Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-30 / 22. szám

Budapest, 1897.

VI évfolyam 22. sz.

(Pünkösd hava.) Vasárnap, május 30.

Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből.

BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A M AG YAROSODÄSN A K KÖZLÖNYE.

Szerkeszti: EEDÉLYI r^VTTT .

KIADÓ-HIVATAL,

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Városmajor-utcza 28.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre <) korona, évnegyedre 3 korona.

SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28.

Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni.

A Gellért-kegyi emlékműről.

Irta : Tarczai György.

Bontják a belvárost, nagy háznégyszögeket törölnek el a földszinéről; az 1838-iki árvíz akkora hézagokat nem döntött a főváros utcza sorai közt, mint most a csákány.

Komolyan nekigyürkőztek a rombolás munkájának és sietve fognak hozzá az újjáépítéshez. Honnan e nagy iparkodás és mi végre? Kaszárnyát építenek az uj hid kapujához — magasabb érdekek kívánják igy.

Az uj kaszárnya mindenesetre szép épület lesz, de nincs az az építészeti stil, mely nekünk kedvesebbé tehetné, mint az a körülmény, hogy ennek a fejében, csereképen mintegy, kapjuk meg végre a czitadellát, az ősz Gellérthegy szemben sötétlő ormán. A mely nap ebbe az uj kaszárnyába bevonul a katonaság, akkor adják át nekünk fővárosi közönségnek azokat a félelmes bástyákat, melyek kazamátáiból tizenkét óra alatt halommá lehet lövöldözni Budapest minden dicsőségét.

Hét esztendős ügy nyer igy majd befejezést az átadás nagy napján; 1890-et írtak akkor, a mikor először kürtölték világgá, hogy ő felsége a czitadellát oda Ígérte a kormányelnöknek. A katonák nevettek ezen a híren, nevetnek még ma is. Vájjon jövő ilyenkor

is nevetni fognak-e még? Annyi bizonyos, hogy sok polgárember is van, a ki .valami fordulattól tart ebben a dolog- bab, valami véletlen körülmény felmerülésétől, mely rendesen az utolsó pillanatban szokott bekövetkezni.

Mindazáltal, mióta ezt a nagy bontást látom, én nem kételkedem többé. Most már mégis csak hiszem, hogy rákerül a sor a fővárossal farkasszemet néző kevély falakra is. Szóval: a Gellérthegy a legkomolyabban szőnyegre került s a képzelet meg az emlékezés foglalkozni kezd vele.

*

Vértanú koronájával kapcsolatban emlegetik először Szent-Gellért hegyét. Ezt ugyan mindenki tudja; újat tehát nem mondunk vele, mégis Írván arról a homályosan meghatározott emlékműről, melyet a lebontandó czitadella helyére terveznek, szinte lehetetlennek tartom, hogy ne történelmi visszapillantással kezdjem fejtegetéseimet. Fölötte gyérek azonban az adatok, melyek fővárosunk, a modern Európa egyik legmozgalmasabb múltú fővárosa viszontagságainak e hallgatag tanújáról ránk maradtak.

A vértanúvá lett Csanádi püspök emlékezetére hajdan kápolnát emeltek a hegy tetején, erről írott emlék tanúskodik. Ez a kápolna a tatárjárás után romba dőlt, nem is építették föl többé,

| a mint hogy a mai Ráczváros helyén állott Kis-Pest sem támadt föl egyhamar hamvaiból s akkor sem régi neve alatt. A török idején a hatalmas sziklatömeget fellegvár koronázta, mely azt hiszem, csak primitiv körfal volt; hogy fedél nélkül szűkölködött, annak bizonysága a keresztény hadaknak a török Budavára ellen intézett 1602-iki ostroma; az ostromlók ugyanis akkor hatalmukba kerítették a czitadellát, de semmire sem mentek vele : az őszi esőzések megeredtével minden puskaporuk megázott.

Századok repülnek el ismét a Gell ért-hegy fölött nyomtalanul.

József nádor 1813-ban csillagvizsgálót építtet tetején, melyet Hentzi ágyúgolyói döntenek romba, nem sokára azután uj koronát kapott a vén Gellérthegy, a mai czitadella épült rajta, melyet az elnyomatás keservvel teljes súlya alatt roskadozó ország töviskoronájának szántak. . .

Keveset beszél e hegyről a történelem, kövei azonban a refiekcziók özönére gerjesztik lelkemet, ha arra felé járok. Tudom, hogy Zsígmond király az uralkodása alatt feltűnt czigá- nyok egyrészét Buda határában telepitette le s hogy azok a náluk valamivel korábban bevándorolt rácz okkal az enyém-tied dolgában szüntelen nézeteltérésben éltek. Vájjon hol lakhattak,

„BUDA és VIDÉKE“ TARCZÁJA.

Robinson Bábelben.

— Elbeszélés. —

Irta: Erdélyi Gyula. (6)

A zene elhallgatott A. bálrendezőség az ajtó felé vonult. Az elnök kezében egy hatalmas virágbokrétát tartott. A lady patronesse érkezik. Kercsey Imre karjára fűzte Malvint és miud a négyen kedvező pontra álltunk, honnan jól láthattunk. A bál védnöke vezette be a bálanyát. Rázendítették a Rákóczyt. A bálelnök átnyújtotta a bokrétát és karon fogta a bálanya leányát. Utánuk egy tiszteletreméltó magasztos kinézésű öreg úrnő jött, a bálanya anyja, ki eljött, hogy unokája első bemutatóján jelen legyen. Elegáns öreg úrnő volt, elég- egyenesen járt. Kaucsuk végű botjára támaszkodva az egyik kezével, a másikkal egy feltűnő szép 35 — 40 éves nő karjába fogódzott.

— Nini, a mama is itt van. — szólt Malvin Sellőyre néztem. Azt véltem szoborrá meredi. Első pillanatban szemeit összehúzta, elhalványodott, a következőben szemei tágra nyíltak és arczán tűz gyuladt ki. Most láttam csak, hogy milyen szép férfi.

' Az öreg úrnő menetközben megsimogatta

I Malvin arczát és oda súgta, de hogy mi is I hallhattuk : Kié a második négyes.

Erre Kercsey foglalkozott.

Reám nézve a jelenet csak oly kínosan hatott, mint Sellőyre. Jelt adtak a négyesre. Egy fiatal rendező karján közeledett Sellőyné és vis-á-vist jelentett leányával. Ezzel hivatalosan átvette erre az estére Malvint.

Sellőy és én bevonultunk az étterembe. Egy üveg Dumiuy pezsgőt kértünk. Az italfogó maga akart tölteni. Sellőy nagyúri udvariassággal távolította el.

Magunkba maradtunk. Egyet fordított a jégbehütött Duminyon, azután önmaga öntött. Balkezét a jeges üvegen tartotta. Szüksége volt, hogy lehűtse magát. Mohón itta ki a pezsgőt és megjegyezte, hogy már tiz éve nem ivott. Robinsonnak még Bábelben sem való a pezsgő. Szabadulni akart a jelenettől. Szivarra gyújtott és elkezdett beszélni arról, hogy milyen jó pajtás a füst. Kedves barátom, bármit beszéljenek ellene, minden élvezeteink között legtöbb varázsa van a füstnek. Hej, ha minden bút és bánatot e 1 fuj hatnánk. Ámde hi szén elfuvom és visszajő. Újra fúvóm, megint visszajő. Hej ne fújd azt, a mi nem éget. Ugy-e j bár jó ez a Dumiuy?

— Nagyon jó . . .

— Soha ilyen jói nem esett ital, mint ma. Tudja Isten, olyan furcsán érzem magam. Ez a találkozás meglepett. Nem voltam rá elkészülve. A váratlan mindig megdöbbent . . . Most érzem csak, mit vesztettem. Higyje el. nem érzékiség beszél belőlem. Én megfigy eltem Bellát. Láttam, hogy ő is szenved, béreztem pillantását, nem volt abban szemrehányás, csak bánat. Anyát kell adni leányomnak, minden áron anyát. Itt van az is, kit kiszemeltem. Egy koromhoz illő leány, a ki szintén csalódott. Két hajótörött szövetsége. Majd később megmutatom.

Gyorsan és szaggatottan beszélt, de nem a pezsgő miatt. A helyzet izgatta.

— Férjhez adom leányom is, de előbb megnősülök én, ha előbb nősülök úgy van okom és mentségem. Félek a magánytól. Csak pár napja gyötör ez a félelem. Rettegek attól a gondolattól, hogy leányom elébb megy férjhez és én egyedül maradok. Ön azt mondja, vele mehetek, vagy nálam maradhatnak. Ez nem lehet.

(Vége következik )

,,Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava.