Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-21 / 12. szám

Budapest, 1897.

VI. évfolyam 12. sz.

(Böjt hava.) Vasárnap, márczius 21.

Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből,

BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÄSNAK KÖZLÖNYE.

Szerkeszti: ZEZKZDÉlLfSri

KIADÓ-HIVATAL,

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Várocmajor-utcza 28.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona.

SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28.

Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni

Meghalt, de feltámadott!

Irta : Zsedényi H. Aladár.

Még élénk emlékezetünkben van az a mozgalom, a mely körülbelül hat évvel ezelőtt a fővárosban a magyar szellem fejlesztése érdekében megindult. Ott voltunk a zászlóbontásnál s nem egy elfojtott sóhaj szállott ki duzzadó keblünkből. Ezrek ajkáról verték vissza a székesfőváros közgyűlés termének falai a lelkes, kitörő „éljent“. Tartózkodás nélkül állíthatjuk, hogy csak egy szózat nyíllal lőtt akkor a hazán keresztül : nyelvében él a nemzet! Oly erős volt az áramlat, melybe a nagyszerű eszme a lelkesülőket beleragadta, hogy rövid idő alatt jórészt eltűntek a boltok német feliratai, a névmagyarositó társaságnak óriási teendői lettek. Az idegen ajkúak százával tódultak az iskolák falai közé elsajátítani az édes haza nyelvét. Apró fehér czédulácskák tömege lepte el a kirakatok üvegtábláit, hol idegen hangzású czimekkel csalogatták a magyar vevőket, sőt nem volt bizonyos a váczi utcza aszfaltján büszkélkedő gavallér sem, hogy német társalgásáért nem-e ragasztott valami élelmes gyerkőcz libegő fecske farkára egy ismeretes figyelmeztetőt: „Nyelvében él a nemzet!“

Beteg volt akkor és beteg most is a nemzeti közérzület. A bajt orvosolni,

| azt csirájában elfojtani a sorvadó szellemet, vissza adni az egészségnek, ez volt a czélja annak az elszánt csapatnak, mely ily magasztos hivatás teljesítésére vállalkozott. Rajongtak az uj eszméért, de a tapasztalat mutatja, hogy ezt a lelkesedést a szalmatüzhöz hasonlíthatjuk ma. Miként nemrégiben csak a Barrisonokról, a Belgiumból megszökött herczegnőről volt csak divat társalogni: i úgy akkor is csak a „Magyar Egyesü- I letet“ hangoztatta minden ajk, mert fáj- j dalom, úgy látszik, az is csak divat volt.

Mi mutatja legjobban a nemzeti közér- i zűletnek rohamos elfajulását, mint rövid ! hat év után ennek a nemes és jogos- | czélu intézménynek mint „Magyar I Egyesületne k“ korai kimúlása. S nem mondok igazat, ha azt állítom, hogy ma a legelőkelőbb salonokban is sokkal kedvesebb a „Jambó“ a „Ziki-Zaki“, mint a magyar néphymnus* vagy a szózat? Volt idő, midőn ezt tekintette mindennapos imájának a magyar, ma csak akkor énekeljük, ha feltűnést akarunk vele kelteni, annyira feledés, számba ment.

Meg-megjelenik olykor a nemzet arczán egy halváuy pir s a ki ezt nem ismeri, összetéveszti a jólét, a boldogság, a viruló élet balzsamos illatú rózsájával. Pedig ez voltaképen nem egyébb, mint a fonnyadásnak, a lázas I állapotnak ijesztő jele. Hajdan egy Berzsenyi feltudta rázni a honnak álmos fiait a vészthozó tétlenségből, ma annyi erőnk, nem, annyi kedvünk, jobban mondva saját nyelvűnk iránt annyi szeretetünk sincs, hogy egy olyan hazafias intézményt mint a „Magyar Egyesület“ volt, fenn tudnánk tartani.

Nem tud nyugodni sírjában az óda iró, az eszményi magyar. Eagyos köny- nyet töröl le arczárói úgy rémlik előttem Széchenyi „és felkél hideg álom alól bus árnya szelíden s rémletes ar- czával mélyen a földre tekint!“

Lehet-e csekélységnek tekinteni a Magyar Egyesüle t-nek azokat az intézkedéseit, hogy oly számos embert vezetett be nyelvünk ismeretébe. A szegény székely ifjak ügyét magáévá tette s a magyar szellem ápolása érdekében oly meg nem fizethető szolgálatokat tett.

A lelkesülés elmúltával bekövetkeztek a tengődés napjai. A komolyabb elem kitartó munkássággal fáradozott a szent ügyért Kléh Istvánnal az élükön, de már régóta füleikbe csendült a har- czosoknak: „Készülj a halálra!“ Meglett koros férfiak, a kiknek a közpályán is jól kiérdemelt nevük van ma is, voltak a zászlóvivők, de ők nem az eszme elhantolásához készültek, hanem a feltámadásra !

Lehetetlen, hogy meg nem indultak, lehetetlen, hogy uj erőre nem ébredtek azok, a kik a „Magyar Egy e„BUDA és VIDÉKE“ TARCZÁJA.

Hivatalos titok.

Furcsa eset esett meg ma rajtam.

Reggel, mint rendesen, fölraegyek a hivatalba, leülök íróasztalomhoz és— mint rendesen — se jobbra, se balra nem tekintve, hozzá fogok teendőimhez, midőn megszólal a hivatal bárója, a ki ennek neveztetik, mert úgy viseli magát, mintha valóságos báró volna, büszke, mindenben adja a jól értesültséget és mindenről kicsinylően szokott nyilatkozni.

— Ostoba tökfilkó ! No ezt előre is megmondhattam volna ! Különben gyerünk tovább ! Ez az utolsó azt jelenti, hogy nem érdemes rá több szót vesztegetni.

— Én se hittem volna, hogy ilyet te- J gyen, — mondja egy másik hivatali társam, I a ki, mint jó humora és gyakorlatias gondol- } kozásu ember ismeretes.

— Én sokkal okosabb embernek tartottam. Azt hallottam ugyan, hogy adósságai J vannak. De hát én édes jó Istenem! mije i lenne akkor a maguuk-féle hivatalnokocskák- \ nak, ha még adósságunk sem lenne. Hiszen I akkor épen semmink sem volna. Abban tehát

semmi nincs, ha valaki adósságot csinál, mert az csinál adósságot, a kinek hitele van. — Abban sincs semmi, ha valaki az adósságát meg nem fizeti, mert a kinek péuze nincs, az nem fizethet. Adósságom nekem is van, hála Istennek,szépen, de azért csak meg vagyok szépen. Én nem búsulok rajta; búsuljon az, a ki adta. Járnak is a nyakamra s én ezért nem is haragszom, ha csak egyik vagy másik nem gorombáskodik. A ki szépen beszél velem, azzal én is szépen beszélek, biztatom, hogy majd fizetek, ha lesz miből; a ki gorombáskodik, no annak úgy megmutatom az ajtót, hogy észre sem veszi, mikor van oda- künn. Némely balek pöröl is, még végrehajtást is kér ellenem, de hát én azt nem bánom. A tárgyalásra el nem megyek, foglaljon nálam, ha tud. Hanem azért olyan ostobaságot még se tennék, hogy hivatalos pénzt sikkaszszak.

— Fődolog az egészség! mondja erre a hivatal bölcse, a kinek ez jelszava.

— Már édes kolléga, — mondja az előbbi, — én az egészséget igen sokra becsülöm, de már ilyen helyzetben, mint a milyenbe Pali barátunk került, nekem kevés vigasztalásul szolgálna az, hogy egészséges vagyok.

Tehát sikkasztás történt, és pedig Pali sikkasztott, ezt értettem ki az eddigi beszélgetésből.

Kiviilről a folyosóról ismeretes recsegő kangokat,hallok:

— Édes fiam! én mondom neked, ón már régen megmondottam, hogy ez egy nyomorult svindler, kinek több az adóssága, mint a haja szála. Én tudtam ezt régen, csak nem akartam mondani.

A hivatalban levőknek mindegyike hozzászólt a dologhoz. Az egyik megbotránkozott a sikkasztásban nyilvánuló erkölcsi betegség felett, a másik sajnálkozott rajta és azt vélte, hogy az állam azáltal, hogy kis fizetést ad, úgyszólván rákényszeríti kis-hivatalnokait a sikkasztásra.

Bejött a hivatalfőnök is komoly arczczal és igy szól:

— Uraim ! talán önök is hallottak már valamit e hivatalban történt sikkasztásról. Ennek alkalmából arra akarom kérni és figyelmeztetni Önöket, hogy mivel itt az egész hivatal becsületéről van szó —

— Az enyémről is ? — kérdeztem közbeszólva.

— Minden esetre ! Az egész hivatal becsületéről lévén szó, legyenek szívesek a dol,,Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava