Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-07-11 / 20. szám
Budapest, 1898 (3.) BUDA és VIDÉKÉ Julius 11. tanuló-utczai elemi iskola IV. osztálybeli le°'- kitüuőbb növendéke kapta, kinek édes anyja özvegy, 5 élő gyermekkel. E tanuló négy év előtt még mitsem tudott magyarul. A néhai Ivánka Imrétől a III. kerületi lakosság magyar érzületének és a magyar nyelv fejlesztésének előmozdítása czéljából tett alapítvány kamatainak szétosztására az alapitótól kijelölt bizottságból két tag helye részint elhalálozás, részint lemondás folytán megüresedvén : mivel az alapitó egyesületünket jelölte ki, mint a mely egyesület tagjaiból az alapítótól kijelölt helyek megüresedése esetén a bizottság kiegészítendő és mivel az alapítvány szerint ezen kijelölés azon megszorítással tétetett, hogy a kijelölendő tag mindenkor csak a III. kerület polgára lehet: azért a III. kerületi elöljáróság javaslatára felügyelőbizottságunk a megüresedett helyekre Kugler József és Tatay Adolf dr. tagokat jelölte ki. A Barsi József-féleés előző jelentésünkben részletesen ismertetett bonyolult hagyaték körül felmerült per még lebonyolítva nincs, mert az ország különböző vidékéin lakó nagyszámú alperesek tartózkodási helyét fölkutatni nagy nehézségekkel jár. A hagyaték könyvtárának egyesületünk részére történt átengedésébe az összes érdekelt felek minden további föltétel nélkül beleegyeztek és egyesületünk a hagyatékban talált könyveket minden kötelezettség elvállalása és azok felett való szabad rendelkezés kikötése mellett az 1896. évben átvette és a „Budai könyvtáregyesület“ tulajdonába átengedte, mely a könyveket könyvtárában a többi könyvektől elkülönítve elhelyezte. Egyesületünknek érdekében állván, hogy a Barsi-hagyatékot képviselő néhány ezer forintnyi összeget mielőbb rendelkezésre fölhasználhassa : egyesületünk érdekeit már évek óta önzetlenül és ingyen, hálás köszönetünkre méltó ügybuzgalommal képviselő megbízottunk, Csengey Gyula dr. ügyvéd főleg arra törekszik, hogy egyesületünk egy bizonyos fix-összeget kapjon minden föltételtől menten és minden korlátozás nélkül Egyesületünk felügyelőbizottsága a ma- »yaf szabadság szülő napjának ötvenedik évfordulóján, az 1848 dik évi márcziusi napok emlékének benyomása alatt indítványozza, hogy az egyesületünktől hazafias tevékenységért adományozni szokott Andrássy-érmet ezen évben kizárólag Jókai Mórnak, az 1848 diki márezi- usi tizek egyetlen élő alakjának, a nagy korszak egyik legnagyobb harczosának, a tollával és szavával mindnyájunkat megbűvölő költőkirálynak adjuk, ki többet tett egymaga a magyar nyelv terjesztése és meukedveltetése körül, mint a mennyit az összes közművelődési egyesületek legbuzgóbb törekvéseikkel eddig tettek és ezután tehetnek és kinek éppen ezért egyesületünk, az 1893 évben, Jókai 50 éves Írói jubileumakor, a nemzetnek a költőt koronázó ezen ünnepélye alkalmával, üdvözlő iratot küldött, Egyszersmind az alapszabályok 6. §-a szerint indítványozzuk, hogy Jókai Mórt, az egyesületünk előtt lebegő eszmék és törekvé sek legnagyobb apostolát a közgyűlés tiszteletleli taggá válaszsza meg. A feliigyelőbizott- ság elfogadta továbbá Gerlóczy Károly azon indítványát is, hogy a t. Közgyűlés egyesülő-- tünk tiszteletbeli tagjává válaszsza meg Kassa hazafias és nagynevű püspökét, Bubics Zsig- mondot. ki nagy mértékben mozdította elő a magyarosítás ügyét, a mennyiben az ezredéves ünnepeket fölhasználta arra hogy 3 politikai megyére kiterjedő egyházmegyéje több mint 500 nem magyar ajkú községben, hol azelőtt elvétve is alig lehetett magyar szót hallani, elrendelte az isteni szolgálatnak állandóan magyar nyelven való megtartását. Arról is intézkedett, hogy a magyar nyelv a kath. felekezeti iskolák bau a legnagyobb buzgósággal taníttassák s ezen a réven évenként mintegy 40 ezer iskolás gyermek részesül egyházmegyéje kath. iskoláiban a magyar nyelv alapos tanításában. Legújabban pedig az 1848-iki nagy idők megünneplését nemcsak az összes templomokban. hanem a hatósága alatt álló összes iskolákban is elrendelte és ezzel is éleszté a magyar államhoz, alkotmányhoz és nyelvhez való ragaszkodását és szeretetórzetét. (Folyt köv) i Adatok a tüdővészben elhaltak ! lakásviszonyainak statisztikájához. Irta : dr. Szalay Béla, II. kerületi tiszti orvos. Ismeretes, hogy mily nagy befolyása vau | a lakásnak a tüdővész terjedésére ; ez irányban számos kutatás történt és sok nagy értékű statisztikánk van. Ezen kutatások azonban a lakai* nagyságára és népességére, illetőleg arra, hogy ezek mily viszonyban vannak a tüdő- vészben elhaltak számával, nem terjedtek ki ; erről nincsen feldolgozott statisztikánk. Érdekesnek és fontosnak találtam ezeket az adatokat is összegyűjteni és összefüggést, keresni a lakások nagysága, népessége és az előfordult tüdővészes halálesetek száma között. Még érdekesebb lett volna természetesen az összes tüdővészes megbetegedéseket számításba venni, de erre nincsen semmi adatunk és meg kell elégednünk a halálozási statisztikával, melyet a székesfővárosi statisztikai hivatal szives hozzájárulásával sikerült összeállítanom Ezek a statisztikai adatok az 1891., 1893., 1895. és 1896. évekből vannak véve és a székes főváros területén összesen elhalt tüdő- vészesekre vonatkoznak A székes fővárosi statisztikai hivatal kimutatása szerint 1891 ben 2580 egyén halt el tiidővószben ; ezek közül 2122-nek sikerült megtudni a lakásviszonyait. 1893 ban 2415 tüdővószes halott közül 1930-nak, 1894-ben 2236 halott közül 1781-nek. 1895-ben 2570 halott közül 2035-nek, 1896 ban 2432 halott közül 1994 nek ismeretesek a lakásviszonyai. A többi halott részint olyan kórházi halott, kinek lakásviszonyairól mit sem tudni, részint útról jött, vagy minden lakásadat nélkül volt feljegyezve a halotti bárczán. A halálesetek túlnyomó része az egyszobás lakásokra esik ; nevezetesen 1891 ben a halálesetek 80‘58%-a, 1893 ban 79.17%, 1894 ben 79 62%, 1895 ben 79 66%. 1896 ban pedig 81 09%. Ellenben a legkevesebb volt az oly lakásokban, melyekben a szobák száma legtöbb volt. Igaz ugyan, hogy egyszobás lakás is legtöbb van, de nem ily arányban A tüdővész-halálesetek % része tehát az egyszobás lakásokra esik, mig az ily lakások a fővárosban a lakásoknak csak % részét teszik ki. Mig 1891 ben azokra az egyszobás lakásokra esett a legtöbb halálesett (450), a hol a lakásban 6 személy lakott, addig 1896-ban a legtöbb eset (503) a 4 személytől lakott lakásokra esik, a közbeeső évek adatai pedig fokozatosan haladnak az 1896 évi adathoz. Nem lehet ezt puszta vélet.lenségnek tartani, hanem minden bizonyára az az oka. hogy a közegészség! viszonyok javulásával lépést tartva, évről évre fogy a zsúfolt lakások absolut száma is és igy absolute kevesebb lévén az ilyen lakás, a tüdővészes halálesetek absolut számának is fogyni kellett. A lakók számát tekintve, azt tapasztaljuk, hogy legtöbb haláleset jut a 2 —6 személy által lakott lakásokra, sokkal kevesebb a 7—10 személy által lakottakra, mig alig jut valami az 1 személy által lakottakra és all és több személytől lakottakra, a hol aránytalanul kevés haláleset jut egy lakásra. Ennek az a magyarázata, hogy ilyen tulnépes lakásokban egyáltalán alig lakik már tüdővészes beteg, mert ezek a lakások többnyire éjjeli szállók, munkás-telepek, stb. a hol a lakók többnyire nem is igen állandók és ha valamelyik tüdővészes lesz, a lakást ott hagyja és más lakásba vagy kórházba vonul. Az előfordult néhány eset inkább csak a véletlen műve. Nem ellenőrizhetjük ugyan, hogy háuy- szor fordult elő egy évben tüdővész ugyanazon lakásban ugyanazon családnál, vagy ugyanazon évben beköltözött más családnál, de ezen körülmény a százalékszámok jellegzetes nagy különbségében alig lehetett mérvadó. Mint látjuk az 1 személytől lakott szobák 5’9%-ában fordult elő tüdővész, mig a 6 személytől lakott szobák 63 6%-ában. Innen tovább csökken a szaszalékszam. Olyan lakás, hol egy szobára már átlag 8 uál több személy jut egyáltalán nem sok van, tüdővészes haláleset pedig kevés ilyenben fordult elő és inkább csak véletlenül jut az ih lakásokba, azon okból, hogy az ily lakások legtöbbnyire éjjeli szállók, munkáslakások stb., hol állandóan nem is laknak és ha valamelyik lakó tüdővészes lesz, az onnan más kisebb lakásba, vagy kórházba húzódik. 1891 ben mindössze csak 74 (3 5%) olyan haláleset volt a 2122 tüdővészes között, a kik oly lakásban laktak, a hol egy szobára átlag 1 személy jutván, a tüdővészes betegek elkülönítéséről és igy a direkt fertőzés megakadályozásáról gondoskodni lehetett volna. A további években a lakásviszonyok ily kimutatása nem állván rendelkezésünkre, a viszonyok behatóbb folytatólagos észlelése nem vihető keresztül, Első megtekintésre ez az eredmény kedvezőtlennek látszik és úgy tűnik fel, mintha az 1 személytől lakott szobák is mindinkább fertőződnének tüdővész által. Tényleg azonban az arányszám fenti emelkedésében csak azon körülmény jut kifejezésre, hogy a túlzsúfolt lakások száma fogy. Ennek kétségtelen bizonyítékául szolgál a tiidővész-halálozás folytonos csökkenése, igy pl. mig 1891 ben 10.000 lakosra 50-9 tüdővészes haláleset jutott, addig 1896 ban már csak 39‘7 az útról jöttékkel együtt, azok nélkül pedig csak 36 2. Ez a javulás azonban lassú, sőt egyes években hely- lyel-közzel visszaesések mutatkoznak, mert a tüdővészes betegeknek még túlnyomó része nincsen jó lakásviszonyok között, pedig hogy mily üdvös eredménye lenne euuek, mutatják épen az imént előadott adataink. A tüdővész gyakorisága tehát kétségtelen összefüggésben van a lakásviszonyokkal. Az egészségügyi közigazgatásnak egyik legfontosabb teendője tehát egy részt és első sorban a lakásviszonyok javítása általában (túlzsúfolt lakások kiürítése, kapcsolatban munkáslakásokról való gondoskodással), másodsorban a tüdővészes betegeknek helyesebb elhelyezése úgy saját maguk, mint lakótársaiknak — esetleg (kórházakban) más betegeknek — érdekében (tüdővész-sanatoriumok). A székes főváros hivatalos lapjának reformja. A „Főváros“ czimű fővárosi érdekekkel és ügyekkel buzgóan foglalkozó lap, egy igen fontos kérdést vetett fel. mit mi is támogatunk és közöljük a helyes indítványt, mit ajánlunk a tanács higgadt figyelmébe: „1889-ben az az eszme lett irányadó, hogy a fővárosnak szüksége lévén egy egészen hivatalos közlönyre, olyanra, melyet ue magán ember adjon ki, hanem maga a főváros, a köz gyűlés elhatározta, hogy ily lapot „Fővárosi Közlöny, Budapest főváros hivatalos lapja“ czimmel. maga a főváros adjon ki, s abban semmi más ne legyen, mint pusztán a fővárost illető tárgyak. Ezért le is mondott a „Fővárosról“ és utasította a tanácsot, hogy tegye meg ez ügyben a szükséges előterjesztést. Éz megtörténvén 1890. januárban megindult a hivatalos közlöny. ( Ily közlöny magánember kezén meg nem hagyható. A magánembert, legyen bármily részrehajlatlan. mégis csak befolyásolják a személyes rokon és ellenszenvek. De meg az oly magánember, aki kivűl áll az adminisztráczió keretén, egészen más szemmel nézi a dolgokat mint az, aki ismeri annak minden C3inját binját,
