Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-11 / 15. szám
Budapest, 1897. _(2) BU DA és VIDÉKE Április 1 mely felemel az édes Üdvözítőhöz s megtanít tüsni, szenvedni s megosztani azt, a mim nekem van,—azzal, a kinek annyi sincs, mint nekem. Ez a legnagyobb erény, — mert ez isteni! Tegye ki ki kezét a szivére s hallgassa meg mit dobog s azután vegye azt a csepp vizet, s nedvezze meg a szomjazó ajakát az 0 nevében !. . A Krisztinavárosi iskolaszék Niedermann Gyula dr. kir. tan. iskolaszéki elnök indítványára a városrész iskoláinak szegény sorsú gyermekein akarván a könyöriiletesség nemes erényét gyakorolni, elhatározta, hogy egyesületet alakit azzal a czéllal, hogy a ruhában szűkölködő szegény gyermekeket legalább a téli időre, meleg ruhával lássa el. Az iskolaszék a múltban is fejtett ki ily irányú tevékenységet, de hogy ezt fokozottabb mértékben tehesse, hogy igy nagyobb összeg felett rendelkezve, több gyermeket láthasson el meleg ruhával — egyesületet akar alakítani, s e czélbólaz I. kér. Attila utczai el. isk. tornatermében f. évi ápril hó 16-ikán d. e. 11 órára, alakuló ülést h i r d e t. Az Urnák ad kölcsön, a ki a szegényen könyörül, — mondja a példa beszéd. Köves sük ezt a példabeszédet, nyissuk meg fülünket ráia s dobjuk a könyöriiletesség serpenyőjébe szivünket, a szeretet is áldozatot kíván, áldozzuk fel a mi szeretetünket Kövessük e téren a mi nagy nevű kezdeményezőnket néhai b a- barczi Schwartzer Ferencz d r t. aki 1000 frtos alapítványt tett a szegény gyermekek felruházása czéljára. Járuljunk mi is hozzá filléreinkkel. — gyerünk el mennél többen az alakuló ülésre s hozzunk áldozatot azzal az egy-két filléres tagsági díjjal — mint az újonnan alakuló, szegény gyermekeket felruházó egyesületnek tagjai — mondon, hozzunk áldozatot s ne hagyjuk veszni az eszmét, mely a legnemesebb erény, gyakorlására nyújt alkalmat. Nem a magadét adod a szegélynek ; csak azt, a mi őt megilleti ! A viszontlátásra április 16 án! Gzike Imre. A Kelenföld szabályozása. A közmunkák tanácsa tárgyalta a Kelenföld szabályozásának kérdését Siebreich Károly tervezete alapján, ki a szabályozás dolgával kapcsolatosan az építési rendszerrel is foglalkozik, az olcsó családi házak szükséges voltát hangoztatja, és az angol rendszert ajánlja. A közmunkák tanácsa a három ablakos homlokzatú kétemeletes házakat nálunk egyáltalán nem tartja megfelelőknek, mert sem viszo- I nyaink, sem hajlamaink nem olyanok, hogy egy családnak több emeleten való elhelyezkedése nálunk népszerűségre találna. Egyébiránt ezzel a rendszerrel már szülőföldjén. Angliában és Skócziában is fölhagynak és semmi ok nincs arra. hogy a bontás alá került százháznál szerzett tapasztalások után valami hasonlót létesítsünk főleg akkor, a mikor a családi házak építésére a szabályok nálunk egyébként is elég alkalmat nyújtanak, nemcsak a harmadik és negyedik övezetben, de a város belsejében. az első és második övezetben is, a hol tudvalevőleg 7 öles homlokzattal és 10 öles mélységgel, tehát 70 négyszögöl minimális térfogattal lehet telkeket alakítani, a melyek családi házak építésére kétségen felül alkalmasak A mi a Kelenföld szabályozási tervét illeti, a tanácsnak ez ellen is lényeges észrevételei vannak. Nevezetesen, ha gondoskodva van is e tervben arról, hogy a Kelenföld Pesttel megfelelő összeköttetésbe jusson, de más irányban nincs meg az a kapocs, mely a Kelenföldet a budai részekkel szervesen összefűzné. Továbbá minden szabályozási tervnél nagy súlyt kell fektetni a vizek levezetésére. Kétszeres fontossága van ennek a Kelenföldön, melyen keresztül hegyi vizek veszik útjukat a Duna felé. Tervező e vizek természetes lefolyásának útjába mesterséges akadályokat gördít, a mostani vizvezető inedenczéket beépítendő telkekkel zárja el. Maga az úthálózat ama súlyos kifogás alá esik, hogy az utak 10—16 százalékos eséssel csaknem haszna- vehetetlenül meredekek volnának. A középületek elhelyezése szintén hibásan van megoldva, mint például az egyetemet a kórházakkal a Gellérthegynek arra az oldalára contemplálja, a hol jelenleg már virágzó nyaralótelep vau. Egyáltalán az egész tervezet nem a fejlődéshez képest lépésről-lépésre, hanem csak úgy volna megvalósítható, ha a szabályozandó terület előzőleg es egészben kisajátittatuék, ily- képen azonban a fővárost már a pénzerő hiánya miatt sem lehetne szabályozni. Mindezeknél fogva a tanácsa a Siebreich Károly tervét és javaslatait nem találja figyelembe vehetőknek. Mi nem vagyunk a tanácscsal egészen egy nézetben. Lapunk világlátott munkatársa Siebreich Károly ur ezeket a terveket a szakkörökben is ismertette és a legelső mérnöki tekintélyek fogadták azokat kedvezően. A közmunkatanács aggodalmait talán csak annál a pontnál méltányoljuk, mely, hogy a ervezetben nem talál elég kapcsot, mely a Kelenföldet Budával összekötné A tervezet egyéb részeiben azonban sok olyant fedeztüuk Szegény gyermekeket felruházó egyesület alakulása a Kriszt ina városban. Az üdvözítő Isten mondotta: Aki csak egy csepp vizet ad a[ szomjuhozónak az én nevemben, bizony mondom, el fogja venni jutalmát! Akiben a hitnek csak egy szikrája él is, akine k a keblében dobog szív. s abban a szívben él szeretet. — megilletődéssal ismétli e mondást. Oda férkőzik az a szív legrejtettebb zugába is. hogy visszhangra keltse azt az isteni adományt, — mely az egyest élteti, s az egész világot boldoggá teszi — a szeretetek Oda csalja a könnyeket a szemekbe, — s a mint azok ott remegnok a pillákon, olyanok, mint a csillogó harmat a virágon; s azok a fényes könnyek drágák, mert azok a szeretetnek a könnyei. 0 h ! ki ne sirt volna már ilyen könnyeket?! Hisz azok is. akiket a rideg önzés fá- sulttá tett. azoknak a keblében is él egy érinthető pont, a melyet ha meg tudunk találni, akkor könnyezni látjuk a legridegebbet, a legfásultabbat. Mert a nagy Isten minden- denkinek a szivébe adott szeretetet. A szeretet pedig nem tud néma lenni, mert a szeretet olyan, mint a tükör, vissza mosolyog a mosolygóra s vele sir a sirán- kozókkal. A szeretet tesz bennünket —testvérekké, egyekké. A szeretet adja a kezünkbe azt a csepp vizet, melylyel megnedvesitjük a szomjuhozónak ajakát — az () nevében! És, mégis, — hányán vannak — szomjazó ajakkal! ? hányán sírnak a minden napi falatért és hányán vannak a kiknek testéről le rí a nyomor s nem tudják ma, — hogy holnap hová hajtják a fejüket!? Ide jöjjön az, a ki sírni nem tud, a ki hetykén veti oda. hogy az ő szivében nincs szeretet! Itt majd megérzi, hogy a szive uem csak -az önzésé, de azé a szerencsétlenné is. a kinek a látása az érzések légióit kelti fel benne, a kinek aszott arcza, didergő teste, némaságában is, mintha azt kiáltaná : Testvér ! Könyörülj rajtam ! És az a közönyös, rideg ember, a ki úgy érezte, hogy hideg, mint a szobor, érzi, mint melegszik át, s mint szólal meg benne a szív s hívja őt fel: Könyőrületességre. Csakhogy a könyörületességnek puszta fellobbanása, csak egy-egy csepp, abba az izzó áradatba, a melyben milliók nyújtják aszott kezüket felénk s esdekelnek takaróért, meztelen testükre. Ide nem elég a könyörületességnek fél-feltünő szikrája, ide szeretet kell ; az a szeretet, melyet a hit ad az embernek; az a szeretet, Fuldokló zokogás vesz rajta erőt e gondolatra. A doktor eltalálta e zokogás okát. Fogódzók karomba, majd elviszem önt egy szállodába. Az asszonyka összeszedve minden erejét, végerőfeszitéssel föláll s görcsösen fogódzik' az idegen karjaiba. —Köszönöm, köszönöm, köszönöm ! ennyit tudott csupán mondani ! A doktor egy bérkocsiba segité a hölgyet s a Pannóniába hajtatott. — Nagy fájdalom terhe sújtja önt asszonyom ! Legyen bizalommal irántam, oly bizalommal, minővel egy édes atyához lehetünk. A hölgy nem felelt, mintha nem is hallotta volna a dr. szavait. Nem háborgatta őt többé. Midőn megállt a kocsi, fölvezette a szálloda lépcsőin- szobát nyittatott s bevezette a majdnem össze- roskadt teremtést, megvárta, mig beírja nevét a pinczér által átnyújtott lapra s aztán magára hagyta őt, azon Ígérettel, hogy holnap reggel, ha kipihente magát, fölkeresi. „Szerepiné, Szereprőll“ Bejegyezte a hölgy áltál leirt két szót s eltávozott. Holnap reggel ! Mi fog történni ő vele holnap reggel ! Átadva lelkét a fájdalom kínzó gondolatainak. Az elhagyatottság egész hatalmával nehezedett reá s a kétségbeesés elölte élet- képességét. Itt van tehát a fővárosban, pénz és min- den nélkül. . Negyvennyolcz órája nem vett magához semmit, feje égetően fáj, érezni kezdé az éhség kiűző mardosását, égető láz gyötörte ; fázott, reszketett és félni kezdett. Úgy félt ebben a barátságtalan rideg vendégszobában, mely oly közönbösen nézte a boldogtalan asszony kínlódását. Nézte, nézte, oly czinikus egykedvűséggel, mint tegnap amaz ifiiuét, ki épen ezen a paralagon, ugyanazon a helyen, hol most az asszonyka ül, oltotta ki ifjú életét 8 a milyen egykedvűen nézi talán holnap ama boldog szökevények szerelmi ömlengéseit, kik szintén a vidékről sietnek föl a fővárosba, ez örökös mámor Eldorádójába. — Te gyáva teremtés ! — súgja fülébe a pamlag párna, melyre fáradt fejét hajtja. — Nem te vagy az első, kinek könnyei foltokat ejtettek rajtam ; de engem meg nem indituak, hozzá szoktam én az efféle jelenetekhez. Könyelmű asszony vagy te is, ki odahagyod házadat, családodat, ide sietsz, e börtön szobába, | hogy itt elzárkózva kövesd el a legundokabb bűnt: az öngyilkosságot. Csak rajta! Vedd elő a kebledbe rejtett méregitalt, mely édes , mint a szerelem mely ideüzött. Ürítsd ki fenékig tartalmát, itt megteheted; itt nem háborgat senki Oh a fővárosi vendégs^állodák személyzetétől békén halhatsz, ők akkor jönnek elő, midőn vértócsába fürödve leheled ki fájó lelkedet, vagy a méreg által eltorzult arczod rettenetes rémként vigyorog feléjük. Ijedten ugrott föl a pamlagról. — Nem, nem! Ő nem akar meghalni ! — De mit akarok hát? Oh mit akarok! — kiáltott kínosan. Oda vánszorgott az ablakhoz s tévedező szemekkel nézte az utczán járó kelő emberáradatot, elfáradt szeme a sürgő forgó ember csoport kibonyolithatlan tömkelegétől. Újra leült egy táralányra s egyszerre mintha nyugalom szálta volna meg lelkét, oly nyugalom, mint midőn a tengorre vész terül, melytől csupán a tisztáu látó matróz ijed meg, mert tudja, hogy az újabb szélvészt jelent. Igaz, erős érzéseket ébresztett lelkében ez a nyugalom. A világ, az élet oly nyomorultnak látszott előtte, oty hétköznapi képpel vigyorgott felé, szeméről a kötelék leesett, az igazságot, a természetest látta csupán maga előtt s a „nem lenni“ gondolatával csaknem megbarátkozott. Újból össze rezzent. Nem, nem ! nem , akarok meghalni. Bocsáss meg nekem min-
