Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-10-01 / 27. szám
BUDA ES VIDÉKE Budapest, 1899. (3) ipari góczponttá is válik, ahová a Balkán kereskedői szivesen jönnek el, hogy tanuljanak, üzleteiket megkössék és lebonyolítsák a Nyugattal. A Vaskapu, Magyarországnak e hatalmas kereskedelmi kulcsa, csak e kikötővel éri el teljes diadalát, ka- matoztatja'sikerrel a beléje fektetett tőkéket. Ez alapon a magyar állam legelső kötelessége a nemzeti iparral és Budapest jövőjével szemben az, hogy a kelenföldi kikötőt sürgősen kiépítse. Eltekintve attól, hogy a hazai gyárosok föltétlenül a kikötő közelébe építik, vagy helyezik át gyártelepeiket, a külföld emberei is sokkal köny- nyebben telepednek át Magyarországra és építkeznek e kedvező helyen, — mint most, mikor kikötő hiányában állami segélylyel és támogatással szeretnék őket az országba becsalogatni. A kereskedelmi kikötő kiépítésének, a gyárváros megállapításának kérdése — e nagy jelentőségű mozzanatok adnak igazat az igének : — Budapest nem volí, hanem lesz! Mennyit hihetünk a sajtónak?*) A sajtó, különösen a napisajtó befolyását nem lehet tagadni. A mennyit használt any- nyit ártott is. Éva anyának kiváncsisága mindnyájunk öröksége. A hirhordó asszonyok ma már nem elégelnék ki a világot, mert az emberek gyorsan és részletesen akarnak ér esülni. A gőz és villanyszázada szülötte gyorsan él s gyorsan akarja kielégíteni kíváncsiságát. A lapok gyorsan jelennek meg és í-zállitják igaz és nem igaz hireiket a föld minden részébe, terjesztve az úgynevezett „czivilizácziót.“ A ki korrajzot vagy történetet akar irni, az nem kerülheti el, hogy a lapokból, mint kutforrásokból, ne merítsen adatokat.-És itt felmerül a kérdés, mennyi hitele lehet a sajtónak a jövő történet Írója előtt? Bizony kötve kell az újságoknak hinni, mert nem mindig szolgálják az igazságot, közczél az csak, álarcz, legtöbb esetben magán érdekek szülnek egy-egy újságot. És ezek a magán érdekek nem mindig tiszta érdekek. A közönség jó része jót hisz, jót lát mindenben, elolvassa a maga újságát, a czim- től az utolsó betűig és el is hiszi a mit olvasott. Olvasás közben megmérgezi hitét, erkölcsét, pusztítja idegeit. Igen, mert ma az úgynevezett magas színvonalon álló hirlapirás minden sora méreg, szolgája az ördögnek és ellensége az Istennek . . . Nagyon természetes, ha az újság azt irja Pityi Pálról, hogy az nagy ember, elhiszik, ha az édes testvérjét rántja valakinek sárba, a testvér dobja az első követ. Az újság azt irta, tehát igaz. Pedig, dehogy igaz. A tökéletes újságírás tökéletlen a meggyőződésben. Az az alig van újságírói meggyőződés, az egész csak hirlapszolgálat. Ma dicséri a feketét, holnap a fehéret. A ki még tegnap a kormányt szidta, holnap az ellenzékre támad oly ügyesen, mintha egész lénye változott és a tegnapi és mai ember nem egy volna. A hirlapirás nincsen kötve sem értelmi, sem erkölcsi minősítéshez Kezdődik sokszor a czimszalagirásnál. Megkapja az ingyen színházi jegyet. Yéletlenségből elalszik a gáz. Megírja. Ez az első lépés, Nemsokára beszá- mol egy villanyos balesettel. Erre rábíznak egy iparosról tudósítást. Elvégzi. Hazafelé mentében utczai garázdálkodásra bukkan. Ezt már a leleményesség javára írják. Elküldik egy kis nőegyleti közgyűlésre. Elvégzi a dolgát, leírja, s a szerencse úgy hozza magával, *) Mutatvány Zimándy Ignácz: „Kossuth Lajos a Hatodik Nagy Hatalom Itélöszéke előtt“ megjelent örténeti adatokban gazdag müvéből, t hogy utczai balesetre és egy gyufa mérgezésre bukkan . . . Nehány hét múlva azután a rendőri hirek és apró hírek összeállítója lesz s felavatták hírlapírónak. Itt már alkalma van a fordításokra, a rosszakaratra, a czélzatos- ságra. Innen kerül a törvényszéki-csarnok ellátásához, hol már jövedelmekhez is juthat bizonyos tárgyalások elhallgatására!, a védő ügyvédek megdicsérésével. . . Majd a közgazdasági rovatban állja ki a sarczot s megtanulja, hol és miért adnak közgyűlési borravalókat. Időközben tárczát, újdonságokat fordít és dolgoz fel, szabatosan használva az ollót is . . . Megjön a bátorságával a képzelődése is, tolakodásban is kitűnik s majd az országgyűlést állítja össze, majd az irodalom és művészet rovataiban is okvetetlenkedik, politikai híreket szimatol s egyszer csak, minden kétség nélkül, bizonyos ügyességre vergődvén, hozzá szól valami napi kérdéshez és egyszerre csak vezérczikkiróvá cseppen minden alapműveltség nélkül. így idomul a közvélemény intézője. Ritkább eset, hogy felülről kezdi, bár minden lapnak megvannak a maga külső és belső készültebb czikkirói is, kik azután már világhírű íróknak teszik meg magokat. A hivatás keveset vezet a hírlapírói pályára. Melegedő-szobának tekintik, honnan más kenyérkeresethez, néha képviselőséghez is jutnak. A hírlapírók között azonban veszedelmes összetartás van. Párbajaik, sajtópereik, s egymást maró czikkeik daczára erősen szövetkezett czéhet alkotnak. Ez a szövetkezés okozza azután azt, hogy minden politikai véleménykülönbség daczára szabadkőmives hangulattal ostromolják a keresztény szellemet, s a ki nem üvölt velők, azt vagy elmarják, vagy megsemmisítik. Ez egy általános ösztön. Tessék esak elolvasni a napilapokat, a vezérczikket, a regényt, a tárczát kivéve, alig különböznek egymástól, a szellemben pedig édes testvérek. Valaha nem igy volt. Lehetett valakinek a véleménye hibás, rossz, azt meggyőződésből követte. Nem vettek fel senkit az újságokhoz, mig az irodalmi sikerből része nem volt. Ebben az időben lehetett egy lapnak politikája elitélendő, de tartalma nem volt tissztességtelen. Ugyan kezébe lehet-e adni egy hajadon- nak, vagy serdülő ifjúnak a mai lapokat a nélkül, hogy az erkölcsüket meg ne méte- lyezné ? Nem. Minden bűnnek olyan leírásait találjuk itt, a mi megrontja az ifjú lelkét és az ördögnek szegődteti. Azok a regények, melyek a napilapokban is folynak, az érzékiség ingerlői. Hűtlenség, házasságtörés, szöktetés, csiklandozó krónikáival versenyeznek. A milyen erkölcstelenek a politikában és történelmi kérdésekben, olyan rombolók az életben, az erkölcstelenségnek terjesztői, a családi élet tönkretevői. És ezekből meríti a közvélemény a közvéleményt Ebből gondolkoznak az emberek, kik önnállóan nem is mernek már gondolkozni s bevárják minden ügynél az újság véleményét. Sajnos ! a czivilizáczió fegyvere, a sajtó, nem az, a minek hiszik s naponként többet gyilkol meg a tisztességes társadalomból . . . Sokat, nagyon sokat lehetne irni a sajtóról. De hát akkor is csak az tűnnék ki, a mi az eddigiekből kitűnt, hogy nagyon keveset lehet hinni az újságoknak. A lapokból terjed és szaporodik a hazugság bűne, a miből él ősköd ik a hazug emberiség és hazug társadalom, hol nem divat már az igazmondás, de annyira divat a hazugság, hogy már észre sem veszik. Alig van az újságok által kihirelt úgynevezett nagy ember, a ki nem hazugság. Hízelkedett s megtették nagyembernek. Ilyen könnyelműen rántanak sárba is valakit s a nem önálló közönség szépen elhisz mindent a felületes zsidó gyerkőczöknek. A jövő történet Írójának nagyon meg kell hámozni a sajtó gyümölcseit, hogy az igazság magvát megtalálja benn. Megvan ezeknek annyi értékük, mint a kávésnénikék mende-mondájának, a mire komoly nem he- derit. A sajtónak gyökeres reformon kell átmenőié, hogy hitelképes legyen. Válogassa meg munkásait s az elméletben szép hivatás a gyakorlatban is az lehet, de igy hitetlen, tisztességtelen és erkölcsrontó. A sajtó csak azt irja, a mi szép, jó és igaz s akkor betölti rendeltetését, de addig egy felesleges rossz, a minek czikkeit ép úgy elkellene kobozni, mint a hamis bankót, mert bizony többet ártanak. A reklám ma minden pályának utegyen- getője. Reklámot csapnak a“politikusnak csak úgy, mint a bajuszpedrőnek. A színész, kiért a reklámdobját nem ütik, az a közönség előtt nem színész, ha igazán nagy színész is. A reklámot mutassa be a sajtó ép úgy, mint a botrányhajhászatot is. Klaszikus koroknak egyikre sem volt sziikségök. A közönség ébred, a társadalom és a politika s a közélet Széchenyi nyomdokai után kezd indulni. Az undorodásig megteltünk anyagelvüséggel, a jobb rész már az eszményekhez menekül. Ha a Jézus Krisztus tanítását és vallását átérezzük és követjük, úgy az állatias anyagelvüségből kivetkőzve fenséges eszményhez emelkedüuk, s nem adunk hitelt a sajtóreklámnak. Ha nem ingott volna meg a józan közönség a sajtóhoz táplált bizalmában, úgy igen előkelő és becsületes emberek, s a józan nép között nem terjedt volna el Zimándy első és második könyve Kossuthról rengeteg nagy számban. Ma már még a túlzók sem verik be senki fejét, minden hírlapi lárma daczára, ha még Kossuthot bírálja is. Ha a politikai és sajtó-terrorizmus nincs, ha azt a bizonyos Kossuth-gyalázó czimet annyiszor nem emlegetik, nem keltettek volna annyi figyelmet Zimándy könyvei. Az ingyenreklám ismertté tette az ismeretlenek között is, s minden sajtó és politikai erőszak daczára terjedett és terjed ... A sajtó méregfoga ezzel megingott. Csak néhány igazságos ember kell s a sajtó kényszerül a régi tisztességes mederbe visszafolyni. A józan itéletü magyar olvasóközönség, ha bár lassan, de szaporodik s igy nem esünk kétségbe a felett, hogy a tisztességes közönségnek tisztességes sajtója is lesz, mert a mostaninak hitele nincs, annak nem hihetünk. Bolond. Gróf Széchenyi István levele Tasehner Antalhoz. A budai ,Széchenyi Asztaltársaságu összejövetelén Juris ztovszky Ödön szerkesztő bemutatta gróf Széchenyi Istvánnak egy nagybecsű levelét, mit Tasehner Antalhoz irt s Tasehner Antalra hagyta a legnagyobb magyar műveinek kiadási jogát. Taschner jegyzetei becses útmutatások Széchenyi műveinek kiadásához. A levelet közöljük. „Sémiin (Zimony) Julius 22. 1833. — Barátom! Julius 9-ikén irt s igen érdekes levelére, most — mert tüstént elmegyen a Posta — csak nehány sorral felelhetek. Ámbár akaratom s feltételem eddig mindig erős volt, s egy könnyen nem hagytam magamat lap táztatni az esetek által, azért mégis némi-némüleg akarataimban, vágyaimban „Scepticus“ maradtam; — s mondhatom — jobbadán valami láthatatlan — s magasb erő, mint emberi birt előre s oda hol vagyok! . . . így jegyzi szinte minden halandónak pálya-körét . . . némileg . . . egy magasb hatalom ki — s bizonyosan ön felett is
