Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-16 / 33. szám
..... , Budapest, 1896. (2) BUDA és VIDÉKÉ. mig a Buda és Vidéke ezt is eredményének jegyzi fel Adja az Isten, hogy az legyen! Most Budáról tehát Dunántúl központjáról mondok egy jó eszmét s ez az, hogy alakuljanak a községek kölcsönös biztositó szövetkezetté, melynek Budán legyen a székhelye. A mit a községi lakosság évenkint biztosításokért fizet ide számítva magának Budának a biztosításait, azokból a dijakból oly tőke gyűlhet össze, melyből kikerül a községeknek összes költsége és sok jótékony és társadalmi czélt lehet elérni. A pestmegyei hitelszövetkezet s az országos gazda szövetség állhatna az ügyélére s leginkább Bernáth István ez a lelkes és hivatott közgazdasági iró. Első és fő dolog lenne, hogy a községek elöljáróságai a főszolgabirák és polgármesterek gyűlést tartanának, hol a biztosítási szövetkezet eszméjét elvben elfogadnák s ide egy szakértőt hívnának meg, ki a kérdést minden oldaláról megvilágítana. Daczára a nagy versenynek minden biztositó társaság vagyont gyűjt. Nagy tartalék- alapja van jó osztalékokat fizet. A községi biztositó szövetkezet fényes üzlzteket csinálhatna, sőt keresztül vihetné az általános és kötelező életbiztosítást, mi mentővára lenne az elszegényedésnek. A községek az árva vagyon, községi és egyházi birtokok, templomok iskolák biztosítása képezhetné az első alapot. Ha a községek a budai községi biztositó szövetkezet eszméjét felkarolnák úgy vagyonosodá- sokat mozdíthatnák elő. Pestvármegye alispánja Beniczky Lajostól az igazi kitűnő alispántól várjuk a megkezdést. Felhívás a vakok érdekében. Mélyen Tisztelt Czimed ! Engedje meg a m. tisztelettel alulírottak, nak, hogy most, midőn hazánk az ő fennállásának ezredik évét nemzetünk nagyságához méltó pompával s a hazafias kebel felmagasztosult lelkesedésével üli, a Mindenható örök irgalmasságába és az emberek soha ki nem merülő könyorületességébe vetett s ép ezért meg nem csalatkozó bizalomma1 fordulhassunk a hazának, a haza polgárainak s azok való érdekeinek szeretőiétől átmelegitett emberbaráti keblekhez, annak a végtelen jóságu Mennyei Atyának nevében, a ki minket jó a balszerencse között ezer évig megtartott ama szent hazai földön, melyben a nemes tettek árán nagyra- törő annyi jeles őseink áldott hamvai porla- doznak. Nagygyá dicsővé tenni a hazát, boldoggá tenni annak lakóit — ez képezheti a második évezred elején minden valódi honfikebelnek legigazibb óhaját, legszebb feladatát. Minden polgárnak meg kell ezt értenie és mindenkinek oda kell hatnia és alkotnia, ahova az Isteni gondviselés oda állította. Engedje meg ennélfogva Mélyen Tisztelt Czimed! hogy kötelességünkből következőleg olyan ügyben szólaljunk fel és indítsunk mozgalmat mely ügyet még eddig csak azért nem részesített a nagy közönség méltó figyelemben, minthogy felőle kellőleg tájékozva nem volt. A statr'sztika hazánk 20 ezer vak lakója közül 5 ezerre teszi a tanköteles vak gyermekek számát, kinek képzésére és nevelésére még eddig az országban egymagában áll a vakok bpesti orsz. intézete, az idén épen kerek 100 növendékkel s a nem ismert s ezért elhanyagolt ügy továbbfejlesztésére csekélyszámu és alkalmatlan helyiségekkel. A többi 4900 tanköteles vak gyermek felnő s a társadalomnak terhét képezi önmagára nézve pedig nem kapja meg a társadalomtól azt, a miben neki mint önczélnak müveit államban részesülnie kell, a miben valamennyi más polgártársa részesül — nem kap oktatást és nevelést. — És még szerencsésnek mondható hazánkban az a vak, a kinek szülői vagy rokonai körében, bár ekkor is önmagába temetkezve, csak az baja, hogy a világtalansága mellett még szellemi vaksággal is sujtatik. Mily boldog ez a vak, akhoz képest, a kit a vakságon kívül még a kenyér vagy ruha hiánya, avagy a hajléktalanság keservei is gyötrenek ! Mennyivel boldogabbak az ilyen vaknál az égi madarak avagy a föld oktalan állatai, a kiknek számára mindenkor fel van terítve az Urnák bőséggel telirakott asztala!? Pedig édes hazánk legtöbb vakjának ilyen sors jutott osztályrészül. Ott találjuk őket a mulató, vagy ájtatoskodó tömegek között a templomajtóban az utczasarkon vagy utszelen ülve, valamely elzüllött egyéniség gondozására bízva; ott a hol a kedélyek a mindennapinál ünnepélyesebb vagy malasztosabb hangulatban vannak; ott iparkodnak szegények! magukra vonni a figyelmet, meglágyítani a jótékonykodásra ilyenkor csak tömege való tekintetből is tudja felfedezni, ki légyen az idegen, egy pohár szilvóriumra marasztalta meg és „tessék beljebb kerülni“ meghívással kinyitotta előtte a szobája ajtaját, hol már a jegyzőné leleplezésre éhesen várta a titok megfejtését. — Milyen vendégje van Menyétes urnák ? — Hát csak vetődik néha . . . — Honnan jött? — Erdély felől, — válaszolt csak úgy találomra a mészáros. — Az uramat már rég kérem, tudja meg, kicsoda. Hátha rosszban jár. Menyétes uramat boszantotta a kíváncsiság. Köhögésre köszörülte a torkát, mintha panaszos lett volna a szilvórium. Mit feleljen rá, hiszen maga sem tudja, kicsoda, ki fia, mi fia a vendég. Egyet gondolt. Majd megtréfálja ö a jegyzőné asszonyt. — Nem jár az semmi rosszban. Rokonom. A néném fia Szilágymegyéből. _ — A nén je fia ? Ezt nem is tudtuk, hogy nénje is van. Nem tetszett kérdezni. Különben sem valami előkelő ember. Rendes foglalkozása pin- czér és most üdülő beteg. — Üdülő beteg? — Igen is, szolgálatára, üdülő beteg. " __ No itt jó levegő van, — szólt a jegyzőné és ezzel kifordult a szobából, magában mormolva, hogy csak egy pinczér, no ezért kár volt kíváncsiskodni. Menyétes Márton kaczagva beszélte el vendegének, hogy őt pinczérnék adta ki. Most már nem fognak róla kíváncsiskodni és a professzor ui élhet tudományának. Menyétes uram nem tudta, de azt sejtette a földgömbről, hogy hátha professzor a vendége. Haza felé jöttében eszelte légyen ezt ki. Ácszugi felettébb örült, hogy őt pinczér- nek fogják tartani a faluban. Kapott rajta. Ettől fogva néha segített a korcsmában. Ez az alak igen jó. Kényelmesen pihenhet tovább, nem törődnek vele többé tekintetes urarnék. Járhatott, kelhetett, a kíváncsiság nem vadászott rá. III. A rábölcsiak. Tizennégy nap alatt, bár senkivel sem beszélt, ismerte az egész Rábolcsot. Menyétes Mártonná leírta valamennyit. Húsz évig sem ismerte volna meg őket, mint igy, a jó asszony élénk előadásából. Itt lakik Rencsi Barna, a Rábolcsyak bérlője. Hozzá szál a főszolgabiró, ha néha napján ide kerül. A felesége egy gazdag pesti halász leánya. Nagyságoltatja magát. Dálmos Ábrahám, kisbirtokos, de igazi magyar ur, a ki nem mozdul ki innen soha. Virágai között él. Szenvedélyes vadász, pedig felül van a hatvanon. Mindenkinek a nevenap- jára virágot küld, tánczol ha kell. 0 a névnapokon a hivatalos pohárköszöntő, szívesen násznagy oskodilL Tese Tóni, a jegyző, szintén a kisbirto- kosságból került ki. Ö a bálrendező. Majális- összeállító. A felesége az igazi irányadó a faluban, Lornya Máté gazdatiszt volt, de visszavonult; szenvedélyesen űzi a politikát. Ha fogadni kell valakit, őt rántják elő. Augusztus 16. fogékonyabb cs hajlandóbb sziveket és elméket. — Mondjuk ki röviden (hiszen sokan még természetesnek is találják): hazánkban a legtöbb vaknak koldulnia kell másoktól kézen vezettetve, hogy végig szenvedhesse nyomorral telt életét. Nem tudjuk elég hűek-e eme nagyon is rövid körvonalak, melyeket a vak helyzetének megközelítő ecsetelésére imitt használunk. Ti hatalmas és gazdag vagyok! kik hin- tón robogtog végig ama sima, görönytelen utakon, melyeken á szsgény vak vezető nélkül éltévedne ; ti közönséges jómódnak örvendő polgártársak! kiknek szorgalmas kezemunkáját bőséggel jutalmazza meg a jó Isten; ti kéz-lábbal fáradozó napszámosok, kik oly jó étvágygyal költitek el megérdemlett táplálékotokat s oly jóizü álommal üdítitek fel munkában olfáradt tagjaitokat! te honom arany-ifjúsággal töltőd napjaidat; ti mindnyájan ! kik látjátok az égen ragyogó napot s gyönyörrel teltek el ama természeti csoda-remekek szemlélésében, melyeket a mindenseg Alkotójának mindenható „Legyen“ szava a semmiből létre hozott, gondolkoztatok-e már a felett, hogy ti megvakulhattok avagy hogy; nektek is vak gyermekeitek lehetnek ? — És gondolkoztatok-e már a felett, hogyan lehetne és kellene ama súlyos csapásokat enyhíteni, ama nélkülözéseket pótolni, melyeknek eme szánalomra méltó embertársaitok saját, hibájukon kívül ki vannak téve ? A müveit külföldön a máskülönben életrevaló vak a társadalomtól felkaroltatva a neki megfelelő fcglalkozási körben (az ipar némely ágaiban és a zenében) czélszerü intézkedések megtétele által és kellő gondoskodás mellett oly keresetképessé neveltetik, hogy nemcsak mindennapi kenyerét szerzi be önszorgalmával, hanem még sokan tőkét is takarítanak meg maguknak keresetükből. Nálunk még intézetünk növendékei sem részesülhetnek az eddigi 8 évi tanfolyam rövid ideje alatt mindabban, a mennyi szükséges volna ahhoz, hogy innen kilépve mindennapi kenyerüket saját erejükből és ügyességükkel megszerezhessék. Mivel a vak a látóval szemben magáré hagyatva versenyezni nem képes. Pedig épen nem hiányzik nálunk sem a képesség, sem a jóakarat. Nem részletezhetem itt azt a bámulatba ejtő türelmet, azt a lanka- dást nem ismerő szorgalmat, melylyel a vak látó embertársaival versenyre kelni, velük lelke nemes rugóinál fogva egyenrangúvá lenni, szeretetüket megérdemelni iparkodik. Hengei, a kántor és Békés, a doktor tartoznék még, a plébánoson kívül, az urirendhez és alkotják a rábolcsi intelligencziát. Meglehetős szép összetartásban élnek. Meg zan bennük a magyar i-mber bűne és erénye. Vannak félszegségeik is, de előnyeikről is lehet beszélni. Nem gazdagok, hanem a telekkönyv is tiszta. Rencsi Barnáué csinos asszony; egy kicsit rátartás, mint minden polgárleány, a ki nemes emberhez megy férjhez. Nagyon féltékeny a férjére. A falusi életet most öem szokta meg, folytonosan a jegyzőnéhez szaladgál tanácsért, a ki legjobb gazdasszony az úri rendben. Ő és Rencsiné fiatalok. Lornya Máténak két leánya van, Julcsa és Kati; egymással versenyeznek ki megy előbb férjhez. A kántornak csak egy fia van, a ki a székvarosban kereskedősegéd, még pedig rőfös. Ez elveszett Rábolcsra nézve. Békés doktornak a felesége zongorázik és hímez. Gömbölyű, kicsi ő is, az ura is. Fiatalember a faluban a segédjegyző, a tanító. Ha bálok, vagy majálisok vannak, a szomszéd falukból toborzanak tánczosokat. Elég nagy az erdő, belefér a majális. Névnapokat, születésnapokat, disznótort megtartanak rendeseu. Délben, ha valami,különös kerül ki a konyhából, szaladgálnak a cselédek : tiszteli a tekintetes asszony a tekintetes asszonyt, küldött egy kis kürtös-kalácsot, fánkot, pogácsát, vagy rétest. Ugyancsak igy járja a kölcsönkérés, kezdve a bundától a fánkszaggatóig. Ha valaki a városba megy, rögtön rábíznak három garas ára gombostűt, vagy egyebet. (Folyt, köv.)
