Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-12-21 / „A Magyar”
Budapest, 1899. (2) A MAGYAR lékot. Az édesapáin be is hivatta egy pohár borra. A keresztapám, ki szintén a városban lakott jól ismerte. Köteles mester volt, de eljárt bellérkedni is, meg káposztát vágni és káposztát taposni. Kinálgatta is ; — Igyék Mikulás mester. Mikor kiment a dolgát folytatni kinoz- tam a keresztapámat, mondja meg miért hiv- ják ezt a bácsit Mikulás mesternek ? Talán ő a tanitója a Mikulásoknak, vagy ő őrzi egész évben őket ? Keresztapám azt tartotta, hogy még kicsi vagyok, nem értem meg a miért Mikulás majd ha megnövök elbeszéli. Ezután sokszor ölt nálunk sertést a Mikulás. Megszerettük. Sok szép mesét mesélt. Eltréfált velünk. Találós meséket adott Játékokra tanitott. Alig vártuk a disznóölést, mert a mi kedvünkért csak őt hivták. Nyolcz ősz múlt el mikor a keresztapám is beváltotta Ígéretét, s elbeszélte a Mikulás mester történetét. Letettem az érettségi vizsgát, tehát megértem ehez a históriához. Még Angliában is szokatlan, Amerikában is ritka, hát Magyarországon valóságosan hihetetlen .... így kezdette keresztapám a meséjét. Ezt a Mikulás mestert igazán Mörjey Miklósnak hivják. Becsületes úri családból való. Sok atyjafia van a vármegyében. Iskolákat végezett, azután megválasztották a vármegyében esküdtnek. Asszonynéniknek uram bátyáméknak mindjárt akadt dolguk. Elkezdték házasítani, kínálták ezt, kínálták azt. Ha a szőkékből kifogytak, elkezdték a barnán. Ajánlottak minden ujj ára öt asszonyt. Mind a megyebeli családokból. Miklósnak nem tetszett egy sem, de annál inkább tetszett a Gémes köteles leánya Ella. Járt utánna éjjel-nappal. Asszonynénék, urambátyámék, mintha meg se látták volna. Majd kijárja a bolondját s a kaland után becsületesen házasodik. Csakhogy a kaland komolyan végződött Mörjey Miklós megesküdött Ellával. No, hiszen ennél se kellett több. A sok leányos mama elkezdette a megszokást és úgy levágtak minden tisztességet Mörjey Miklósról, mint a téli méhek a sült kappanról a húst. Majd megtanítja a Miklóst a köteles Ella — mondogatták a nénikék. Még a gondolatát is négy lóra szeretné ültetni. Szeret tud is öltözködni, majd kivetközteti az urát. 0 keresi a lisztet a felesége másnak süt pogácsát. Asszonynéniéknek bevágott a jövendő mondások Mörjey Miklós egy év alatt kikopaszodott mindenéből és belekeveredett az adóságba. Kért, könyörgött az asszonynak húzzák össze a gyeplőt, de akár a falnak beszélt, akár annak nem használt semmit. Gőgös volt rá, hogy esküdtné. Mörjey Miklós gondolt egyet. Kettő között választott, vagy a Tisza, vagy a kötél. A kötélhez fogott. Titokba megtanulta az apósa mesterségét s mikor már nagyon tele volt a pohár válét mondott az esküdt- ségnek, annak rendje és módja szerint felsza- badittatta magát s Miklós napján azzal lepte meg a feleségét, hogy kinn volt a czégtáblája a házon : Mörjey Miklós, köteles mester. Ilyen Mikulást még az asszony sohasem látott és ijedtében megszökött volna, ha valaki ezen a vidéken szöktető kedvében van. Soha nő gőgjét, hiúságát férfi igy nem büntette. Az esküdtné ki sem mert menni egy ideig a házból, azután mintha hosszú betegségből gyógyult volna ki, kicserélte magát és elkezdett dolgozni ő is. Kifizették minden adósságukat. Mikulás mester eljárt disznót ölni, káposztát vágni. Szépen gyarapodtak s vásároltak azoknak a földjeikből, kik emberszólás miatt a dologra rá nem értek s a régi erkölcsökkel haragba jővén szökött tőlük a föld . . . Ez a mese ugyan nem napkeleti mese, de igaz mese. A tanúsága is meg van s jó Mikulás történet a hivalkodóknak, azután követésre méltó sokak javára: Nem kell elmenni Jlmerikába ide haza is van uj világ. Erdélyi Gyula. Lakásaink. Egy hires bölcs, még pedig keleti bölcs, a ki nem plagizálhat, állította azt, hogy a legnagyobb boldogság a jó lakás. A hol ez a mondás hagyományban maradt ott az is írva vagyon, hogy a bölcsnek egy bokorban volt a lakása. Kérdezték tőle; Hát ez jó lakás? — Nekem jó. Arra igyekezzél, hogy a te lakásod is jó legyen. Egyet azonban mondhatok, hogy meglehet, neked a palota sem fog tetszeni. — Gondolod ? — Meg vagyok róla győződve. — Azután miért ? — Mert csak boldog embernek van lakása — Van-e boldog ember? . . . Annak megvenném az ingét, hogy a babona szerint ónis boldog lehessek — Én boldog vagyok, de nincs ingem. Ezt mondá a bölcs és arra elbocsátotta látogatóját. Eszembe jutott ez a keleti bölcs, mikor a napokban egy lakóhelyét és lakását sokat változtató húgomat látogattam meg. Gyönyörű, kényelemmel ellátott, fényesen bútorozott lakása volt. Nem volt vele megelégedve. Szerettem volna gyorsíró lenni, ha leírhattam volna azokat a fontos okokat, a melyekkel bizonyítok, de hát az nem vagyok, a fejem pedig nem koptatom. így hát csak a magam véleményét mondom ki a lakásjajgatásról, mely oly általános, mint a porzó meg az itatóspapír. Istenem, uraim, ha elgondolom, hogy őseink még sátrakban laktak, inget nem viseltek és mégis boldogan megelégedve pihentek a medvebőrön és mi a paloták kényelmes lakosztályaiban a szibaritta-kényl e m minden eszközeivel ellátva panaszkodunk a lakás ellen ! Ismét egy kortünettel állunk szemben. Nem tudom, a tudós doktorok és nyelvész tergályozók minek neveznék, ón igénytelen igazságnak nevezem. Ez az emberiség átka; ha olvas, ha élvez, ha pihen, mindig fokozza igényeit. Az ón hugocskám is csak igy van. Azt vélem nem volna felesleges, ha egy Hiogenes-kört alakítanánk, hol megtanulnánk azt, mi a leg- szükségessebb és mi a felesleges. A müéjfitészet nem tud lépést tartani igónycsigázásunkkal, sőt bizonyos részben tévelyeg is, mert legkivált kívül fejt ki bravúrokat, mig a ház belsejében egymásra követ el hibákat. Századunk jelszava a fényes és nem czólszerü. így látjuk megoldva a legtöbb nagy építési tervet. A mint elkészül, azonnal belátjuk, hogy czélszertitlen, nem alkalmas. Ez áll a bérházakra is. Hanem azért közönséges ember meglehetne elégedve a lakással, ha a mai nők tudnának egy titkot, a miben ősanyáink erősek voltak, a lakályosság titkát. Menjünk csak falura, ott még tudják azt az asszonyok, hogy kell az otthont felépíteni. Tanítják a leányokat francziául, zongorázni és talán az ábrázoló mértanra is de a kelengyéjében nem teszik be többé ezt a tapintatot. Ebből semmit sem tud a leány, elfogadja szeszélyein kívül a kárpitos tanácsai. Ennek az egyszerűség kultuszának leírását, hiába keressük íróinknál, a kiknél fényes termek, nagyszerű bútorok, csecsebecsék léteznek csak, de ez egyszerű otthonról, ha még ebben nőttek is fél, fogalmuk nincsen. Nem szívesen gondolnak rá. Én a magam részéről szívesen időzöm a tiszta és rendes polgári szobákban, hol a csin és tisztaság ragyogó, ha mindjárt nincs is szalon és csak az én kedves régi bútoraim látom, a boldog idők drága tanúit. Jó szivet hirdetnek e bútor-aggastyánok és lakályos- sabbá teszik a szobát. Nintsenek otthon nők, nintsenek otthon férfiak; klubb, kaszinó, kávéház kell nekik, az asszony megint másféle jár; nem vigyáz rá a nagyanyja pohárszéke, nem törődik annak tanácsaival, jó könyvek nem őrzik, legfeljebb egy-egy izgató regény. A román királyné, a ki pedig jó verseket ir, országa előkelőbb családjainak leányait maga ügyeli fel, hogy igy nevelkedjenek, hogy tudják berendezni és édessé tenni az otthont, hogy sajátsitsák el ezt a nagy művészetet, melynek nemtudása a boldogtalanság forrása. Lakásaink berendezése fontos a családokra nézve, nem szabad itt könnyelműnek lenni. Polgárember tartson puritán mértéket, mert • kisebb lakásokból kiri a nagyobbakba illő berendezés. Maradjunk a régi nyomokon, Ha már a guzsalyt eldobtuk, igyekezzünk, hogy varrógép legyen és a könyvekről se felejtkezzünk meg, melyek legszebb díszei a szobának. A ki 6 800 frtot költ lakása .berendezésére, az vehet 50—60 forint ára könyvet, mit évenkint 5—10 frttal — ha nem többel szaporít, úgy szép kis házikönyvtára lesz. A lakályosság harmóniáját a képek is megzavarják igen sokszor nem ritkán ott, a hol fiatal leányok vannak, kétértelmű róhat- lan képeket látunk á falon. A vallásos tárgyú képek, oh azok nagyon közönségesek, őrangyalra nem szorul a mai divatos hölgy. Ott van a demimonde tárgyú kép kaczór vonatkozásaival, ott a fürdöző Vénusz, kit a gigerlik bámulnak. Zenét sem találunk ninden háznál, legfeljebb Arisztonokat, pedig nagyanyáinknál, ha nem is juthattak fortepianóhoz, ott volt a gitár vagy czitera. Ennek a kornak csak debardeurökre és illatszerekre van szüksége. Szóljon bele az irodalom. A morkoláb; vagyis a nap és holdfogyatkozásairól Hogy miféle állat lehet az a morkoláb ? biz ón teljességgel nem tudom, de arra emlékszem, hogy gyermek koromban, midőn a nagyszerű nap fogyatkozást néztük, arra kérdésemre : hová lesz az a nap ? azt felelték, hogy a margóláb eszi meg; és akkori világban mindenki megnyugodott eme bölcs magyarázaton. Azóta morkoláb bátyám ismét megette egyszer másszor kisebb-nagyobb részét a napnak, holdnak, de biz a mind kettő mai szent napig megvan erőben, egészségben, mig soha nem létezett mesés markóláb uramról csak az öreg mámik mesélnek csudái kozó apró unokáiknak. Említve volt már, hogy a hold földünk körül, s mindketten ismét a nap körül keringenek; ily kerülés alkalmával oly helyzetbe jut ez a három nagy golyó, hogy holdunk a föld és nap között sétál el úgy, hogy a nap túl van rajta, a föld pedig innen. Ilyenkor van a hold-újság, vagy a holdnak a túlsó, napfelé fordított, s általunk nem látott fele van megvilágítva, a felnek fordított, rész pedig sötét, és czukor-süveg alakú árnyékot vet földünk felé, s a napot tőlünk elfödi. A napfogyatkozás tehát hold-újságkor történik, midőn a hold oda helyzi magát a nap és föld közé és a nap fényét tőlünk egészen vagy részben elfogja, s reánk árnyékot vet oiyasformán, mint midőn valaki közénk s az égő gyertya közé áll. s ennek villágitó fényét tőlünk eltartja; midőn a hold teljesen elfödi a nap tányérját, akkor teljesen a nap- fogyatkozás; midőn pedig csak egy részét takarja el, akkor részletesnek neveztetik.
