Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
Budapest, 1896. V. évfolyam 52. sz. (Karácsony hava.) Vasárnap, deczember 27. HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKÉ ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : KIÄDÖ-HIYÄTÄIy, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; Városmajor-utcza 28. Megjelenik, minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 8 korona, évnegyedre 3 korona. s2^í;b.k:í;s2ít<5íSÍ;<3, Városmajor-ntoza 28. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Karácsony ünnepén. Sötét éj volt. Ólom szürkeség borult Bethlehem tájára. Sokadalom az utakon, a sziklás talajon. Megrakott öszvérek hátán pöffeszkedő pogányok siettek a városba ünnepet ülni. Nyomasztó volt a levegő és valami borzongatás fogta el az embereket. Betlehem környékén legelészett a nyáj és a pásztorok szent félelemmel tekintettek az égre. Meghasadt a felhő s a kékségen felgyűlt a csillag. Utána mentek nagy áhitattal szivükben, és az alatt sivitó szél csapkodta Bethlehem város toldott-foldott istállójának padmalyát, ajtaját s a jászol mellett térdeplő anya keblére ölelte a megszületett megváltót, a szeretet Istenét: Jézus Krisztust. Fényesség támadt, a barmok melengették a kisdedet, s a pásztorok leborulva imádták a nagy Istent. És a fénylő csillag fényesebben ragyogott, és a hivő emberek szivét ki- mondhatlan vigasz töltötte el, a soha ki nem alvó reménység édesen megnyugtató érzése. A „BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Sok csalódás. Reménységből élek napról napra, Hpj pedig de keserű kenyér! Sorsom ingyen még csak ezt sem adja: Sok csalódás érette a bér. Ma biztosra veszem szerencsémet, Számlálgatom ajándékait. Holnap látom, nincs nálam szegényebb : Elpártol a bizalom, a hit. Hajós vagyok, hullámokon járva, Csalogatnak szép zöld ligetek. Ki akarok kötni, de hiába! Forgószél jő s visszasülyedek. Boldog, a kí nem remél tovább itt, S nem csalódik, mert lelke sivár, Szigeteken virágra nem számit, Forgószél sem árthat neki már. Boldog ? De hát boldog-e valóban, A ki szemét messze nem veti, Akarata, hite pusztulóban, Se mosolya, se hő könyei ? Szép boldogság! Inkább éldegéljek A reménység száruz kenyerén — Zöld szigetek vágyódjam felétek, Es csalódjam még többször is én. Dalmady Győző. Megszületett, hogy hirdesse az egész világon a békét. Jászolyból emelkedett fel egész az égig. Tanitott, oktatott, megfenyegette az áltudósokat, a farizeusokat, gyámolitotta a szegényeket és isteni arczának jóságával magához ölelte s csókolgatta a kisdedeket. Karácsony ünnepe, te édes mindnyájunknak öröme árassz el minket a szeretet melegével! Nem tanítottál te soha ádáz gyűlöletre, megbocsátottál mindennek, mindenkinek. A Te isteni tanaid legyenek útmutatónk az élet minden utjain, és a Te születések ünneplésének napján, béke lengje át az egész világot. És mi legyen a mi karácsonyunk ? Csendesüljön le a pártoskodás vihara. Gyógyuljanak be a sebek, a miket a választási harczok ütöttek egynémely polgártársunkon. Szűnjék meg a visszavonás, ne tápláljon haragot a szív hanem egyesült erővel küzdj ünk szent czólunkért, hogy Buda és környéke virágzó és boldog legyen. A szeretet ünnepén képviselők és polgárok vállvetve tömörüljenek Buda emelésére. A felszinre került politikai hullámok csendesüljenek el és az igyekezetnek, a törekvésnek minden szála Buda és vidéke elhagyatottságának kiemelésére folyjon össze. A mi karácsonyunk akkor fog eltölteni bennünket lelkesedő örömmel, akkor fogjuk, fáradozásaink jutalmát teljesen élvezni, és akkor nyerünk kárpótlást anyagi gondjainkért is, ha majd bekövetkezik az az idő, a midőn a magyar nyelv és a magyar szellem fú végig egész Budán és vidékén. Jól esik karácsony ünnepén mindezekre visszagondolnunk. Emelt fővel számolhat be a „Buda és Vidéke“, mert erőnkből mindent elkövettünk arra nézve, hogy a nemes czél szolgálatában kitartóan tovább is munkálkodjunk. E lapnak minden sora tanúbizonyságunk, hogy szemünk előtt sohase tévesztettük el Buda és vidékének érdekeit, lelkiismeretesen töltöttük be hivatásunkat, fennen lobogtattuk a magyarosodás szent ügyét, tettünk, kértünk, ha kellett követeltünk és cselekedetünk minden rugóját igaz lelkesedésünk vezette Sok még a tennivaló! de táplál a J Demeter szerencséje. — Regény. — Irta : Erdélyi Gyula. (22) (Folytatás.) Gertrud eleinte fájdalommal nézte Julcsa és Bencze fejlődő szerelmét. A saját sorsa tolakodott tanúságul. Nem-e kevesli majd a büszke urinép Benczét ? Es nem-e sértik meg lenézéssel, vagy fel sem vevéssel ? Hátha visszautasítják ? Csak nem lehet valaki ily kegyetlen és szemtelen ! Valami delejes hatása van a nővérre annak, mikor testvére szeret és azt szereti szive választotta. A legcsendesebbeen nyugvó szivet I is meghullámoztatja ez. Örül, de egyúttal elborul az ő lelke, hogy hát ő miért nem szerethet ? Gertrud, mikor hírét vette annak, hogy egykori vőlegénye megházasodott, eltemette a keserű emléket. Néhány napig nagyon rosszul esett neki ez a hir, de a lelke egészséges volt, fűből, fából vigasztalást merített. Tudott látni és azt látta, hogy ez az ember nem volt méltó vonzódására. Az első időben azt határozta, hogy i sohasem fog közeledni többé férfihoz és nem engedi, hogy az hozzá közeledjék. Az ő boldogsága Bencze boldogsága, elég szép az egy élet feladatának. Majd hozzájuk költözik és Gertrud nénije lesz az egész családnak. Dolgozik és imádkozik érettük. Lefestette magának az egész szép családi képet. Előbb csak hárman és idővel ? . . . Fülébe zsongott a kedves apróság szava: „Gertrud néni“ ... — Légy boldog, Bencze, — susogta ma- | gában és megkönyezte azt, hogy ő már nem lehet boldog. Nem tudna szeretni ? Nem igaz, csak áltatta magát. Hiába tagadta, Ácszugi Demeter érdekelte őt, különösen azóta, hogy elbeszélte egész életét és meggyónt a siváran, léhán eltöltött napokról, évekről. Ez a bünbánat, a melynek őszinteségében kételkedni nem lehetett, felemelte előtte az érdekes férfiút. Az a vergődés, az a lélekküzdelem, mely ezt az embert elfoglalta megérintette az ő szivét is. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért csügged, miért akarja abbahagyni feltételeit, mikor már a kivitel kedvező alkalma kínálkozik. Hová lett az erély, a bizalom, a remény ? A hogy igy hárman együtt álltak, Bencze érzelgéseit hallgatva és néha közbeszólva, egyszerre Gertrud, mintha nagyon is sok lett volna a mások édessége menekülni akart Bencze ábrándjaitól, mert a saját ádrándjai, bár nem merte volna bevallani, hogy léteznek, kezdettek alakot ölteni. Megszólitotta gyengéd, bizalmas hangon Demetert, a ki épen délelőtt beszélte, hogy megszökik a lélek szanatóriuma elől, anynyira meg van tőle ijedve, — hogy miért akar lemondani tervéről a czél előtt ? — Miért törjem én magamat ily nagyszabású tervekkel, hiszen nincsen kiért ? — Igaz, ön is egyedül áll a világon, — monda bánatos hanggal Gertrud. Ez a hang mélabus zengzetével Ácszugi szivében oly édesen visszhangzott. Hiszen ez a részvét hangja. Milyen kedves teremtés. (Folyt, köv.) „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.
