Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-10-21 / „A Magyar”
A M A G Y A R Budapest, 1899. (3) Karddal, élczczel, tudománynyal, tréfáival győzött és úgy, hogy, a győzelem teljes volt. Az olasz szertartásokhoz szokott finnyás királyné, Beatrixe sohasem kifogásolhatta a tréfákat, mert a nagy király Ízlésével a legszertartásosabb olasz] udvar sem vetélkedhetett. Korának nemcsak legnagyobb királya, de legudvariasabb fejedelme volt, kifogástalan a finomságban is. Ismerte jól kíséretét s gyakran szőtte . azok regényeit is. A regények szövésében oly leleményes volt, hogy az olasz játékosok is csodálták. Mosolygott azon, ha a királyné egy-egy országnagyot szeretett volna házasítani, p. o. Kinizsyt. — Miért nem ösztönzi öt felséged ? — kérdé Beatrixe. — Mert erős szivü . . . — A szerelem várakat is győz. — De csak leleménynyel s a véletlen szövetségével. Eljön Kinizsy ideje is. A rettenthetlen hösvezér azonban elég erős volt, hogy érzéseit is eltitkolja, de e mellett a nők között ismerték bátortalanságát is. Ha Garáék. Országhék szóba hozták előtte a házasságot, mogorván vágta fejébe kalpagját és szótlanul távozott. A királyné faggatásai elől is kitért, ha kérdé : — Nos, a vitéz sasnak még nincsen galambja ? — Magasan repül az még felséges asszonyom — felelte Kinizsy. Ha azután a királyné ezzel nem elégedett meg s az ország úri családjai leányait név- szerint kezdte előtte nevezgetni, Kinizsy meghajolt és tovább ment. — Nincs szive — mondá a királyné a királynak. — De van, van lakója is, majd kinyitom a szivét a vitéznek. — Felségednek, ha minden sikerül is, itt nem arat győzelmet. — Nem megy le a nap harminczszor s kipattan, hogy melyik virágos kertből akar virágot szakítani Kinizsy. Annyit a király már nehány hónapja látott, hogy Kinizsy a szokottnál csendesebb, szótlanabb és szeret egyedül barangolni. Azt is megtudta, hogy a csillagokból jósoltatott magának. A fegyvernökétől udvarnokitól kivette azt a titkot, hogy Kinizsy merre lovagol legtöbbet, miféle ablakokra néz. miféle kertek alatt jár? Szóval, a király csakhamar felfedezte, hogy Kinizsy szerelmes, azt is sejtette körülbelül kibe, de nem árulta el a titkot senkinek. Visegrádró! hazatértökben maga mellé kérte Kinizsyt és elkezdett vele beszélni a házasságról, a szerelemről oly enyelgetve, mint fiatal apródok szokták. Kinizsy halgatott, de szemeiből kivillant az eddig ott nem csillogó tűz. — Mindent tudok, ne tagadd, szerelmes vagy. — Felséged rossz nyomon is járhat. — No ne beszélj ! Bebizonyítva, hogy mindent tudok és pedig királyi szavamra mondom, hogy tudok. Kinizsy nem felelhetett, mert több ur vágtatott oda és másfelé vitték a szót. Néhány nap múlva a király ráczvárosi szőlőkertjébe hivta meg az udvart, közöttük Kinizsyt is. A király maga járt elő jó példával a jókedvben. Tréfált a hölgyekkel és urakkal. Társasjátékot, társasjáték követett. Kinizsy mogorvább és szótlanabb volt, mint bármikor Elmélázott, azután tekintge- tett ide s tova, mintha valakit keresne, mintha valakit várna, akár csak egy fülig szerelmes apród. — Ki tudja kinyitni Kinizsy kezét, de be kell kötni a szemét — mondá a király. Kinizsi -mosolygott s bajusza alól mor- molá: olyan nincs. A királyné maga kötötte be a vitéz szemeit. Sokan fogtak hozzá, de nem sikerült. Egyszer Mátyás király eltűnt a kertészházba s kivezetett onnan egy ezüst pánczélu, leeresztett sisaku fiatal leventét, kinek kezén nem volt keztyü. Oda vezette az as Ha1 hoz, melynél Kinizsy állt összeszoritott kezekkel. A levente hozzá ért a hős kezéhez és az kinyilt magától s a hős megreszkedett, mint a falevél. A király leoldotta a vezér szemeiről a kendöt s az majd kővé vált, mikor a levente leeresztette sisakját s ott állt előtte — a kit szeretett — Magyar Balázs leánya, Magyar Benigna. Nos — szólt a király -- ugy-e a há zasságok nemcsak az égben, de Mátyás udvarában is köttetnek. Úgy történt. Apró tolvajok — apró tolvajlások. Kablógyilkosságok, ezrekre menő lopások, sikkasztások s csalások, esetleg a szereplők személyének és körülményeinek pikáns vonatkoztatásaival érdeklik rendesen a hir- és ujdonságszomjas nagyközönséget, a mely a mindennapival, a sablonnal egyálta án nem kiván s nem is tud foglalkozni. A századvégi ember idegei már igy vannak berendezve ! Természetes csak, hogy akkor egy cseppet sem törődik az apró bűnesetekkel s az apró bűnösök nagy tömegével, a melylyel a rendőrség naponta foglalkozik. Pedig a társadalmi élettel kriminálisztikus szempontból való foglalko áskor, s annak igazi s helyes megfigyelésénél jobbára ép az apró bűnesetek s az apró bűnösök statisztikájánál kell megállapodnunk. Gyilkosság, rablógyilkosság és százezrekre menő tolvajlások és csalások elszigetelt, csak imitt-amott előforduló esetek: annyira csak „egyes“ jelenségü események, hogy ezekből ,,általánosságokrau következtetni s egyetemes érvényű következtetéseket levonni nem szabad, s nem lehet. Csak a mindennap rendesen visszatérő s eo ipso ismétlődő, lassanként sablonná váló bűnesetek adják meg a társadalom erkölcsi jellegzetességének igazi hü tükrét s itt domborodik ki legjobban a rendőrségnek munkája, annak mennyiségét és minőségét illetőleg. Mert téves azt hinni, hogy csak a szen- zácziós bünpörök foglalkoztatják tulajdonképpen a rendőrség nyomozó s felfedező képességeit. — A szegény, ügyefogyott emberek 5 frtos panaszai néha jobban megfuttatják a detectivet, s több gondot és munkát szereznek az előadónak, mint szenzácziós sikkasztások vagy gyilkosságok, a hol száz és száz nyom meg vezető szál kínálkozik önként a bünnyomozó elmének. Talán fölösleges mondani, hogy az apró bűnesetek, a melyeknek vizsgálati menetét végig kell csinálnia a rendőrségnek, sok, nagyon sok ezerre rúgnak évente. „Az alkalom annyi tolvajt szül!“ — de nemkülönben a nyomor, az éhség is. JJ népnevelés erkölcsi tartalmának fogyatékosságára, de még inkább a megélhetés nehézségére, az alsó néposztályok Ínséges helyzetére kell ráutalnunk, a mikor e lopások lelki rugóját keressük. — Loptam, mert nem volt munkám s éhes voltam .... velem a családom, gyermekeim is ! . . . . Nem ritkák az ilyen nyilatkozatok. Toprongyos ruháju, lefogyott testű emberek mondják azt. Persze sablon mindez ! De vájjon ez a szomorú „sablon“ nem jellemzőbb-e, nem megszivlelendőbb-e éppen a nagyközönség szempontjából, mint érdekes, rémes köntösbe felöltöztetett rablógyilkosságok, százezres sikkasztások stb ? * ❖ * Szólaltassuk csak meg a számokat ! Egykedvűen állnak azok egymás mellett, de a mint mindig több és több sorakozik egymás mellé nagyon beszédesekké válnak. Itt van például a fővárosi rendőrség 1898. évi működése. Van benne egy fejezet, a mely a vagyon elleni bűncselekményekről szól. Volt pedig 1898-ban összesen: 11646 (lopás, sikkasztás, csalás és egyéb beleértve). Ezekből tán alig lehetne egy-kettőt kivenni, a mely beválna „érdekes hiru-nek. A többi megint csak rtsablon'x. Felosztjuk bűntettekre és vétségekre. Az egyik — eltekintve a bizalmi s betöréses lopásoktól — 50 írton felüli, a másik 50 írton aluli. • Volt tehát bűntett................................ 4462 vétség ................... 7184 Öss zesen: . . 11646 A vétségek száma e szerint 2722 többlettel szerepel, az egésznek 62—63°/o-képen. Büntető törvénykönyvünk az akár kraj- czáros cselódlopásokat — mint bizalmi lopásokat, — és a betöréses és feltöróses lopásokat tekintet nélkül a lopott dolgok értékére bűntetteknek minősiti, s igy a büntettek számában nagyon sok eset szerepel, a mely csekély értékekről szól, s kisebb, inkább alkalmi természetű lopásnak volnának vehetők. így bátran lehetne tehát 80 —85%-ot is az apró tolvajlások keretébe venni. * * * A rendőrség működésének 80—85°/o-ában, tehát csendesen, szorgalmasan dolgozik, a miről a nagy nyilvánosság nem tud semmit. Ismételten ráutalunk arra, hogy ép ez a 80—85 százalék az igazi munkája. Az apró, vag}^ még apró tolvajok ellen inditoU munkájában tisztitja s megóvja a társadalmat az „enyém és tiedu fogalmat könnyen összetévesztő parazitáktól vagy a megtorlás s a büntetés fogalmában rejlő megfélemlítéssel, javitólag, óvólag hat a ma.guk- ról, tán körülményeiknél fogva megfeledke- zettekre. Ez pedig nagy munka. S itt domborodik ki legjobban a rendőrségnek — mint intézménynek — jósága, s akárhányszor előtérbe lép újra meg újra humánus hivatása. JJ szúférgek őrlésétől kell inkább a társadalom hatalmas fáját megóvni, mint a fergetegektöl és villámcsapásoktól. És hogy ezt jól teszi, hogy igazán hivatása magaslatán áll, semmi sem bizonyítja jobban, mint a hivatalos jelentések, melyek szárazán, egyszerűen, de annál beszéde-ebben és meggyözödtetőbben szólnak. Evről-óvre emelkedik az eredményes nyomozások száma. A múlt évben 86°|o-ot tüntet fel. Ez eleget mond. Székely Vladimir a rendőri sajtóiroda vezetője. A községi és körjegyzők országos egyletének közgyűlése. F. hó 16-án tartotta meg a községi és körjegyzők országos egylete folyó évi nagy gyűlését, melyen 114 jegyző által az ország minden vidéke képviselve volt. A közgyűlést Kuncze Imre egyleti elnök lendületes beszéddel nyitotta meg. Majd felolvasták az elnöki jelentést, mely az egyesület egy évi működését ismerteti. Ezen jelentésnek nevezetesebb monzanatai a következők : A múlt év egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, hogy ö Felsége megengedte, hogy az egylet által létesítendő árvafiáz, Erzsébet királyné ö Felsége emlékére „Erzsébet királyné országos községjegyzöi árvaházJ-n&k neveztessék el. Az árvaház alaptőkéje a múlt évben örvendetesen gyarapodott, a mennyiben az alaptőke ma már meghaladja a 40,000 forintot. Nagy izgalomra adott okot a múlt évben a királjü körjegyzők országos egyesületének egy fölterjesztése. Ugyanis a királyi körjegyzők országos
