Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-01-21 / 3. szám

Január 21.

Budapest, 1899. (3)

zéke a művészethez, nem pártolja a művészetet. Malonyay Dezső beszámolója hatalmas czá- folát erre. Megjegyezzük azonban, hogy nálánál is erősebben czáfol a történet. A magyar előkelő világ nélkül nem lett volna magyar művészet és irodalom. Arról azután már ők nem tehetnek, hogy úgy az irodalmat, mint a művészetet egy idegen szellem árnyékolta meg.

Elismerés.

A Budapest jobbparti korona-takarék ós hitelszövetkezet e hó 10-én igazgatósági-fel- iigyelő-bizottsági . és választmányi összülést tartott Peringer Ferencz fővárosi bizottsági tag elnöklete alatt, melyen az igazgatóság eddigi működéséről számolt be a választmánynak.

A jelentésből, melyet ezen intézet ügybuzgó vezető igazgatója adott elő, kiemelendő, hogy eddig 25000 koronát tesznek ki a befizetések, melylyel szemben 344000 korona kölcsön van folyósítva.

Az eddig belépett tagok száma 1259, kik összesen 4200 üzletrészt jegyeztek.

Több a belkezelésre vonatkozó intézkedés bejelentése után Bartha Oszkár ur a felügyelő bizottság részéről jelentést tesz az ügymenet kifogástalan és rendkívül pontos voltáról s néhány szóban demonstrálja ezen intézet létjogosultságát Budapest jobbpartján.

Mindkét jelentés örvendetes tudomásul szolgált, mire dr. Acsay Antal egyetemi magántanár választmányi tag lendületes szavakban köszönetét szavazott, a választmány nevében az igazgatóságnak különösen kiemelve az érdemdús elnököt Peringer Ferencz urat, valamint Schimmerlik vezető igazgatót, elismeréssel nyilatkozott a felügyelő-bizottság lelkiismeretes munkájáról, mire az ülés a legnagyobb megelégedés hangulatában véget ért.

Népkönyvtár/)

Népkönyvtárunk fennmaradását és továbbfejlődését egyéb alkalmas eszközökkel kell tehát biztosítanunk, hogy eképen felszabadulva egyesületünk ennek gondjaitól, összes erejét, minden tehetségét emelkedettebb czéljainak elérésére fcrdithassa. Meg kell teremtenünk azt a szervet, mely népkönyvtárunkat, egyesületünk e nemes hajtását átvegye, tovább gondozza ás fejleszsze. Népkönyvtárunk részére külön fiókegyesületet kell alakítanunk és uj alapszabályokban kell a szükséges kapcsolatról gondoskodnunk.

Egyesületünk ilyképen szükségessé vált ■újjászervezése pedig alkalmat nyújt egyszersmind arra, hogy az uj szervezetben szélesebb, intenzivebb és tervszerű kulturális tevékenységnek vessük meg alapjait.

Szívjuk fel a működésünk körébe vont területnek összes kulturális erőit és vezessük le azokat az általunk készített utakon ismét oda a hova s a miként mi azt legjobbnak látjuk. Szóval : legyen egy erős központi szak- könyvtárunk, melyet egyesületünk támogasson ; és a népkönyvtárak egész hálózatával övezzük e központi intézményt, hogy ekként minden kerületben a kultúra minden fontosabb pontián a magyarosodásnak mindmegannyi várat emeljünk.

És ha ezzel a munkánkkal elkészültünk, terjeszszük ki figyelmünket a budavidéki falvakra, hogy ekként lépésről-lépésre haladva tágítsuk azt a gyűrűt, melylyel a környező falvak idegen nemzetiségei városrészünket övezik.

Tervünk első pillanatban talán ellentmondásnak látszik, mikor még ez egyetlen népkönyvtárunk vezetésétől is felmenteni óhajtjuk egyesületünket. E látszat szálai azonban csak- *)

BUDA és VIDÉKE

hamar szétoszlanak, ha hozzá teszszük, hogy minden intézmény köré külön egyesületben csoportosulnának az illető kerület, vagy vidék lakosai, mely mint a Budai Könyvtár-Egyesület fiókja együttes alapszabályokban biztosítandó autonómiával, saját választmánya és tisztviselői utján intézné ügyeit.

Ily szervezet mellett, egy erős központi intézményre támaszkodva és önálló jogokkal és hatáskörrel felruházva e fiókegyesületek csakhamar örvendetes fejlődéshez juthatnának ; s mig jövedelmeik egy részének beszolgáltatása által a központi intézmény fejlesztését és közös érdekek támogatását biztosítanák, a központtal való szerves összefüggésük folytán pedig e szövetkezésben rejlő hatalmas erkölcsi erőt, érdekeiknek szilárd támaszát nyerhetnék.

És vájjon képzelhetjük-e egyesületünk kettős czéljainak szebb és tökéletesebb megnyilatkozását ! Hatalmas központi könyvtár állana a tudományos érdekek szolgálatában és a népkönyvtárak egész hálózata fejlesztené az eddiginél sokkal szélesebb körben a nemzeti kultúra ügyét . . .

E kép oly vonzó, e törekvés oly nemes, és nagyszerű hatásuk oly kézzel fogható, hogy perczig sem habozhatunk a szükségesnek jelzett reformok végrehajtásában. Központi szak- könyvtárunk fejlesztésére az üdvös intézkedéseknek már egész sora áll megoldásra készen és csak arra vár, hogy ez uj szervezet létesüljön ; egyesületünk újjászervezésével egyidejűleg immár két fiókintézményünk is alakulna : jelenlegi népkönyvtárunkból a II. kér. népkönyvtár és az I. kér. polgári körtől átveendő könyvtárból az I. kér. krisztinavárosi népkönyvtár.

Az ivóvíz.

A napi szükségletek között egyik legfontosabb valami az emberre: az ivóvíz. Nagyon kevesen veszik észre azt, hogy van elegendő viz az ivásra, főzésre, tisztogatásra, — de mindenki megérzi azt, a mikor nincs egyáltalán, még azt is, ha nem kapna elegendő mennyiséget.

Budapesti lakosnak a viz talán a legféltettebb szükségleti tárgya, a melyet akkor is érez, ha van, akkor is, ha nincs.

És a vízből Budapesten — sohsincs elegendő. Alig hogy lecsendesül egy-egy kerület a maga jogos panaszával, máris a főváros területéről zudul fel a lakosság, mert nincs vize.

Ilyen panasz az is, hogy a laposdülői uj tüzérkaszárnyában s a szomszédos Pálffy gyalogsági és Ferencz József lovassági kaszárnyában nincs viz. De nemcsak ott, hanem a kaszárnyák körül épült lakóházak is vízhiányban szenvednek. A katonákra nézve pedig még fontosabb a viz, mint a czivilre. kiért katonáék- nál lóanyag is van, a mi drágább jószág az emberanyagnál s ha az ember szenvedhet a vízhiány miatt, a lónak nem szabad nélkülözni sem az ivó, sem a tisztogató vizet.

S mégis úgy van, hogy a kaszárnyaváros háromezernyi népére alig-alig jut egy kis viz. A szépen beékelt sárgarézcsapok üresen berregnek s a szegény katona hiába csüri-csavarja a fényesre csiszolt csapot, a sajkáját sem tudja megtölteni.

Az ötvenéves Darányi Ignácz.

Darányi Ignácz földművelésügyi miniszter megünnepelte születése ötvenedik évfordulóját. Ez alkalomból a földművelésügyi minisztérium hivatalnoki kara testületileg tisztelgett a miniszternél, nemeskéri Kiss Pál államtitkár s Tormay Béla és Balogh Vilmos miniszteri tanácsosok vezetése mellett. A küldöttség remek albumot adott át a miniszternek, a mely Darányi családi színeibe van kötve (kék,

fehér selyem). Az album belsejében kitűnő akvarell festményben a minisztérium épülete van ábrázolva s a másik lapon, renaissance keretben az ajánlás és az aláírások. Nemeskéri Kiss Pál államtitkár szép beszéd kíséretében nyújtotta át a miniszternek az albumot, a mit ő meleg szavakban köszönt meg. A második kerület képviselője országos gondjai között sem feledkezik el Budáról s mindent meg tesz a mit tehet. Pihenni közénk jön. Nem maradhatunk mi sem az üdvözlők sorából és szivünkből kívánunk neki minden jót.

Szilágyi Sándor.

1827—1899.

Egy régi „táblabiró“ ember, a ki a mellett tudományának derék munkása volt, halt meg e héten. — Hosszú eseményekben és eredményekben gazdag élet után, úgy száll sírjába, hogy magyar hazájának őszinte fájdalmát s részvétét kelté fel.

Nem volt úgynevezett „nagy kaliberű“ történetiró, és különösen nagy érdeme, a melylyel a halhatatlanságot biztositá magának, az volt, hogy a magyar modern történetíráshoz az impulzust ő adta s ő volt, a ki a magyar történelem kutatásaihoz a legtöbb módot és alkalmat nyújtotta azoknak, a kik ma történetírásunk elsői közé tartoznak. Igen, Szilágyi Sándor, . — mert hisz őt vesztettük el, — a mellett, hogy egy kis könyvtárt irt össze, csodálatra érdemes ritka irók közé tartozott, a kik megbecsülik irótársaikat és a fiatalabb nemzedéket segítik, bátorítják, sőt ha arra tehetségük és szorgalmuk alkalmat nyújt, még — ünnepük is.

Természetes tehát, hogy az az ember, a ki ilyen szív volt, — mindenkinek szeretett, jó emberévé tudott válni. „Sándor bácsi“-ja volt ő Magyarországon mindenkinek, a kinek vele némi dolga volt. Oly szeretetreméltó, oly kedves, előzékeny embert alig találunk abban a rendben, a melynek ő elsői közé tartozott.

Hosszú élete a legváltozatosabb volt. Volt revoluczionáris lapszerkesztő és ő szerkesztette az első magyar hírlapot (Heimats-Kunde) akkor a mikor magyar nyelven nem volt szabad írni, volt törvényszéki írnok, majd Erdélyben főkor- mányszéki fogalmazó, azután lett nemzetőr, — aztán lett megint újságíró, tanár, miniszteri titkár, könyvtárigazgató és miniszteri tanácsos. E közben az is előfordult, hogy irodalmi munkássága miatt — kitiltották Pestről. (Micsoda nagy siker számba ment az akkor !)

És az ötvennégy esztendő, a melyet az irodalom terén töltött el, Erdély, Magyarország, történetét mondja el, úgy, a hogy az még addig soha meg nem jelent, az volt az ő legszebb és legkedvesebb munkája. Mintha e munka tartotta volna benne a lelket, mintha nagy lelki erejét az a vágy tartotta volna fenn, hogy ezt befejezze s hogy egy múltjához méltó hattyúdallal múljon el, ezt meg is adta neki a Mindenható, alig került ki a sajtó alól a tizedik kötet, ő betegágyába dőlt és meghalt.

Szilágyi Sándorban mi egy jó budai polgárt vesztettünk el, ki a nyarat mindég városmajori házában töltötte. Kora tavasszal jött és késő ősszel távozott. Itt szeretett legjobban dolgozni, a budai történeti hangulat legjobban illett' az ő kedélyéhez és munkásságához.

Gróf Karácsonyi Guidó emléke.

Gróf Karácsonyi Guidó emléke megörökítésére alakult szükebb körű bizottság lapunk szerkesztőségében gyűlést tartott J u- ristovszky Ödön elnöklete alatt s elhatározta, hogy Solymár, Vörösvár, Szent Iván

*) A Budai Könyvtár Egyesület jelentéséből.