Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-14 / 11. szám

Budapest. 169 7. (2)

B U D A é s V I D E K E _______________ Márczius 14.

ly

oznom kell, azt t. i., hogy e kerületben mosr, a saját érdeküket bálványozó egyének, a külön érdekek által szétbomlott tömeg helyett egy compact párt, egy m e g- állapodott közvélemény van: az első sorban az ő fáradozásainak eredménye. E kerület egyeseinek a közjóra czélzó hatáskörét szervezte és a polgárokat egy összetartó |> h a 1 a n x b a egységesítette és ebben főeszköze éppen e kör volt. És mondhatom, hogy 1875 óta, mióta a kör elnöki tisztét elfoglalta és mióta e tisztséget csekély megszakítással napjainkig viselte, nem volt nap. a melynek óráiból a jó részt e kör dolgainak ne szentelte volna és talán még álmainak képeibe is beszőtte e kör fölvirágoztatására szolgáló eszméit.

Mint e kör lelke, összeforrt azzal; idehozta fiatalságának derűjét, e körnek áldozta az é 1 t e d e 1 é n levő férfiú szünetlenül mozgékony agyának legszebb gondolatait és e kört árasztotta el megállapodott élete dús tapasztalataival.

Kedves, barátságos fészekké, egyszerűségében is vonzó otthonná, a közügyek terén kifejtett munka tanyájává, az eszmék szülőhelyévé, a kerületbe vért vivő központtá, szívvé varázsolta e kört és tette ezt említett lelki tulajdonságain kívül, főleg szeretetreméltó kedves egyéniségével és a lelkét bezo- mánczoló szivjóságával.

A jó ember Rupp Zsigmond lényének alapvonása, s talán nem csalatkozom, ha e vonását legszebb tulajdonságai közé sorozom olyan korban, mikor legelőkelőbb szellemeinknél is a fagyasztó, előkelő józanság, bizonyos mogorvaság, hidegség, rideg számítás vehető észre és mikor szegény a világ a szere t e t b e n és szív jóságban. Rupp Zsigmond e jóságával sok hozzá forduló és vele érintkező embert tett hálátlanná, de senkit elégületlenné. Petőfi azt mondja :

„Tudod mi a virág? a földnek jósága!

S tudod - mi a sárrétét? A szívnek virága! . . .

És a pálya, melyet Rupp, mint a kör elnöke és tagja az évek hosszú során át megfutott : a szeretet és szivjóság virágaival van behintve és ily tulajdonnal megáldott férfias jellemének sikerült az, hogy az évek hosszú során vezetése alatt levő kör' tagjai, ha az elvek és a megoldási módozatok terén súrlódásban vannak is, de személyileg, a hol csak lehet, legőszintébb barátságban olvadoznak.

A szeretetért szeretetre talált; és ha tekintetünket az 1879. évben leleplezett képére reá vetjük: észrevesszük ugyan, hogy az idő változik és ha végig tekintünk e kör történetén, látjuk, hogy azóta a tagok is jobbára mások lettek; hogy sok dolog átalakult, hogy e kerület lakóinak nagy részét is mások váltották fel, hogy uj eszmék és érzelmek támadtak, hogy minden hullámzó fluktuáczión ment át, de egy változatlanul, sziklaszilárdul megmaradt, melyet szép örökség, hagyományként adunk át az utódoknak, e körbe belépőknek, és ez azon tisztelet és szeretet, melylyel elnökünk iránt viseltetünk.

Tisztelt Uraim ! Rupp Zsigmondot három alakban tisztelhetjük körünkben. Itt szokott naponként megjelenni, gyönyörködünk ajkának ékesszóló szavaiban, szikrázó szellemében ; ott mosolyog ránk a fiatalság kedélyde- •rüjével olvasótermünk faláról, a hová e kör tagjainak hálája és kegyelete helyezte képét; de szeretett elnökünk harmadik alakban is itt van köztünk: itt él szivünkben, tiszteletünkben, szeretetünk- ben és kedves képe sokáig éljen i 8 kebleinkben.

Ismerőseink.

(Árnyak és fények.)

Popper Antal.

A ki a természetességet szereti, s nem barátja a czeremóniaknak s hozzá eléggé szomjas is, az legkevésbbe sem fog megütközni azon, ha a Varosmajor környékén való jártában egy bizonyos „staczión“ a sört paiaczk- ban állítják eléje — pohár nélkül. A szomjas ember i g y is kielégítheti vagyat, de nem sérti a finyasabb Ízlésűnek érzékét sem, mert az a sör minőségét tekintve valóban „extra kvalitás“, mindenkor a legfrisebb töltésű „korona sör“.

Töltik pedig ezt a kiváló jó sört, melyre nyaranta úgy özönlik a közönség, mint edes- segre a légyraj, Popper uraimeknál, ott a Borsós Csaba-utcza sarkán levő terjedelmes telepükön. Az igaz, hogy a Csaba-utezat meg a bennszülött budaiak is csak nagy neúezen találjak meg, de azért Popperek sörtelepere minden utbaigazitas nélkül reá bukkannak. Azt tartja a magyar közmondás : „jó bornak nem kell czégér" ; s hogy Popper uram azt a köz- j mondást önmagára akkép alkalmazza: „jó sörnek nem kell nagy dob“, azzal csöppet sem vét az igazság ellen. Az az utcza, mely télen saráról, nyáron pedig söréről hires, sokszor valóságos búcsújáró helye a szomju- hozókuak; mintha Csaba vezér hunjai támadnának fel poraikból, úgy vonul néha az emberáradat e különben egyszerű de kellemes hely felé.

Pedig hát Popper uram nem is maga gyártja azt a jó sört, melyre nem ok nélkül büszke; ő csupán tölti, tölti és elárusítja. De érdem az is. ordern azért, mert hamisítatlanul

Szolgáljon ez nekünk buzdításul s a közönségnek előfizetési f elhív á s u L.

Az előfizetés árai:

Egész évre . 12 korona

Fél évre ... 6 korona

Negyed évre . . 3 korona.

Kérjük azokat, kik a múlt évi előfizetést még be nem küldték, hogy azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Lapunkból négy mutatványszámot ingyen küldünk, a ki tovább megtartja, azt előfizetőnek tekintjük. Kérjük barátainkat a Buda és Vidéke terjesztésére. Kérjük azt a főváros mindkét partján és a vidéken az összes nyilvános helyeken : kávéházakban, vendéglőkben stb.

Tisztelt előfizetőinknek megbízásait készséggel elvégezzük.

Kiadóhivatal: Budapest, I., városmajor- utcza 28. Báró Báuffy-liáz.

A „Bu-d-Si és T7"idéi^©“ terjesztésére alakult bizottság.

Dr. Budai József pohár- köszöutője.

(Rupp Zsigmond ünneplésén.)

Tisztelt Uraim !

A perzsák, házi szentélyükben emelt oltáraikon, vallástanuk szerint, tisztelő hódolattal tekintik a tüzet, mint a mindenség éltető elemét.

Körünknek is van ily tüze, mióta elődeink szerencsés ihlettel, azelőtt 21 évvel, 1875 ben, megtalálták a jövő emberét.

A kaszinónak e tüzére, éltető, alkotó, teremtő erejére emelem poharamat, — arra, ki e körnek lelke, lelkiismerete és jó szelleme .

S teszem ezt annál inkább, mert e férfiú jelenleg nincs körünkben. Hogy e férfiú mije volt és mije a székes főváros és különösen a

II. kerületének : — azt nem szükséges ezen illusztris társaságban e helyen vázolnom. Azt is csak megérintve említem meg, hogy nem történt e kerületben hasznos, üdvös dolog két évtizeden át. a hol az ő szerencsés keze munkájára, az ő, majdnem folyton lázas izgatottságban levő tetterejének hatására nem találnánk.

Nem említem föl azon élénk fogékonyságot és azon törhetetlen aczélos erőt, melylyel, félrevetvén minden zsibbasztékot, a czélba vett feladatokat lelkesen, tűzzel fölkarolta, megoldotta és melylyel diadalra vitt minden ügyet, melynek élére állt. De egyet hangsu- > , . ......---------------- ,..... ...........

E völgyön túl jobbra az Osztri-Vrch ina- gaslik ki, nyári kirándulásaim egyik legked- vesebbike. Erdős kúpja alá délben már árnyék borul; ide egy raohval benőtt kőpani- lagot helyezett el édes anyánk, a természet, gondos keze; honnót a revniczai ravatal alakú hegygerínczekre, a pyramidalis „Majorkő“-re s a Tátra főcsucsaira meglepően szép kilátás nyílik.

A kőpamlag előtti fensikou nyaranta Bzmgazdag havasi virány terül el, hová a bo- tanizáló s a turista-világ nagy előszeretettel szokott vándorolni, mig a feusikot övező cserjésben kószáló s az állatvédelmet sem igen lespektáló tót diá,kok a fészkekből kiszedett ok-madarak nyakát kitekergetve gyarapítják természettani ismereteiket.

Az Osztri-Vrch ezukorsiivegén túl a kör- möczbányai hegység hófala zárja el a kilátást és ölel be mindent óriási keretébe, mig lenn a vakítóan fehér ködpárázatban, a hegyek közé ékelt Beszterczebánya fémfedelü tornyai csillámlanak ki g harmonikus harangzúgás verődik át a bérczeken, zeueszerű ryth- mus okban, el-elrnosódva, majd ismét megújulva, mint megannyi tót Niebelung-énekek.

Merengésemből hótalpak ropogása riasz| tott fel, a melyet egy hírhedt orv-vadász léptei okoztak a nagy hóban. E vad Nimród nagy szerencse hírében áll e vidéken; csaknem minden nap ejt el egy pár nyulat, rókát stb. A mint mellettem, egy mentelmi jogot élvező halandó büszkeségével, elkacsázott, meg nem állhattam, hogy ezt az interpellácziót ne intézzem hozzá:

— Ugyan bratye! hány tapsifülest durrantok már le ma véletlenül ?

— Egyet se, prosszim peknye, még csak egy ostoba őzike iitődött a puskámból kisza- lajtott futóba.

— Nicsevó ! S ezzel magam is haza felé siettem, hogy meleg, de kissé füstös szobámban (hisz azon a fán, melylyel szobál mat befütötték, ma reggel még a madár fü- työlt) a mai nap fáradalmait kipihenjem.

j

í Január 30.

A verőfényes szép időt, pár nap óta, újból zord, borongÓ8 idő váltotta föl. A szeles, havas esőzés nyomán szennyes lucsok mindenfelé. A télnek — úgy látszik — csak macska- nyöszöre van, mint valami farsangi hősnek a fényes dáridók után.

A múlt éjjel vihar tombolt, ma sűrű, nehéz köd takarja az egész tájat. A hegyek ku- száltak, lisztesek. A falu melletti sziklatorony sötéten áll a völgy fölött, csak a hómezőkön zöldelő fenyőcsoportok kecsegtetik szemünket, mint a hallotti leplében szunnyadó természet, uj életre ébredésének élő jelvényei. A „Szarvaskő“ csúcsa körül sötét varjú-sereg kóvályog, mint gyászoló-gyülekezet a nagy halott ravatalánál.

Ily elemek közt, e hóboritotta zárt helyen időzöm ón most; ez az ón jelenlegi Riviérám, hol a tengerparti városok díszes közönsége helyett bocskoros utczai gyerekek futkározuak és szennyes hóból csinálnak farsangi konfettiket. Köröttük apró szánok elé fogott lovacskák pergői neszeznek) helyettesítve a bohócz-estélyek harlekiujainak csörgés sapkáit, a minőket jómagunk is viselünk olykor-olykor és csak a kiábrándulás szabadit meg tőlük bennünket!

Vándor.

Óvakodjatok a gyűrűktől! A gyűrűk teker- gödző kígyók, melyok ártalmatlanságot színlelnek;