Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-05-11 / 14. szám
Budapest 1898. VII. évfolyam 14. sz. (Pünkösd hava.) Május II BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A M A G Y A R OS O D A S N A K KÖZLÖNYE. Szerkeszti: ZESKDÉOL/ZI <3-'Z"CnJ.A_ KIADÓ-HIVATAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Vároomajor-utcza 28. Megjdjenik havonkint háromszor. Előfizetési aruk: Egész évre 12 korona, évre (> korona, évnegyedre 8 korona. fél SZERKESZTÓSEG: Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A budavári felmászók. — irta: Tömör Ferencs. — Ha, az utas ember akár a krisztinavárosi oldalon az úgynevezett Gránit- lépcső, akár a vizivárosi oldalon az Ilona- lépcső aljáig érvén, fölnéz arra a lépcső- zetre, amelyet meg kell másznia, borza- dály fut végig a hátán. Uram Istenem ! hogyan kell ezt meggyőzni! Hogyan kell aEokat a magas lépcsőket egymás után még csigaléptekkel is meglépkedni. Egy — kettő — száz — százötven — hatvan, — kétszáz stb. *tb. Gondoljunk most egy apró, rövidlábú, tömzsi asz- szonykára vagy egy magcmféle hetven kedö, azaz a hetvenes években legény- kedö emberre ! A gyermekekről nem is szólok, mert azoknak egyes, ha még oly magas lépcső is kevés, azok zerge- ugrásokkal két három lépcsőt is összefogva haladnak fölfelé, íohannak lefelé, vagy széles jó kedvűkben kifogják magokat a lépcsőzet szabályos ütemeinek hámjából, és utczu neki! a lépcsőzeten kívül föl és alányuló nyaktörö vízfolyáson teszik meg vakmerő versenyeiket. De a tömzsi asszonykákat, meg az élte- sebb urakat, meg a kisebb-nagyobb terhek czipelőit felváuszorogva látni és sajnálni, és az olyan lépcsőzeteket ki- fundáló szakértőket és gazdákat visszá- ról áldani — egy és nem is igen embertelen gondolat. Uram fia! Hát soha sem láttak azok a müsértő, akarom mondani, műértő szak-emberek urasági palotákat, azokban szép, széles, alacsony lépcsőket; ame- i lyek szinte viszik fölfelé az embert? ( Vagy sohasem hallotta hírét a velenczei j Szt.-Márk-templom tornyának, amelynek csúcsára egyetlen lépcső nélkül feljut- j hatni, aminthogy a nagy Napoleon ló- j háton fellovagolt? Különben, nagyon, de nagyon el- ; vétve Budapest bérházainak egyikében | — másikában is láthatni oly kényelmes i lépcsőzeteket, hogy az, ember mikor fölmegy rajtok, önkéntelenül felkiált vagy felsóhajt magában: „No ennek a háznak okos gazdája van ! “ De ha már sem az építészeti minták, sem az urasági paloták, sem a velenczei torony uem esik keze ügyébe az építtető és épitő uraknak, már azt csak megtehetik, hogy elsétálnak a Donáti- utczába, ahol az a Toldy utczával összeölelkezik; ott láthatnak oly mintaszerű lépcsőzetet, amelyen az ember fölfelé törtetve nem érzi, hogy hegynek megy. Úgy tetszik a lábnak, mintha csak völgynek menne. Ilyenféle — természetesen pompá- sabb lépcsőz étről álmodoztam én, mióta azt a tervet megpendítették, hogy a Mátyás templomot az Albrecht-uttal egyenes összeköttetésbe hozzád, szinte ringatóztam abban a kényelemben, a mely- lyel Pestről haza felé az Albrecht-út kanyarulatáig felballagok, ott pedig a Mátyástemplom kényelmes, úri pompával készülendő lépcsőzetén szép lassú léptekkel a Halászbástyára emelkedem, ott egy búcsúpillantást vetek vissza a sikon elterülő Pestre, azontúl a végtelen rónára. Aztán jó éjszakát ! De amióta ama lépcsőzetnek felső részét — amely, úgy hiszem, már végleges — néhányszor megjártam, elment minden kedvem attól, hogy arra építsem kényelmem reményvárát. Ugyan mennyivel kerülne többe egy olyan lépcsőzet, ha az egyes lépcsőket legalább egy harmaddal alacsonyabbra fűrészelnék ? Néhány kőlappal és néhány forinttal több, az számításba sem jöhet, ahol már ezereket kell kiadni. És ezért hány ember áldaná azt a bölcs koponyát,, a mely a mostani magas, nehézkes, mondjuk goromba lépcsők helyett amolyan alacsony, könnyed lépcsőkkel örvendeztetné meg a budavári lakókat és a Budavárba zarándokló idegeneket. Azért emelem föl gyenge szavamat még egyszer és még idején, hogy akik ez ügyben dönteni hivatva, a későbbi szemrehányásokra ne mondhassák, hogy erre nem is gondoltak ; erre senki sem figyelmeztette ő kegyelmüket; mert arra el lehetnek készü’ve, hogy ha az eddigi rendszertől el nem térnek még a Mátyás templom pompájának emelése végett sem, épen úgy megéneklem azt is, mint megénekeltem a budai port, amelynek a mi Dunapartunk, a mi Kőrútunk és minden széles, mezitlábas ut- czáuk valóságos tenyésztő telepe ; arai oly hatalmas folyam partján, aminő a Duna, bizony semmi élelmességre sem mutat. A viszontlátásig ! BUDA és VIDÉKE „TÁRGZÁJA. Lóversenyek Dudán a XVI. század elején. (Vége.) Az 1525. évi versenyek első napját megelőzőleg egy héttel a kincstárnok hat vógnyi különböző szinü gyolcsot vásárol s ad át Jakab mesternek, az udvari főszabónak, a ki ebből ruhát varr a versenylovakat megülő királyi lovas apródok részére, a kik egy végnyi szövet terjedelme után Ítélve, vagy húszán lehettek Április vége volt ekkor, Rothkyrger a lovak föutartására 25 forintot vesz föl egy szerre, a krakói vajda a maga lovai közűi ötöt nevez, mely két apród, három szolga s egy Elek nevezetű lengyel főurral egyetemben kilencz nappal az első verseny előtt már Budán van; az egész idő alatt 68 forintba kerül királyunknak ellátásuk. Május elsején tartották meg az első lóversenyt abban az esztendőben. Akkorára már a magyar főurak versenyző lovai is mind ott voltak a Kelenföldjén elterülő és s t u d i u innak uevezett, versenytér istállójában. Miként más udvari ünnepélyek és mulatságok leírásából is tudjuk, Budán korán reggel talpon volt már az egész város lakossága s özönével ereszkedett le a Gellérthegyen túl elterülő síkság felé, hogy tanúja legyen királya sok pénzébe kerülő s a mai lóversenyeknél is látványosabb kedvtelésének. A számadások csupán kiadásokról szólván, a versenyeknek is csak azon mozzanataira vetnek fényt, a melyek ilyen készpénzzel lerótt költségekkel jártak. Ösmervén a királyi kincstár akkori állapotát, II. Lajos sokféle hitelt igénybe vevő természetét, biztosra vehetjük, hogy sokkal nagyszabásuabbak és fényesebbek voltak a Kelenföldjén rendezett futtatásai is, mint hogy ezekről adataink szólnak. Mindazonáltal az adatok elég alapot nyújtanak ahhoz, hogy teljesen kiegészíthessük az akkori lóversenyek képét s igy megállapíthassuk, hogy azok több. a mai lóversenyeket jellemző rokonvonást tüntetnek föl. Miként manapság, II. Lajos király korában is több napon át tartottak a futtatások; 1525-ben május 1-én, 2-án s bizonyára a beállott rossz idő miatt, ismét csak 10-én. Az utolsó versenyt követő napon az Elek nevezetű lengyel ur 100 frt jutalmat kapott királyunktól s május 10 én útra kelt a krakói vajda versenylovaival s apródjaival együtt, tudósítást is vivén urának a futtatások lefolyásáról ; fájdalom, sem ez a tudósítás sem más leírása e futtatásoknak ránk nem maradt. Azt sem tudjuk, hogy egy egy nap hány futtatás volt s hogy kik győztek. Hogy azonban a győztes ló, illetőleg a gazdája akkor épen úgy nyert jutalmat. mint ma, annak nyoma megmaradt. II. Lajos tiszteletdijai bizonyára arany, ezüst billikomok és ötvösművek voltak a melyek a julius hó 16-ig lerótt kiadásokat magában foglaló számadási könyvekben nincsenek felsorolva, mivel addig még nem fizették ki a portékát, mely hitelbe készült a budai ötvösmestereknél. Hogy azonban sok és értékes tiszteletdij volt, melyet a versenytéren közszemlére állítottak ki, az egészen bizonyos. A számadási könyv tanúsága szerint ugyanis a budai főbíró szolgái, a kikre „e halomra rakott ötvösművek és ajándékok őrizését“ rábízták, május 2 án két forintot kaptak pro bibalibus a király
