Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

VI. évfolyam 43. sz.

Budapest. 1897.

(Mindszent hava.) Vasárnap, október 24.

Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből,

BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A M A G Y A ROS O D A S N A K KÖZLÖNYE.

Szerkeszti: C3-'H-C7XJ.A-.

KIADÓ-HIVATAL,

Megjelenik minden vasárnap.

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Városmajor-utcza 28.

Előlizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre (í korona, évnegyedre 8 korona.

SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28.

Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni.

Nemzeti jelleg.

Evekkel ezelőtt ugyancsak e lapok hasábjain emlitém fel azt a szomorú tényt, hogy nemzeti jellegünk fő és székvárosunkban semmi féle irányban nem jut kellő méltatásban és nem részesül kellő kifejezésben. S bár fővárosunk jobbpartja e tekintetben „társadalmilag“ rohamos előhaladást mutathat fel. mégis sajnosán kell tapasztalnunk, hogy kereskedőink, iparosaink és kézműveseink nem csak szóban, hanem Írásban és képben is hódolnak a germauizmusnak. A „Buda és Vidéke“ tizparancsolatjába foglalta a nemzeti jelleg minden irányban való fejlesztését. Hogy van tehát az, mikép oly éles fegy verii hatalom ellenében mint a sajtó egyáltalában, létjogot tud fenntartani magának az ország szivében, székes fővárosunk jobb és balpartján a Germánizmus.? Ha mélyebben kutatunk e dolog zavarossában: észre kell vennünk, hogy „társadalmilag“ már már kevés kifogást tehetnénk, de kereskedelmünk illetve a napi piacz vezetői azok az ellemek — teljes tisztelet a kivételeknek — kik egyrészről „ósdiságból“ másrészről „megszokásból“ de legkülönösebben — és sajnos — n~Önérdekeiknek“ a szó szoros értelemben vett kiaknázásából élnek a német nyelv használatával a nemzeti jellegnek kimutatásával szemben. Ez nem mint X budai kereskedő ur szemembe mondotta

— kinek nevét csak azért nem irom ki — nehogy a magyarfalás Kain bélyege a homlokára legyen sütve — saját szavait németből magyarra fordítva: „Vásári lármázás“ hanem immár hazafias méltatlankodás. Mert addig, mig e dolog a magunk házi ügye volt, búslakodhattunk felette s reményteljesen várhattunk egy jobb jövőnek hajnal hasadtára. De most már, hogy az „Esti újság“ október 13-iki száma, nyilvánosságra juttatta, hogy Németországban örömmel constatálták azt, mikép fővárosunk leg- nyilvánosabb helyein is német czégtáb- lák díszelegnek s új épületeken ilyen márványba vésett szavak: „Dieses Haus steht in Gotteshand“ stb. éktelenkednek bezárt boltok ajtajúin az okot: „Der grossen Feiertag wegen“ jelentgetik — fel kell hogy ébredjen a nemzeti szellem és pusztító erővel rombolja szét a meg nem okolt „Germanizmus“ legparányibb csiráját is.

Méltatlankodva kell felemlítenem egy concrét esetet, midőn t. i. egy budai nagy kereskedő határozottan megtiltott egy nagyobbszerü megrendelést Bécsbe magyar nyelvű levélben megírni, azt hozván fel okul, hogy ő néki a megrendelt tárgyakra égető szüksége van, s ha ezt a bécsi czéggel tudatja magyarul, úgy nem fogja a kellő időben megkapni Nem azt akarom ezzel kimutatni, hogy az illető ur mily óriási tévedésben van, hanem utalni arra, hogy itt is az

BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA.

V ________________________________

Bo

kros Mari lelke hazajár.

— Irta: Pilisi Róza. —

— „Télen csak nem zöldéi a folyondár a háza körül, — vihog a Böske.

— „De biz zöldéi az, folytatja Juczi; no osztán száz szónak is egy a vége, azt mondta Bokros uram. hogy ha Mári Pistát kint várja egyszerűéi többet a kapuba hát tesz róla.

— Hát osztán tette róla? kérdezik a lányok

— De tett ám. megmondta a tisztelendő urnák, hogy vagy Pistát teszi el a háztól, vagy ő mondle a hivatalról, és bizony száz szónak is egy a vége, Pistát útnak eresztették

— Mért nem keresett másutt helyet, ha szerette Márit, mondja Szilaj Zsuzsa a nyelves

— Keresett az lelkem, de a faluba nem kapott hát elment három órányira innen a Gesztenyééi tisztelendő úrhoz, osztán biz csak nagy ritkán gyiihetett el ide, néha-napján úgy nag}7 ünnepen, ha szerit tehette. Szegény Mári meg száradt, akár a rozmaringfa, ha száradni kezd, hervadt a lelkem szomorú volt akár a szomorufűz.

— No de nem soká búsult Juczi, mert férjhez ment a gazdag Gesztenyési Sivár Jánoshoz. persze gazdag is volt, meg molnár is, jól be őrölt a malma.

Férjhez biz a lelkem, bár ne ment volna, osztán éppen Gesztenyésre — persze hogy azért ment Sivarihoz hogy Pistához közel legyen, no de vesztire ment.

— Gyere ki csak egy szóra Juczi, szól ! be az öreg Bokrosáé.

— Megyek, megyek, csak valamit el kell még beszélnem a lányoknak.

— Sohse tartoztasd magad, mondja a kályha végén üllő falábú vicze gazdáné az öreg Kányóné, folytatom én helyetted ahol elhagytad és folytatta,

— „Hát tudjátok lányok, úgy volt biz az, hogy szegény pipi Márimnak nem sok rábeszélés kellett, hozzá ment a gazdag molnárhoz, mert azt hitte, jó dolga lesz, még a gazda alszik lent a malomba, mert hát mindég pityókos, ő majd ébren lesz a Pista bundája alatt, de biz nem igy történt.

— Hat hogy, Kányó néne, szólal fel Vicze

Kata.

— No légy türelemmel Kata, mindjárt

„iJnösség“ lólábai bújnak ki a nemzeti kereskedelmet takaró czifra bársony köntössé alól. — Európa bármely államában létező kisebb vagy nagyobb gyárba tegyen egy kereskedő megrendelést — biztosítom, hogy a magyar nyelven szerkesztett megrendelő iv ép oly hatást fog elérni, mint bármely más nyelven Írott, mert annak a gyáros nem szellemi, hanem anyagi értékét mérlegeli s ez nemzetközi nyelvben jut kifejezésre, mert ott világosan és érthetően beszélnek a számok, melynek jegyei immár világszerte egyformák.

A „Buda és Vidéke“ elejétől fogva — azt hiszem végig — mindég előljárt a magyar nyelv minden irányban való érvényesítésében s a nemzeti jelleg kifejezésre juttatásában. Vegye fel tehát most is a zászlót s lobogtassa, munkatársai, előfizetői és barátai előtt, azzal a kijelentéssel, hogy teret nyit hasábjain azoknak az egyéneknek pellengére állításában, kik „bármely“ okból a fejlődésnek indult nemzeti szellem szárnyait bénítani, jellegének kidomborodá- sát homoritaui, s a „Germanizmus“ pa- j rasytáinak ápolásával a magyar nemzetet | a külföld előtt a fajvesztés bűnével,

| saját nemzetgyilkos cselekedeteik révén I befeketíteni törekszenek.

Tinnyei.

bevégzem no, ne félj, nem gyünnek még a legények, nem a Nótás Gyurka dalol odakint, ne félj, csak a B_>dri csahol ni a.

Erre valamennyi lány hahotázott s a Kányóné meg egyet lökött a kontyáD, osztán újra felvette a beszéd fonalát. Hát tudjátok úgy volt az, hogy hát hogy is csak, gondolkozik, az ám épp farsang vége volt, talán épp ma 3 éve.

— Azt már tudjuk néném asszony folytassa ott, ahol elhagyta, hogy pipi Mári a bunda alatt volt.

— Az Isten bizony ott hagytam el. Hát tudjátok férjhez ment a gazdag molnárhoz, elvitték nagy hűhóval a szép menyasszonyt, csengős négylovas szekeren vitték, az ágyat a másik szekéren meg a ládát. Szegény Mári vig is vót, meg szomorú is, hol nevetelt hol sirt, olyan volt az akár az áprilisi idő No hát osztán hogy elvitték, úgy hallottuk hogy másnap reggel korán kelt a Mári, bekötötte a fejét piros keszkenővel, osztán le ment a gesztenyési tó partjára, szét tekintett, hogy hol is van ő, —- köhögött egyet Kányóné aztán súgva mondta hogy az öreg Bokrosné meg ue hallja, — az ám, széttekintett, de nem ám a tornyos vizi,,Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava