Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-06 / 23. szám

Budapest, 1897.

VI évfolyam 23. sz.

(Szent István hava.) Vasarnap, junius 6.

BUDA ÉS VIDÉKÉ

Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE.

Szerkeszti: ZESZDÉnLTSTI

KIADÓHIVATAL,

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Várocmajor-utcza 28.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési árak : filgész évre 12 korona, fél évre (> korona, évnegyedre 3 korona.

A Gellért-hegyi emlékműről.

Irta : Tarczá György.

(Vége)

Annak az ötletéből, hogy a bécsi hadügyminisztérium még azt is kikötötte, hogy átadás előtt a czitadellát erődit- ményszerü jellegétől meg kell fosztani, a mérnök- és építész-egylet a kormány és a főváros közönsége megbízásából pályázatot hirdet egy, a Gellérthegy tetején emelendő nemzeti emlékmű tervére, oly kikötéssel, hogy az ott levő otromba falakat egészben vagy részben szintén föl kell használni. Csak az egyesület tagjai pályázhatnak s így azt hiszem, csupán zártkörű erőpróba lesz az egész s a terv nem kerül kivitelre; mert hiszen lehetetlennek tartom, hogy a hol egy egész nemzetet érdeklő és minden esetre csak a nemzet áldozat- k észségéből létesíthető művészi alkotásról van szó, képzőművészeink túlnyomó részét kizárják a versenyből és éppen azt a részét, a szobrászokat és festőket értem, a kik fantázia, teremtő erő dolgában, messze fölülmúlják a merőben akadémikus nevelésben részesülő modern építészeket. Akadémikus izü az épitész-egylet pályázati hirdetése is, mely egy közelebbről körül nem irt nemzeti emlékműről szól. Minden igazán művész alkotásban valami eszmei tartalom szokott kifejezést nyerni, ez hevíti

| a mester képzeletét, midőn megérzéki- | tésére készül s gyújt lelkesedést szivé- | ben, a mi nélkül csak kaptaszerü dolgot - termelhet. Vájjon mi hevítse építészeink lelkét, mikor azt sem tudják, hogy tulajdonképen mit akarnak tőlük? A czitadella ócska kövei ügyes fölhasználásának az eszméje? Ez bizonyára kevés. A nemzeti emlékmű igy meghatározva, mint a pályázat föltételeiben, nagyon tágkörü fogalom, elvont eszme, a melyet lehet tudós értekezésben földolgozni, művészi módon azonban nem.

Olyasvalamit értenek alatta legtöbben, mint a mi a londoni Westminster, a párisi Pantheon, a müncheni Walhalla s mivel mindenben a külföld után indulunk, a legtöbb pályázónak erre fordul majd a figyelme s ez emlékművek valamelyikének a nyomán fogja megalkotni terve konczepczióját. A londoni Westminster az angolok köbe vésett krónikája, tisztes régiségü csarnokaiban a kortársak örökítették meg századok folyamán feltűnt királyaik, nagy embereik emlékét, a kiknek jórészt hamvaik is ott nyugosznak.

A mi nemzeti királyaink sírjait feldúlta az ellenség, hamvaikat széjel szórta, minek építsünk nekik képletes sírhelyet, még pedig pazar fényüt, mikor az egyetlen ránk maradt Árpád-házi királyi holttest, III. Béla király csontjainak tisztességes eltemetésének az ügyét

SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28.

Kézirat-.,h.iW " keményeket ide kérjük küldeni.

/ “ ~

sen r> - ■ °'■ vinni. Nagy kortársa- ' ink',j:előttünk^lyezj,^k semmiféle Patheon- 1 Mi fp Lééibe. Igaz, hogy a párisi Pau- Gieóü hatalmas arányaival, remek eszmei tartalmával felejthetetlen benyomást tesz az emberre, de ez csak a múlt század második felében élt Soufflot zse- niálitásáról beszél nekünk, a kinek müvénél összhangzatosabbat, arányosabbat I alig alkottak a renaisance nagy meste- I rei óta. Ő müvét Szent-Genovéva,Páris I védőszentjének a tiszteletére emelte, 1 templomnak szánta, csak a franczia for- I radalom szemelte ki a nemzet nagyjainak sírhelyéül. A nemesen tagolt hora- \ lokzat föliratán kívül, mi sem emlékeztet itt arra, hogy e mű a franczia nép szine-virágának az emlékét őrzi. A hatalmas kupola alatt egymást derékszögben (görög keresztformában) átszelő templomhajók belső falai is franczia születésű szentek életére vonatkozó festményekkel ékesek. A tulajdonképení Pantheon a föld alatt vau, zseniálisan szerkesztett, földalatti folyosók szövevényes útvesztőjéből áll. Itt vannak a halottak éppen nem valami kegyeletes módon, falba illesztett szűk fülkékben a szó szoros értelmében beraktározva s én irigylendőbbnek vélem az utszéli fűzfa alá temetett szegény czigányt, a kinek földi maradványai maguk körül u j életet gerjesztve esnek át'(az anyagváltozás természetes folyamatán, mint

„BUDA és VIDÉKE“ TARCZÁJA.

Robinson Bábelben.

— Elbeszélés. —

Irta: Erdélyi Gyula. (7)

Ha boldog lenne, gyötörni fog az a feltevés. hogy én is lehettem volna, és ha boldogtalan. úgy ennek jobb ha távolról leszek tanúja. Megtörténhetik, hogy házasságom, nőmet is beleviszi a házasságba, ő boldog lehet de én? Most menjünk be a terembe, felkeresem az én hajótörötteimet. Robinson urfi tiszteleg Robinson kisasszonynál.

Névjegyét odaadta az étekfogónak, az bele dugta a villába és mi bementünk a terembe. Már nem volt olyan üde zománcza. Foszlányok bevertek a földön Az öltözékek egy kissé megvoltak viselve. Az elfogultság megszűnt.

Malvin az öreg úrnővel beszélgetett. Sellőy sebesen csapott át Robinson kisasszonyhoz. Sellöyné Kercsey Imre karján közeledett felém. Imre bemutatott. Észrevettem, hogy az asszony féltékeny kíváncsisággal követi Sellőy lépteit. De csakhamar elfordította tekintetét és megszólalt :

— Örülök, hogy a svájcziak közül a harmadikat megismerhetem.

— Hogy érti ezt asszonyom.

— No hát önök a három svájczi, kik összeesküdtek.

— De nem rosszra.

— Hátha . . .

— Ha azt hiszi nagysád, úgy téved. Mi barátok vagyunk. Érdeklődünk egy sebzett szívért.

— És hiszik, hogy sebzett . . . kérdé oly halkan, mintha magával beszélt volna.

— Nagyon sebzett.

Hosszasan bámult maga elé. Összerán- czolta homlokát, mint a ki nehéz álomból ébredt fel, azután oda nézett, a hol a bábeli Robinson az ő Robinson kisasszonyával beszélgetett és határozottan szólt :

— Nem hiszem.

Kercsey Imre ott hagyott bennünket. Malvinhoz sietett. Úgy látszott, Malvin a maga viseletével programmot adott, mert csak illem- tánczosai voltak Imrén kívül. Leültünk. Érdekelt Sellöyné gondolkodása, a mit én akartam felfedezni.

— Honnan tudja?

— Mindent tudok.

— Mindent.

— Talán csak nem . . .

— De igen. Nem tudom miért, ön bizalmat gerjeszt.

— Megtisztel vele nagysád.

— Miért tagadnám, engem férjem mindig érdekelt. Szerettem . . . Figyelemmel kisértem. A házmester felesége, hol lakott, komorna volt valaha a bárónénál, a kávés, hova jár, inasa volt a bárónénak. Ha nem akartam is. megtudtam mindent. Gyötrődéseiről egy kis sejtelmem is volt, de inkább különczségnek tartottam.

— Nem volt különczség, — szóltam én és elbeszéltem a bábeli Robinson vallomásait

Sellöyné szemei könnyekkel teltek meg. Bánatosan merengett.

— Nem, volt különczség ! Szegény ő is szenvedett. Én is szenvedtem, lássa ez nem történt volna, ha megértjük egymást, ha valódi és nem hazug az otthonunk, az összhangot el nem vesztjük. Ez egy eljátszott élet.

— De hátha . . .

— Semmi jót nem hiszek. Az életet csak sötét színeiről ismerem. Nem bízom benne. Azután büszke vagyok én is, büszke ő is. Egyikünk sem közelednék, pedig látom, hogy fáradt ő is én is, a mi után epedtünk a magánytól félünk. És ő anyát keres . . . Hát nem vagyok én anya? Nem vagyok. Nekem gyer,,Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava