Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-05 / Rendkívüli szám
Budapest 1895. (3 ) Junius 5. A jótékony adakozásról — a mióta gyakorlásán kívül versben és prózában való m-?g- éneklése is divatba jött — anpyit Írtak, bogy a plagizálást alig kerülhetjük el. — Én is plagizálok, s azt hiszem jó helyre, nyúltam a mikor a Mohamedánus vallás egyik feraizának következő szavait plagizálom el: „Az alamizsnát önszántadból és őszinte jóakarattal add, íígy a mint azt Assan és Embela elrendelték.“ — Kövessük a Mohamedánusok e szép tanítását a mint ők is követik Krisztus Urunkét: Ne tudja a balod mit tészen a jobbod.“ Bárczay Oscar. Az Isten ember a mi üdvözítőnk megtudott halni a szegényekért az emberek nyomorúságáért. 0 meghalt. Feltámadott. Támadjon fel az a szeretet, mely az ő földi útjait vezerelte és megenyhül a nyomor. HETS ÖDÖN. ÁLOMKÉP. z urfi bepezsgőzött szépen S ott a hol ült elaludt a széken. Álmodott ott ülő helyébe Mintha egyik őse állna elébe. Megfogja kezét szól: jer velem ! Az urfi megy, völgyön és bérczeken. Követi ősét, a mig meg nem áll. Szólal a kürt s kinyílik a vár. A várterem vendégekkel tele. A két érkezőnek is jut helye. Öblös billikomba öntöget az apród A gazda kínálja a nagyot az aprót. Nehéz a billikom kiejti kezéből. Van még másik. Minek is venné föl ? Az árnyak szellemek, mulatságot laknak Vaskeztyüs kezekkel az asztalra csapnak. Megszólal az egyik, Szól az érkezőnek: Aunak a tisztes dér hajerdős főnek. Hé István! Magaddal- kit hoztál ? Ki az a ki ott asztalnak végén áll? Unokád. Nem látod, arczán a vonásod? Hasonlít is hozzád. Gyujtass több világot, $ A fajodból való minden haja szála. Csakhogy korábban görbült meg a válla. Megnézi az öreg. Bíz ez unokája. Bizonyság lehet rá faja család fája. Tegyen azért próbát, ott a gerely, kopja. Meglátja, hogy veti, meglátja, hogy dobja. Az urfi elpirul,.,bár embernyi ember Nem volt a kezében soha ilyen fegyver. Ősei körében magát szörnyen unja. El is szökne innen ha valahogy tudna; Hirtelen egy váltót ránt ki a frakkjából És kéri a girot minden szomszédjától Ijedten ugranak s jobbra-balra futnak Örülnek hogy innen a szabadba jutnak. Ébred az unoka. Eloszlott a mámor. Előtte a pinczér a ki duplán számol. Az ősök örökét unoka igy költi. Még telik a pinczér de szivesen tölti. Ősök és unokák, de másféle népek. Unokák ősöknek nyomába nem léptek. Erdélyi Gyula. Napjaink égető kérdésének, a soci- alis kérdés megoldásának leghatkató- sabb módja: a tevékeny keresztény szeretet czólirányos gyakorlása. Vezinger Károly. BUDA és VIDE KE Ilendez-voiis a bástya-ünnepen. > • Irta Cyprián I. nagynéni, a ki ifgy őrködött kis húgára, hogy hozzá képest a mesebeli sárkány nyugdíjazott és rövidlátó profeszor volt — elfáradva a hosszú gyaloglástól, — pár lépéssel hátramaradt. Bán Aladár lázas gyorsasággal iparkodott a nagynéni hátramaradásának előnyeit kihasználni. — Magda, — suttogta fojtott hangon — Magda, beszélnem kell egyszer már magával. Ez az állapot tarthatatlan, ez a bizonytalanság megöl. Magda úgy elpirult és oly édes zavarral mosolygott, hogy minden tárgyilagos és nyugodt szemlélő mulatságosan naivnak tartotta volna az Aladár úr „bizonytalanságát“. Azonban a szerelmesek sohasem nyugodt és tárgyilagos szemlélők éi Aladár úr tovább is folytatta izgatott esedezését. — lg-n Magda! Nagyon sok mondani valóm van. Életem, jövőm. boldogságom forog koczkán. Meg kell hallgatnia, — csak magától függ, — adjon alkalmat, ha, ha számit előtte valamit egy ilyen, ilyen szürke és rút semmiség. Sem szürke nem volt, sem rút, ellenkezőleg csinos, szőke bajuszu és piros képű gavallér és Magda kisasszony, amig félszemmel, lopva rápillantott, szive hangos dobbanásából érezte ki a czáfolatot, — és napernyőjével ütögetve a kövezet szoros kcozkáit, pár pillanatig hallgatott. Bájos arczán a lehetetlenség szomorú gondolata tükröződik vissza. — majd lassan felderült, mosolygóvá vált is a fordulónál, a hol meg kellett várniok a lihegő gárdedámot, — szeméc lesütve, de biztos hangon, szinte csintalanul mondta: — Meg van. — Tudja mit, — a bástyaünnepen én is árulni fogok. Jöjjön el biztosan. A néni csak nem lehet mindig a sarkunkban. Aladár úr csaknem elrikkautotta magát. — Boldoggá tesz Magda! Ily pompás ötlet csak magából kerülhet ki. Ki —- és mit fog árulni ? — „Buda és Vidéke“ ünnepi számát. — Fél talán — tette hozzá szemrehányóan, hogy nem ismer rám ? Oly sok szép lány lesz ! Aladár úr e sötét vádra teljesen megfeledkezett a nagynéniről és kiabálni kezdett : — Oh Magda! Magára ? Ezer, — tízezer, egy millióm közt!- A nagynéni az utolsó szavakra ért oda és csodálkozva kérdezte: — Mit akar maga Bán avval a rengeteg summával ? Bán rákvörös lett.és ügyetlenül hebegett. Magda ellenben (a leányoknak gardedámjaikkal szemben bámulatos rutinjuk van), nevetve magyarázgatta : — Oh, nyerni akar' az utolsó sorsjátékon. Azt mondja, — e földön csak ez hozhat számára boldogságot 1 A nagynéni helyeslőleg bólongatott: — Reális fiatal ember. Igaza van. A lépcsőházbau még akadt egy zavartalan pillanatuk. — Mondja, csak ezt mondja, szívesen fog meghallgatni P Magda lassan ismételte e szavakat: — Szivesen fogom hallgatni! Azonban . , . de itt kezdődik a második fejezet. II. Önök szép hölgyeim kik árulják, és önök, üres zsebü, kifosztott erszényü, leszivarozott, íelvirágozott, lepezsgőzőtt és elczigáuyozoH, (bocsánat e szabálytalan képzésekért), uraim, kik olvassák e sorokat, —- nézzenek körül e bájos, tarka, színes sokaságban és valószínűleg fognak látni egy, sőt több szőke fiatal embert. Nem kerüli az ostromló kisasszonyokat, elszántan, halálmegvetéssel rohan minden nagyobb csoport felé, és mig az édes szavú, csillogó ssemii tündérek körülfogják és hangos szóval, beszélő tekintettel kínálják portékájukat, nem vonakodik, gépiesen osztja szét filléreit és koronáit, nem törődik vele, hogy már zsebéből is szegfűk és rózsák kandikálnak ki, hogy J Havanna és Kugler gyártmányai mindenképen I hátrányos szomszédságba keverednek elegáns redingotja oldalzsebében — nem törődve senkivel és semmivel lázasan csillogó szemmel tekint- get szerte-szét, olykor-olykor falán udvariatlan gyorsasággal elrohan, majd ismét megáll, csüggedten törüli homlokát és szomorúan sóhajtja: — Nincs, — nincs! E pillanatban már felhangzik mellette a csintalan szózat: — Mije nincs kérem? Kuglerje nincs? Virága nincs? Tessék! Oh mily olcsón adom! És Bán nem mondja, hogy a Ivuglerektöl foltott kapott a redii goija, hogy szivarkészlete teljes, egy hónapra elég, — vesz, fizet, újra vesz, újra fizet és közbe kutat fel-fel villanó reménynyel, csüggedő kedvvel, mind hiába! Az óriási sétányon nyüzsgő tömeg (nemde igazam van?) színes ö'sze-visszaságban özönlik, hullámzik, nevetgél, zug, beszél a sátrak körül. Minden hang, mely a „Buda és vidéké“-t kiáltja öi ült izgatottságba ejti. Mind hiába. Kutató szeme nem találja őt, kiről napok óta álmodik, a szépen kigondolt, összeszőtt, hangulatos lágy szavak, a vallomás poezise, boldogsága maradt füstbe ment terv, sivár valóság. A mit elképzelt, abból nincs semram', bogy a uagJ tömegben is egyedül lesznek. Ivetten egyedül. A zaj, a sürgés-forgás nem zavarhatja szemük fényét, arczuk ragyogását, suttogó ajkuk beszélő varázsát és szerelmüket, mely úgy fog megnyilatkozni, hogy csak az övék lesz és nem kell megosztaniuk senkivel. — Mindebből nem lesz semmi. — e helyett szemrehányás, ügyetlen mentegetőzés, szétfoszlása az illúzióknak, hervadása a bűvös virágnak. Elfásultau ül le egy távolabb eső padra — és megint csak fizetve a padok bájos zsarnokának — eltűnődik szomorú sorsán és egyedül van, egészen egyedül. De alkonyodott, hűvös szellő leng a vérmező felől (nem tudom igazam van-é ?) keveset, uagyon keveset ritkulnak a sorok, gondos gardedámok kerülnek elő apró kis gallérokkal i és belépőkkel, amik állítólag megvédelmezik e hideg ellen a gondatlan leányokat, midőn egyszer csak megszólal Bán előtt az ismert, melegen várt, neh-zen nélkülözött hang : — Még két ünnepi számom van! Nem venné meg ! Aladár úr e pillanatban kétszáz ünnepi számot is megvenne (Szerk. úr! — Jó lesz az ilyen csekélységeket is számba venni!) először elsápad, aztán bocsánatot akar kérni, aztán észre veszi, hogy a gyönyörű arcz cseppet sem haragos, ellenkezőleg nyílt, vidám, jókedvű és boldogan csörgeti a pénzét, — aztán eszébe jut a vallomás és már ajkán vau a bevezetés első, hangulatos sora, mely a tavaszt a szivek nyílásával hozza megható összefüggésbe, midőn uj, jóságos, de Aladár úr szerint durva és trombita- s/erü hang zavarja meg: — Magduska, itt a gallérkád. Most máién veletek maradok ! Aladár körül sarkán fordul az egész vár bástyástul együtt. Tehát az alkalom eltűnt és úgy képzeli, hogy soha nem is tér vissza. — Mégis, hölgyeim, kik árulják, és uraim kik olvassák e sorokat — ne féltsék Aladárt és különösen ne Magda kisasszonyt. Mert lesz még pillanat az estén át, — hisz majdnem reggelig fog tartani — a mikor egy iczikét-piczikót magukra fognak maradni és Aladár úr bizonvo- san sóhajtva mondja majd: — Oh Magda, mennyit akartam magának mondani! Mily sokat. — Hát mondja el rövidebben ! — Nagyon röviden? — Nagyon. — Szeretem Magda, — szeretem és maga — maga? — Beszéljen a nagynénivel. nagy mindenségei egyetlen törvény : a szeretet iörvémie tartja fönt. Margitéig Dezső.
