges megren­delés és elsősorban az ipari és műszaki nevelés s a zsidó befolyás és szerepvivés leszorítása. Ne a hazai, de a hazai keresztény ipart pár­toljuk. A szaktanácskozáson kisiparos nem vett részt s csak egy örvendetes eredményt tapasztaltunk, a keresztény kezekben levő felvidéki vasipar támogatására nyilvánult készséget. BUDA ÉS VIDÉKE A kereskedelmi miniszter úrral nem értünk egyet, hogy a kivitelt túlságosan hangsúlyozta. Ujabbkori nemzetgazdáink elfelejtik gr. Széchenyi Istvánt, ki azt állította, hogy nem a kivitel, de a belfogyasztás mértéke a nemzet jólétének, azaz ez a fontos. Szegény nép keveset fogyaszt, a gazdag többet. Arra kell törekedni, hogy itt­hon is sok fogyjon el az ipari tárgyakból, hanem ennek az a módja, hogy ne szegényítsék és tegyék gazdaggá a nemzetet. Ennek állják útját a zsidók, kiket hazafiasán ölelgetnek és hizlal­nak. A szaktanácskozáson is jelen volt több oly zsidó gyáros, kik jól meggazdagodtak, mig a szakmájokbeli keresztények elszegényedtek s kikről azt hirlelik, hogy élveztek az előnyökből is, amiből a keresztényeknek nem mindig jut. A munkán nem elvekkel, de munkával lehet segíteni. Darányi Ignác választói között. Darányi Ignác, a budai második kerület szere­tett képviselője, kit úgy szoktak emlegetni a budaiak: a mi Darányink, megjelent választói között a lövölde szokásos pénteki estéjén, mint borgazda. Nemcsak mint politikus öntött tiszta bort a pohárba, de mint borgazda, a saját ter­mésű kitűnő, tiszta borát önti a barátság poha­rába. Neki nemcsak hatalmában volt, hogy tegyen Budáért, de szivében is és tett is. Alko­tások jelzik nevét és pedig olyanok, melyekkel nemcsak Budát, de az egész nemzetet emelte. Amit ő alkotott, abban soha nem udvarolt a magánérdeknek, melyekért való epedés és melyek kielégithetése budai bogár, hanem a közérdekért cselekedett valódi önzetlenséggel. Az elmondott pohárköszöntők s az összecsen­gett poharak Darányiért s hazafiui és polgár­érdemeiért hangzottak s megerősítették a közte és választói között fennálló jó viszonyt. Olasz zsidók között. Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség szerkesztője könyvet irt az olasz zsidókról. Bejárta az olasz városokat s a zsidók életét, szokásait, társa­dalmi életét, régi emlékeit följegyezte s tanul­ság okáért közreadta. Följegyzi a többi közt, hogy az olaszok nem értenek és nem beszél­nek németül. Olaszországban összesen ötven­ezer zsidó él s helyzetük az országban a „tel­jes és igaz egyenjogúsítás“ alapján áll. Az olasz főrendiháznak nyolc zsidó tagja van s tizenkét zsidóhitü képviselő ül az olasz parlamentben. S Olaszországban zsidó grófok is vannak s „a zsidó nobili-k, cavaliere-k, cammandatore-k száma százra is tehető“. A megyei és városi szolgálatban számos zsidóhitü polgármester van. A rabbikkal Szabolcsi csak héber nyelven tudott érintkezni. — A könyv sok tekintetben nagyon érdekes. Kohner Zsigmondnak, a pesti izr. hit­község elnökének van ajánlva. Ára két korona. Közöltük ezt a könyvismertetést, amiből ki­tűnik, ha igaz, hogy Olaszországban a zsidók­nak jó dolguk van. Ragadják meg az alkalmat a magyarországi zsidók és települjenek ameny- nyien lehet Olaszországba. Én azonban azt hiszem, hogy ott nem csinálhatnak úgy, mint nálunk, mert csak 50.000-en vannak. De hát próbálják meg, Pannóniának nem lesz oka, ha sikerül, sok könyáztató kendőre. Kisértsék meg s a magyar áldani fogja a kvártélynéző könyv szerzője emlékét. Petri Elek. A budapesti református egyház lelkésznek Petri Elek papnevelő-tanárt választotta meg. 16. szám Petri Elek müveit, jó református, jó keresztény, jő szónok. Munkálkodott már eddig is a hit- buzgóság erősítésében, munkálkodjék még töb­bet. A vallástalanság legszomorubb képét mu­tatja a főváros. Támogassa, erősítse a kis- hitüeket és töltse el híveit a keresztény meg­győződéssel. Aki jó keresztény, az jó ember. Ha a keresztény-kötelességek teljesítésére int a jó pásztor, a hazát is szolgálja. Elenyészik itt minden baj, ha jó keresztények leszünk, tar­tozzunk bármely keresztény felekezethez. A pap legyen pap, ne űzzön politikát, de a szövet­kezeti életben vegyen részt. A Józsefváros, Fe­rencváros szegényebb lakóit egyesítse szövet­kezetekben. Társuljon a katholikus lelkipászto­rokkal és gyógyítsa ezekkel együtt a nép bajait. Vas Gereben emlékezete. Zajtalanul, kevés ünneppel leplezték le a leg­igazibb magyar iró, Vas Gereben emlékét szülő­földjén. A lapok nagy kegyesen leereszkedtek hozzá, kevesebb méltánylással, mint amennyi­ben egy zsidó gyerek vérszegény és magyar­ságot csúfoló, magyartalan férczelménye szokott részesülni. A magyar szellem, magyar gondol­kodás, magyar humor remekírója volt Vas Gereben, aki igazságszeretettel irta meg annak a kornak nagyjait, urakat és parasztokat egyaránt, melyben élt, úgy ahogy ma senki Írni nem tud. Minden izében magyarok az ő müvei, nem gúnyolják, de kiemelik a nemesség hazamentő munkáját, hálára kötelező alkotásait s azt a még el nem romlott magyar parasztot, kiről Kállay Miklós azt mondá: ha Kállay Miklós nem lennék, Köntös Mihály szeretnék lenni. Vas Gerebent nincsen az a zsidó, vagy modern és magyar napkeleti regeiró, ki utánozni tudná. Beksics Gusztáv. (ny. p.) Beksics Gusztáv készültséggel, irói tehetséggel, jó akarattal, szorgalmasan szól hozzá égető kérdéseinkhez, a magyarság boldogulását tartva szem előtt. Nagy baj, hogy nem tudja a zsidóságot elválasztani a magyarságtól; Eped a más anyanyelvű magyar honosok inegmagya- rosodásáért, de még soha nem beszélt arról, hogy milyen veszedelem a zsidóság. Hirdeti a beolvasztást, de nem jelenti egyszer sem, hogy a zsidók beolvadása, ha még lehető volna is, káros. Beksics Gusztáv és a hozzá hasonló elmélet kergetők szándéka szép, de nem egészen he­lyes. Csillagok között járnak, azt vizsgálják, számadatokkal állnak elő, de a földet nem is­merik, mintha nem azon lépkednének. Nem az a kérdés, hogy mennyi lakos lakja Magyar- országot, vagy legalább nem fontosabb annál, hogy milyen ? A mi hazánk népessége olyan­forma, mint a pénz eloszlás. Sok a garas, ke­vés a tallér. Maga a magyarosodás Beksicsnél is olyan, mint a többi elméleti embernél, elárulja a mu­zsikája kótáját. Nem szabad semmit elhanya­golni, de magyarosítani nem lehet máskép, mint értelmi, gazdasági tulsulylyal és szeretettel. Erről nagyon keveset kell beszélni, de annál többet érezni és tenni. Beksics Gusztávval megesik az is, hogy mikor jót akar, akarata nem a közjónak szolgál, pl. mikor ezt Írja: „Idegen tőke nélkül a magyar ipart megteremteni nem lehet. Sőt idegen szak­munkásokat sem nélkülözhetünk.“ Ne utazzunk lassan, de ne menjünk ennél akérdésnél villám­vonaton sem. A magyar ipart megteremtheti

Next

/
Thumbnails
Contents