Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-03-21 / 9. szám
I\[árczius 21,. Budapest, 1899. (4.) Czírmos-“ät. A hetedik pont egy 3 felvonásos vígjáték „A bankár leánya“ volt, melyben a főszereplő Gsige Ilonka k. a. (Euphrosinc) ismét kimutatta színpadra termettségét. A színdarab után Trettina Irma k. a. igen kedvesen adta elő a „Bál előtt“ czimű monológot. Úgy felléptét, mint a távozását élénk tapsvihar kisérte. Erre a 9-ik pont a „Haza“ czimü színmű volt, melynek főszereplői: Katona Lidia k. a. és Takács Gizella voltak. Ügyes forgásuk a színpadon a közönség körében nagy tetszést aratott. A legutolsó számot élőképek képezték, még pedig: 1. A Jósda. 2. A 4 évszak. 3. Jákob létrája. 4. Hamupipőke. 5. Apotheosis. Úgy az énekek, mint a szavalatok s színmüvek igen jól sikerültek, a dekoráczió és a jelmezek meglepőek voltak, a miért is Hoppe Rezső és Spády Sándorné több kiérdemelt „éljent“ nyertek. A gazdag és jósikerűit előadás után czigányzene mellett késő éjfélig jókedvvel tánczolt s mulatott az ifjúság. Annyian voltak, hogy a körtáncz csak nagynehezen mehetett, hanem e helyett annál több vig csárdás és jókedélyü négyes folyt le. Már rég elkongatta a toronyóra az éji 12-öt, midőn az igazgatót illető ovátiók közt távoztak a vig angyalkák és a vidám fekete sereg, hogy otthon álmukban folytassák a mulatságot. Másnap a 4, 3, 2 és 1 év előtti IV. osztályos az intézetből elvált tanulók nevében ; Reich Klára, Zsák Mária, Szöllösy Marietta és Janicsek Olga üdvözölték felejthetetlen igazgatójukat. __ _ —o ■—11. 18 99. márczius !5. Deák Ferencz bölcsessége, gróf Széchenyi István lángelméje, gróf Battyhányi Lajos hazaszeretete és sok más ősi erények phönixként támadtak fel hamvaikból, az ezredéves ünnepeket követő rövid 3 év múltán, mely idő az öröklét fövény óráján egy porszemnek még csak miriádnyi részét sem képezi, — de reánk nézve emlékezetessé vállnak ez évnek vajúdásai — mert a czikk elején Telsorolt nagy férfiak szellemi ereje feltámadott — várományosai és letéteményesei a nemzet javára, erejének fokozására, dicső múltjának emlékezetében és jobb jövőjének reményében kezet fogtak s fogadalmat tettek — szent fogadalmat — hogy á magyar magyar lészen, nagy nemzet lészen, erős és tekintélyes mig a Dunának szőke habjai mossák a királyi székes főváros habjait. Szép s reményekre jogosító ábrándképek ezek — s a valósulás reményének alapja elég biztos, mert oly örökösök vállalkoztak megvalósításához, kiknek egyéni jelleme, politikai múltja, hazafias tevékenysége s a tárgyhoz iránti szeretettel és önzetlenséggel való ragaszkodás, majdnem biztos sikert ígér. S mégis 1899. márczius 15-ének ünnepélyességébe némi disharmonia vegyül — melyet a tapasztalat nyújt a nemzeti érzületekhez mindenben szigorúan ragaszkodó polgárnak — mert azon elv és sarkigazság, hogy „Nyelvében él a nemzet“ még mindig sok kívánni valót hagy maga után — sajnos ! — különösen a magyar királyi székes főváros területén, de leginkább annak „jobbpartján.“ Neveket nem említek, mert a jövő szebb napok reményében még a legnagyobb ellenségemnek is hajlandó vagyok megbocsátani, — idegen nemzetek nyelvén beszélő, idegen toliakkal ékeskedő polgártársaimnak [hosszabbítást adni, — hogy mig a magyarság delelő napja a láthatárra teljes pompájában felvonul, annak kisugárzását necsak önösségük kiaknázására használják fel — hanem a nemzet testébe és leikébe beleforrva, sugarait mint a nemzeti test parányai fogják fel — és melegét fokozatossan áraszszák szét környezetükben, hogy rövid évek múltán a jobbparton is teljes igazában álljon- azon aranymondás : „Nyelvében- él a nemzet.“ Sem a hazafiak láng lelkesedése, sem a magyar közoktatás, sem a felekezeti lelkészek törekvései nem tudták előidézni, hogy a kereskedők és iparosok — tisztelet a kivételeknek — korcs- márosok, kávésok és vendéglősök, sőt még BUDA és VIDÉKE magánvállalatok hivatalnokai és legtetejéül magy. királyi szolgálatban álló közhivatalnokok soraiból kikerülő egyes családok és egyéniségek ne hódoljanak a germanizmusnak — németül ne levelezzenek, számlákat per „Rechnung“ ki ne állítsanak és fizetni helyett „Zahlen“-t ne kiáltsanak. — S pedig mind addig, mig az emberi testben idegen anyag foglal el egy legparányibb tért is, a test lázas, az emberi szervezet működése lankadt s az egyén akaratereje zsibbasz- tott. — Hát még milyen lehet a nemzet egészségi állapota a nyelv tekintetében, ha legneme- mesebb szerve megbénult, — testében nem egy idegen anyag, hanem száz és száz bacterium emészti életerejét — s láza kiforrni magát nem tudja, mert a legjobb orvosai tehetetlenül állanak a diagnózissal szemben — mert a mi patikáinkban idáig nem volt rá orvosság. Hisszük és reméljük, hogy most immár megnyílt a magyar nemzet gyógyszertára, hol a régen sajgó és érzékenyen fájó sebünkre balzsam írt nyerünk a nemzet uj orvosaitól, — kik vállvetve iparkodnak munkálkodni a nemzet jö- vőjén — melynek reménycsillagát 1899. márcz. 15-én láttuk felragyogni — hol a kormány a nemzettel együtt ünnepelt s annak rajongásában azonosította saját érzelmeit. Ezért különösen üdvözöljük 1899. márcz. 15-ét s a jobb jövő reményében bizton néz előre szemünk. Kögl István. Gál Ödön. Gál Ödön belügyministeri segédhivatali i igazgatót nagy részvéttel temették el. 45 éves korában halt meg. A belügyministerium egyik legbuzgóbb és bizalomra méltóbb tisztviselője volt. A polgári életben is szerették' és becsülték. Abban a kis asztaltársaságban vett ő is részt, melynek Balázs Sándor volt a központja, s melyből alig élnek néhányan. Halála felett özvegye és családja kesereg. Legyen áldott emlékezete. Választmányi ülés. Az első budapesti rnasseur-frotteur egylet márczius 13-án Ettlmayer Ignácz elnöklete alatt választmányi ülést tartott. A legközelebbi szak- tanfolyam folyó hó 15-én veszi kezdetét és hat hétig tart, a vizsgát Dr Gyurmann Emil közkórházi főorvos fogja megejteni. A helybeli jelentkezők képeztetnek ki. Két nő és négy férfi tanító közreműködése és a főorvos vezetése mellett. A sikerrel letett vizsga után az illető képesítési igazolványt nyer. — A fürdő és gyógyintézetek-tulajdonosai felkéretnek hogy alkalmazottaiknak adjanak módot arra, hogy ezen ingyenes tanfolyamon részt vehessenek, mert ez első sorban az ő vitális kérdésüket érinti. Legközelebb közé teszi az egylet azon fürdők czi- meit, hol már szakképzett egyének vannak alkalmazásba. Budapest, 1899, márczius 14-én. Matkovics Dénes egyleti titkár. Követésre méltó. A Kelenfölden egy .angol társaságnak — Apenta, —van virágzó és hires keserüviz telepe. Alkalmunk volt már megdicsérni az igazgatót, ki angol születésül, de a személyzettel mindég magyarul beszél. Most egy követésre méltó eljárását dicsérjük meg a derék angoloknak. A telepen budaörsi leányok dolgoznak. A részvény- társaság kötelezte a leányokat, hogy reggelizés alatt csak magyarul beszélhetnek. Ézt jó volna, ha másutt is behoznák. Az angol önérzet igy becsüli meg a magyar hazafiságot. Az Apenta részvénytársaság megérdemli, hogy a magyar közoktatási miniszter és az Országos Magyar Iskola Egylet elismerő oklevélben részesítse. Isten éltesse a magyarosításban elöljáró derék angolokat. Szántóval ügy. Több fővárosi és vidéki lapban a közel múltban a szántovai istentiszteleti nyelvrendről, illetve az ottani sokacz ajkú híveknek emiatti apostasiájáról oly közlemények jelentek meg, melyeknek az alábbiakban történő magyarázatára és helyreigazítására illetékes helyről felkérettünk. A szántovai (Bács vm.) plébánia keletkezésekor (1715) a hívek majdnem kivétel nélkül sokacz ajkúak voltak. Idővel magyar ajkúak is telepedtek oda, s ezeknek száma évről évre annyira felszaporodott, hogy 1791-ben már minden 3-ik vasárnap magyar szentbeszédet kaptak. Az 1830-ik évi visitátio canonica, ugyancsak tekintettel a magyarok felnövekedett számára, elrendelte azután, hogy az istenitisztelet minden 3-ik vasárnap, és a nagyobb ünnepek (karácson, husvét stb.) második napján is az övék legyen. Ezen szó „istenitisztelet“ alatt, vonatkozással a sokaczokra és magyarokra, azt kell érteni, hogy oly napokon, melyek a magyarokéi voltak, a kántornak éneke a choruson, a szt. mise, litánia vagy körmenet alatt, és a papnak szent beszédje magyar nyelvű volt: és viszont a sokacz napokon sokacz nyelvű. Nagyobb részt kértek és némi csekély 1 mérvben nyertek is a magyarok, különösen a nagyobb ünnepeket illetőleg 1873-ban, mikor az 1882 sokaczczal szemben már 976-an voltak. A magyaroknak ekkor adott ez a csekély kedvezmény is már nyugtalanította ugyan a sokaczokat; de azért béke volt egész 1892-ig. Ettől kezdve azonban a magyarok 1896-ig (ez évben a számarány:, sokacz 1900, magyar 1650 volt) nem szűntek meg az érseki hatóságot oly czélból ostromolni, hogy az istenitiszteletnek fele az övéké legyen. Kívánalmuk jogosultságára való tekintetből azután úgy határozott az érseki hatóság, hogy 1897-től kezdve a két ajkú hívek egyenlő mértékben részesüljenek az isteni tiszteleti nyelvrendben. Ezen határozatot rósz lelkű emberek lelkiismeretlen izgatása következtében nem fogadták el a soka- ezok, sőt nem általlodtak az apostasiával fenye- getődzni. Sem intés, sem jóakaratéi rábeszélés nem használt semmit sem; Császka György érseknek Szántavára- történt személyes _ és békéltető lemenetele is eredménytelen maradt. Ily körülmények között megtette az érseki hatóság azt, a mit a legvégsőig menve még megtehetett. Kimondotta az érseki hatóság, hogy minden vasár- és ünnepnapon két énekes (nagy) mise, és két szent beszed tartassák, s hogy hétköznapokon is két orgonás mise mondassák, illetve énekeltessék. Evvel a * sokaczok nemcsak hogy nem veszítettek semmit sem, hanem még nyertek is, mert igy minden vasárnapon kaptak nagymisét és prédikácziót, és minden hétköznapon orgonás misét, holott azelőtt minden harmadik vasárnap, és illetve minden harmadik hét kizárólag a magyaroké volt. Mindezekből láthatja mindenki, hogy a sokaczokkal szemben nemcsak jogtalanság nem történt, hanem hogy a magyarokkal együtt ők is nagyobb előnyökben részesültek. S igy az is világos, hogy a szerencsétlen sokaczokat — a plebánosi jelentés szerint 897-en jelentkeztek apostasiára — nem megsértett vallási vagy nemzetiségi érzetek, hanem egyedül a magyarok iránti vak gyűlölet kergette a hithagyásba, amely kárhozatos lépésükért Isten és emberek előtt egyedül ők felelősek. Cselédügy.*) Tekintetes szerkesztő úr! A fő- és székvárosi tanács egv uj szabályrendeletet dolgoztatott ki nagy apparátussal és vehementiával, mely szabályrendelet hivatva volna a fővárosi „úgynevezett“ cseléd' mizériá*) Nem-értünk egyet a czikkiróval, mert bizony a cselédekre sok panasz lehet, gazdákra kevés. A gazda áldozat. A czikket azonban, hogy eszmecserére adjon alkalmat, kiadjuk, kijelentve, hogy mi másként gondolkodunk.
