Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-10-21 / „A Magyar”

Budapest, 1899. (4) A MAGYAR egyesülete, a telekkönyvi rendtartás tervbe vett reformja alkalmából, egy fölterjesztést intézett az igazságügyministerhez, a melyben azon nézetének adott kifejezést, hogy a hitel- telekkönyvek megbizhatóságának egyedüli alapja a közjegyzői okmány kény szer behoza­tala E fölterjesztés következtében a községi és körjegyzők országos egyesülete szintén elő­terjeszti a maga javaslatát, melyben kifejtette észrevételeit, hogy azok az alaptalan ráfogá- sok, a mikkel a királyi közjegyzők országos egyesülete a községi és körjegyzőket illetni szükségesnek tartotta, válasz nélkül ne ma­radjanak. Nagy fontosságúnak tartják a jegyzők Lukács László pénzügyministernek az 1900. évi költségvetést kisérő beszédében az adó­reformokra vonatkozó kijelentéseit, bár nem helyeslik a kilátásba helyezett reformnak azt a részét, a mely az allami adók kezelését s azok behajtását a községek kötelességévé teszi, mert az adó végrehajtási költségeknek a köz­ség számára való átengedése semmi hasznot a községek pénztárának nem biztosit; hiszen az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy ez a jutalék az adóvégrehajtással járó költségek fedezésére sem elegendő. A községi közigazgatás rendezésére nézve külön részletes javaslatot dolgozott ki az egy­let. Ezt a javaslatot egy memorandum kere­tében felterjesztik a belügyministerhez. A jegyzék a nemzet érdekében valónak tartják, hogy a közigazgatás rendezésére vo­natkozó törvényjavaslatnak megszerkesztése a legnagyobb nyilvánossággal történjék s azok­nak megalkotásánál a közigazgatási élet kü­lönböző fokán működő szervek közreműködése is igenybevetessek. Eddig alkotott közigazga­tási törvényeink hiányossága nagy részben annak tulajdonítható, hogy a gyakorlati téren működő alkalmazottak meghallgatása követ­kezetesen mellőztetett. Végül örvendetesen emeli ki a jelentés, hogy már caak 5 vármegye van, a hol nincs jegyző-egylet. A többi ö8 vármegyében szor­galmasan működnek a vármegyei és járási egyletek. Az elnök jelentését tudomásul vették és a pénztári jelentést szó nélkül elfogadták. Elénk vitát keltett a községi közigazga­tás rendezése iránt megalkotott felirat javas­lat, melylyel annak idejében már mi is fog­lalkoztunk. A választmány azt indítványozta, hogy az emlékiratot egy bizottságnak adják ki, hogy azt a megváltozott viszonyokra való te­kintettel dolgozza át Ez inditvány heves vitát idézett fel. A hevesmegyeik erősen ellenezték a közigazgatás államosítását. A jegyzők túl­nyomó többsége azonban kívánja az államo­sítását. Elfogadták a memorandumot is, mely ezen államosítási alapelvek szerint van kidol­gozva. Még csak krassó-szörénymegyei jegyző- egylet indítványa felett történt felszólalás. Ugyanis megtörtént, hogy a múlt évben egy községi jegyző negyven évi szolgálati jubi­leuma alkalmával ezüst érdemkereszttel lett kitüntetve. Minthogy ezt a kitüntetést szok­ták adni a szolgáknak, a jegyzők pedig nem sorolhatók a szolgák kategóriájába, ezért a krassó-szörénymegyei egylet intézkedést kér a kitüntetések szabályozása végett. Az indit­vány fölött a közgyűlés a napirendre tért, mert ez a kérdés hozzá nem tartozik. Több kisebb jelentőségű tárgy vita nél­küli elintézése után a választmány összes ja­vaslatait elfogadták. Mátyás királyról. I. Gazdag főurak unszolták Mátyás királyt minden alkalommal, már megürült jószágért, már hivatalért vagy másnemű kegyelem el­nyeréséért. Ezen urakat a király egykor kivitte magával a szántóföldek közé sétálni, s a mint ott járkálnak, szemébe tűnik a királynak egy öreg paraszt, a ki négy ökörrel szántogatott. Mátyás ráismert, hogy neki egykori hű kato­nája volt, s tudta azt is, hogy ugyanaz fur­fangos ötleteivel s talpraesett feleleteivel sok­szor mulattatta katonatársait, sőt még tiszteit s főtiszteit is. Megszólitá tehát szives leereszkedéssel s következő párbeszéd keletkezett: Király : Hát jó öreg messzi van-e még a messzi ? Paraszt: Bizony nagyságos uram, csak az ökröm szarváig. Király: Hát aztán hány még a harmincz- kettő ? Paraszt: Bizony már csak tizenkettő. Király: De azért megtudnál még most is fejni három bak kecskét: Paraszt: Meg biz én nagyságos uram. A király nevetve ment odább. Mikor azután a királyi várba viszza kerül­tek, ezt mondá a vele volt három főurnak: ,,Ha azt akarjátok, hogy kivánataitokat telje­sítsem, hát fejtsétek meg nekem azt a három kérdést válaszaival együtt, a miket hallotta­tok a köztem s a szántogató paras't között folyt párbeszéd alkalmával. A három főur hiában törte fejét, s lát­ván, hogy igy semmire sem mennek, felke­resték az öreg parasztot s körülfogták, hogy mondja meg : mit jelentett a király amaz első kérdése ? „Megmondom biz én száz aranyért“ szólt az öreg, a kinek volt esze, hogy ingyen ne beszéljen. Megadták neki a száz aranyat szívesen. „Tehát uraim“ mond a paraszt, „a míg fiatal voltam, az volt a: messzi, a meddig elláttam a szemeimmel ; most pedig az ökreim szarváig látok, tehát csak odáig terjed a messzi. „Ez heljms“ mondák a főurak, de hát már most mit jelent a második kérdés?“ „Azt is megmondhatom“ válaszol a pa­raszt, „de bizony csak kétszáz aranyért “ A főurak kelletlenül ugyan, de lefizet­ték a nagy bírságot. Mire igy szólott a paraszt: „No már a második kérdés azt jelenti, hogy hajdan har­minc-két fogam volt, hát most hány van meg belőle? Bizony már csak tizenkettő. E t ugyan könnyű lett volna kitalálni, gondolák az urak, de bezzeg nem úgy a har­madik kérdést „Hogy oldja meg? hogy fej meg ő ke me három vén bakkecskét?“ kérdék a paraszttó1. ,Megmondom a?t is“ vá'as o' a parasT, ,,de ezt már csak háromszáz aranyért teszem meg.“ A főurak e szörnyedtek, vonakodtak, de minthogy az öreg épen nem hagyott a'kudni magáva , a háromszáz aranyat is megfizették. ,,Hát uraim“ mondja az öreg : ,,igy fe­jem meg a bárom vén bakkecskét, a hogy az imént megfejtem kegye metekek.“ Ezt érté a kirá y- ő nagysága. A három úr dörmögve ment odább, de azt: váljon e mondták-e aztán a királynak, hogy mi volt az érte me a három kérdésnek vagy szégyenletökben nem mondták-e el? a történelem fel nem jegyetette. 1 II. Mátyás király egykor éjszaka Tétényen utazva keresztül megtörtént, hogy hintája az útban heverő malomkőbe ütődvén eltörött a kereke. A király ezen nagyon megboszankodott s pedig annál inkább, mert a mint mondá : hogy ha ez valamely szegény emberrel történt volna milyen nagy kára lenne abból. Rögtön maga elé hivatta a bírák uraimó- kat. föltevén magában, hogy szörnyen rájuk ijeszt. Mondá tehát azoknak a király : „mint­hogy olyan lusták voltatok, hogy a malom­követ ott hagytátok heverni az útban : bün­tetésül most azt parancsolom, hogy mire har­mad nap mu'va visszajövök, nekem azt a malomkövet megnyúzzátok; miként viszitek azt végbe? az a ti gondotok.“ Bírák uraimóknak ezen parancsolat nagy fejfájást okozott, mert iszen soha sem nyúz­tak ők malomkövet, nem is tudták, hogyan kell hozzá fogni. Igen eszes leánya volt a bírónak, a ki mihelyest apjának aggodalmáról értesült, fe1- biztatá azt, hogy csak hagyja öt besfelni a kirá'ylya’, majd megfelel ő neki úgy, hogy az bizonyosan ki lesz elégítve; tudván az elmés leány, hogy a király mennyire szerette, ha a nép természetes eszével jó feleleteket tudott adni fogásos kérdéseire. Midőn tehát újra visszaérkezett a kirá y, leányostul ment oda a biró, s midőn Mátyás parancsolá, hogy a megnyúzott malomkő bő­rét neki mutassák meg, a 'eány ezt mondá : „Hogy kívánhatod nagyságos kirá'y, hogy malomkövet elevenen megnyúzzanak? ha már azt kívánod, hogy apámék.lehúzzák a bőrét, legalább tégy meg annyit, hogy elébb vetesd vérét.“ Mátyásnak igen megtetszett az elmés le­ány helyes felelete, megveregeté a lyánka or- czáját, s további észrevétel nélkül folytatta utazását. III. Sokszor, midőn bal körülményektől ül­dözve legnagyobb bajnak ki volt téve Mátyás király, abból többnyire elméjének kimerithetlen kincse és hatalma, de gyakran egy épen vá­ratlan bekövetkező esemény vagy jelenet, szóval a mint szokás mondani a szerencse által kiszabadult. Ugyanerre mutat a követ­kező történet is. Mátyás király háborút viselt Podiebrád Csehország királya ellen, s hadjáratában már annyira haladott, hogy Csehország fővárosa Prága előtt megjelenvén seregével, a várost ostromolni kezdé; de erős lévén a csehek ré­széről az ellenállás, az ostrom, Mátyás király véleménye és reménye ellenére, igen sokáig húzódott annyira, hogy a király az ily hosszas ostrom'ásra megkivántató pénzbői egye őre ki- fogyván, egy idő óta a harezosoknak bérét nem volt képes kifizettetni, a miért is azoknak egy rés^e már zúgolódni kezdett. Nagy gondot okozott e baj a királynak, ß a ki harezosai közepete ve ök együtt részesü t a táborozás súlyos terhei ben, de most azon felül még a pénzszűke okozta zavarnak mi­kinti s minél hamarabb leendő megs tüntetése tekintetéből aggódott is. Mély gondolatokba merü ve egy alkonya- ton fel s alá járt a táborban a kirá y, s ezt folytatta addig, mig be nem á lőtt az éjszaka ; mire félbeszakasztva sétáját sátora fe é lópde t a király, midőn a tő’e nem messzire eső egyik sátorban hangos zaj hallatszik. A kirá y arra irányzá lépteit s a sátor közelében megá1 ott. „Negyven arany“ hangzott benn a sátor­ban ; azután pil anatig csend állván be, nem sokára több hang ezt hallatja : „O nyert!“ Mátyás elmosolyodék. Tehát odabenn ját­szanak, gondolá, s negyven aranyat képesek egy-egy koczkafordulásra föltenni, a sereg pe­dig dijat kénytelen nélkülözni. Félrevoná most a király a sátor függö­nyét s belépett. Látta, hogy ott aranyrakásokkal tei asz­ta' körül ü tek az ország főurai, s a koczka kézről kézre járt Első pillanatra senki sem vette észre a királyt, s csak akkor ugráltok fel mindnyájan, midőn a király nyájas hangon mondá: „Jó mulatóst urak.“ Az urak zavarba voltak, de a király mosolyogva sfet: „Folytassuk uraim! s ha megengeditek, ón is részt veendek.“ És úgy is lett, a játék folytattatott; a királynak fö ötté kedvezett a s erencse és pedig olyannyira, hogy a hajnal hasadtával tiz ezer aranynak vo t airtokaban. A király e nevezetes összeget azonnal a ka- tonoság hátra'évő zsoldjának kifizetésére forditá. Nyomatott Kaufmann József kő- és könyvnyomdájában Budapest, V., Arany János-utcza 4.

Next

/
Thumbnails
Contents