Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1900-03-00 / 8. szám

Budapest 1900 (2)

Eleintén a beszéd az általánosságok terén mozgott Worishofenről, Kneipp plébániájáról, betegeiről, azután pedig — persze a nélkül, hogy Kneipp az olasz nyelven folyt társalgást megértette volna — Baumgarten elmondta a pápának Kneipp észrevételét a pápa füleiről.

A pápa elcsudálkozott és kérte Kneippot, hogy megfigyelését körülményesebben magyarázza ki: »Ha a szív még olyan erős, hogy a vért a legtávolabb eső testrészek legfinomabb ereibe is el tudja hajtani, akkor még jól áll az egészség: miért is, ha az idős emberek fülei még rózsaszínűek, akkor ez az egészség és testi erőnek egészen jó jele. De ha a fülek megsárgulnak és elfonnyadnak, bizonyos, hogy a testi erőben is csökkenés áll be.«

A pápát ez a válasz nagyon kielégítette és azt mondta Kneippnek: »Amitön mondott, az előttem egészen észszerűnek tűnik fel. Mondja meg nekem, mit tart arról, hogy én még meddig élhetek.«

Miután Kneipp körülményesen megtudakolta, hogy a pápa hogy táplálkozik, aludni tud-e. mit dolgozik és mennyi mozgást végez és miután a pápát tetőtől-talpig a legbehatóbban szemügyre vette, meglehetősen erős hangsúlyozással azt felelte, hogy: »Szentségednek olyan erős szervezete van, hogy ha semmi előre nem látható körülmény közbe nem jön, akkor Szentséged még igen jól elélhet hat, hét, sőt nyolcz, kilencz évig is, de talán még tovább is.«

Erre a válaszra a pápa arczában előbb volt merevséget az élénk öröm kinyomata váltotta fel és azt mondta Kneippnak: »Köszönöm Ítéletét; bár csak megvalósítaná azt a jó Isten.«

Azt is kérdezte azután a pápa: vájjon neki szükséges volna-e kidegviz-kurát használni. Mire Kneipp igy felelt; »Nem, szent Atyám, miután egészsége jó, kúrára nincs szüksége, legfeljebb megelőző intézkedésekről lehetne szó.«

Miután még a pápa kijelentette, hogy e tárgyról Kneippal más alkalommal kíván beszélni, háromnegyed óráig tartott audienczia után Kneipp a Vatikánból eltávozott.

Mikor kijöttek, azt kérdezte Baumgarten Pál Kneipptól : »Csudálatos az prelátus ur, hogy ön, a ki eleintén nagy zavarban volt és alig mert leülni, mennyire megváltozott azonnal mihelyt a szt. Atya az egészségi állapotáról kezdett beszélni. Akkor mintha kicserélték volna. Az arczkifejezése egészen megváltozott és a széken is egészen szétterpeszkedett.«

»Hát csak azt akarná tudni, hogy ez miért történt?« mondta Kneipp.

»Látja a dolog nagyon egyszerű ! Előbb ő volt a pápa, azután meg én voltam a pápa !

1894. febr. 24-én d. u. 3 órakor volt Kneipp másodszor audienczián a pápánál, a mikor a szent Atya Kneippot igen szívélyesen üdvözölte és miután előbb az evés, ivás, mozgás szabályaira nézve Kneipp nyilatkozott, a pápa megkérdezte tőle, hogy mit is kellene tehát tennie, hogy a betegségeket magától távol tartsa.

Kneipp időnkinti egész testmosást ajánlott, egyéb vizalkalmazásokra szükség nincs és a pápa magas kora miatt (akkor már 85-ik évében volt) azok nem is lennének czél- szerüek.

A pápa: »A testmosást lehet télen is csinálni ?«

Kneipp : »Igen. Télen úgy, mint nyáron.»

A pápa: »A nap, mely szakában tehetném én azt?»

Kneipp: »Legjobb lenne reggel, rögtön az ágyból felkeléskor.»

A pápa: »Tehát jó. Akkor jöjjön el ön reggel 6 és fél órakor és adja meg nekem azon vizalkalmazást, a melyről beszél.«

Másnap reggel a kijelölt időben Kneipp megjelent és a pápa vidám megjegyzései és tréfái közben elvégezte a testmosást mire a

BUDA ÉS VIDÉKÉ

pápának azt ajánlotta, hogy utána két óra hosszáig aludjék.

A pápa az ellen kifogást tett. Azt mondta hogy ő ilyen időben már nem tud aludni. Kneipp bizonyos tekintélyes hangsúlyozással kategorikusan kijelentette, hogy: »Szentséged most két óra hosszáig aludni fog« és ezzel eltávozott.

A harmadik audienczia alkalmával Kneipp kérdezte a pápát, vájjon elaludt-e a testmosás után, mire a pápa igennel felelt: »Várakozásom ellenére tényleg két óra hosszáig aludtam és ha most nem lennék annyira elfoglalva. szívesen ismételném a testmosást.« És most — folytatá a pápa — elmondok önnek egy történetet. Az egyik római császár igen magas kort ért el. Midőn kérdezték, hogy azt minek tulajdonítja, azt válaszolta, hogy naponkint egy kevés bort iszik mézzel és testét olajjal keneti meg. Ezek hosszabbítják meg életét. Mi tart ön ezen szerekről ? — kérdezte Kneipptól a pápa.

Kneipp: »Ez egyáltalán nem csoda. A méz idősebb emberek számára a legerősitőbb táplálék és ha azt még egv kevés jó borral vegyitik, akkor még inkább erősiti a testet. Akartam is már kérdezni: vájjon szentséged szereti-e a mézet. A mi pedig az olajat illeti, az is tisztán álló kérdés, Ha az ember az olajjal való kenést helyesen csinálja, akkor az izmok rugalmasakká lesznek, azonfelül pedig a bőrlikacsokon át az olajjal a test némileg táplálva is lesz. Ennélfogva érthető, hogy ily módon az ember életét meghosz- szabbithatja.«

A pápa: »No ez csodálatos. Hosszabb idő óta reggelimhez napoukint egy kevés mézet is elfogyasztok. Ön tehát azt hiszi, hogy ennek van némi jó hatása?»

Kneipp: »Természetesen. És most már jobban is megértem, hogy Szentséged miért annyira erőteljes: kétségtelenül azért, mert mézet eszik,«

A pápa: »És mi történjék az olajos be- dörzsölésekkel ?«

Kneipp : Az is nagyon jó, be érteni kell hozzá.»

a pápa; Tehát jól van. Mutassa meg annak módját komornikomnak és majd meglátjuk, talán alkalmazzuk azt is.«

Végre a pápa felkérte Kneippot, hogy a legközelebbi audiencziáig Írja fel neki pontosan. hogy milyen ételekkel éljen, mit tegyen mitói óvakodjék és általában mindazt tegye papírra, amelyet egészségi tekintetben reá nézve fontosnak tart.

Mikor Kneipp ebből mégértette, hogy még egyszer el kell jönnie, szabadkozott, hogy hívei és betegei már várják, A pápa tudni sem akart arról, hogy Kneipp már elmegy és kikötötte, hogy márczius 3-áig maradjon Rómában. Márczius 2-án a szent Atya születése napja, 3-án pedig koronozásának évfordulója lesz. Ezekre Kneippot személyesen meghívja, »írja meg híveinek, hogy XIII. Leó óhajtja, hogy ön még itt maradjon.» Erre természetesen Kneipp ott maradt.

Az ynnepélyen Kneipp, Monaco la Valetta bibornok helyét kapta, közvetlen a pápai trón mellett.

Monaco la Valetta kardinálisnak kellett volna a pápához intézett üdvözlő feliratot felolvasni, de váratlanul megbetegedett. A pápa rögtön Kneippért küldött, a ki a szükséges intézkedéseket megtette.

A pápa a bibornok collegium feliratára hosszabb beszéddel felelt. Kneipp nem vette le róla a szemét. Bámulta a beszéd varázsát és a szónok erejét. Később ki is jelentette :

»Mielőtt a pápát szónokolni hallottam, azt mondtam, hogy még 6—8 évig élhet, most pedig azt mondom, hogy még tovább fog élni, mert a kinek beszédeben és mozdulataiban annyi erő és erély mutatkozik és a ki 25 perczig tartó szónoklás után még az egyházfők százait egyenkint képes fogadni,

az rendkívüli szellemi és testi erő felett rendelkezik, daczára magas korának.«

Az utolsó audienczián átadta Kneipp a pápa részére gondosan kidolgozott egészségi utasításokat, mire tőle a pápa a legszivélye- sebben elbúcsúzott és a legmelegebben emelte ki azon áldásos működést, a melyet Kneipp embertársai érdekében kifejt.

Kneipp meghatottan vált meg a Summus Pontifex-től és azután sietett vissza hívei és betegei közé.

Közölve:

Dr. Baumgarten Alfred.

Biográfiái diszmiivéből

Borostyánkői Egan Ede jelentése.

Tisztelt értekezlet! Az eddig elmondottak első részében, kötelességemhez képest, mint földmivelésügyi Miniszter ur által 21/4 előtt kezdeményezett közgazdasági segélyakció vezetője, hivatalos jelentésemet adtam az eddig történtekről s egyúttal programmját a jövőben történendőknek.

Az ügy érdekében szükségesnek tartottam hozzáfűzni beszédemnek ezen részéhez oly megjegyzéseket, melyekről előre bocsátottam. hog3^ ezeket semmi esetre hivatalos nyilatkozatoknak nem lehet venni, legfeljebb félhivatalosoknak lehetne tekinteni.

Azzal, a mit most kívánok mondani, oly térre lépek, melyben úgy hivatalos működésem, mint beszédem esetleges félhivatalos jellege is egészen megszűnik és az ezentúl mondandók teljesen magánjelleg tűknek tekintendők. Ezekért tehát egyedül én fogom a felelőséget viselni.

Ily körülmények közt talán nem szokásos és kivételes eljárásra mégis hivatottnak, sőt kötelezettnek tartom magam, mert hiszen a viszonyok is kivételesek, melyek között nekem működni és eredményt kimutatni kell.

Arra, a mit most fogok mondani, senkitől legkevésbbé hivatalbeli főnökömtől vagy akárki mástól tanácsot vagy felhatalmazást nem kérhettem, és pedig két okból.

Először, mert senki, még legnagyobb jóakaróm sem, még ha intenczióm korrektségével szemben a bizalom legnagyobb mértékével viseltetnék is, nem tanácsolta volna, nem engedte volna nekem, hogy a most hangoztatandó thémát itt szóba hozzam Másodszor azon okból nem kérhettem senkitől tanácsot és nem jelenthettem tbe senkinél ebbeli szándékomot, mert erre a fizikialag a lehetőség nem volt meg. Én, t. i. az utóbbi időben nemcsak napok, de hetek óta, mint a későbben közlendőkből ki fog tűnni, oly harczban állok, hogy a most átélt időt bátran életem, legérdekesebb fázisának nevezhetem.

Én érzem, hogy ezen most teendő nyilatkozat tekintettel a nálunk ma uralkodó áramlatot, állásomba kerülhet — de ha bukom is, legalább kötelességemet teljesítettem.

A személyes szempont itt egészen mellékes. Nézetem szerint ily fontos kérdésekben az egyes individiumnak, mint ilyennek, minden konczesszióra és abdikáczióra ellenmondás nélkül el kell készülve lennie. A rám bízott ügy tekintetében azonban egy hajszálnyira sem engedhetek konczessziót, az ügynek minden körülmények közt győznie kell. (Úgy ! van Úgy van !)...Hol volna Magyarországon az a férfi, ki ezen országnak az utolsó évtizedekben konstatálható bámulatos, némely vidéken majdnem amerikaias közgazdasági fejlődését csak azoknak tulajdonítani akarnia, kiknekelődjeiArpáddal együtt jöttek be ?

Hol volna az az elfogult, ki ne tudná, hogy mennyit köszönünk a nálunk letelepedett más nemzetiségbeli bevándorlottak közreműködésének ?

És nem mondom, hogy okvetlenül szükség lett volna ezen bevándorlásokra, s hogy nélkülük egyáltalán nem értünk volna czélt. De annyi bizonyos hogy az idegen nemzetiségbeli s a nálunk régentől