Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-02-11 / 5. szám

Budapest^' 1899. (8.) BUDA és VIDÉKE Február 11, Az „Első Magyar Iparbank“ t. c. részvényesei 1899. évi február hó 19-én délelőtt 10 órakor az intézet helyiségében (Deák Ferencz-utcza 5. sz.) tartandó évi rendes közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. ISTapirencl: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A mérleg és a zárszámadás előterjesz­tése a felügyelő-bizottság jelentésével. 3. A mérleg megállapítása és a n37ereség felosztása feletti határozat. 4. Egy igazgatósági és tizennégy választ­mányi tag megválasztása. Azon t. c. részvényes urak, kik ezen köz- gyűlésen résztvenni szándékoznak, szíveskedje­nek részvényeiket az alapszabályok, 121. §-a*) értelmében f. évi február 16-ik napjáig bezárólag, délelőtti 9—12 óráig az igazgatóságnál letenni. Kelt Budapesten, 1899. február hó 4-én. Az igazgatóság. *) 121. §. A rendes közgyűlés összehívása annak megtartása előtt két héttel a magyar hivatalos lap utján eszközöltetik. —• Minden részvényes, ki a közgyűlésen részt akar venni, a közgyűlés előtt három nappal nevére irt részvényeit az igazgatóságnál letenni tartozik. KRAL GYULA kőfaragó mester, 1., Kelenföld, az állomás mellett. Kőfűrészelő-, gyalulő­és esztergályozó. Elvállalja a homokkő, mészkő, már­vány és gránitkő feldolgozását úgy épületekre, mint síremlékekre. UgtUrfibb égyényes SMMNIWjyí legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajokaál, gyomor- ét böiyagku- rutnál. Műm* Henrik, MiWí» Uipett I Hevei! Balázs rfc. utóda f Harkai Mária k & w w j§ <sß H Él zongora-gyárosné, állami iskolák szállítója. B U D APES T, Kerepesi-üt 11. szám. Él W f W n m ÉZ w Ak $1 w hV Ak Jt Balaton part mellett egy három-szobás verandás villa szől- lővel és gyümölcsössel, víz és fürdővel együtt; a szőllő és villatelep közvetlen a Balaton partján, gyönyörű kilátással a Tihanyra. Mellékhelyiségek : Konyha, jégverem, kút, darab föld paragba fenyő ültetvény, szabad kézből eladó. Köze­lebbi megtudható Dr Lisznyay orvos urnái, Budapest, Vili., Eszterházy-utcza 22-il: szám. ü Mlhalovíis József kalapos-mester B U D A P E S T, I. kér. Alagut-utcza, a Színkör­rel szemben.------------------------------------­Meg rendelések és javítások legol­csóbb árban és pontosan eszkö­zöltetnek. Cyl in derek kölcsönbe adatnak és azonnal vasaitatnak. Nagy választék ÚRI ÉS NŐI-SAPKÁK, valamint szőrfs?e-árukból. írV/A ^ ^ ^ ^ -TE A hs k r’Í Burkert Konrád lakás és iroda: II., (Víziváros) Retek-u. 14. Speczialista épülete és diszuoruarnentikai kivitelben. Elvállal épület és épület-diszitmény munkákat vízvezeték, légszesz, csator­názás, fürdőszoba, closet, gőz, viz-fütés és szellőztetési berendezést. Árjegyzék és költségvetés díjtalan. STORI A. I. Krisztina-köruti nagykávéháza. C-Krisztina-1-cöx'U.t öl.) Mindennap czigányzene KITŰNŐ TEKEASZTALOK. Hideg buffet. Legfir) omabb italok. Igen olcsó árak.-= Pontos kiszolgálás. =­RÖGK ISTVÁN gép- és gőzkazángyára, vas- és érezöntődéje BUDAPEST, IX., Soroksári-utcza 24. KÉSZÍT: 024 * fekvőket és állókat minden nagy­íj U&igvp'S »Cr I 3 ságban és magasnyomású com­pound- és triplexpansiós szerkezettel; mint különleges­séget a szabadalmazott Frikart-féle kényszermozgásu vezénymüvet és gyorsanjáró gőzgépeket dynamo- gépek hajtására; hajógépeket. Lokomobilokat, kihúzható forr- és hűtőcsöves kazánnal. Szivattyugépeket, Worthington- és egyéb rendszerek szerint. fiíílb® ■ tüzelő-, forraló- és hullám­13V■ lemezes fűtőcsövekkel; mint különlegességet: szabadalmazott Bánó- és Szücs-féle biztonsági vizcsöves kazánokat. Teljes hűtőtelepeket és jéggyárakat szabadalmazott ammóniák rendszer szerint. Yizműtelepeket, gőzmalmi és téglagyári berendezéseket. dohánygyári berendezéseket. Dn» ŰO fii □ í 0 o í f Álr Q f szabadalmazott külömbzéki DUI'nb UldJOflJtUndl emeltyű szerkezettel. W<5 FRISCH AHTáL „GIZELLA“ kávéháza. II. Széna-tér 7. szám. B 8 8 fg Telj esen újonnan felszerel M ten s a modern igényeknek B megfelelő berendezéssel, g. ^ !*V-1 Wl ... Különösen alkalmas a kávéház előtti g ss csinos felszerelésű terrasz ^ ■jgl csinos reiszereiesu terrasz 8 ■Ü az üdülni óhajtó közönség számára. B ^ legftuoxpabb italok *€& m i n d i g k é s z 1 e t b e n v a n n a T35 Pír i£<S 7eT(S Z/fL' Hideg buffet. Esténként hangverseny. Pontos kiszolgálásról gondoskodva van. P & 8 &*> & » Budapest, III. Remetehegy BARTALITS IMRE könyvnyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents