Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-06-30 / 16. szám
Budapest, 1904. XIII. évfolyam. 16. sz. Szent-Iván hava (junius) 30. BUDA és VIDÉKI KERESZTÉNYEK LAPJA Honleányok. Vannak nagysádok, nagysámok, nagyságos asszonyok, úrnők, urhölgyek, kisasszonyok, de nincsenek honleányok. Ez a szó ma már csak a múlt emlékei között és a szótárban van meg. Ha honleányok lennének, játszva oldhatnánk meg a zsidó kérdést. Nincsenek és még nem lesznek, addig nehéz dió a zsidó kérdés. A paraszt asszonyok élénk részt vesznek a szövetkezetekben, az úri nők gazdagítják a zsidót. Nagy hatalomnak vannak kezében, a hiúságnak és a divatnak. A divatkereskedést a zsidók uralják, a fényűzéshez tartozó összes tárgyakat zsidók árulják. A házi tűzhelyekhez ezeket a tárgyakat kínálni zsidó ügynökök és zsidó reklámok tolakodnak és férkőznek be, A kézcsók hangoztatásával nem fösvény a zsidó, tud hízelegni a hiúságnak, egész regényíró, mi áll jobban, mi nem, megdicséri a kis kezet, szép termetet, mintha költő lenne és ád rossz s drága portékát. A keresztény boltos mogorvább és elvész abban a régi elvben, hogy a jó bor czégér nélkül is elkél. A czimekkel a zsidó valósággal pazarol, mindig följebb adja egygyel s ezzel lépre csalja a különben is úrhatnám világot. A honi ipar pártolását hangoztató szövet és divatcikk gyárak zsidóké és zsidó részvénytársaságoké és ezt jobbára zsidók árulják. Honi bált akik rendeznek és honi ipar cikkek pártolását fogadják meg, nagy bűnbe esnek, mert a lelkes honleányt adó hölgyek nem gondolják meg, hogy az ő általuk védett honi ipar nem más, mint zsidó ipar, mint ahogy az ipar és kereskedelmi kamarák sem mások, mint véd- és dac-szövetségek, melyekben felültetnek nehány keresztény embert is. A magyar nemzetgazdaságra nem lehet közönyös, hogy ha külföldre vándorol a pénz, de mi a veszedelmesebb, ha külföldre vándorol, vagy hazai nemzeti- szinü zsidók zsebébe. Az iparegyesület intézője zsidó, ki ha akarna, sem tudna a vele született faji hajlamoknál fogva más érdeket emelni, mint zsidó érdeket. így áll a bál, tisztelt honi bál. Ezidők szerint a honi ipar pártolása sarcfizetés a zsidóknak, s ha csakugyan felébred a honleányi tűz, az orvoslást, a segitést ott kezdjék el, hogy ne vegyenek semmit zsidótól, ne dolgoztassanak semmit zsidóval. Ha erre pár százezer honleány vállalkozik, úgy megnyertük békés utón a csatát és be lehet csukni a zsidó boltokat. Hallom az ellenvetést, hogy nem lehet ezt kimondani, végrehajtani, mert minden divat-kereskedés zsidó kézben van, kiknek zsidó gyárak a szállítói. Húsz százalék keresztény divatkereskedő mégis van és akad egy pár keresztény iparos is, ki szövetet és hozzávalót gyárt. Még a selyemtenyésztés is lendült. Egy kis utánjárás után igaz honleány felfedezheti ezeket. És ha még nem volnának is, lehetne segíteni a szövetkezés utján. A sok százezer urinő, ha honleány lenne, alakitana gyárakat, kereskedéseket szövetkezeti alapon és felkarolhatná, terjeszthetné a házi ipart, amit a kormány is támogat. Elitélik azt a paraszt asszonyt, ki a zabot oda hordja a kötényébe a zsidónak, hát milyen Ítéletre való az az úri nő, ki háztartása, ruházata, szellemi élete minden szükségletét a zsidónál szerzi be? Legelőször is arra, hogy honleánynak ne tartsák. Tessék csak azt tenni, amit kell, tömörüljenek a keresztények a keresztényekért és sok, nagyon sok keresztény család jut becsületes kenyérhez. A nagy cégek mivel fizetik a kisiparost, ki nekik dolgozik és drágán adják el a zsidók keresztények verejtékes munkáit. Ezt gondolják meg, ha vannak honleányok és akkor rendezhetnek igazi honi bált, amelynek rendezői és vendégei között ne legyenek zsidók, mert amely nő zsidó nővel egyesül valamilyen célra, az nem honleány . . . A haza elvesztése, megsemmisülése következnék abból, ha a keresztények nem keresztényeknél vásárolnak és dolgoztatnak. Ezt nem lehet elégszer elmondani. Mások úgy sem mondják, mert félnek, hogy elvesztik a zsidó eégek hirdetéseit. Ébredjen fel a honleányi érzés, egyesüljenek a honleányok és szövetkezzenek mindenre, mint a falvakban néhány földesasszony s parasztasszony elkezdette s néhány év múlva majd olyan honi bált tarthatnak, amelyre minden keresztény szövetkezeti gyárból, keresztény divat és ruhafogyasztási egyletből, kisiparostól, keresztény kereskedőtől és a háziiparból telik ki. Lépjenek szövetségre a honleányok és fogadják meg, hogy egy krajcárt sem juttatnak a zsidóknak. Tiz év múlva nem lesz olyan erős és hatalmas a zsidó világ. Erdélyi Gyula. Üdvlelde. (Gróf Széchenyi Istvántól.) Árpád szobra és a nemzeti temető címen M. A. aláírással megjelent cikk folytatásaként kiadjuk gróf Széchenyi Istvánnak az Üdvlelde vagy Nemzeti Temető-rő\ (Pantheon) irt sorait: Már ami a helyzetet illeti, azt erre a célra saját pénzemen, — azt gondolom felette alkalmas helyen, — a budai hegyekben, ha tetszik tüstént beszerzem és azt a közönség szabad rendelkezése alá bocsátom. A helynek megszerzése körül tehát semmi gond, — legalább azt hiszem, — mert a megszerzendő hely mind elvonultsága, mind magassága tekintetében tökéletesnek látszik mai körülményeinkben megfelelni a célnak. Mai körülményeinkben — mondom, — mert ha például Kosciusko volna közöttünk, kinek szinte kis helyet emelt a lelkes lengyel, min — azt hiszem — senki a világon, még a földileg legerősebb sem mert kacagni, akkor közelebbi pontot, például Szent-Gellért-hegyének pázsi- tos részét is e célra alkalmasnak találom, sőt sokkal alkalmasabbnak lehetne mondani, melynek fekvése — a központi várost tekintve — igen kies és érdekes, szép emlékekkel feldisze- sitve, még sokkal kiesebbé válnék. Miután azonban Kosciusko köztünk nincs, kit minden szinü egy test, egy lélekkel nemzeti hősnek tartana, vagy ha volt volna is köztünk Kosciusko, irigy versengéseinknél fogva ő egyedül, mint pártembere jelenne mostanáig még meg, kit oly arányban piszkol egy rész be, mint amily arányban egy másik rész félistenit, miután — mondom — eddigelé inkább csak ilyféle, egyrészről bepiszkolt, vagy legalább nem méltányolt mártírokkal birt honunk és fejletlenségünk és Vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
