Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-12-30 / 36. szám
Es hogy állunk az igazságszolgáltatással? Önhitt birák nagy képű komolysággal és nagy lelki nyugalommal hallgatják az ügyvédek tekervényes okoskodásait és hangzatos frázisait s azalatt kiszámítják a pör- nek értékét. Jaj annak, a ki ártatlanságában és önerejében bízva furfangos védő nélkül merészelt az augurok magas színe elölt megjelenni. Ma az egész emberi élet folytonos kincskeresés. A szerencse iránti remény határtalan. Az ember szerencsétlensége — mondja Carlyle — önnagyságában rejlik : azért szerencsétlen, mert benne lakik a végtelen s mert ez a végtelen, az ember, nem tudja beérni a végessel. Az ember azóta szerencsétlen, mióta a végtelent fölismerni akarta. És mi volt ez a végvo aglását élő XIX-ik század ? Jí felforgatások százada. A ki a reformba takart felforgatást ellenezte a közvélemény minden haladás és közjó ellenségének tekintette. Vagy félre kellett az ellenzőnek az útból állani vagy elsöpörte. Daczára a sok reformtörekvésnek, nagyon sok a valóban reformálandó. Csak végig kell mennünk egy város vagy egy nagy falu utczáin s azonnal szemünkbe fog ötleni a sok bevégezetlen dolog, a sok elhanyagolt intézmény, melyre senkisem látszik gondolni. Látunk iskolákat, melyekből hiányoznak a tanítók, a kik az iskolán kivül keresik a dicsőséget, jelentéseket szerkesztve tanítási módokról és hangzatos beszédeket készítve közgyűlések számára. Látunk iskolákat, melyekben a tanítók fogalomzavarba estek a sok rendelettől és utasítástól s most nem tudják, hogy mit és miként tanítsanak. Látunk kórházakat, melyeket a nép kerül, mert azokról az a hir, hogy azokban rendetlenség, közöny és egy kapzsi igazgatóság uralkodik. Látunk nyilvános intézeteket, melyek számára temérdek pénzt gyűjtenek, de a melyekkel nem törődik senki, csak az a pár ember, a ki az összekoldult pénzekből bőségben él. Találunk nyilvános könyvtárakat, melyek mégsem nyilvánosak, mert örökké rendezetlen, azokban nemcsak a tudományos anyag, hanem a pénztár is. Találunk utakat, melyeken a hulladék megfertőzted a levegőt s melyek iszákosságot és erkölcstelenséget terjesztő üzletekkel telvék. Mintha a te szellemed szóllalna meg a nagy oroszban, ki nemzetét inti, de az emberiséghez szól. Mintha mondaná, mit ne vigyünk el a jövő századba. Milyen erényeket szabadítson fel a század küszöbén Szent Péter templomában a pápa kalapácsa, s milyen bűnöket falaztasson oda. „Találkozásoknál az első szóból már mindenki tudja, hogy a kivel beszél, az milyen párthoz tartozik, milyen a világnézete, melyik a közgazdasági iskolája: Megtudja, hogy szabadelvű, klerikális, szoczia- lista, anarkista vagy protekczionista-e s ettől kezdve vagy kíméletből hazudik, mert nem akar övével ellenkező nézetet vallani vagy megszűnik köztük a folyékony társalgás, egyik esetben sem jöhet létre valódi egyetértés. cPaedagógusaink is örökösen veszekednek. Elvek, rendszerek és tanítási módok Budapest, 1899. (2) BUDA E S Y IDEKE fölött tanakodva, megfeledkeznek az iskolákról. cTörvényszékeink hiába keresnek gyakorlatilag képzett bírákat, a kik az igazságot önmagáért szolgálják. Egyetemeink hiába keresnek oly tanárokat, a kik a tanárságot élethivatásnak tekintik. Pedig a társaságok hemzsegnek a paedagógusoktól, jogászoktól, biráktól és tanároktól, a kik minden találkozásnál beható vitákat provokálnak a nevelésről, a büntetésről, az esküdtszékekről, a polgári házasságról, a börtönök berendezéséről stb. Csak végig kell hallgatni valamely törvényjavaslatnak bizottsági tárgyalását és azonnal meglátjuk, hogy sehol sincs alapos tudás, hanem mindenütt szóbőség, frázisok és pózolás. És miért mindez ? Azért, mert mindezek a látszólagos tudósok olyan dologhoz szólnak, a melyhez nem értenek és mert mindegyiknek van az ügyre vonatkozólag valamely ideája, a melytől meg kell hogy szabaduljon. A szalonokban ugyanaz az üresség. A társalgás ritkán emelkedik a közönséges napi események fölé. Eöltünést csak az képes kelteni, a ki bizonyos büszkeséggel és bátorsággal kisebbíti beszédjében azt a társadalmi állást, hivatást vagy családi köteléket, a melyhez tartozik vagy azt a gazdát, a kitől él. Akárhányszor előfordul, hogy tanító megvetőleg nyilatkozik a paeda- gógiáról; hogy katonatiszt kigunyolja a hadsereg fegyelmét; hogy pap nyíltan hirdeti a templomlátogatás felesleges voltát; hogy biró a büntetés jogosultságát feszegeti. Hogy ezek az emberek nem képesek egyhangú határozatra valamely társadalmi intézményt szabályozó törvény fölött, azt ne csodáljuk. Mindennek oka az a nagy önhittség, melyet a fiatal emberek magukkal hoznak az iskolából a társadalomba. Most tessék elképzelni egy társadalmat, melynek legtöbb tagja föltűnni vágyik! Nem veszélyeztetik-e ezek a józan népnek gondolkozását? Sajnos igen, mert mind a tömeg által kívánnak bámultatni. Jlyen emberek iitézik a világ ügyeit, ők vezetik a haladást és a fejlődést. Jlz eredmény méltó az intézőkhöz. Ezt szerezted életedben oh nagy Széchenyi. írásaid lángját ezek ellen intézted s miután leszorítottak a fórumról, ezek a vétkek és bűnök uralkodtak és uralkodnak s ezeket nem irthatja ki más, mintha szellemed, szavaid, Írásaid, hagyományaid töltik be a magyar szivét. . . . Dicsőült szellem a haldokló század utolsó napjaiban kérünk erősíts, gyámolits minket, hogy követhessük a te utaidat és éljünk te benned s a XX-ik század egyik legnagyobb tragaediája, ne legyen egy nemzet tragaediája. Oh legnagyobb magyar Széchenyi ihles • meg minket, hogy legyen, ha nem is sok nagy magyar, de igen sok jó magyar, kiknek ne legyenek idegen Istenei. Erdélyi Syula. Mechwart András jubileuma. Őszinte, szívből fakadó volt az az elis mérés és megtiszteltetés, melyben a Ganzgyár sok érdemű kitűnő igazgatója Mechwart András részesült. Nem csak a kitűnő gyárost, de a kitűnő és kifogástalan jó embert is ünnepelték. A társadalom egy tényezője sem maradt el az ünnepből. Ott volt a tisztelet, a szeretet, a hála. Legmeghatóbb volt az alkalmazottak és munkások igaz öröm nyilvánu- lása érczjellemü főnökük jubileumára. Nem csak a fáklyatengerben nyilvánult ez, de a szív igaz érzéseiben, hiszen ők úgyszólván családjához tartoznak. Ők nem csak ezen a napon, de mindig érzik, hogy a gondviselés után mennyit köszönhetnek világhírű igaz- gatójoknak. A kölcsönös szeretet, bizalmat, tisztelet, legjobban fejezi ki az a szép óda, mit Bőrárui János a gyár tisztviselője irt, mit itt közlünk : Itt hajolj meg népem ! mig födetlen fővel Bámulod e ritka szellem-óriást! Ki negyven éven át csodás tetterővel A munka harczában érted vitt tusát! Te éretted küzdött föllángoló hévvel, S a te létedért harczolc ő csupán. Messze világított ragyogó leikével Akár egy üstökös sötét éjszakán! Itt hajolj meg népem! lángészt ünnepelve! Mert Ő a legnagyobb az ipar terén ! Ki a nyers anyagba ihletet lehelve, Dicsőséget szerzett e nagy földtekén! Nevét öt világrész büszkén visszhangozza, Öt világra szóló az elismerés. És fenkölt homlokát dicscsel aranyozza, Bár jutalmazásra ez még mind kevés ! Itt hajolj meg népem! „embert“ ünnepelve, A kit Diogenes egykor keresett! Uj Diogenesként lámpával kezedbe Hozzá vezérel az emberszeretet! Ő volt ki a sinylöt kegyeibe vette, S mindég fölszái'itá pergő könnyeit, És Krisztussal tartott: testvérként szerette, Mint a kit a hitnek malazztja hevít. Gőgös szó nem hangzott soha ajakéról! Ezt becsüld meg népem ? diescsel eltelve ! S ime nézd leszáll most fén3^es magasságból S a ködmönös munkás kezet fog vele ! Ember-becsülésben nála egy a mérték : A puritán jellem és a becsület ! E poshadt világban mily lángoló érzés . . . Mennyi varázsillat, mennyi lelkűiét! . . . Sötét idők jártak . . . e gyár hírnevével Erőtlenül állott, s már-már elbukott; De ő megragadta hatalmas kezével, Mert egy szebb jövőben még bízni tudott! Hatalmas lökéssel feldobta a lejtőn, S alá építette remek torlaszát! Önzetlen lelkének jeligéjévé lön: „Ott, hol a kenyered, ott van a hazád !“ Igen! e föld néki az édes hazája! Melyhez annyi drága emlék füzzi őt, S mely mindenkor büszkén tekint nagy fiára Aki merész álmot csak ő róla szőtt, Hogy e fényes álmok valósággá váltak, Csak ő az egyetlen, a kit érdem ér ! Uj ipart teremtett e szegény hazának Övé a dicsőség! övé a babér! Gazdasági egyetem. Most, a midőn rövid idő múlva a műegyetem építéséhez a Lágymányoson hozzá fognak, az a kérdés merül fel az egyetemekből, mit lehetne elhelyezni Budán, hogy az mielőbb diákváros, tehát a szellem városa legyen ? Lapunk egy barátja figyelmeztet bennünket a Gazdasági Egyetem megoldandó kérdésére és ennek helyéül Budát jelöli. A kérdés országos fontosságú s ezennel sző- nyegre hozzuk . . . Lapuűk barátja közli velünk Sarlay Károly ur alapos nézeteit, melyek valóban gondolkodásra és megfontolásra méltók, s össze függnek az egyetemek központosításának kérdésével, mint a lágymányosi építkezések alatt már tárgyalni kell. Sarlay Károly ur helyesen mondja, hogy olyan gazdasági főiskolánk nincs, mely egyetemi ranggal szakokra osztva, a gazdasági
