Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-29 / 48. szám
Budapes1 1895 (4.) BUDA és VIDÉKÉ November 29 valami fontos intézmény odahelyezése által segit- tessék. Miután pedig a kereskedelem, ipar, általában a közgazdaság terén úgysem lenne képes versenyezni Pesttel, legyen a budai egyetem az az equivalens, mely némileg ellensúlyozza j Pestnek aránytalanul Buda fölé való emelkedését, j Hogy aztán Budának melyik részen legyen az egyetem, e fölött elágazók lehetnek a nézetek. Többen, igy már Eötvös József br. is, a Vézmezőt gondolták erre alkalmasnak ; nézetem szerint a Lágymányos sokkal jobb volna. Ez a belv legalkalmasabb arra, bogy rajta egész egyetemi városzész s igazi egyetemi élet fejlődhessék. Az egyetemi élet, az egyetemi polgárok szellemi és anyagi erői, melyek itt a füstös, egészségtelen üzleti szellemű Pesten csak vegetálnak, halványan, elsatnyulva tengenek, milyen uj erőre, szmrekapva virágoznának föl ott, a vén Gellérthegy lábánál ! Áz egé^-z Lágymányos, a Dunától nyert árterülettel együtt, a Gellérthegytől a vasúti hidig egy hatalmas egyetemi városrész, középen az összes egyetemi épületekkel, ezek körül a tömétdek apró, olcsó diáklakás : ime, a jövőnek képe. Természetesen, az egész tudomány-egyetemnek Budára helyezése csak a messze jövőnek lassan, fokozatosan elérhető ideálja, de a meg- valósitás felé már most meg lehet tenni az első lépéseket. Szerintünk az orvoskari telep egyelőre egészen jó helyen van ; csak a jogi fakultást kellene mielőbb kivinni a mostani szűk központi épületből, mely még kilépés esetén sem felelne meg az igényeknak. Ott megmaradhatnának az egyetem központi és rektori irodai; a theológiai felkultás is, sőt egyelőre a bölcsészeti kar is. A jogi oktatás és a joghallgatók érdekei azonban erősen követelik azt, hogy a jogi fakultás mielőbb megfelelő helyet kapjon. A Lágymányoson az egyetemi épületek — helyéül legalkalmasabbnak a promontori és fehérvári ut között elterülő háromszöget tartanok. E terület egy része még most, ha nem késlekednek vele, mindenesetre olcsóbban is megszerezhető, mint bármely más hasonló, és a vámháztéri Ferencz-József-hid megnyitása folytán egész közeli fekvésbe jutott Pesthez és az egyetem többi telepeihez. Az uj egyetemi épületek helyéhez szükséges nagyobb terület megszerzéséhez különben — bárhol épülnek is fel azok — mindenesetre a főváros is hozzájáruland. Az egyetemi építkezések sürgetése és elősegítése érdekében is áll a fővárosnak, már csak szépitési és város- rendezési szempontból is. TV. A. A fiuk hadseregének kézikönyve, Tisztet haszrálalára összeállította Smith A. W. a hídseieg titkára. Ismerteti Sibreich Károly. (Folytatás.) Zenekarok. Van különféle modorú zenekar a fiukhad- seregében, pléhhangszerekkel, flótával, vadász- kürtökkel és pickolával. A flótakar talán legolcsóbb, legkönyebben vezényelhető és összetartható. Egy zenekar bizonyára nagy nyereség a századra nézve és egy soha ki nem száradó ér- dekes forrás. Nagyban hozzájárul a század tekintélyéhez gyülekezeteknél és felügyelői szemlénél is alkalmazható sok irányban oly alkalmakkor mint például évi kirándulások, vasárnapi iskola stb. Egy idejűi eg magától értetődik, hogy nagy kiadással jár és sok fáradságot igényel és ennélfogva a tisztek jól megfontolják mielőtt hozzá fognának egy zenekar összeállításához vájjon elég tiszttel, fiúval és pénzzel birnak-e, hogy ezt rendszeresen és eredménnyel életbe léptethessék. A zenekarnak aranyba kell lenni a század összes erejével és semmi esetre sem szabad többet mint a legénység \ részét ki tenni. A zenekarnak nagyon szigorú ellenőrzés alatt kell lennie, ha valóban hasznos akar lenni a század részére. Alkalmas flótákat lehet minden tiszte- séges hangszer készítőnél kapni 2/(; d = 1 frt 50 kr. egész 4/6 dig = 2 frt 70 kr. mig dobok belekerülnek körülbelül: nagy dob L 4. = 48 frt., kis dob Ll. 10 frt. — L2 =- 18 írttól 24 írtig. Egy zenekar képezhető egy nagy, két kis dob és 12—24 flótával. Saázad felügyelői szemle. Semmi sem járul hozzá jobban egy század munkájánál az igyekezetei és czélt kiemelni a félév alatt mint annak tudata, hogy a felügyelői szemle a félév vegével meg fog történni. Minden a mi a tanításnál előfordul, kell hogy ezt szem előtt tartsa czélul. A felügyelői szemle elrendezése a legnagyobb gondozás és fontossággal bir. Soha sincs jobb alkalom a századot az ő barátjai és jótevői előtt világításban bemutatni, hogy az ő érdekeltségök fokozódjék és megerősitessék. Szükség egy szolgálatban levő tisztet a felügyelői szemléhez meghívni és az rendes egyenruhában jelenjen meg karddal az oldalán. (Angolországban a tisztek szolgálaton kivül soha sem jelennek meg egyenruhában.) A megnyitó ima után, fogadtassák a vezérkari üdvözlettel (századok fegyver nélkül üdvözlik őt a szárnyvonal előtt) és az alapos felügyeleti szemlét tartana a legénység felett. A század azután elvonulna előtte és valamennyi mozgásait a század gyakorlatoknak keresztül kellene vinni. A fiuk hadseregénél a tisztek rendesen a századok háta mögött mennek; ezután jöhetnének az athletikai gyakorlatok kivitelre, vagy a mentő osztályok mutat- hatnák be magukat. Miután a felügyelőtiszt az ő nézeteit kinyilványitotta, jöhet az érem kiosztás, egy rövid szónoklat kíséretében, mely a templom lelkésze vagy más kitűnő szónok részéről. A Programm egyes különféle részei változatosságot nyerjenek megfelelő zene által, és soha megakadás vagy késes ne történjen, mely a közönséget kifárasztaná. A végének kellene állani egy énekből, a Miatyánkból és a nemzeti Hymnusból. Ha a körülmények nem engedik, hogy a fiuk szülei és barátai jelen lehessenek a felügyelői szemle ünnepén, úgy jó egy főpróbát tartani, úgy nevezett szülői és barátai estvét röviddel a szemle előtt, melyhez a fiuk annyi belépti jegyeket kaphassanak, a mint azt a helyiség megengedi. Század templom felvonulágok. Némely századnak van alkalmilag templom felvonulása melynél a fiuk százada kell hogy egyenruhában az iskolában összegyűljön és a templomhoz felvonuljon. Sapka, szijj és összehajtott kenyér tarisznya hogy felvétessék, ily alkalomkor és a biblia a balkézben hordva, külön ülések lesznek a fiuk részére fenntartva a templonban és egy külön prédikátió lesz megtartva a fiuk jelenlétére való figyelemmel. Század Athletikai klub. A legtöbb századokkal összeköttetésben van valamely létező athletikai klubb, cicket, lapda- játék, úszógyakorlatok, tornázási gyakorlatok vagy esetleg valamennyi. Ilyen klubbok egy kellemes változásokat képeznek a század gyakorlatainál és nagyban hozzájái uinak a fiuk érdekeit ébren tartani. Ha a fiuk összegyűlnek a különféle századok klubbjában a szigorú fegyelem a gyakorlatnál, szükségkép iészben fel van függesztve, daczára annak a fiuk hadserege általános hangulatának mindig fel kell tartva lennie. Fink szobája. Ha a körülmények megengedik, jó egy bizonyos szobát berendezni, a század egyedüli használatára és melyet fiuk szobájának kellene elnevezni és hetenként annyi estve a mennyin lehet a menyire az eszközök és körülmények megengedik, nyitva kell tartani. Ezen szobának oly kellemes és kedélyesnek kell lenni, a mint csak a körülmények megengedik, be kell ezt rendezni különféle társas játékokkal, könyvekkel, újságokkal és irodalmi nyomtatványokkal, úgy hogy a fiukkat, a hosszú téli estvéket utalva vannak eltölteni, azt kellemesen haszno- élvezhessék Itt találkozhatnak a tisztek az ő fiúikkal össze és lehetséges őket különféle okkal- móddal tanítani és mulattatni. Az oly tisztekre kellene a felügyeletet bízni sorrendben a tisztek parancsa alatt, kik jelen vannak. Nyári tábor. Század vagy ezred nyári tábor, melyek tartama néhány nap egész egy hétig tart, most egy kedves tervök a fiuknak, egy szerencsés és egészséges ünnep napot kaphatni valamely szép tengerparti helyen, vagy falusi vidéken, a tisztek főfelügyelete alatt. A fiuk néha sátrakba lesznek elkvártélyozva más esetekben egy terem vagy más épületek lesznek részökre felfogadva. Miután kívánatos, hogy a fiuk a mennyire lehet hozzá járuljanak ezen kirándulások költségeihez, úgy szokás ha czélb . vétetik táborba menni a következő nyáron, a téli félévben táborozási alapot alapítani, hova a fiuk kisösszeget betesznek, mig körülbelül a szükséges összeg együtt van. Ezen táborozási alapból fedeztetnek az utazási költség, élelmezés, táskák, tábori ágyak, főzőeszközök evő eszközök és szappan. Minden fiútól kövelteltetik, hogy az ő táskájában egy bibliát, egy énekes könyvet, egy kettős pokró- ezot, egy másik ruhát sapkával együtt fehérneműt és harisnyát kicserélés végett 2 törülközőt, hajkefét vagy fésűt és fürdőnadrágot magával hozzon. Az elszállításnak a táborba és vissza katonai pontossággál kell megtörténie. És a tábornak katonai módra kell vezetve lenni, azonban mindég a fiuk egészségét és mulatságát kell mint fő írás szem előtt tartani minden minden másnak ennek alá kell rendelve lennie. Háromévi szolgálati jelvény. Azon fiuk kik három évet vagy többet szolgáltak jó magaviselettel, jogosítva vannak mig tagjai a fiuk hadseregének ha egyenruhát viselnek, egy ezüst horgonyt viselni jobb kar- jokon a váll és a könyök között; altisztek ugyanezt hordják az ő csikjók felett. A horgony hordható a szemle alatt és után, a harmadik év végeztével, és rendesen a szemlénél adatik által a fiuknak. Ezen szolgálati jelvények kaphatók : John & Co. uraknál 34. Honard street Glasgow. Elbocsájtási igazolványok. A végrehajtó bizottság adja ki az elbocsátási igazolványokat, mely hosszú szolgálatért és jó maga viseletért lesz a fiuknak kiadva a hadseregből való kilépéskor, miután legkevesebb három évet jó magaviselettel szolgáltak. (Vége - köv.) Kérelem az árvák karácsonyfája érdekében. Gyermeknek e földön anyja és apja minden öröme, minden boldogsága. Bennök és áltatok tanulja megismerni és szeretni Istenét, szivök jósága s lelkök nemessége mellet tanulja tisztelni és szeretni* embertársát. Mily pótolhatatlan az a kincs, mily megmérhetetlen az a veszteség, mely a gyermeket a gondos, jó édes apának s a szerető édes jó anyának elvesztésével éri?! Az árván maradt gyermekeknek nehéz a sorsuk. Jó emberek érző szive azonban letörölheti arczukról a szenvedések könnyeit s az élet gondokkal terhes napjki között szerezhet az elhagyottaknak is örömteljes pillanatokat. Az isteni Megváltó születésének ünnepe az emberiség legszentebb örömnapja. Szegény és gazdag, kicsiny és nagy egyaránt örül a karácsony ünnepének. Szerezzünk örömet e napon az árváknak is, kik fájóan nélkülözik az apai szeretet s az anyai szív áldástadó melegét! A székes-fővárosi Mayer-F e rencz- fiuárvaház 75 szegény árva neveléséről gondoskodik. Ezek nevében bizalommal és szeretettel fordulunk a nemes szivü emberbarátokhoz: nyújtsák ki kezöket a szegény árvák felé és adományaikkal tegyék örvendetessé nekik szent karácsony üunepét! Köszönettel, hálával fogadunk e czélra bármily csekély adományt is s úgy a pénzt-, mint bármi más adományt nyugtázni fogunk. Az árvák karácsonyfájára szánt kegyes adományokat alulírottakhoz kérjük küldeni. Árvaházunkban a karácsonyfa-ünnepélyt f. é. deczember 24-én. csütörtökön, d. u. 3 órakor tartjuk meg az I. kér. Város- major-uteza 81. sz. a. levő árvaház emeleti termében. Mély tisztelettel kérjük az árvák nemes szivő jótevőit s a n. é. közönséget, hogy a ka