Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-03-21 / 9. szám
Budapest, 1898 (’2.) BUDA és VIDÉKE Márczius 21. A vérmező felhasználása most a kormány köröket is foglalkoztatja. A műegyetemnek a L á g y m á nyosra való építésében a kormány és a tulaj donosok nem tudnak megegyezni. A mint olvassuk, valaki azt inyitványozza, hogy a kertészeti tanintézet 15,000 négyszög öl helyét használják fel e czélra, miután az intézet a földmivelési minisztertől a kamara erdőben nagyobb helyet kapott és az intézet mostani telke 3—4 forintért megkerithető. A Bu d a és V i d é k e a lágymányosi egyetem érdekében sokat és olyant irt, hogy ezt irányadó helyen is meghallgatták és figyelembe vették azt az érvelését, hogy az egyetemeknek, főiskoláknak Budán való elhelyezése nem kerületi, de országos érdek, a magyar ifjúság érdeke. Lapunk egyik tekintélyes munkatársa S i e b r e i c h Károly hazafias czikkben szólította, fel az érdekelteket, hogy a felcsigázott anyagiságtól térjenek el és emelkedjenek az eladók erkölcsi álláspontra. Mint értesülünk a műszaki vélemények szerint a kormányt takarékosságra az is készteti, hogy az alapozási munkáknak egészségügyi tekintetekből való kielégítése nagyon költséges lesz. A műegyetemnek a Lágymányos és Kelenföld vidékén való elhelyezése, annak az elvnek kimondása, hogy az ifjúság itttökéletesebb és jobb kollégiumi j rendszerrel nevelődik a budai egészségesebb és nagyobb területeken. A katonai hatóság ezért helyezte át a kadét i s k o 1 á t. Ha ennek az elvnek testté válását a méltányosság segíti, úgy folytatása leszsz és kell is lennie a Vérmezőn és Buda egyéb részein. Dr. Fodor József és Dr. Hata- la Péter az egyetem kitűnő tanárai az egyetemeknek Budára való helyezéséről a Buda és Vidékében emelték fel döntő szavukat, s ha a mint kívánatos, a műegyetemet a Lágymányoson és környékén építeni kezdik, napi endre | jön ismét az egyetemek egy más ré- j | szének a Vérmezőre való áthozatala p. I o. a bölcsészeti és h i 11 a n i ka- r i, valószínűen az egyetemi igazgatásé és a könyvtáré. A szabadság ötven éves évfordulójának legméltóbb és legmaradandóbbl emléke lenne az egyetemek- | nek 1 e g n a g y o b b részben B u- j d ára való áth elyezése, hogy a : szabadság legnagyobb biz-' t o s i t.é k a a m a gyár ifjúság s z a, b a d o u és egészségesen fejlődve nevelődjék. A vérmező beépítése legczélszerűbben az egyetemi építkezésekkel valósítható meg. E. Oy . 25 év a humanizmus szolgálatában. Huszonöt évvel ezelőtt lépett városi szol- 1 gálatba Ludvik Endre dr. a budai Szerit-János [ közkórház mostani igazgatója. Mint fiatal orvos ' került a szegényházból kórházzá alakított Já- nos-kórkáz sebészi osztályára. Ez a kórház rozoga, alkalmatlan épületével, elmaradt szegényes és elhanyagolt berendezésével akkor ! egyetlen menedékhelye volt a Duna jobb part- j jáu siulődő betegeknek. Ugyanabban az idő- 1 ben kezdte hirdetni az angol Lister az ó kor- ! szakot alkotó tanait az antisz'-ptikus sebkezelésről. Az orvosi világ, főleg nálunk, a hol csak a bécsi fakultást ismerték el egyedül üdvözítőnek, kételkedve fogadta, sőt mint Bécsben is történt, perhorreszkálta az angol í tudós . eszméit. Ludvik drt. az ambiciózus ; fiatal operatőrt nem elégítette ki a tudományos j toliharcz. ő maga akarta tárni * Lister féle 1 eljárást, és szabadsagot kérvén, külföldre ment, onnan tapasztalatokkal megrakodva tért vissza a abban a szerény keretben, a mely rendelkezésére allot’, megkezdte, egyike a legelsőknek nálunk, a modern sebeszer elvei szerint az operálást. Tehetségét elösmertek, hivatott ságát belátták és így főorvosa lett a sebé- ; szeti osztálynak, utóbb pedig igazgatója a \ kórháznak Működésének az lett az eredménye, ! hogy a János kórház sebeszi osztályának működése ma szamot tesz a tudományos orvosi világban, a betegek szama négyszer akkora j lett, a mi a közönség bizalmat tanúsítja e i kórház iránt. Ludvik dr főképen a csontope- j *) A Budapesti Hírlapból „Áh!“ — viszhangoztam én^s székemről felkelve üdvözöltem a vendéget. 0 minden tiltakozásom daczára megölelt és két zsíros puszit nyomott homlokomra No most már a rántotta sem kell, — gondoltam magamban, visszaülve helyemre Váljon kivel cserél fel ez az úr, — elmélkedtem magamban — bizonyosan öcscséhez hasonlítok. Majd felültetem kissé, lássuk milyen színész lett volna belőlem. Az uj jövevény néhány tokot, könyvet szedett elő köpenyege zsebeiből s azokat az asztalra rakva leült. A pinczér jelentette, bogy a rántotta készül. Hadd készüljön — gondoltam — jó lesz az öregnek. „Szolgalháták?" Kérdezte a pinczér az uj vendégtől. ,. Étlapot !" ,, El fagyta magát kérem á’sán." Válaszolta alázatosan hajlongva a pinczér. „Mi ? Az étlap ? Elfogyott ?" „Já — ! nemlich ké’m á’sán áztatott gondoltán) me’szfat ven hálát parancsolni, azért—“ „Jó jó, most már csak hozzon étlapot," „Igen igen ké’m á’sán." „Mindig annyit isznak ezek a pínczérek," — ily szavakkal fordult hozzám X úr, (mert mai napig sem tudom nevét) — „hogy azrán semmit sem értenek meg ; ez külömben magyarul sem tud " Én item feleltem. Komoly gondolatokba mélyedve támasztottam homlokomat tenyerembe Arról elmélkedtem magamban, hogy mily nagy fába vágtam a fejszémet. Törtem a fejemet, mikép kezdjem a társalgást az uj jövevénynyel, kinek még nevét sem tudom. Kis időt nyertem a gondolkozásra, inig az idegen* tárgyalta pinczérrel ; valami nagyon jót rendelhetett, oly hosszasan tanakodtak ketten. Végre távozott a pinczér s mi ketten maradtunk. Nem hagyhattam szomszédomat előttem szólni, mert esetleg oly kérdést intézett volna j hozzam, melyre nem tudtam volna mit feleljek, j Megszólítani sem könnyű azonban oly egyént, kit most látok először. A pillanatok teltek s mind inkább kezdtem haragudni az uj jövevényre ki ily bajba kevert, Már csepegett rólam az izzadtság, végre is neki keseredtem, megszólítottam a kövér zsirfészket. Minden kezdet nehéz, de túl kell, hogy essünk rajta, — vakmerő bátorsággal. mosolyogva fordultam szomszédomhoz : „Hogy érzik magukat a kedves otthonvalók ?“ rácziók es sérvoperácziók terén ért el igen nevezetes eredményeket. E mellett kitartó buzgósággal fáradozott azon. hogy a fővaros duua jobbparti részén is a követelményeknek megfelelő kórházakat létesítsen. Ezt a munkáját, is siker koronázta : az elmúlt évben nyílt meg a III ík kerületben az ugyancsak az ö igazgatása alatt álló Szent Margit közkórház, a mely távoli kerületben valóságos áldás Ebben az esztendőben fog megnyílni az az óriási aranyit közkórhaz, a mely tizenhárom pavil- lonjaval egész kis varosnak latszik a fogaskerekű mentén: az uj Szent János közkórhaz. A kórház tervezete, igen egyszerű, de azért minden egészségügyi követelménynek teljesen megfelelő berendezése, fölszerelése első sorban szintén Ludvik Endre dr. érdeme. A közönség bizik a kitűnő operatőrben, a betegek áldják emberszerető jó szivet, alantasai pedig tisztelik es szeretik őt Ezeket mondotta el a Janos- közkórházban Gyurmán Emil dr. főorvos, a mikot a kórház egész személyzete egybegyült, hogy az igazgatót a kórházba lépése negyed százados évfordulója alkalmából szives ünneplésben részesítse. Ott voltak a szónokié főorvoson kívül az összes János- és Margit- kórházi orvosok, élükön Laufenauer dr.. Bakó dr., Zrsai dr., Dimer dr., Goldzieher dr., Proch- nov dr. egyetemi tanárok, fő- es rendelő orvosok, Krepuska dr.. Minnich dr„ Polgáir dr. rendelő orvosok, a kik a kezelő személyzettel együtt az operácziós szobában leptek meg egészen váratlanul az ünnepeltet. Gyurmán főorvos, miután lendületes szavakkal ecsetelte Ludvik dr. működését, a fő- és rend főorvosok nevében üdvözölte főnöket es barátját. Utána Laczkovich Elemér dr alorvos, Ludvik dr. asz- szisztense az alantas orvosok nevében gratu Iáit az igazgatónak, biztosítván öt alantasainak rajongó szeretetéről. A fiatal doktor beszedjei azonban nem tudta befejezni, szavát elnyomta a meghatottság. Pethö Miklós gondnok a kezelő személyzet nevében üdvözölte Ludvik drt a kinek végűi egyik ápolónő az ápoló személyzet nevében egyszerű világbo krétát adott at jó kívánságaik kíséretében. Az ünnepelt igazgatóra a szeretetnek és ragaszkodásnak ez az őszinte és varatlan megnyilatkozása szinte megrendítheti hatott. Kényes szemmel köszönte meg az óvácziót es kérte kartársait, hogy továbbra is tartsák meg barátságukban es segítsék őt tudományukkal, önfeláldozó működésükkel és bölcs tanácsukkal a humanizmus szolgálatúban. Ezzel véget ért a rögtönzött ünnep, a melyet egy szerény, de kiváló férfiúnak rendeztek azok, a kik munkálkodásának, áldás- teljes működésének nap-nap után tanúi. Kérdésemet néhány pillanatnyi csend követte. Az idegen kérdően bámult ream, én pedig oly kínban voltam, akár egy csont akadt volna torkomon. Szemeim kidülledtek s bizonytalanul hebegtem : „Hát .......... hát a.......... a ke dves.........." Eb ben a pillanatban nemtőként jelent meg a sváb pinczér a rántottéval, melyet elém az asztalra helyezett. , A rostélyost is rögtön hozo m." Jelentette a pinczér és eltávozott A „rostélyos" szó hallatára borzongott a hátam, de egy világért nem óvtam volna'tőle szomszédomat Első sorban féltem a társalgás megújításától, másod sorban — had bűnhődj — gondoltam, hogy ily szorult helyzetbe hoztál. Mindenkire haragudtam már. A rántotta is X ur zsíros puszijára emlékeztetett s bármily éhes voltam, nem tudtam enni. így hát csak csendesen ültem, a boszuságot magamba fojtva, bámultam szomszédom kövér arczára. Magam sem tudom mire vártam. Az idegen úr elővette legvaskosabb könyvét s még vaskosabb ujját megnyalva lapozgatni kezdett. Egyszer csak aztán hangosan kezdett magához beszélni „Rrrrr. . . r. . . ro . . .
