Buda és vidéke, 1901 (10. évfolyam, 1-35. szám)
1901-12-00 / 35. szám
Budapest, 1901. X, évfolyam 35. sz. Karácsony hava (deczember). Bl IH ém VIDÉKÉ. KERESZTÉNYEK LAPJA. Az „Istentelenek“ Istentelen! . . . Még fogalomnak is borzasztó! Pedig hát „Istentelenek“ mindig voltak, a mióta a világ fenn áll s rajta emberek gázolnak. Istentelenjei voltak és vannak a társadalom minden osztályának, különösen ha abban a mérsékeltebb értelemben vett istenteleneket értjük, a kik perezre, időközön- kint megfeledkezve magukról, emberi voltukról, a szív, a lélek nemesebb szándékáról, olyat cselekesznek, a melylyel fellázítják jobb érzelmű embertársaikat, azok megvetését, gyűlöletét vonják magukra. Ilyen, ennyire istentelen lépten-nyomon akad, hisz istentelennek mondja hirtelen haragjában az anya rosszalkodó gyermekét is, a nélkül, hogy ennek a szónak mélyebb értelmét keresné, kutatná. Nem ezekről az istentelenekről akarok szólni, hanem azokról az igazán szószerinti »Istentelenekről«, a milyen nálunk Magyarországon több van negyvenezernél, a- kiket maga az állam nevel istentelenekké, mert rendszerével kiöli belőlük a vallásos érzületet, mely pedig alapja minden jónak és szépnek, becsületnek, munkakedvnek, emberszeretetnek, szóval mindazoknak az erényeknek, melyek embert emberré emelhetnek. Az ország rabszolgáiról, az emberiség páriáiról, a hivatalnokokról akarok szólam, ezekről a fehér rabszolgákról, a kiknek, — valamikor gyermekkorukban szivükbe oltott vallásos érzületüket a tinta feketeségébe fullasztja a hivatali rendszer. Erről a 40 ezer „istentelenről“ írok, a kik mögött a hivatalos ajtó elzárja az utat a templomhoz, az órarendszer lakatot vet imádkozó szájukra s mielőtt maguk is észrevennék „istentelenekké“ válnak nemcsak külsőben, látszat- szerüen, de belsőben is. Társadalmat, családot s igv egyes embert sem képzelhetni vallásosság nélkül, mert csak ez lehet alapja az erkölcsnek, mely ismét fundamentuma országok, államok életének. Az az ember, a kinek nem nyújt vigaszt egy hite szerint eljövendő boldog tnl- világ létele, a kinek az emberek gyarló Ítélkezésén kívül nincs más, magasztosaink, felsőbb hatalomtól való tartózkodása, az czéltalan, tétova haladó lesz mindig; lelkiismeretlen tetteiben korlátlan a gonosz tervek kivitelében s nehány pereznyi múlandó földi jóért, élvért, gondolkozás nélkül meg- cselekszi a bűnt, mert nem vezérli vallásosság, Isten ismerése, hanem — miként az állat — a pillanat befolyásainak tartama alatt állván, átlépi a társadalmi rendet, öl, lop, rabol, sikkaszt, családi drámákat rögtönöz, kíméletlen kézzel belemarkol mások boldogságába s aztán — vagy golyót bocsájt agyába, abba a megtántoro- dott, vallástalanságában erőtlen agyba, vagy oda áll a törvény elé, mely a felállított §§-ok nyomán Ítéletet mond fölötte. A törvény még annyi kegyelettel viseltetik a bitóra került szerencsétlen iránt, hogy mielőtt zsinegre kötnék, mentő okokat keresgél körülötte; nem volt-e ittas az illető elkövetett bűne alkalmával, nem-e hirtelen támadt indulatában vált vétkessé, nem szenved-e öröklött fogyatékosságban elméje az illetőnek? stb. stb. Csak egv mentő okot nem keres a mi mai törvényünk, hogy „vájjon járt-e templomba az az ember? nem-e hall ki telkéből a vallásosságnak utolsó szikrája is? hitte-e az Istent?, tudott-e, szokott-e imádkozni? Ezt nem keresik. Pedig hát ebben lelné meg a rideg Ítélkezés a legfőbb mentő okot, s ha ezt tenné, vagy fel kellene mentenie az erőtlenné vált „Istenteleneket“, vagy saját mellét verve be kellene ismernie, hogy: „mea culpa“ én vittem rá a bűnre, mert a fennforgó államrendszer állatot formált az emberből, elvonja 40 ezer rabszolgáját a vallás gyakorlatától, mely nélkül pedig nincs erkölcs, nincs tisztesség, nincs becsületérzet. S ha ezt beismerné, meg kellene változtatnia a rendszert, mely a hivatalnokot vasár- és ünnepnapokon is iró asztalához köti s megengedné, hogy az saját szive, lelke ösztönét követve, templomba mehessen, Istent imádhasson. Az állam a mostani rendszerrel a gonoszoknak, a bűnösöknek valóságos bűnszerzője. Tízezer hivatalnokot tudnék előállítani, egy óra alatt, a kik húsz esztendő óta kétszer sem látták a templom belsejét!! Miért?... mert nem láthatták. A hivatali rendszer reggel 9 órakor (vannak ólombányák, mint pl. a központi statisztikai hivatal, a hol már a szürke 8 órakor) hivatalba kényszeríti a hivatalnokot s csak akkor távozhatik bnnan, mikor otthon már kitálalták számára a levest, (ha ugvan tálaltak). A vallásosságot lelke mélyére sülveszti az az eltompultság, mely igen érthetően az ilyen rendszer mellett ránehezedik arra a szegény rabszolgára s meg kell elégednie azzal, ha a templomban megfordult családtagjai otthon hozzádörzsölik szentelt vizes felöltőjüket. Nem igy van ez más államokban. Franczia-, Olasz- s Spanyolországban a vasár és ünnepnapokon, ha ezek hivatalos napokul vannak is számítva, tetszésére van bízva a hivatalnoknak, hogy templomba mehessen. Nálunk az állam vallásos intézkedése abban nyilvánul, hogy vasárnap nem szabad sajtot mérni az éhes embernek, hanem veszszen meg étien, sem pedig egy ív papirt kiadni nem enged a megszorult vevőnek. Tisztelem én ezt a vasárnapi munkaszünetet, ezt az Istenimádást. A magyar hivatalnok (de csak az állam rendelkezése alatt állók, mert a Gizella-malom. meg a Hecht- bankház emberei szabadon mehetnek isten imádására) nem jár templomba, mert nem járhat, még azokon a neves, kiváltságos napokon is vállain ül a hivatalnoknak, mikor törvényben kimondott ünnepet jelez a kalendáriom pld. Szt. István király ünnepét, vagy most uralkodó felséges királyunk névés születésnapi ünnepét. Az a 40,000 hivatalnok ezeken a nemzeti- vagy jobban hivatalos ünnepeken sem emelheti fohászszal telt lelkét Istenhez, mert ehhez joga, kiváltsága, csak a főbbeknek, az elnököknek, a minisztereknek van. Az ő díszruhás imádságuk szerzi meg Szt. István király tnivilági nyugalmát s a most élőnek ez hoz áldást és hosszú életet. A többi nem imádkozhatik, hát nem is imádkozik, hanem lassankint elfordul Istentől, a kinek szent nevét legfeljebb elnyomatása, terhei közepeit emlegeti néha. Vallástalanná válik s a fékvesztett lélek aztán cselekszik vakon, öl, vág, rombol, belemarkol a kasszába s elviszi a 600 ezer koronákat, a milliókat, boldogság után vágyván, arra, a mi leikéből hiányzik, melyet csak a vallásosság, az IstenVezesse tetteinket Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
