Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-06-07 / 23. szám

Budapesf 1895. (2)

A pályailyertes mű 1. és 197. lapján mássa, 86. és 173. lapján pedig mása áll. Sás, sása (nem sássa), kés, kése (nem késsé) analógiája szerint mása, képmása, nem dedig mássa, képmássá Írandó. Hogy a pályenyertes műben majd mása, majd m á s s a olvasható, az azt árulja el, hogy szerzője nem tud öntudatosan és következetesen Írni.

Hogy Simányinak nincs tudományos meggyőződése, az abból is kitűnik, hogy pályanyertes müvének 100. és 365. lapján kön y-t, ellenben 283. és 350. lapján k ö n n y-t találunk. Nem teszi-e az olyan a magyar helyesírást nevetségessé, a ki igy ir: könnyre fakasztani, de könyre fakasztja; továbbá : könycsep, de könnyár? — Buden z-nek „Magyar-ugor összehasonlító szótára“ megczáfolhatatlanul bizonyítja azt, hogy köny (nem könny) Írandó. Nem is használta soha senkisem a könny alakot egészen Kazinczy Ferenczig, a ki az „ Orpheus“ első kötetének 200. lapján azt mondja, hogy azért írja a köny szót két n-nel, „mert valamely sejdités azt súgja, hogy eleink ezt a könnyűtől (levis, leve) vették.“ Tehát csak holmi sejdités, nem tudomány hozta létre a könny alakot.

A pályanyertes műben majd láb bad, majd lábad olvasható. Nem tudománytalan kapkodás-e az, midőn Simonyi a 33. és a 369. lapon igy ir : könnybe 1 á b b a d a szeme ; ellenben a 226. lapon igy : szemei könnybe 1 á- b a d n a k ; a 344. lapon is igy : könnybe 1 á- bad a szemem, és a 417. lapon is igy: szeme könnybe lábad? — E régi közmondás: „Ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes“ talán semmire sem illik jobban, mint Simonyi- nak magyar nyelvészeti működésére. — Még akkor is, ha mindkét Írásmód helyes volna, ugyanazt a szót illetőleg oly Írásmódot is követni, mely a betűket czéltalanul szaporítja, holott napjainkban minden nemzet az írásban józan egyszerűségre törekszik; annál oktalanabb természetesen a betűt szaporító Írásmód akkor, ha hibás is. A tő láb (nem lább), az igeképző pedig ad (nem bad) lévén, nem lábba d, hanem lábad (t. i. ismét lábra áll) és nem 1 á b b a d o z, hanem lábad oz (t. i. ismét lábra kezd állani) írandó.

A pályanyertes mű 262. lapján d ü c s ő s- ség áll dicsőség helyett. Simonyi, úgy látszik a csizmadiák hajdani orthographiáját akarja föltámasztani. Minthogy dicső a tő, ség pedig a főnévképző, ennélfogva meddö-ség (nem m e d d ő s-s é g), forr ó-s á g (nem f orró s- s á g) d ő r e-s é g (nem d ő r e s-s ég), szende- ség (nem szeudes-ség) analógiája szerint dicső-s ég (nem d i c s ő s-s é g) írandó. A

s már-már készült a második c3Ókot adni, hogy aztán a harmadikat is rálehelje a szép asszony ajakára, mikor egyszerre kedves, nevető hang hallatszott: Mama, mama . . .

Aranka felébredt, felült piezi bölcsőjében, ujjacskáival félre lebbentette a piros függönyöket s kedves, mosolygó arczczal nézett, édes mamájára.

Ligetyné egy pillanat alatt a bölcső mellett termett, hogy ki ne essék a baba ki az egyszer önkéntelenül is az őrangyal szerepét játszotta. Aztán karjaiba vette Arankát, Borkay felé vitte s azt mondta: Pacsit, a bácsinak, szentem; szép pacsit; a másik kezeddel.

A baba véletlenül Borkay bácsi orrára találta adni a nagy csattanós pacsit, mintha meg akarta volna torolni a mamája iránt tanúsított illetlen viseletét, majd a haját, meg bajuszát is kezdte tépázni s Borkay úgy érezte, hogy az a kis baba jól meg tudja védeni édes mamáját a külellenségektől .... Ezek jutottak hamarjában Borkay Gyulának az eszébe, mikor ott, a Ligetynétől kapott ajándék előtt elmélkedett s Írni készülődött s amint pennájával a hímzett szálak fölött játszadozott, az egyik finoman szőtt, tiszta szálon, melynek szemlélésénél akaratlanul is a szép asszony lelkére gondolt, nagyon piczi. fekete foltot ejtett a téntába mártott tolla. De az alig látható foltot nagyon könnyű volt kivenni s azóta sokkal jobban vigyáz rá s még olyan piczi kis foltot sem ejt a himzett szálakon ....

BUDA és VIDÉKÉ

Sz.-István jobb kezéről szóló ősrégi ének is igy kezdődik:

»Oh dicsőséges (nem dicsősséges) szent jobb kéz.

Melyet magyar óhajtva néz ;

Drága kincse népünknek,

Nagy öröme szivünknek.«

A pályanyertes mű 276. lapján ez áll : „szigorúságot nyájasággal egyesíteni.“ Ez aztán helyesírás? Minthogy nyájas a tő, ság (nem pedig ág) a főnévképző, ennélfogva nem nyájas-ág, hanem ny áj a s-s á g írandó.

A pályanyertes mű 182. lapján f ö 11 e b b, 422. lapján feljebb, följebb, 319. lapján pedig f e 11 y e b b olvasható. E háromféle ortho- graphia az elvtelenségnek, a tudománytalan ingadozásnak a netovábbja. Az az y pedig már valóságos botrány ! Ypszilonnal e szót mai nap már a szabómesterek sem Írják többé. — Simonyi ugyan czifra orthographiára tanítja azokat a sajnált.ivalókat, a kik igazságra vezérlő kalauzuknak a Akadémiától nem tudni (?) mily okból megjutalmazott pályaművét választják.

Helyes indítvány.

A budai kereskedő társaság a következő kérvényt intézte a kereskedelmi miniszterhez: Nagyméltóságu Miniszter Ur!

Kegyelmes Urunk !

Értésünkre jutott, hogy az országos magyar kir. posta- és távirda gazdászati hivatal a X. kerület, köbányai-uton levő hivatal és raktár helyiségeit a magyar királyi államvasutaknak, mint telektulajdonosnak rendelkezésére bocsátani kénytelen és ennek folytán a hivatal és raktár czéljaira szolgáló épület részére alkalmas telket keres.

Bátrak vagyunk Nagyméltóságodnak szives figyelmébe ajánlani, hogy a II. kerületben, a körvasút mentén a kis-rókus utczában, a 3423, 3424. hrszámu, a magyar királyi valláaalapit- ványi kincstár tulajdonát képező telek, melyen jelenleg tűzifa telep van, úgy kiterjedésénél fogva, a mennyiben 3421 Q-öl kiterjedésű, valamint fekvésénél fogva az országos magyar kir. posta- és távirda gazdászati hivatal czéljaira leginkább megfelel.

Miként Nagyméltóságodnak tudomása vau róla, éppen a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló magyar királyi kereskedelemügyi minisztérium 12271/1895. III. számú leiratával engedélyezte, hogy a kis-rókus utczában a budai körvasutból kiágazólag a Ganzgyár telepére, valamint Hauszmann Sándor telepére az iparvágány Lfektettessék. Az általunk az országos m. kir. posta- és távirda gazdászati hivatal épülete czéljaira javaslatba hozott telek tehát közvetlenül ezen iparvágány mentén fekszik, úgy, hogy innen csakis magára a telepre lesz szükséges a vágányoknak bevezetése.

Tekintélyes összeget takarít meg a m. kir. államkincstár már csupán az által, hogy ameny- nyiben a nevezett hivatal ezen a helyen építtetik, az iparvágányok újból lefektetésének szüksége elesik. De kétségtelen, hogy előny származik a magyar királyi államkincstárra ezen helyen való építés esetén abból is, hogy a teleknek vételára jóval olcsóbb lesz, mint a fővárosnak balparti oldalán bárhol másutt.

E mellett alkalom kiuálkozik arra, hogy Nagyméltóságod és a magas kormány újabb tanujelét adja annak, hogy nemcsak ígéri, miszerint a budai résznek a múlt hibái és hatósági mulasztások folytán elhanyagolt iparát és kereskedelmét felvirágoztatja, hanem tettekkel is hozzájárul ahhoz, hogy ezen becsecs Ígérete beváltassék, mert csak igy lehet elérni azt, hogy a szegény és elhagyatott budai rész lassan-lassan habár mindenkor messze maradva a túloldal rohamos fejlődésétől, mégis némi bizonyságát szolgáltassa a fejlődésnek.

A budai iparosok és kereskedők már évtizedek óta arra voltak kénytelenek szorítkozni, hogy a Budáh elhelyezett hivatalokban alkalmazott és Budán lakó tisztviselőcsaládoktól, mint fogyasztóktól szerezzék meg kenyerüket. A helyet azonban, hogy e tekintetben a helyzet javult volna, csak rosszabbá lett, részint, mert számos hivatal és közintézet, mely előbb Budán volt, a pesti részre helyeztetett át (műegyetem, kultusministerium, dohányjövedéki igazJunius 7.

gatóság fenyitő törvényszék, stb.) részint pedig, mert a szerény javadalmazásu tisztviselő az ő fogyasztási igényét is a minimumra lévén kénytelen nem örvendhettek.

resletének sem az iparosok, sem a kereskedők redukálni, természetes, hogy czikkeik nagy keUgy társulatunk, valamiut a budai közügyek iránt érdeklődő férfiaink évek óta azon fáradoznak tehát, hogy a Duna jobbpartjának egyik részén ipar- és gyártelepek fejlődjenek, amelyek több munkást, több alkalmazottat foglalkoztatván, a lakosság szaporodtával, a fogyasztás növekedtével a kereskedelem és ipar is inkább fel fog virágozni.

Köszöntetel tartozunk az iránt, hogy éppen Nagyméltóságod segítségével volt lehetséges, hogy a II. kerületi kis-rókus utczában az iparvágánynak lefektetése által ott máris két nagy ipartelep fog létesülni.

Kívánatos lenne tehát, hogy ezen a vidéken több, ezekhez hesonló telep létesittessék, és ezért vagyunk bátrak Nagyméltóságodhoz kérelmünket intézni:

Méltóztassék az országos magyar királyi posta- és távirda gazdászati hivatalnak Budapest székes-főváros jobbparti részén való felépítését kegyesen elhatározni.

Nagyméltóságu Miniszter Urnák. Kegyelmes Urunknak alázatos szolgái: a budapesti (budai) hereskedelmi társulat: Freyberger Pál, elnök. Ott Lajos, alelnök. Kollár Lajos, jegyző.

Ez az indítvány olyan, hogy a kereskedelmi miniszter azt teljesítheti. Reánk nézve fontos és a kormánynak előnyös. Meg vagyunk győződve hogy meghallgatják. A tekintélyes budai kereskedelmi társaság minden alkalmat megragadBuda emelésére, a mi által rendeltetését jól tölti be és méltó a polgárság elisme- ésére.

Értekezés a magyar nemzet ezer éves életéről.

(Hajós Mihály beszéde az Attila-utczai iskola-ünnepélyen.)

Kedves Gyermekeink! Összejöttünk ma itt mindnyájan e helyen, hogy örvendjünk!

Ezer esztendő!

Nagy idó ez, igen nagy!

A magyar nemzet ezer esztendő előtt szerezte meg ezt a drága hont s azóta sok viszont- ságon, szenvedéseken kellett átmennie. Ezer év óta sokat kellett ennek a magyar uemzetnek küzdenie tatárral, törökkel, némettel, szlávval, de de megvolt az ereje, megvolt az erkölcsi alapja az élethez, meg volt a szívós erős akarat, megvolt a lángoló hazaszeretet.

Tekintsünk édes gyermekeink egy kissé a múltba, áldozzunk mi is egy rövidke időt őseink emlékének s merítsünk belőle kitartást haza- szeretetek

A régi magyarok hazája Ázsiában, az Ural és Által herység táján az Ob és Irtis folyók síkságán volt. A régi korban, a történelem tanúsága szerint, a középkorban a népek vándoroltak, hogy maguknak biztos hazát szerezzenek, hol nyugodtan, goud nélkül élhessenek. Felkerekedtek a magyarok is s Ázsiából nyugat felé a Fekete tenger irányába mentek s ennek a tengernek közelében, Lebediábau telepedtek meg, innen, ki tudná megmondani: mikor ? tovább mentek s Etelközben ütötték fel sátraikat.

Ez sem volt még az a föld, hova szivük egy ismeretlen érzése vonzotta. Elindultak jobb hazát keresni.

Hét törzsre volt ekkor osztva a magyar nemzet, mindenik törzsnek meg volt a maga vezére; ezek voltak: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Megválasztották ezek az öreg Álmos daliás fiát, Árpádot, vezérüknek 8 őt régi módon pajzsra emelték. Ekkor kötötték a vérszerződést, mikor is megfogadták, hogy fejedelmüket mindig Árpád nemzetségéből választják. Eskü gyanánt felvágták ereiket, a ki- csorgó vért egy szent edénybe eresztették s azt megizlelte mindenki s a következő fogadalmat tették:

„Úgy ontassék annak vére a ki a szerző- ] dést megszegi, mint mi ontottuk vérünket s