Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-07 / 23. szám
Budapest, 1896. V. évfolyam 23. sz. Vasárnap, Pünkösd hava (június) 7. HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti: O-TIJLÜ. KIÄDÖ-HIVÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcza 12 a. Sztíke-háa. Megjelenik minden vasárnap. Eltfflaetéai árak : Egész évre 12 korosa, fél évre 8 korona, évnegyedre 3 korona. &2®;bjk:í;s2;tó&í;q, I. kér., Alkotás-utcza 12/a. Sztíke-káz. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A magyar ifjúság. Az ifjúsági hangverseny, a torna versenyek és az egyetem zászló szentelése vonta bele nagyobb mértékben ifjúságunkat az ezredik óv ünneplésébe. Az iskolai ünnepek már majdnem minden községben megtörténtek. Az ifjúság most az ország szivébe jelent meg, hogy bemutassa daliás hajlamait, az ifjúság énekelt, hogy a hazafias lelkesedést dalban mutassa be, az egyetemi ifjúság felszentelte zászlaját. A jövő munkásai tehát sokfólekópen mutatkoztak be. Tizezer iskolás gyermek vonul fel Budára megnézni a korona jelvényeit s Budavárát, hol a falakról századok dicsősége néz le. Az ünnepélyek rendjéről, lefolyásáról beszámolt a napi sajtó, mi program- munkhoz hiven foglalkozunk az eseményekkel. Az ifjúság nagy hangversenyében a budai felsőbb intézetek is részt vettek igazolva azt, hogy nem csak a tanítás, de a nevelés is jó kezekben van letéve a budai oldalon. Egyet azonban nem hallgathatunk el és ez az, hogy az összes ünnepélyeknek móltóságosabb színhelye lett volna Buda és pedig talán a vérmező. Az egyetem zászlaját ha itt szentelik fel, ezzel az ifjúság kifejezi, jövőjére nézve életkérdésnek fellépett nagy esemény megoldását, a mivel a közoktatás kormánya, az egyetem tanácsa komolyan foglalkozik: tudniillik az egyetemeknek Budára való áthelyezésének szükségét. Nem helyi kérdés ez, hanem országos érdek. És ha jól megfontoljuk a loya- litás kérdése is. A tudomány, művészet alapvető munkájának ott kell székelni, hol a király székel. Szakavatott toliakból közölt a Buda és Vidéke az egyetemek áthelyezéséről czikket és a polgárokkal együtt biztosan várja a reménynek teljesedését. A közoktatás minisztere Dr. Wlas- sics Gyuláról nem tételezzük fel, hogy benne csalatkozzunk. Nyugodtan várjuk, hogy annak az ifjúságnak az érdekeit nem teszi koczkára melynek nevelésétől és szellemétől függ a hanyatlás, a hazafiasság sülyedósének meggátlása és a magyarság valódi fennmaradása. Mi dr. Wlassics Gyulától nagy szabású alkotásokat várunk és megvagyunk győződve az egész hazára nézve oly fontos áthelyezéssel örökíti meg nevét és teszi örökemléküvé hivatalos működését. Az ezredéves ünnepeknek egy maradandóbb és jótékonyabb alkotása sem lenne, ha az egyetemeknek Budára való áthelyezését a törvényhozás kimondaná. Ezzel a nemzet azt mondaná ki, hogy szivén viseli az ifjúság jövőjét, mely a nemzet jövőjének bizományosa. A hol a korona van, ott van a helye a korona gyöngyének, az ifjúságnak. ügy legyen! Z. t. Hogy irjunkf Simonyi-nak „Német és magyar szólások“ czimü munkájában, melyet az Akadémia tudvalevőleg a Marczibányi-dijjal tüntetett ki, a 256. és 259. lapon utána áll, mig a 23. és 243. lapon után na ötlik szemünkbe ! Minthogy után a tő, a pedig a személyrag, ennélfogva oktalanul ir az olyan, ki igy ir: után- n a. — Hogy a pályanyertes miiben majd utána, majd után na áll, az épen annyi tudatlanságot, mint elvtelenséget árul el. A „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZAJA. Őrangyal-baba. Irta : Valnicsek Béla. Borkay Gyula azzal a szándékkal ült Íróasztalához, hogy megírja Ligetynének, az ünnepelt szép asszonynak történetét. Tiszta papirosa finom irómappán feküdt, melynek két sarkán Ízléses hímzés volt. Szép arauyszövésü és rózsaszínű, meg piros szálakból voltak a levelek rajta. Borkay Gyula a szép asszonytól kapta azt emlékbe s mikor Ligetyné sajátkezüleg elkészítő, a következő édes szavak kíséretében nyújtotta át a tulboldog fiatal embernek : Ezt magának csináltam, Borkay. Valahányszor novellát ir, tegye a papiros lapja alá és gondoljon rám. És viszont szolgálat fejében Írjon rólam egy elbeszélést. Lássa, én belefüztem gondolataimat a rózsaszínű meg piros szálakkal a hímzésbe; maga most fejtse föl a szálakat és vegye ki belőlük a gondolataimat; vájjon eltalálja-e őket, nem kuszálja-e össze-vissza. Borkay Gyula mosolyogva vette át az ajándékot s azt mondta, hogy meg fogja próbálni. Aztán hozzá tette: Tudja nagyságos asszonyom, az egyszer nem téntába mártom toliamat, hanem a kegyed himzésébe és én azt hiszem, hogy hűen fogom papírra vetni gondolatait. És azóta Borkay Gyula számtalanszor leült a virágos keretű iró-mappa elé és számtalanszor iparkodott kivenni a szálakból a szép asszony gondolatait, de mindhiába. Azok a szálak néhol összecsavarodtak, máshol meg megszakadtak s Borkay Gyula mindannyiszor eredménytelenül kelt fel íróasztala mellől. Most is ott ült íróasztalánál s bizony már vagy harmadszor mártotta téntába a tollát, de egyetlen szót sem irt le. Bolondos hangulatában a finom hímzett szálak fölé is tartotta, hogy talán a beléjük szőtt gondolatok átszivárognak majd a pennájába s ez sem használt. Sehogysem tudta elkezdeni, pedig mindig Ligetyné volt az eszében s elgondolta, milyen boldog lehet a szép asszony férje, Li- gety, aki különben jó barátja. Aztán arra is gondolt, hogy milyen tisztán szereti Ligetynét, aki szintén nagyon tartózkodóan kedves vele szemben és mentül tovább nézte a hímzésnek finom, tiszta szálait, annál élénkebben látta maga előtt annak a szép asszonynak finom, makula nélkül való lelkét, ki azokat készítette s ki addig egyetlen kaczér tekintettel sem bátorította fel őt semmire, még csak kézcsókra sem. Ha Borkay Gyula olykor nem találta otthon Ligetyt s a szép asszony Arankájának bölcsője közelében ülve, visszafojtott lélekzettel hallgatta az alvó baba pihegését, a fiatal ember esupán néhány perezre foglalt helyet s alig váltottak szót. Borkay Gyula sokkal boldogabba nak érezte magát, mintha valami közönséges thémáról beszélgetnének és különben is nagyon suttogóan kellett volna beszélniük, azért inkább hallgattak. A szép asszony lassanként becsülni kezdte a fiatal embert tartózkodó magaviseleté miatt s mivel Ligety is nagyon szerette Borkay Gyulát, azt hitette el magával, hogy neki is kell szeretnie a férje barátját. Mikor Borkay Gyula nevenapja közele- ! dett, természetesnek találta, hogy a fiatal embernek valami meglepetést készítsenek, aki szintén kedves ajándékkal lepte meg őket. Ligetyné közölte száudékát férjével és igy készült el a hímzett virágokkal díszített irómappa, melyet a föntebbi szavak kíséretében nyújtott át Ligetyné olyankor, midőn férje a szomszéd szobában keresgélt szivarjai között. És azok a szavak kissé felbátorították Borkay Gyulát s azóta melegebben, hosszas- sabban fogott kezett a szép asszonynyal. Egy alkalommal, ismét egyedül találta Borkay a szép asszonyt s néhány másodpercz- nyi csönd után — mialatt hallgatagon néztek egymásra —• Ligetyné azt kérdezte a fiatal embertől, hogy kitalálta e már gondolatait. Borkay azzal felelt, hogy megfogta a fiatal asszony kezét, mit az nem vont visz- sza. Borkay ezt bátorításnak vette s ajkaihoz vonva a forró kezet, megcsókolta. Később a felső kai’jára is forró csókot nyomott és ajkaira is. Ligetyné arcza lángba borult s vissza kapta fejét, a fiatal ember is kissé meghökkent, de mikor latta, hogy Ligetyné egyetlen szót sem szól s még csak szemrehányó tekintetet sem vett reá, újból keze után nyúlt s most már nagyobb erővel szenvedélyesebben szorította meg, aztán egészen közel hajolt Ligety- néhez, úgy, hogy érezte arczán forró lehelletét „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.
